Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
A országos rendezéséről törvényjavaslatot terjesz- szen elő. Ennek telj esi thetése azonban összefügg a választói reformmal, mert hiszen ezen törvényjavaslatnak a választói reformmal teremtett uj helyzet figyelembe vételével kell létrejönnie. A választói reformjavaslathoz szükséges statisztikai adatok feldolgozása megtörtént és a belügyminiszter személyes vezetése alatt maga a javaslat kidolgozása is annyira előrehaladt, hogy legközelebb benyújtható lesz a törvény- hozásnak és most már a választókerületek beosztására vonatkozó törvényjavaslat kidolgozásához szükséges adatok feldolgozására kerül, a sor. Községi ügyek. Két község egyesülése. A m. kir. belügyminiszter a Szatmárvármegye területén levő Czégény és Dányád kisközségeknek egyesülését elrendelte és az egyesitett község nevét „Czégénydányád“-ban állapította meg. A szinügyi bizottság ülése. Nagykároly r. t. város szinügyi bizottsága kedden délután Debreezeni polgármester elnöklete alatt ülést tartott. Neményi Lipót, az Északkeleti szini- keriilet igazgatója azon kérelemmel járult a bizottság elé, hogv az idei szinidény tartama a f. évi deczember 15-től kezdődőleg három hónapban állapíttassák meg; a szinügyi bizottság a kérelmet teljesítette. Éllenben Neményi- nek a színházi helyárak felemelésére és a földszinti ülőhelyek beosztásának megváltoztatására vonatkozó kérelmét elutasította. Elrendelte a bizottság, hogy a karzati számozatlan ülőhelyek megszüntettessenek s ezek helyett állóhely létesitessék. A színházi zsinórpadlás mintegy 1000 K költséggel való kiegészítésére a képviselőtestület elé javaslatot terjeszt. A színigazgató által benyújtott szintársulati névsort és az előadásra bejelentett darabokat a bizottság tudomásul vette. A kórházi bizottság ülése. A városi közkórházi bizottság pénteken délután ülést tartott. A bizottság a kórház részére a vállalkozó által szállított fehérnemüeket átvette. Segély a főgymnáziumnak. A közoktatás- ügyi miniszter a nagykárolyi főgimnáziumnak, addig is mig a főgymnázium állandó államsegélyének ügye végleges elintézést nyer — 3000 koronát adományozott, mely összeget a főgymnázium udvarának kibővítésére fogják felhasználni. Ne hálózzunk! y ■ A debreezeni izr. nőegylet a múlt héten nagyfontosságu határozatot hozott Olyat, amelyet meg kellene jegyeznie minden város társadalmának. Azt határozta, hogy ebben az évben nem rendez bált, tekintettel „a szomorú gazdasági viszonyokra“. Ez a határozat végre kimondja azt, amit már annyiszor hangoztattunk mi is és az egész sajtó, de aminek eddig visszhangja nem volt. Azt, hogy szegények vagyunk, nyomorgunk, váltóinkat nem tudjuk fizetni, munkáinkat nekünk nem fizetik, semmire sincsen pénzünk, csak a mulatósra. Ne hálózzunk, ne mulassunk! Nincs meg a jogosultsága, nincs meg az oka az ilyen nagy mulatásoknak, mert hiszen — valljuk meg — úgy sem tudunk mulatni. Akár jóté- konyczélu a bál, akár csak társadalmi ünnepély, mindenesetre megvan az a kellemetlen következménye, hogy egy bizonyos összeget elvon a produktiv munkától, a produktiv termeléstől. Mert a bálon olyan összegek mennek el, amelyeknek száz helye volna, olyan pénzeket verünk el, amelyekből élnünk kellene és olyan czélra, amely tulajdonképen nem is czél. Még ha jótékonyczélu a bál, vagy