Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-07 / 27. szám
Nagykároly, 1992. julius 7. 27. szám. XXXVIII. évfolyam SZERKESZTŐSÉtí és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Teleohon 56 szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. MMegjeienik mäsasSew vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy:véifre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona jtLegyoi községek, egyházak és iskolák részére egyérreS korona Hirdetéseié lányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 60 fillér- r"' i A"1 ........................... - - Me gint uj jelszó. A szövetkezeti alapon szervezett ellenzék obligát vasárnapi népgyülesein mindig újabb és újabb jelszavak röppennek a hig levegőbe Önkéntelenül eszébe jut I az embernek a Tompa Mihály ismert verses felsóhajtása: „Miről nem zengett már az ének, mióta lant és duda szól ?“ (Lant helyett legutóbb sip és gyermek trombita nyekergett.) Hallottunk himnuszt a restituczió in integrumról, amely kezdetben annyit jelentett, hogy az összes júniusi törvények érvénytelenek és bárha ezeket szentesíti is a király, egytől-egyig ki kell spongyázni a corpus jurisból. Ma már az öblös hangzású restituczió magyarra van fordítva és a „jogrend helyreállítása“ cziméri Jászberénytől Mucsaig, sőt Székesfehérvárig ellenzéki körökben alig értenek más egyebet alatta, mint azt, hogy Lukács László és Tisza István gróf engedjék a helyüket át másoknak. Ennyi az egész. No aztán halottunk közbekurjantáso- kat bizonyos neveletlen emberek szájából, az általános egyenlő községenkinti választójoggal, ezeket azonban Apponyi Albert gróf letorkolta. A Justh-párt hivatalos orgánumának, a Magyarországnak sanda buzdítására hallottuk a köztársaságot éltetni a volt koaliczios kormány valóságos belső titkos kegyelmes urai jelenléteben. Legutóbb pedig a főrendiház reformjának szükségét halottuk legsürgőbb feladatául kijelölni. A sokféle tarka b irka népgyülés,i jelszavak között azonban tagadhatatlanul legnagyobbat pukkannak a Károlyi Mihály gróf ötletei, aki több alkalommal Írásban és szóval nagy emfázissal kijelentette, hogy ő bőrkabátos, sok ezer holdas agrárius létére azért szövetkezett a hazátlan bitangokkal, a Bokányiakkal, Goldnerekkel, Garamiakkal és a többi jakabokkal, mert ezeket a nemzetközi szocziálistákat ő mind egytől-egyig rövidesen oda akarja terelni a magyar nemzeti zászló alá, most a múlt vasárnap pedig Szegeden azzal az eszmével rukkolt elő a hevülékeny, fiatal gróf, hogy az ellenzéki pártok, amelyek most szövetkezésben allanak egymással, jövőre egy párttá egyesüljenek. Az uj pártnak mindjárt akadt is keresztapja Szmrecsányi Györgyben, aki Károlyi Mihály gróf eme legújabb elmeszülöttjét független nemzeti pártnak, vagy nemzeti független pártn^'- volt szerencsés elnevezni. Annyira groteszk ez a politikai idea, hogy alig érdemes vele komolyan foglalkozni, mindazonáltal, mert oly nagy garral tolakodott fel, egy pillanatra gondolkodóba ejt: van-e benne lehetőség, hogy ez abszurd gondolat valósággá változzék? Egy perczig időzvén a kérdésnél, mindjárt másik pillanatban nagyon kevés mélyrelatással is megállapíthatja akárki, hogy a Károlyi Mihály gróf fiatalos tul- hevültségének eszmetermékéből sohasem lehet uj pártalakulás. Még pedig azért nem, mert a szinre-fonákra nagyon ellentétes elemeket véglegesen összecsirizelni teljes lehetetlenseg. Avagy elképzelhető-e, hogy 67-esek 48-asokká, 48-asok 67-esekké változzanak, klerikálisból, liberális legyen, liberálisból pedig klerikális. Molnár apát talán beiratkoznék egy szabadkőműves páholyba, Szmrecsányi pedig a Galilei körbe. Viszont Bakonyi Samu és Bokányi elvtárs a Mária kongregáczióba vétessék talán fel magukat? Aki radikális az konzervatív legyen és viszont? Annyi efféle abszurd kérdés merede- zik neki a Károlyi gróf politikai ötletének, hogy kevés gondolkozás után is egyszerűen tarthatatlannak lehet nyilvánítani. Ez az ötlet megint csak egy üres jelszó, aminek semmi komolyabb értelme és jelentősége nincs s csupán arra való, hogy kisebb fajsúlyú politikusok piaczi oesze- dekben feltűnést