Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-27 / 9. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY elismerést érdemelt ki, minden pártnál egyaránt. Midőn ezt nagyon röviden és nagyon igénytelen szavakban constatálom, ki kell jelentenem, hogy Méltóságodban megtaláltuk azt a bizonyos spiritus publikust, melyet minden tényében követve oly utat választott, amelyen minden lépése e vármegyének hasznára volt. Egy bizonyos , elfogult érzéssel veszek búcsút dr. Falussy Árpádtól és kívánom, hogy a társadalmi a culturalis törekvések terén tartsa meg egyéniségét.“ A beszéd nyomán elhangzott éljenzés le- csillapultával könnyekig meghatottan emelkedett szólásra dr. Falussy Árpád és a következő beszédet mondotta: Mindenek előtt köszönetemet fejezem ki vármegyénk alispánjának és a vármegyei törvényhatóságnak, hogy alkalmat nyújtott nekem nyilvános búcsút venni. Voltak főispánok, akik levélben tették meg ez irányban kötelességüket, de nem akartam olykép elbúcsúzni, hogy a vármegye iránt érzett érzelmeimnek élő szóval ne adjak kifcjezést, és élő szóvá1 ne mondjam el azokat az érzelmeket, melyek négy éven át szivembe vésődtek és a melyeket mint szent emlékeket viszek magammal a polgári társadalomba. Kötelességemnek tartottam, hogy ne a levél rideg betűivel búcsúzzam el ezen törvényhatósági bizottság tagjaitól, mely bizottság idősebb tagjai iránt már gyerekkorom óta tisztelettel és ragaszkodással viseltetem, az ifjabbakhoz pedig régi baráti kötelék fűz, hanem élő szóval adjak érzelmeimnek kifejezést és igy mondjak Istenhozzádot. Nagyon nehéz idők között foglaltam el állásomat. Lelkembena függetlenségieszmékkel, azon öntudattal, hogy ez a nemzet csak ezen politika mellett fejlődhet és boldogulhat, de midőn hivatali állásomat elfoglaltam, az akkori politikai viszonyok első sorban azt tették kötelességemmé, hogy óvakodjak attól, nehogy a közigazgatást, vagy a tisztviselői kart szép szóval, vagy erőszakkal befolyásoljam és ne tegyek semmi olyat elveim megvalósítása czél- jából, a mi a törvényhatósági jogok nyirbá- lását foglalná magában. Azon szent fogadalommal foglaltam el e főispáni széket, hogy szolgálatot teszek annak a megyének, amel\ben születtem. Nehéz volt a kezdet, de bizalommal fogtam a munkához, mert tapasztaltam azt, hogy az egész törvényhatóság segítségemre van. Minden igyekezetemet odaforditottam, hogy azt az utat és azt a módot megtaláljam, amelyen a közigazgatásban a béke megteremthető, mert a törvényhatóság csak békében fejlődhetik. Nem méltóság volt az én helyem, nem néztem ón azt soha, hogy az államhatalom képviselője az, ki a főispáni székben ül, csak egyszerű munkása akartam lenni a megyének, minden erőmből, minden képességemmel annak akartam szolgálatot tenni. Hogy abban a nehéz politikai helyzetben megtudtam-e program- momat valósítani és eleget tudtam-e tenni vállalt kötelezettségeimnek, annak megítélését a törvényhatóság belátására biz'om. Tudom, hogy hibákat is követtem el, de ki merem jelenteni azt, hogy mindig arra törekedtem, hogy jó szándékkal szolgáljam a törvényhatóságot és ha ez nem sikerült, úgy méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ez nem rajtam múlott, mert hiszen nekem legnagyobb örömöm az volt, ha valami eredményt el tudtam érni, akár a törvényhatóság, akár egyesek érdekében. Tekintetes törvényhatósági bizottság! Ha fennforogtak azok az érdemek, vagy csak vala- melyek is azok közül, melveket az alispán ur elsorolni szives volt, a melyekkel ő engem el- halmazott, úgy azokat én nem magamnak tulajdonítom, hanem első sorban is annak a törvényhatósági bizottságnak, mely páratlan módon támogatott, ahogyan még főispánt sehol sem támogattak, ahol annyi párt van. E négy- év alatt alig volt valami komolyabb összeütközés a törvényhatósági bizottság ülésein, ha valami eredménye van ennek a négy évnek, úgy ennek nagy része az öntudatos és hazafias törvényhatósági bizottságot illeti és ezért akartam én bucsuzásom