Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-ntcza 2. sz. Telephon szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. j! - Megjelenik minden vasárnap. - -..:— ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 koron* Megyei köjsséírek, egyházak és iskolák részére egyévreS korona Hirdetések jutányos áron közöltotnek. „Nyilttér* sora 60 fillérSzemle a koaliczlón. Az ellenparlamentnek nevezett komédia egyik jellemző vonása, hogy maga resteli „ellenparlamenti“ mivoltát. A koaliczió jeles hősei egyrészt országgyülésdit akarnak játszani, másrészt azonban tartanak a komikumtól s csak „együttes értekezletének mondják magukat. Ugyanakkor azonban kijelentik, hogy ők alkotják az igazi, a többségen alakuló országgyűlést, előadói jelentéseket tesznek, vitákat tartanak s egyáltalán minden külsőséget úgy rendeznek, mint az igazi országgyűlésen, — csak a fizetésükért mennek az igazi parlamentbe. Mert jó a fizetés, még ha — törvénytelen is. * A koaliczió agrárius főurai már be is vallották, hogy miért oly nagylelküek a szerbek iránt s miért akarnak Szerbiának mindenáron „egy-két nyomorult kis kikötőt“ adományozni. A pazarló kedv okát gróf Batthyány Tivadar úgy állapította meg, hogy ha Szerbia megkapja az adriai kikötőt, akkor mezőgazdasági terményeinek egyrészét az Adrián át exportálhatja és nekünk nem csinál konkurrencziát mezőgazdasági téren. Ugyanennek a felfogásnak adott kifejezést gróf Károlyi Mihály is. Az agrárius főurak tahát nem a szerb emberek iránti rokonérzésből, hanem a szerb disznók és marhák iránti ellenszenvből akarnának Szerbiának minél több tengeri kikötőt adni, hogy a szerb állatokat ami piaczainktól végleg eltereljék s a husdrágaságot itthon állandósítsák. — Egész Magyarország politikai életkérdésénél és jövőre kiható gazdasági létfeltételinél fontosabbnak tartják tehát a maguk pillanatnyi osztályérdekét, hogy a húst ami szegény népünk rovására megdrágíthassák. Csak nekik legyen hasznuk egyidőre, — s nem bánják, ha utánuk az özönviz jön, — s ha egész gazdasági jövőnk pusztul is el. — S a legérdekesebb a dologban, hogy ezt az antiszoczialis külpolitikát a szocziálista vezérekkel szoros szövetségben hirdetik és ennek daczára sem vesztik el a szoczialisták támogatását. * Azaz bocsánat: ők együtt hirdetik ezt a politikát a szocziálistákkal, de a szocziálisták nem hirdetik velük. A „Népszavának“ ugyanis az ellenparlamenttel szemben kifogása van, egyetlenegy kifogása s azt igy fejezi ki : „A megokolás egyik pontjában azonban nem érthetünk egyet az ellenzék szónokaival. Mindnyájan azért is követelik, hogy Szerbiát ami monarchiánk ne zavarja az adriai kikötő megszerzésében, mert Szerbia agrár-állam, tehát szüksége van, hogy terményeit nyugat felé vihesse és ezt a magyar agráriusok érdeke is megkívánja, mert igy megszabadulnak a szerb mezőgazdasági termények veszedelmes konkurrencziájától. Tehát ez a szempont vezeti őket, hogy kenyér- és husdrágitó rendszerüket a szerb konkurrenczia ellenében megvédjék.“ A szocziálisták, úgy látszik, jól ismerik agrár-feudális elvtársaikat s résen is állanak velük szemben. Semmiféle szövetségi viszony, semmiféle leereszkedő grófi barátkozás mellett sem felejtik 'élpfiog^Na grófi népbarátok és álszocziálisták tetteikben és számításaikban — önző antiszoczi- álisták. És ezt, ime, az orruk alá is kenik. A „Népszavának“ ez a megjegyzése tünet is és okulás is. Tünete annak, hogy furcsán állhat az a szövetség, amely sarkalatos osztályszempontokból ilyen élesen áll szemben egymással. Okulás pedig annyiban, hogy az osztályönzés, hiába öntjük le bármiféle doktrínák levével, — mindig kész kiszolgáltatni az összesség- érdekeit a maga — zsebének. M. N. I Ml poll eseményei. — A Szatmármcgyei Közlöny tudósítójától. — Ferencz Ferdinánd főherczeg trónörökös hétfőn Budapestre érkezett. A képviselőház pénzügyi bizottsága hétfőn ülést tartott. Az