keltsenek vele. Mert ha volna benne valamely reális tartalom, akkor ily nagvfontosságu eseA „szükebb“ haza. Irta : ARANyi LIPÓT. A múlt század közéletének nagyjai, a kiegyezési korszak oszlopos magyarjai között talán egyetlenegy ember sem volt anynyira testben és lélekben lokálpatrióta, mint Kozma Sándor, az államügyósz. Deák Ferencz környezetéhez tartozott és a legnagyobb, legtisztább fajú magyar jogászok egyike volt. Ezt felőle még hazánk legnagyobb csufolódója, Eötvös Károly is elismerte. Igaz, hogy Kozma Sándor megütötte volna az államférfiul hiva- tottság mértékét az Eötvös Károly hajlandóságában, az ő nagy egyéni kvalitásai nélkül is. Lévén Kozma dunántúli, no meg ezenfelül kálomista is. De az ország, a szabaddá lett Magyarország közönsége osztály- és pártkülönbség nélkül jogászi és emberi nagyságáért tisztelte Kozma Sándort, a legideálisabb körvádlót, aki magas állásában iskolát teremtett a rendíthetetlen igazság számára. Olyan iskolát, amelynek tantételeire évszázadok múlva is fognak hivatkozni, valahányszor elhomályosul a minden állam talpköve: az igazság. Az a tudat és az az érzéz, hogy országos ember, hogy közéletünk kiválósága, Kozma Sándort nem tette olyan mértékben büszkévé, mint az, hogy ő somogyi. Nem olyan értelemben volt ő Somogybán otthon, mint ama hírneves férfiak, akik a kőnyomatosok személyi hirei révén közhírré tétetik, hogy ma vagy holnap erre vagy arra az illetőségi helyükön elterülő birtokukra utaztak. Kozma Sándornak inkább a lelke és a szive utazgatott Somogy- vármegyébe, amely vármegyének holta napjáig hit fia volt. Az öreg Kozmának ez a somogyi mivolta sokáig meg volt a köztudatban, de bizony később mindinkább elhomályosodott. Öreg napjában Kozma Sándort mindenki pesti embernek tartotta. Sőt olyan tipikus pestinek, aki örökösen az omnibuszt, a villamost, a rendőrt és a kellnert szidja. De ha el is homályosult a köztudatban az ő somogyi volta, annál erősebben élt az ő érzésében. Fájdalom, ez az érzés egyszer nagy sebet szenvedett, még pedig kettőt is egy napon. O maga panaszolta el meghitt kisebb körben. A hetvenes évek végén történt, hogy Baranyából sürgöny jött Budapestre Kozma Sándor főügyészhez, amelyben megdöbbentve értesítik afelől, hogy Bunda Jóska, a hírhedt betörő, akit csak hónapok múlva rendkívüli küzdelem és áldozat árán lehetett elcsípni és ezzel öt vármegye veszélyeztetett közbiztonságát megóvni, tegnap éjjel a fogházból megszökött. Az államügyész borzasztóan megdöbbent a szomorú értesítés miatt és távirati utón azonnal felfüggesztette a fogház egész vezetőségét. Másnap ismét táviratot küldött az ottani királyi ügyészségnek, amelyben jelezte, hogy az éjjeli vonattal indul a helyinére és hogy a vizsgálatot maga szándékozik a fogházban foganatosítani. El is indult pontosan két ügyész és két alügyész kíséretében. A vonat beérkezvén az állomásra, Kozma igen szigora arczczal és borongós hangulatban lépdelt az eléje jövő ügyészek és fogházi tisztviselők elé. De nagy álmélkodására azt látta, hogy megnyúlt arezok és kétségbeesett alakok helyett mosolygós, vidám emberek szinte inazurszerü lépésekben lejtenek feléje. A tisztelgők megakarván előzni az államügyész arczárói leolvasott dor- gatóriumot, rögtön megokolták a jó kedvüket. — Isten hozta méltóságodat, ne tessék aggódni, már nincs baj. — Hát mi történt, hogyan történt? — — kérdé az államügyész. A fogházfelügyelő válaszolt: — Hát kérem alázattal, az a veszedelmes Bunda Jóska, mi tűrés-tagadás, bizony megszökött a mi fogházunkból De ez a becsületes, derék erdőkerülő még tegnap este elcsípte és megkötözve behozta. Ezzel rámutatott egy hatalmas szál parasztemberre, aki boldogan emelgette a kalapját a méltóságos ur előtt. Az öreg Kozma elégedetten nyújtott kezet a nagy szolgálatot tett erdőkerülőnek és beszédbe ereszkedett vele. — Hol fogta el ? — Szakáll—Hőgyész határában. — Nehezen ment a dolog? — Nem ment nehezen kérem alássan. A 88: vegylí/o tisztít Haufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-n. 1. i rom. kath. templom mellett. dlnpittatott 1902. évben. Telep : Petőfl-ut 59. szám.