alkalmával, amikor megválók a főispáni állástól, őszinte köszönetemnek élő szóval kifejezést adni. De nem válók meg Szatmárvármegyétől, mert e vármégye törvényhatóságának fogom szentelni ezután is erőmet és minden képességemet Úgy tekintem ezt a mai elismerést, mint egy adóslevelet, melyet nekem ezután kell letörlesztenem és ezen kötelezettségemnek hűségesen és becsületesen meg fogok felelni és mindenkor, minden küzdelemben ott fognak engem találni, mint közkatonát, mint egy buzgó, fáradhatatlan napszámost. Mielőtt az utolsó „Isten hozzá d“-ot kimondanám, kötelességemnek tartom legnagyobb elismeréssel megemlékezni a vármegyei tisztikar támogató munkásságáról, mely munkásság feladatom teljesítését nagy mértékben megkönnyítette. Fogadja úgy a tisztikar, mint a vármegye törvényhatósági bizottsága szives pártfogásáért és velem szemben mindenkor tanúsított jóindulatáért őszinte, hálás köszönetemet és kérem, tartsanak meg ezután is jóindulatukig emlékezetükbe“. A főispán beszéde nyomán perczekig zúgott a taps, melynek lecsillapultával elnöklő alispán azt indítványozta, hogy az elhangzott beszédek egytől-egyig jegyzőkönyvileg örökítessenek meg, mely indítvány elfogadása után elnöklő alispán az ülést bezárta. A közgyűlés befejezése után a vm. tisztikara Uosvay Aladár alispán elnöklete alatt vett búcsút a főispántól. Az alispán búcsú beszéde és Falussy válasza méltó kifejezői voltak annak a ragaszkodásnak és szeretetnek, mely a tisztikar és a volt főispán között kölcsönösen fennforgóit ; a búcsú hangja a legérzékenyebb volt és Falussy a mély meghatottságtól alig-alig tudta válaszát elmondani. Ezután Nagykároly város tanácsa búcsúzott el Debreezeni István vezetése alatt, megköszönve a főispánnak a várossal szemben tanúsított jóindulatát. Válaszában Falussy hálásan köszönte Nagykároly város megemlékezését, kijelentette, hogy ismeri kötelességeit Nagykároly városával szemben, igyekezett is ebbeli kötelességének megfelelni, de ha a viszonyok miatt nem is sikerült azon terveket, melyekkel foglalkozott megvalósítani, nemesek voltak intencziói, inert hiszen ifjúkori emlékei bizonyos kötelességet rónak rája a várossal szemben — s be fogja azt bizonyítani azzal, hogy amit e város érdekében, annak javára, felvirágoztatására tehetni fog, azt megteszi; jó emléket visz magával, hogy a városi tanács őt működésében támogatta, a midőn azt megköszöni, kéri, hogy tartsák meg őt jóindulatú barátságukban. Ezután Nagybánya város képviseletében Dr. Makrav Mihály, Felsőbánya város képviseletében Farkas Jenő polgármesterek képviselőtestületük megbízásából vettek búcsút a volt főispántól és köszönték meg támogatását és a városok iránti jóindulatát, mit a főispán az al köszönt meg, hogy sohse fogja elfelejteni azt a szives barátságot, azt a szeretetet, amellyel öt Nagybányán és Felsőbányán mindenkor fogadták, mert minden egyes útja után azt érezte, hogy lelke megfíirdött az igaz szeretet- ben és barátságban, minek emlékét mint legértékesebbet viszi magával, a képviselőtestületeknek pedig meleg üdvözletét küldi. Ezután a vármegyei függetlenségi párt küldöttsége búcsúzott el Luby Géza vezetése alatt a főispántól, kinek beszédére adott válaszában Dr. Falussy annak a reményének adott kifejezést, hogy a függetlenségi párt, mely most le van verve, erőt fog meríteni a nemzetből, mely a függetlenségi lobogót újra diadalra fogja juttatni. A párt tagjai aztán együtt maradtak és elkísérték Dr. Falussyt a „Magyar Király" vendéglőbe, abol előzetes összebeszélés folytán a tisztikar tagjai is megjelentek, hogy a távozó főispán tiszteletére egy kis rögtönzött bucsu- banketten résztvegyenek. Időhaladtával, midőn munkája szaporodott. Laiter Ágnes képe lassan-lassan eltűnt emlékezetéből s csak üres idejében tért vissza, amely nem volt túlságosan gyakori Körülbelül két hét múlva teljesen elfeledte s csak úgy röptében emlékezett rá, mint az iskolás- fiú, aki elfeledte, megtanulni feladatát. A