Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-16 / 24. szám
SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Pártoktól fÜgQetiön NAGYKÁROLYBAN Jókai-ntcza 2. sz. POLITIKAI LAP. Telephon 56 szám. —: Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 3 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korona li Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 liilér Ä gazdagyülés előtt, ! Alig van a magyar közélet kérdései között egy is, amely fontosságban a birtokpolitika kérdéséhez mérhető volna. Nemzetünk létérdeke fűződik ahhoz, hogy ezek a kérdések minél előbb kielégítő rendezést nyerjenek és mégis a politikai faktorok tétlen szemlélése mellett folyik a magyar birtok tervszerű és mind nagyobb mérveket öltő pusztítása. A magyar föld idegen kézre vándor lása ma már olyan mérveket öltött, hogy népünk és egész nemzetünk jövőjét veszélyezteti, sőt veszélybe sodorja az egységes magyar nemzetállam gondolatát is, amelyet a közélet minden számottevő férfia vall; mert ábránd és üres fikczióvá lesz ez is, ha birtokpolitikánkat a tétlenségből még egy évtizedig kizökkenteni nem tudjuk. Hiszen minden állami berendezkedésnek, minden intézménynek erőt, tartalmat, belső értékét csak az élő társadalom, a nemzet valódi életviszonyai adnak. Üres, tartalmatlan és belső ellentmondásban kell elpusztulnia az olyan politikának, amely egységes nemzettállamról, egységes politikai nemzetről beszél törvénykönyvei fakult papírlapjain, de idekint a lüktető életben az egységes nemzet kialakulásának feltételei romboló kezekbe kerülnek, igen hamar fogjuk láthatni, hogy ezek a büszke gondolatok ilyen viszonyok közölt üres ftkcziók és nem érnek többet, mint az üres báb, amelynek lakója pillangó szárnyakon rég elköltözött és üresen hagyta a formát, amelyet a rövidlátó tudós elő valóságnak néz. Egységes, tervszerű, széles anyagi bázison nyugvó, életerős biztos politikai akcziót követelünk tehát a magyar föld, a magyar nemzet érdekében, ezt sürgetni meg nem szűnhetünk. Ma az összes birtokpolitikai kérdések, nagy komplexumából három kérdés került a közérdeklődés gyupontjába. Ezzel a hárommal: a nagy birtok, a kötött birtok és a holtkézi birtok kérdésével foglalkoznak az illetékes tényezők, de a többiekkel nem törődnek. Fontos és szomorú tény azonban az, hogy Magyarországon hivatalos birtokpolitika nincsen. Volt! vagy jobban mondva megindult, szép reményekkel kelt szárnyra, de ma minden pihen, pedig itt igazán lehetne tér a nemzeti munkára. Vagy azt hiszik kormányíérfiaink, hogy szabad ezen a téren a magví r állam akcziójának egy perczig is szünetelni? avagy van-e a magyar nemzetnek oiy sok ideje arra, hogy minden uj miniszter éppen ezt a részét valassza ki a politikának, amellyel évekig tartó tanulmányok után experimen- tálnia szabad, amely térén pedig az elveknek, az irányoknak, a czéloknak sziklaszilárdan kellene államok, kormányok változásától érintetlenül, ahol mint Moltke es vezérkara haditervén, még egy Bismarcknak sem lenne szabad egy jottát sem változtatni, legkevésbbé pedig dilettáns—..kezdőknek? Szabad és megengedlöít' ' a teftenség, a tespedés, a birtokpolitika terén éppen ma? A természetben némely íajok a földrengést korábban megérzik, mint mi. Mintha mi is földrengést éreznénk a magyar földön. Társadalmunk forradalmi jelentőségű átalakuláson megy keresztül. Egész társadalmi osztályok buktak el és hagytak maguk után közéletünk mezején ma kétszeresen érzett űrt. Uj osztályok maradnak, uj elemek alakultak ki városainkban és falvainkban egyaránt. Nemzetiségeink napról-napra merészebben lépnek lel és az ország belföldről és külföldről egyaránt vehemens támadásoknak van kitéve. Ebben a szomorú helyzetben a birtokpolitika nagy kérdése kizárólag a gazdák és a gazdatársadalom kezébe van letéve. A sióíoki gazdagytilésen a magyar gazdatársadalomnak meg kell mutatni, hogy van meg olyan rétege az országnak, amely a birtokpolitika nagy fontosságát felismerte