a mulatság, akkor szoktak enyhítő körülményket találni. Pedig ez is téves. A jótékonyczélu bál és mulatság a legnagyobb blasféinia és hazugság, amit csak egy képmutató külsőségekre adó és külsőségeknek élő társadalom kitalálhat. A jótékony mulatságok éppen a jótékonyságtól vonják el a legnagyobb és leg- könyebben odaatható összegeket. Hiszen, akik egy olyan nagyszabású jótékonysági bálon megjelennek, százakat adnak ki úgy, hogy a jótékonyczél ötkoronákat sem kap belőle. Nem minekünk valók a bálok. Pedig csak minálunk és természetesen Ausztriában olyan divatos ez a nagyszabású mulatozás. A sírva vigadó magyar jelszava terjedt el ezen az egész országon már évek óta. Nem tudunk kiszabulni abból a hangulatból, amely bennünket nyom és a szabadulást nem a kitartó munkánál, nem a megfeszitett keresés és azzal akarjuk megkeresni, hanem azzal, hogy belevetjük magunkat a legvéresebb, legvadabb mulatozásokba. A határon túl ágyuk bömbölnek és minálunk már összegyűltek a jótékonysági bizottságok és a báli komiték, hogy megrendezzék az évad legfényesebb mulatságát és azon V tárgyaljanak, hogy hogyan durroghassanak ágyuk helyett a pezsgőspalaczkok. Nem tudjuk, kinek az ötlete volt valamikor az első jótékonysági bál, de bárkié volt is, nem volt jó ötlet. Hanem azt tudjuk, hogy ennek a furcsa szokásnak a megszüntetéséhez az első merész lépest Debreczen tette meg. Kövessék mások is. Színház. Jönnek a színészek. A nagykárolyi színházi idény — amint azt a Szatmármegyei Közlöny egyik legutóbbi száma indítványozta — az idén már a f. évi deczember lo-én veszi kezdetét. A színházi idény teljes három hónapig fog tartani. Ilyen hosszú színházi évad még soha se volt Nagykárolyban. Az északkeleti színtársulat tagjai a következők : Szi- gethy Irén, Juhos Margit, Füzes Lenke, N. Szelényi Ilona, Füzes Anna, Szelényi Emilia, Radó Rózsi, Zöldi Hermin, Perényi Melánia, Salgó Ilona. Boros Emil,- Csáky Antal, Gáspár Jenő, Neményi Lipót, Kun Dezső, Horváth József, Sz. Kovács Gyula, Stella Gedeon, Pelsőczy László. A kar hét nő és hét férfi tagból áll. A színházi zenét ez idén is katonai zenekar fogja ellátni. A nagykárolyi színház műsora. Az északkeleti színtársulat a nagykárolyi színházban a következő darabok bemutatását tervezi: Ezredes, Abrahám a menyországban, Éva, Berko- vits és Társa, Tengerész Kató, Csókszanatórium, Asszonyfaló, Kis barátnő, Csitri, Rabló lovag, Kain, Erős lánczok, Györgyike, drága gyermek, Piktorok, A frankfurtiak, A farkas, Az ember, tragédiája Miniszterelnök, Éva boszorkány, Gésák, Baba, Boccáció. Irodalom, művészet Meghívó. A Kölcsey-egyesület folyó hó 24-én délelőtt fél 12 órakor, a vármegyeháza alispáni kistermében rendkívüli közgyűlést tart, a melyre az egyesület tagjait ez utón hívja meg az elnökség. Tárgy: a helybeli Ze- nemükedvelők egyesületének a Kölcsey-egye- sületbe tervezett beolvadása. A Kölcsey-egyesület folyó hó 23-án, este 6 órakor, a városháza tanácstermében tartja harmadik szabadlyezeális előadását. Szentiványi Béla főgymnásiumi tanár fogja folytatni a magyar dráma fejlődésének ismertetését. tetszik ? Nem rossz . . . Hát ön talán nem tudja azt, hogy a szép Schekeliusnénak parókája van ? Egészen megzavarodtam. Parókája van ? E csuda haj csak paróka? — Hiszen az egész város tudja. A cselédei beszélik; ennek a szép