Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-31 / 13. szám
SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi-részét íHetS közlemények küldendők: i Pártoktól független NAGyKÁBOLYBÁN Jókal-utoza 2. sz. POLÍTIKAS LAP Telephon, 56 szám. Megjelenik minden vasárnap. ' % ELŐFIZETÉS! ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 koron» Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korén* Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér • % A kereskedelem és többtermelés. A kereskedő gyakran esik abba a hibába, hogy saját hivatásának és saját osztályának közgazdasági jelentőségét kevesebbre becsüli, mint amennyit az megérdemel, amig elismerését sohasem tagadta meg más nagy foglalkozási ágak kultur- munkaja előtt, addig azzal nem törődik, hogy azon eredmények létrehozásában milyen része van magának a kereskedőnek. Bár egyénileg mindenkit kielégíthet az a leiemelő tudat, hogy kötelességét teljesítette, azokkal a támadásokkal és mellőzésekkel szemben, amelyekkel még ma is lépten-nyomon találkozunk és amelyek sok esetben megnehezítik a kereskedőnek eredményes működését, a kereskedőnek joga és kötelessége, hogy fel- ; szólaljon és rámutasson arra, hogy nagy j közgazdasági feladatok elérésénél a kereskedő közreműködése épp oly kevéssé mellőzhető, mint más produktiv osztályoké, azt nem szabad megnehezíteni, hanem minden állami és kormányhatósági intézkedéssel elő kell mozdítani. így vagyunk ma azon összefüggő kérdések nagy tömegével, amelyeknek megoldását Serényi Béla gróf íöldmivelés- ügyi miniszter Magyarország legfontosabb feladatául tűzte ki. A magyar mezőgazdaság fejlődése nem tartott lépést a szükséglet emelkedésével. A miniszter programmja két szóban kifejezve az, hogy: Többet termeljünk! Ez a programm, amelynek helyességéről és nagy fontosságáról mindnyájan meg vagyunk győződve, komoly kötelességeket ró minden társadalmi osztályra. A mi korunkban a nemzetek versenyében is az a győztes, amelyik legtöbb jószágot tud termelni és a társadalmi osztályok között is az érvényesül legjobban, amelyik a termelő munkának legnagyobb részét vállalja magára. Magyarországot földrajzi fekvése, kiimája, földjének termékenysége, bányáinak relativ szegénysége és a nyugatra fekvő országok előrehaladott ipara még hosszú időn át togják arra kényszeríteni, hogy mezőgazdasági termelésének fokozásával szerezzen paiaczot ipara és kereskedelme számára is. Viszont a számban és kultúrában gyarapodó nép finomabb élelmi szükségletei az utóbbi evekben óriási mértékben növekedtek, kezdődő iparunknak több olyan nyersanyagra van szüksége, amit csak a mezőgazdaság nyújthat neki. Minálunk a mezőgazdaság fejlődése szabja meg az ipar és kereskedelem emelkedésének határát. Erőteljes ipar és kereskedelem Magyarországon csak szilárd mezőgazdasági fundamentumra helyezhető. Egy szigetország, mint Anglia, amelynek hajói az egész világ élelmiszereit es nyersanyagait viszik a brit kikötőkbe és műhelyekbe, iparát úgyszólván korlátlanul fokozhatja anélkül, ^hogy a mező- gazdasági termelés ennek útját állná. Nekünk azonban csak egy Kikötőnk van, az is távol a világtengertől, földünk belsejének kincsei nem vetekedhetnek az angol, német, az amerikai bányák gazdagságával, népünk csak most kezdi lassú léptekkel követni a nagyiparos nemzeteket, ezért nekünk a mezőgazdasági alépítményre kell tekintettel lennünk, akkor is, ha a felül- épitményt akarjuk erősíteni. A mezőgazdasági termelés fokozása azonban nem érhető el a kereskedők igen nagymérvű közreműködése nélkül. Van nálunk sok kitűnő gyakorlati gazda és sok kiváló tudományos szakember, akik más-más téren kísérleteznek, hogy lehetne-e jobb talajmüveléssel, a szárazság ellen való czélszerü védekezéssel, az altalajnak a megporhanyitásával, az istállótrágyának jobb kihasználásával, műtrágyák alkalmazásával és egyéb eszközökkel a növényi és állati terméseinket fokozni. A mezőgazdasági tudománynak sok olyan még^Hapitatt igazsága van, amelyek már egyá)tr?