és teljes erejével képviselni is tudja. A siófoki gazdagyülésnek meg kell hoznia a magyar birtokpolitika renais- sanczát. fAknak. Irta: KORVIN OTTÓ. Csodás volt. Az erdő volt csodás sokféle zöldjével, a fűre feküdni volt csodás, fák alól lombok közt kék eget látni, hanyatt feküdni, lomhán, lustán, halkkal suttogni egy dalt, kicsit és fájdalmasat és ijedten elhallgatni, ha egy madár hangos szóval belevágott. A madárdalt hallgatni volt csodás és nézni a színeket. A lassan boruló égre emelni ilyenek nézésére szűk szemeket, távoli dörgés-zugást hallgatni, reszkettető szélre a kabátot összehúzni, kalapot jobban a fejre nyomni. Duzzadt tüdőbe nehéz levegőt szini volt csodás. Madarak gyors elütését látni, tikkadt levelekre peregő esőcseppek zenéjét élvezni, átázott ágak lekonyulásán, egy-egy gyengéd makknak a lábhoz esésén fájni volt csodás. Villámok őrült tüzébe nézni talpraállóan, figyelőén; erősen heves dörgéstől nem megremegni, vidám ütéstől nem félni volt csodás. A nagy rend volt csodás, amely ijedten ráült egy nagy csattanás után az erdőre — a zivatar lassú, ünnepélyes, megbocsátó elvonulása, a megnyugtatott erdő lágy dallamának életre kelése, a fák beszéde, a melyek a kiállott rettegéstől még hullattak néha könnyeket, a fü gyorsabb zöldelése, a patak hangosabb jajgatása, a patakpart ázott földjére gyikok jövése, mókusok lebuszása, őzszemek riadt nézése volt csodás. Én is csodás voltam, mert a fákhoz beszéltem. Azt mondtam nekik, hogy holnap vagy holnapután meghalok. Csendesen meggondoltam, tudósán mormogták rá a fák : igen, az életet csak a halállal lehet meggyógyítani és te neked látjuk, fáj az élet. Hát csak rajta! Hittem a fáknak és másnap vonatra ültem, a városba jöttem a halál után. De még nem mertem, ttt tavasz volt és nevetős emberek vándoroltak az utczákon. A ligetbe mentek, az első vagy második rügyet köszönteni, azért mentek, hogy megnézzék a füvet, hogy dohos, téli szobák után a fák és a nap levegőjét érezhessék és hideg kályhák helyett a nap még uj és gyenge sugarába tartsák kezüket és arczukat De én nem mertem velük menni. A ligeti fák mikor meglátták, mintha mind erdőben levő fatestvéreiknek tett Ígéretemről tudnának, zúgni kezdtek és én futottam, futottam. Az utczákon kóboroltam szerteszét, magam se tudtam, merre járok, amikor nagyot kiáltottak, akkor félreugrottam és mégis mind a kocsik egy lépéssel ellőttem állottak meg. Fejem a föld felé volt hajolva, nyakamat ólomsullyal vonta lefelé, mentem és mindig a Dunánál jutottam ki az utczák titokzatos és mély soraiból és mindig a csillogó, hívó, szépet súgó víznél vetődött tel a fejem. És igy lassan a szemeim hozzászoktak a földnézeshez csak akkor csapódtak le rájuk, amikor ijedten meglátták a vizet, amelynek partján álltam, lehunytam és testem hirtelen fordulással indult vissza a város felé. Mikor már vagy tizedszer mentem vissza a Dunától, azt mondtam: — Gyáva vagy fiam. Nem mered kigyó- gyitani magad. Gyáva vagy. Mit fognak szólni a fák, ha újra meglátnak. Nem mered ugy-e? Hősködtél a fák előtt, hogy fáj az életed. Azt hazudtad nekik, hogy a/, övéjük vagy. Hősködtél. Megígérted, hogy meghalsz, azt mondtad, holnap vagy holnapután, tudtam, hogy nem merted, mert gyáva vagy. Gyáva, gyáva, gyáva. És feleltem is: — ,Nem, nem, ne mond, nem vagyok, gyáva. Én meg fogok halni, mert nem embereknek, hanem fáknak Ígértem. Csak visszajöttem egyszer, hátha tart még az élet nekem is valamit. Még megfordultam, hátha kapok én is egy perczet. Nem vagyok gyáva. Hisz otthagytam a csodás csendet, halni jöttem, megkeresni a hosszú utat, amelyet másoknak megszoktak mutatni. Nem vagyok gyáva, csak várom, talán még jön valaki — nekem. Ekkor már a Dunánál voltam. A nap a 1 veBhy«íeg íLtí, Haufel Sámuel 8-----------------------------------—— - ------------- -- a—--------—-------------Na gykároly, Kölcsey-u. 1. | a rom. kath. templom mellett. ^ fllapittatott 1902. évben. Telep : Petőfl-ut 59. szám.