hölgynek egy szál haja sincs. Csak maga nem tudja? Hoffmann, Hoffmann, maga még a régi ábrándozó. Egész estén Auréljával tánczoltam. Egészen közel mentem hozzá, figyeltem, néztem, de nem vettem észre semmit. Czélzásokat tettem a hajóra, de Aurélia csak mosolygott. Most már izgatott ez a titok; éreztem, hogy ha meghalok is, meg kell látnom Auréliát paróka nélkül. Milyen furcsa lehet és milyen érdekes . . . Elképzeltem Auréliát amint nincs rajta a paróka, kopaszon ... A szeme még nagyobb lehet, milyen furcsa, milyen különös. . . . Szerelmes szavakat súgtam a fülébe, most már csak a paróka miatt hódítottam, okosan, figyelmesen és a szemem izzón tapadt rá a parókájára . . . Minden délután találkoztunk ettől fogva a tölgyes ut végén, a ligetben. Az öreg Schekeíius ilyenkor a boltban volt a csipkéi között és nem sejtett semmit. A második napon már megcsókoltam Auréliát, a fejét lehajtotta a mellemre és én ismét éreztem azt a kábító, mámorba ringató illatot, amely a hajából kiáradt. Remegő kézzel nyúltam a hajához, de Aurélia elkapta a kezemet és ijedten mondta: — Nem, a hajamat nem engedem . . . A férjem rögtön észrevenné, ha nem volna megfésülve rendesen. Berthold nagyon féltékeny . . . Tehát Franchetti igazat mondott. Tehát ez a nagyszerű, hullámosán ömlő haj csak ugyan paróka. Most már annál jobban izgatott a dolog. Figyelmesen vizsgáltam mindig Aurélia haját, de nem vettem észre semmit. Egyszer felkerestem Franchettit, az olaszt, aki persze rögtön Auréliára terelte a szót. — Nos látta már a parókáját? — Nem, sohasem voltam képes rájönni. — Persze, mert valami egészen csudálatos finom paróka. Az öreg Párizsban csináltatta Auréljának. Csak, amikor levetkőzik akkor kell levetnie. Estefelé kipirultam izgatottan jött a találkozóra Aurélia. — Hoffmann, ma este légy a kis kerti kapunál. Az ajtó nyitva lesz, ha bejösz, zárd be magad után. A férjem elutazik. Az éjjel a mienk. Kimondhatatlan izgalommal vártam az éjszakát. Arra gondoltam, hogy fogom levetni a fejéről a parókát, hogyan fogok kaczagni, hogyan fogom megbosszulni magam végre azért a sok csalódásért, ami ért. Este tiz órakor ott álltam a kiskapunál. Meleg éjszaka volt. A kerti ajtót halkan kinyitottam, a kulcscsal óvatosan bezártam a zárat. Aurélia ott állt a tornáezon, fehér indiai selyembe volt burkolva: hangtalanul fogta meg a kezemet és vezetett a hálószoba felé. Kis olajmécses égett az asztalkán. Aurélia bereteszelte az ajtót, én pedig átkaroltam a derekát, magamhoz szorítottam, rátapadtam az ajkára és jobb kezem belemélyedt a hajába . . . Hoffmann elhallgatott. A sovány diák, aki mellette ült és még nem aludt el, érdeklődve kérdezte meg: — No és ? . . . Milyen volt a paróka ? De Hoffmann fáradtan meredt maga elé. Az ajka körül még élesebb lett a keserű vonás, az arcza most maga volt a testté vált csalódás és fájdalmasan felelte : — Mondtam, hogy ez volt a legkeserübb csalódásom. Az a gaz Franchetti hazudott. Auréliának egészen közönséges haja volt Nem is volt parókája . . . A diákok már mind aludtak és a füst még sötétebbé tette a pinczegátor homályát. $> Gallérok gözmosása <$ tükörfénynyel hófehérre & Májtájer Pál Kézimunkák, glassé keztyük, Bútorok, szőnyegek tisztítása TtAGyKAf^OLy, 5zéchenyi-utcza 43. szám, a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