leány azonban nem feledkezett meg róla, mert azok közül való volt, akik nem tudnak feledni. Azonban — egy másik férfi mutatkozott be anyjának, egy fiatal ember, akit valóban lehetetlen volt figyelembe venni; a Phillel való egybekelés lehetősége még távolabb volt, mint valaha, a leányra nyomást gyakoroltak, a dal vége tehát az lett, hogy Ágnes nőül ment hozzá, miután előhb viharosan szenvedélyes levelet irt Philnek a darjilingi vadonba, melyben kijelentette, hogy egész életében nem lesz több boldog percze. Ez valóságos jövendölés volt. Phil megkapta a levelet s meg volt róla győződve, hogy hallatlan igazságtalanság történt vele. Elhitette magávtií, hogy ő világ leg- hübb szerelmese s hogy a leány rosszul bánt vele. Leült és búcsúlevelet irt. egy megható költeményt az ismert „a világ végezetéig, Amen“-nel a vpgén. Phil bérmentesitette levelét s minden szót, amit leirt, legalább harmadfél napig át is érzett. Az utolsó fellobbanás volt ez a tűz végleges kialvása előtt. Ez a levél Laiter Ágnest nagyon boldogtalanná tette. Sirt és elrejtette íróasztalában. Azután Valakiné asszony lett belőle, amint családja óhajtotta. Az engedelmesség első kötelessége minden keresztény szűznek. Phil pedig ment a maga utján s a levélre nem gondolt többé máskép, mint talán a művész szokott jól sikerült vázlatára. Útja nem volt épen rossz, de jónak sem lehetett nevezni, mert Dunmayá-hoz vezetett, a benszülött hadsereg egyik tisztjének leányához A leánynak jó adag felföldi vér folyt ereiben s a többi felföldi nőhöz hasonlóan, épen nem volt penészvirág. Phil lassan-lassan feloldott minden köteléket, mely Angi éhoz fiizte s Indiát kezdte hazájának tartani. Föltette magában, hogy nőül veszi a felföldi leányt és ott letelepedik. Ekkor huszonhétéves volt. Az anglikán vallás szertartása szerint nőül vette tehát Dunmayát. A szomszéd telepitvényesek közül néhányan azt mondták, hogy Phil bolond, mások viszont úgy vélekedtek, hogy nagyon is okos. Dun- maya igen derék asszony volt s bár az angolokat nagyrabecMilte, éles szeme volt férje gyengéi iránt. Gondját viselte urának s alig egy év leforgása alatt ruházkodás és viselkedés tekintetében elfogadható imitácziója lett egy angol hölgynek. , Azonközben az említett levél ott hevert Ágnes Íróasztalában. O maga néha-néha rágondolt a szegény, elhagyott s a darjilingi kígyók és tigrisek közt görnyedve dolgozó Philre, aki fáradságos munkája közben is táplálja a hiú reményt, hogy valaha az övé lesz. Férje fölért egy tuczat Phillel, de szívbajos volt. Három évvel esküvője után, miután Nizzában és Algírban hasztalan keresett gyógyulást, Bombavba utazott, ahol meghalt s Ágnesnek visszaadta szabadságát. — Miután ez istenfélő asszony volt, c halálesetben s a helyben, melyen ez bekövetkezett, a gondviselés útmutatását látta s midőn a csapás után magához tért, elővette Phil levelét a „stb“-ekkel, -újra és újra elolvasta s számtalanszor megcsókolta azt, Bombayban senki sem ismerte őt; ura volt férje vagyonának, mely nem volt csekély s Phil — kéznél volt. Természetesen nem szép, sőt illetlen dolog volt, hogy Ágnes regényhősnőhöz hasonlóan fölkerekedett Phil keresésére, hogy felajánlja neki kezét és vagyonát. * Megtalálta. Egy teljes hónap kellett neki ehez, mert az ültetvény tulajdonképen nem annyira a darjilingi, mint a kamgrai kerületben feküdt Phil alig volt meghatva, de Dun- maya nagyon barátságos volt hozzá. A borzasztó és kellemetlen a dologban az, hogy Philt, aki nem érdemli meg, hogy az ember kétszer rágondoljon, Dunmaya szerette és szeretni fogja, de még jobban Agnes, akinek úgy látszik, tönkretette egész életét. S még ennél is rosszabb, hogy Dunmaya tisztességes embert farag belőle, aki végül még az ő befoíyása következtében megmenekül az elkárhozástól Pedig megérdemelné, hogy az ördög elvigye ______________________Rudyard Kipling. Ru hát lest - ntM tisztit, mm Sámuel Mtiol Kölcset-utcza 1. szí. Alapittatott i 1902. Alapittatott i 1902.
