Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-11 / 6. szám

S ZA T MAR MEGYEI KÖZLÖNY Községi ügyek. Meczenás képviselőtestület. Nagykároly város képviselőtestülete már megint megmen­tette a várost az anyagi csődtől. Tette ezt azzal, hogy elutasította iVemónviLipót színigazgatónak a színház fűtési dijának elengedése iránti kér­vényét. A képviselőtestület nagy bölcsen arra utasította a direktort, hogy minden esztendő­ben külön-külön adja be erre vonatkozó kér­vényét. Ekkor talán esetleg meglehet, hogy teljesitik majd a kérelmét. Feltéve persze, ha minden évben kezet csókol és megnyalja a talpát egy pár, a „színház iránt érzékkel biró“ városatyának. Mert ami képviselőtestületünk nagy meczenás, barátja a művészetnek. Van kérem köztük olyan is — tessék el­hinni — aki a nyáron kétszer is volt a mo­ziban és otthon grammofonja van. Úgy ám. Pár­tolják a művészetet. Meghiúsult városi közgyűlés. Február 4-ére választó közgyűlést hirdetett az alispán Nagy­bányán d. e. 11 órára. A mérnökválasztás lett volna napirenden, össze is gyűltek tekin­télyes számmal a képviselők s ritka türelem­mel várták az alispánnak megjelenését. Mivel azonban sem az alispán, sem helyettese nem érkeztek meg s mivel a pályázati iratok átkül­dése nélkül a polgármester sem intézkedhetett, igy a gyűlés nem volt megtartható s ered­ménytelenül oszlottak szét a városatyák. Áz omnibusz. Nagykároly város képviselő­testülete 5 évre, meghatározott útvonalakra ki­zárólagos jogot adott egy társaskocsi vállalat­nak. A vállalat két rozoga kocsit használt, amelyek egyikének forgalmát októbertől már- czius végéig szünetelteti. Az egyik útvonalon, tehát — a Szőlőskerttől a Kölcsey-szoborig — egyáltalában nincs most társaskocsi- közleke­dés, a másik útvonalon pedig az omnibusz bot­rányos lassúsággal közlekedik. Akárhányszor történik, hogy az omnibuszra felszállt utasok, pár perez múlva menekülnek róla, elég drága jegyüket vészni hagyják és gyalog folytatják utjokat, mert igy sokkal gyorsabban haladnak. Éppen ideje van, hogy a rendőrség erélyesen megrendszabályozza a társaskocsi-vállalatot. Pályázat orvospónztárnoki állásra, Ilosvay Aladár alispán a nagykárolyi közkórházhoz or- vospénztárnoki állásra pályázatot hirdet. Pályá­zati határidő f. hó 8-ikától számított 40 nap. Haszonállatok összeírása. A folyó év ta­vaszán különféle összeírásokat fog végrehaj­tani a hatóság. Egyfelől a fölemivelésügyi mi­niszter rendelte el a szarvasmarhák, juhok ser­tések összeírását, ami közgazdasági szempont­ból bir fontossággal, másfelől pedig a honvé­delmi miniszter intézkedett a lovak és teher­hordó állatok összeírása iránt. Ennek viszont hadügyi jelentősége van. Ugyancsak a honvé­delmi miniszter junius 4-ére tűzte ki a lóosz­tályozást. Az állattulajdonosok a közérdeket szolgálják, ha a hatósági közegeket eljárásuk­ban támogatják. Szatmármegye januárban. A közigazgatási bizottság ülése. A vármegyei közigazgatási bizottság pén­teken délelőtt tartotta meg rendes havi köz­gyűlését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. Az ülésen, amely a sablonszerű keretekben folyt le, a szakreferensek tették meg szokásos jelentéseiket. A pénzügyigazgató jelentése után Dr. Falussy Árpád Székely Endre egy 6 év óta felfüggesztett szinérváraljai kir adótiszt fe­gyelmi ügyének elintézését sürgeti. A bizott­ság ez ügyben felír a pénzügyminiszterhez. A bizottság újonnan megválasztott tag­jai közül Nemestóthi Szabó Antal, Domahidy Viktor, Jékey Zsigmond és Szuhányi Ferencz voltak jelen. Részletes tudósításunk a ‘következő: Az alispáni je entas szerint a személy