í%í^^hein is képezhetik vita tárgyát. Emellett mégis azt látjuk, hogy a gazdáknak a zöme, kis-, közép- és nagy- birtokosok egyaránt távol vannak még ezen tudományos igazságok alkalmazásától, földjeiket régi módon, kis felszereléssel, a legkevesebb pénzkiadással művelik. Terméseik ennek megfelelően messze mögötte maradnak a nyugateurópai termésátlagoknak. Tehát a mezőgazdasági tudomány haladása magában véve még egyáltalában nem tudja kizökkenteni a gazdák nagy tömegét a régi gazdálkodási módból. Viszont a múlt tapasztalatai arról győznek meg, hogy minden haladás mezőgazdaságunkban: az óriási legelők feltörése, a hármas forgó fokozatos megszüntetése, a fekete ugar területének ösz- szébbszoritása stb. vagy vasutak kiépítésére vagy egy gyár alapítására, vagy egy kereskedőnek a letelepedésére vezethető vissza. Ezek a tényezők voltak azok, amelyek a falu kapitálizálódását megindították, amelyek készpénzt hoztak a falvakba és lehetővé tették azt is, hogy a falu lakói is készpénzzel vásárolják meg azt, ami nem náluk termett és alkalmas termeléseik fokozására. ELŐSZÖR. Irta: Korvin Ottó. Az egészséges nőket én nem szeretem. Én nem tudom miért, de a beteg arczu, halvány nők, azokat megszeretném mind ölelni, talán azért, mert én is sápadt vagyok és talán azért, mert az én arczomra is rá van Írva az Élet. Talán azért, mert jól esik látnod másnak a fájdalmát, — azt hiszem, ilyenkor az enyémek elülnek, csendes, sarokban ülő gyerekek lesznek : betegek, akiknek nem kell már más gyerek és lapda és játék, — akkor azon gondolkodom, hogy jó volna tudni, hogy miért sápadt meg fáradt az a másik és hogy jó volna, de jó volna megvigasztalni szépen őket. Hideg volt és az ablakokra jégvirágokat tűzött a tél. Olyan csokrok voltak, amilyeneket ünnepelt színésznők se kapnak, kicsik, fehérek, de mindig újak, amilyeneket az utczai lányoknak vesz az ember, ha nagyon sok bort ivott, hogy feledjen. A villamoson ültem és kinéztem az utczára, amely nagy fehér világosságban úszott az uj hótól és én beletemetkeztem ebbe a nagy fehérségbe, amelyben oly szép és tiszta és napsütéses volt a világ, Sokáig ültem benne, mert messziről jöttem vagy messzire mentem és köröttem cserélődtek az emberek, ismeretlenek mentek és ismeretlenek jöttek, de a jövő ismeretlenek újak voltak. Megnéztem őket, kutattam az ar- czukat és imádkoztam, hogy ők is megnézzenek engem. De nem néztek meg, hanem leültek mellettem, vagy velem szemben és kinéztek a télbe. Már beletörődtem abba is, hogy nem fognak megnézni, mikor mégis csak nézésre ébredtem nehéz álomvágyásból, valami megcsendült bennem és lehunytam a szememet. Amikor fdnéztem, akkor egy lányt láttam velem szénben ülni és valahol messze a lány mögött ejy régi kép villant föl, egy régi, régi emlék airől a lányról, aki rámnézett és arről a fiúról, aki én voltam: Egy régi régi, régi emlék . . . Szép voL a világ, mert fiatalok voltunk nagyon: gyerskek, akik már nem játszanak, mert megsejtették az életet és komolyan szépen és igazár. tudnak látni, mert még nem csalódtak. Elmának íivták és énnekem minden este imádkozás utár el kellett mondanom a nevét, hog aludni tudak. Egész kis gyerekek voltunk, amikor összeasadtunk, én: gyenge, nagyné- zésü gyerek, isinek soha-soha nem volt barátja, mert fiúi játékokban nem tudott részt- venni és a láiyokat nagyon gyűlölte, csendesen meghúzó«) sápadt fiú voltam, a térdemen könyv és a fjem kezeimben, a fejem nem mozdult meg és a könyvben sose lapoztam, csak néztem a képet vagy a betűt, ahol felnyílt és bedugtam a fülemet, ha játszó gyerekek távoli lármája jött. Elma: kis tízéves lány volt, nagyon hosszú fekete hajjal, a hajába bele szerettem nyúlni, csomózni, bontani és néha' befedni vele a fejemet, a szemei még bizonytalanok voltak és a karjai vékonyak, amikor összetalálkoztunk mi ketten, akkor behunytuk a szemünket és mikor először kezet fogtunk, akkor nagy erők gyűltek bennünk. Akkor volt, mikor mellénk költöztek a nagy, zajos pesti házba és aztán nagyon sok időig, ha nem voltunk iskolában, mindig együtt voltunk. A könyvek lapjait együtt néztük és ha besötétedett, a hideg télben együtt ültünk a kályha ajtaja előtt, én néha mesét mondtam neki: magamtól kitaláltat, de sokkal szebb volt, ha a kályhába belesivitott a szél, akkor megfogtuk egymás kezét és úgy hallgattuk a szél meséjét. És sirtunk,, ha átjött értem a cseléd, hogy hazavigyen. És, amikor lefeküdtem és imádkoztam, azt mondtam: amen és még azt: Elma. S most a téli utczákon járó villamoson erre kellett gondolnom és arra, hogy egy januári estén, mikor átmentem hozzá, sírva találtam. Ekkor már két éve volt, hogy összejöttünk és én egy héttel előbb lettem tizenhárom éves. Azért most is ép olyan voltam, mint