ülésen a belügyi tárcza költségvetésének ismertetése kapcsán Sándor János előadó igen érdekes kijelentéseket tett. A városfejlesztési törvény kötelességévé teszi a kormánynak, hogy a törvény életbelépésétől számítandó 2 éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrség Hoffmann utolsó meséje. Irfa: DÉRI IMRE. Valamikor, Isten tudja mennyi idő telt el az utolsó tragédia óta, Hoffmann megint ott ült a diákok kocsmájában. Hoffman már megvénült egy kicsit, már nem igen énekelt régi és bus balladákat Zachesről és efféléket s ha danolt is, szomorú fáradtság volt a hangjában; a diákok mulattak rajta és sajnálták Hoffmannt. Mert Hoffmann még mindig diák volt, de amióta Stella is annak a hosszú, nyurga urnák a karján lebegett el, Hoffmann nem szeretett mesélni. Hanem azért együtt ivott a diákokkal és mikor leszállt az éjszaka a homályos ivóban, Hoffmannt megint megkérte valaki: — Hoffmann mesélj . . . — Istenem, mindent tudtok már, hiszen mindent elbeszéltem nektek. A szőke Olimpiát, a bájos Giuliettát, a tragikus Antóniát és a csalfa Stellát. Mindent elmondtam már, minden szerelmemet és minden csalódásomat. Hanem a legutolsót, a legszomorubbat és a legfájdalmasabbat, azt még nem mondtam el senkinek. Ha azt akarjátok hallani . . . — Mesélj Hoffmann. .................. ..... - " = Ho ffmann nekitámaszkodott a hosszú asztalnak, a diákok abbahagyták az ivást, megint fátyolos köd ereszkedett le a fejük fölé és a csalódások nagy szenvedője a megcsalt és keserű legény mesélni kezdett. — Nos igen, a legutolsó szerelmemet Auréliának hívták. O volt a legfájdalmasabb csalódásom. Asszony volt Aurélia és ezt is szerettem benne, hiszen tudjátok, hányszor megcsaltak már a szüzek. Aurélia tehát asz- szony volt és férjének gyönyörű üzlete a fő- utczára nézett. Scheckeíiusnak hívták a kis öreget és gyönyörűséggel simogatta a finom brugesi csipkéket és a paszomántokat. A feleségét gondolom, mi kevesebb szeretettel simogatta, mert amikor elsétáltam az ablakai előtt, tüzesen és forrón tűzött ki az asszony két szeme. Nem voltam már akkor nagyon fiatal legény, a diáksapkám alól ki kandikált egy-egy ősz tincs, ha nem fésülködtem gondosan és már nagyon gonosz és rossz érzéssel néztem az asszonyokat. Hanem azért, mikor délutánonkint kimentem a tölgyes útra sétálni, mindig az uj kék kabátomat vettem fel és a nehéz brokát mellényt az ezüst gombokkal. Aurélia ott ült mindig a függöny mögött és két szemével perzselt és nagyszerű fekete hajában fehér virág volt. Igen a hajáról akartam beszélni. Sose láttam még ilyen hajat. Olyan volt Aurélia haja, mint a folyó vize, amikor a parti füzes esténként árnyékot vet rá, mint a szmirnai fekete selyem, amelyet az örege Schekelius árul boltjában. A haja kábított el, a hajára gondoltam álmatlan éjszakákon, a haja kísértett. Két hónapig sétáltam a Schekelius-ház előtt. Nem tudtam beszélni vele, az öreg boltos rettenetesen féltette az asszonyt. Én csak a hajára gondoltam, a haja kergetett bele a szerelembe. A városi bálon találkoztam vele először. Az első ke- ringőnél mindjárt odamentem hozzá és felkértem. Aurélia mosolygott, mélyen belenézett a szemembe és én a kisterem felé vezető ajtónál magamhoz szorítottam. Aurélia hozzám simult és a hajának az illatát beszivhattam végre, elkábultam és odasugtam neki; Imádom . . . De Aurélia a szájamra tette a kezét; én pedig megcsókoltam belülről. Fáradtan, elkábulva dőllem le egy székre. Micsoda haj! — sóhajtottam fel, amikor egyszerre odalépett hozzánk Franchetti. A vállmnra tette a kezét és gúnyosan mondta: — Aha talán a szép Schekeliusné tetszik Önnek annyira? Sose láttam még ilyen hajat uram. Franchetti gúnyosan kaczagott. — A haja? . . . Hahaha! Önnek a haja * Ruhát fest vegyileg tisztit r Nagykároly, Kölcsey-u.l. IgOir ’Htb «Ép'TITI éT*-1 & rom. kaik. templom mellett. Alaplttatott 1902. évben. Telep: PetöU-ut 19. laéni. PÜ>