és vagyonbiztonságot oly esetek, amelyek különösebb intézkedések meg­tételét tették volna szükségessé, nem fordultak elő. A múlt hó folyamán útlevelet kért 286, út­levelet nyert 255, visszavándorolt 55 egyén. Alispán jelenti, hogy a Domokos Ferencz nagybányai főszolgabíró ellen a legutóbbi vá­lasztásból kifolyólag indított fegyelmi ügyben a belügyminiszter a közigazgatási bizottság a felmentő Ítéletét helybenhagyta. A tiszti főorvos jelentését a szabadságon levő Dr. Schönpflug Béla helyett Dr. Czukor Lajos t. tiszti főorvos terjesztette elő. E jelentés szerint az általános egészségi állapot a múlt hóban is kedvezőnek mondható. A szaniszlói roncsoló toroklob járvány már megszűnt, a csanálosi kanyarójárvány, a vám­falusi, avasujvárosi és kékesoroszfalui járványok nem szűntek meg. Azonban örömmel állapítja meg, hogy újabb járvány nem fordult elő. Bodnár György kir. tanfelügyelő iskolalátogatásokról, a nem magyar tannyelvű iskolák tankönyveinek megvizsgálásáról és egyéb admisztrativ jellegű intézkedésekről tesz jelentést. Jelenti továbbá, hogy a mikolai ál­lami iskolai építkezésre az árlejtést kihirdette. Misztótfalun, Szinérváralján, _ Szamosborhidon az állami iskolai építkezéseknek még a tavasz folyamán leendő megindítása iránt a minisz­terhez ismételt felterjesztést tett. Plachy Gyula kir. tan. penzügyigazgató jelentése szerint január hóban befolyt egyenes adóban 101,435 K, had mentességi dijban 962 K, bélyeg- és jogilletékben 88,093 K, fogyasz­tási és italadóban 18,619 korona. Czilli György föállatorvos jelenti, hogy január hóban az állategósgség kedvező, kevés községben léplek fel ragadós betegségek és kevés községben állanak fenn zárlatok. Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelenti, hogy a felügyelete alatt álló és Szat- márvármegye területén levő fogházakban jan. hó folyamán letartóztatva volt 191 férfi, 22 nő, az egész hó folyamán szabadult 163 férfi, 16 nő, a hó végén letartóztatva maradt 28 férfi és 6 nő. Egy anya bűne. Minden részletében megrendítő és a csen­dőri nyomozás szempontjából is érdekfeszitő kettős gyermekgyilkosság nyomára jutottak Nyíregyházán. Öt évvel ezelőtt Gabányi Róza 32 éves cselédasszony elhagyta Szatmáron lakó urát és három gyermekével, egy 12 éves és egy 5 éves leánykával, valamint akkor 9 éves fiával elindult a Szamos hidja felé. Este lett mire odaértek, az asszony nem akart átkelni, leteritette ezókmókjait, ráfektette a gyerekeket és ő maga is lefeküdt. A gyerekek csakhamar elaludtak és ekkor rémes dolog történt. Az anya először a kisleányát kötözte össze és be­ledobta a folyóba, azután a nagyobbik leányát dobta be, ez azonban valahogy kimászott a partra, mire az anyja összekötözte a lábát, fel­vitte a gyereket a hidra és onnan dobta a Szamosba. Azután a fiának ment, a ki csak tetette az alvást, de végignézte ezt az egész vérfagyasztó rémtettet. Azután rémült futásnak eredt, elmenekült, de nem szólt a dologról senkinek. A két leány belefult a Szamosba. Másnap fogták ki őket és a csendőrség nyomozni kez­dett az anya után, a ki ekkorára elbujdosott. Néhány nap múlva kihúztak a Szamosból egy felismerhetetlenségig eltorzult arczu asszonyi hullát, melyről a csendőrség azt hitte, hogy Gabányi Róza hullája, feltette, hogy családi öngyilkosság történt s igy be is szüntette a nyomozást, bár a szatmári ügyészség kiadta az asszony ellen a körözést. A gyermekek apja, mikor meglátta a hullákat, összeesett és meghalt. Gabányi Róza ekkor elment Nyíregyházára és ott először egy orvosnál kapott alkalmazást mint gazdasszony. Ott megbarátkozott az ura­sági