Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 28. szám

S 7 A T M A R M E n Y E I KÖZLÖNY — Betöröm — súgtam. A tisztviselő bólintott és a következő pillanatban az ajtó recsegve tört be. Berohan­tunk és az első perczben üresnek találtuk ezt is. Abban a perczben azonban újból felhang­zott a nyögés az egyik sötét sarokból. Oda tekintettünk és egy embert láttunk a földön feküdzi. Oda ugrottam és Beckenhamot is­mertem meg, ki megkötözve feküdt, mig szája be volt tömve. Ö nyögött, kogy segítségül hívjon bennünket. A következő perczben fel­vágtam kötelékeit és elmondtam a rendőrtiszt­viselőnek, hogy kit találtunk meg. — Hála Istennek, hogy megtaláttuk önt — de mit jelentsen ez? Mióta fekszik igy és hol van Nikola? — Nem tudom, meddig feküdtem itt és azt sem tudom, hogy hol van Nikola — felelte. De hát önnek még is kell Nikoláröl tudni valamit — kiáltottam. — Az égre kérem, mondjon gyorsan el mindent, mert azzal talán oly életet menthet meg, amely becsesebb előttem a magaménál is. Borzasztó aggodalom kínoz. — Adjanak valamit inni, mert meghalok a szomjúságtól — felelte Beckenham — azután mindent elmondok. Szerencsére, minden eshetőségre számítva, egy üveg whiskyt dugtam magamhoz. Most elővettem és ő hatalmas kortyot ivott az üveg­ből. Az ital láthatólag megerősítette, mert azonnal mesélni akart, a tisztviselő azonban meggátolta. — Mielőtt meghallgatnék elbeszéléseit, értesítenem kell a rendőrkapitányt, hogy meg­találtuk önt. Gyorsan néhány sort vetett pa­pírra és elküldte a rendőrrel. — Azután Bec- kenhamhoz fordult: — Most kérem, legyen szives elmondani a történteket. Beckenham beszélni kezdett, VIII. FEJEZET. Beckenham elbeszélése. — Mikor ön magamra hagyott, Hatteras ur, hogy látogatást tegyen mr. Wetherellnél, még olvastam egy darabig, azután elhatároz­tam, hogy egy kis sétát teszek. Akkor körül­belül 11 óra lehetett. Elhagytam a szállodát és a kompállo­másig mentem, átvitettem magamat Millers Pointba és ott czéltalanul bolyongtam az ut- czákon, egyszerre csak a füvészkertbe jutottam. A kilátás innen oly nagyszerű volt, hogy le­ültem és igy élveztem a pompás látványt. Nem tudom, meddig ülhettem, mert egy hadi­hajó vonta magára figyelmemet és az előttem fekvő öbölben — egyszerre csak úgy éreztem, hogy valaki figyel. Feltekintettem és kis távol­ságban egy férfit láttam állni, most padomhoz lépett és leült. Fura kis emberke volt — né­mileg Baxterre hasonló, simára borotvált ránczos arczczal ravasz szemekkel és kampós orral. Folyt. köv. Közgazdaság. Forgalmi ártáblázat Nagykároly, 1912. év julius 2-ik hetében. Búza legjobb métermázsa . . 21 K — f. „ közép . 20 W 40 „ Kétszeres legjobb „ . 18 M 50 . „ közép „ . 18 W »1 Rozs legjobb . 17 • 50 „ „ közép . 16 80 „ Zab legjobb „ . 18 • 50 „ » közép „ . 18 n >1 Marhahús I. oszt. 1 kiló . . 1 n 64 „ » 11. ,, >, ,, • . 1 fi 44 „ Kóserhus „ „ . 1 fi 88 „ Sertéshús „ „ . 1 n 86 „ Borjúhús „ „ . 1 fi 84 „ Zsir , „ 2 n 20 „ Szalonna fehér , „ . 1 n 76 „ Füstölt „ „ . 2 n 20 „ Tűzifa 1 kbm......................... . 9 V 71 Laptulajdonos : TÓTH JÓZSEF. Felelős szerkesztő: ROSEN FELD ZSIGMOND. Segédszerkesztő: KÁLMÁN MIKLÓS. ff 6szi trágyázás! Óvakodjunk a hamisításoktól! Valódi $tpm| 5(Marte Óvakodjunk a hamisításoktól I védjegyű. Thomassalak a legjobb és legolcsóbb foszfor­savas műtrágya! W -á80 Csak akkor valódi, ha ilyen per­zsákban Hamisitástól szigorúan óvakodjunk ! van és ere­deti ólom­zár van rajta! Minden zsák tartaiomjel- zéssel van ellátva! Halma p VilmoQ 3 Thomasphosphatfabriken Adllllcll I lllUUű BERLIN, vezérképviselője Bndapest, VI., Andrássy-ut 49. — Különösen a jelen­legi rendkivüli olcsó árakra figyelmeztetjük a vásárlókat. Ha el akarja adni Ipari termékeit, gépeit Raktáron lévő áruit, De bárminő más czikkeit is, Egész készleteit, Saját vagy bizományi áruit, Segítségére, jövök ebben s Elintézem Ön helyett Nagyon olcsón és pontosan. — Lelkiismeretesen Elhelyezi hirdetéseit, Nagyon jól megválasztva a lapokat, Készít hirdetési szövegeket Elismert hirdető irodám, mely Ingyen megküldi Öonek Ujságkatalógusát, Tele fontos tanácsokkal Jó útbaigazításokkal Általános reklámszokásokkal Nagyon kimerítő költségvetéssel! OHÖtmGHCHGHÜ hirdetési osztálya OHOHOtKMMGHe Budapest, Oohány-u. 37. Telefon 176—09. 6 AKI OLCSO 1 szép tiszta kidolgozású tartós Unton űr vásárolni, keresse fel és tekintse meg vételkötelezettség nélkül GRÓSZ JÓZSEF bntorrakt&fát Nagykárolyban, Nagypiacz-tér. (Saját ház.) a m mf áras mfi m sir Littke Lajos pezsgöborgyártelepe PÉCS. —-------- Főraktár: Budapest, Szép-utcza 3. Fr igyes Főherczeg Ő császár és királyi Fensége, Salvátor-Lipót Főherczeg Ő császár és királyi Fensége és a Nemzetközi Hálókocsi és Európai Expressvonat Társaság szállítója. Pezsgőfajok: Sport Grand Vin Sec, Crémant Rosé, Casino Extra Sec, For England (savanykás), Britania Extra Dry, cukor nélkül. s m licaii íÍFjII

Next

/
Thumbnails
Contents