inassal és összeköltözött vele. A asszony időnkint minden észrevehető ok nélkül elájult. Utóbbi időben az élvemaradt, most már 14 éves fiú, Gabányi István, is náluk lakott, de az anyja rosszuí bánt vele. Végre is ez a fiú árulta el az anyját. Megunta a kinzatást és elment munkás ke­resni, de sehol sem fogadták fel, mert nem volt könyve így vetődött haza, Porcsalma szatmárvármegyei községbe. A jegyzőhöz for­dult könyvért A jegyző, a ki tudott a körö­zésről, megkérdezte a fiút, hogy hol van az anyja. A fiú megmondta, igy jutottak a gyer­mekgyilkos asszony nyomára a csendőrök, a kik szerdán nyíregyházi lakásán letartóztatták Gabányi Rózát és átadták a szatmári ügyész­ségnek. Színház. Újdonságok a nagykárolyi színházban. A múlt héten két újdonság került színre: a Bátor ka­tona operett és A Princz vígjáték. Mindkét újdonság tartalmatlan, üres munka és teljesen hidegen hagyta a közönséget. A szrereplők mindent elkövettek, hogy a két előadás élvez­hető legyen és nem a szereplők hibája, hogy ez nem sikerült, Shakespeare-esték. A nagykárolyi Városi Szinház még soha sem látott magában annyi ! embert együtt, mint csütörtökön és pénteken este. Ekkor tartotta meg ugyanis a Nagyká­rolyi Kölcsey-Egyesület még a múlt évben jelzett Shakespeare estéket. CsütörtökönOthelló, pénteken pedig Lear király került színre. A közönség mindkét este teljesen megtöltötte a színházat. A nézőtéren pótszékeket, a zenekar helyén két sor széket helyeztek el. Ha a színház kétszer oly nagy volna, mint amilyen akkor is zsúfolásig megtelt volna. Különösen a vidék­ről is jöttek, de hiába, mert már napokkal ez­előtt elkapkodták a jegyeket. A közönség sokat tapsolt a vendégművészeknek: Fáy Szeré­nának és Bakó Lászlónak, akik mellett a mi színészeink is igyekeztek tehetségük leg­javáig nyújtani. Áz Othelló előadását megelőzőleg Dr. Sternberg Géza főorvos, a Kölcsey- Egyesület társadalmi szakosztályának elnöke, tartott sza­badelőadást. Előadását azzal indokolta meg, hogy minden város műveltségének fokmérője, az, hogy mennyiben ápolja a Shakespeare- kultuszt. A költő Szülővárosában töltött egyet­len nap élményeit és benyomásait, a kis angol városka Shakespearre vonatkozó látnivalóit beszélte el, közben nagy és tömör vonásokban Shakespeare életrajzi adataival, ismertebb arcz- képeinek, szobrainak és a róla szóló írások történeteivel foglalkozott. A mindvégig figye­lemmel hallgatott, csevegő modorban tartott, könnyen folyó szabadelőadást lelkesen megtap­solták. A pénteki előadás előtt Cseh Lajos fő­gimnáziumi igazgató tartott felolvasást, amely­ben Shakespeare költői munkásságát értékelte. A közönség a felolvasást is tapssal köszönte meg. Ám a Kölcsey-Egyesület egy perczig se higyje, hogy a Shakespeare-esték rendezésével a kul­túrának, vagy Nagykároly város társadalmának a legcsekélyebbszolgálatot is tette. A Shakes­peare iránt érdeklődők semmi újat se hallottak, minthogy róla ma már újat mondani alig lehet, Othellót és Lear királyt pedig Nagykároly­ban, ugyancsak Bakó Lászlótól, már láttuk. Megragadjuk az alkalmat annak újból való nyomatékos hangsúlyozására, hogy a Köl­csey-Egyesület a szatmármegyei irók kultuszá­nak megteremtésére van hivatva. Ha a Kölcsey- Egyesületnek a Shakespeare-esték rendezésé­vel az volt a czélja, hogy megmutassa meny­nyire távolodott el hivatásától, akkor ezt a czélját teljesen elérte. Hullát fest vegyileg tisztit Haufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-n. 1. a róni. Rath, templom mellett. fllapittatott 1902. évben. Telep : Pet5fl-ut 59. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents