Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-20 / 8. szám
SZATM..RMEGYEI KÖZLÖNY Hát a játékból már elég lehetne. Minden kozmopolitika, de minden sovinizmus nélkül is megállapítható, hogy legfőbb ideje volna egy „munkás“ parlament kialakulásának. A hosszas és meddő közjogi viták ugyannyira háttérbe szorítottak minden gazdasági jogfejlődést, hogy az ország a teljes reaktio képét mutatja. Fel kellene áldoznunk közjogi aspirálóink egy részét annak a nagy fontosságú és már körmünkre égett czélnak érdekében, hogy a függőben lévő belügyi, gazdasági és administrationalis reformokat megcsinálhassuk. Ha egy bármily gyökerű vagy bármelyik politikája kormány egy ad hoc összeülendő parlamenttel ezeket a taxatíve fel nem sorolható, de mindennapi életviszonyokban sajnosán nélkülözött jogintézményeket nyugodtan, modern felfogással, politikai féltékenykedés nélkül létrehozná, akkor kellene azután ma|d a mindjányun- kat lelkesítő „nagy jelszavak“-nak megvalósítása végett egy uj parlamentet ösz- szehivni. S ha még hozzá ez a „közjogi“ parlament a nemzet minden tagja által lenne választva, akkor annál bizonyosabbra volna vehető a népnek a közjogi viták területén való állásfoglalása. Kölcsey szülőháza. A Szilágyvármegyében fekvő sződeme- teri Bölöni-birtok, melyet legutóbb egy szolnoki konzorczium vásárolt meg parczel- lázásra, oláh kisbirtokosok kezére kerül. Éhez a birtokhoz tartozik az az udvarház, melyben a nemzet halhatatlan emlékű költője, Kölcsey Ferencz,született (Kölcsey anyja Bölöni lány, Bölöni Ágnes volt). Attól lehetett hát tartani, hogyahajlék, melyetaHymnus költőjének emléke megszentelt, melyet a szilágyvármegyei Wesse- lényi-Egylet ezelőtt húsz évvel,a költő születésének századik évfordulóján, emléktáblával jelölt meg, olyanok kezébe kerül, akik aligha gondolnak kegyelettel arra, ki századokra szólóan énekelte, hogy: „Isten áldd meg a magyart!“ Nincs törvényünk, mely módot adna a magyarság egy-egy ilyen megszentelt föld darabjának megtartására, megvédelmezésére az elidegenítés, a kegyeletsértés ellen. De szerencsére él a magyar lelkekben még a szent melegség, mely kényszerítő paragrafusok nélkül is megérezteti, megérteti, hogy mit kell tenni. Íme ennek a szent darab földnek tulajdonosai is megérezték, megértették, hogy mit kell tenniök. Nem adták el. kivonták az eladásból a költő szülőházát s odaajándékozzák azt örök időre Szilágyvármegyének. Érdemesnek tartjuk azt a nemes szerénységü levelet itt közölni, melylyel a társtulajdonosok nevében Lippe Vilmos nyug. kir. Ítélőtáblái biró az ajándékozást Szilágyvármegye alispánjának be- lenti: Nagyságos Alispán Ur! Van szerencsém szives tudomására adni, hogy sikerült sződemeteri birtokunkat olykép eladni, hogy az emléktáblával ellátott Kölcsey Ferencz-féle szülőházat az adásvételből kikapcsolhattuk és igy abba a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy Nagyságodnak annak idején tett kijelentésünkhöz képest ezt a kegyeletes emlékezetű lakházat 1 kát. hold és 310 négyszögöl belsőségével együtt tehermentesen és teljesen ingyen kulturális czélra felajánlhatjuk. Addig is, mig a tkvi átírás czéljára szükséges okiratokat szerencsés leszek Nagyságodhoz eljuttatni, maradtam őszinte tiszteletem kijelentésével alázatos szolgája Szolnok, 1910. február 7-én. Lippe Vilmos, nyug. kir. Ítélőtáblái biró. A költő szülőháza tehát a magyarságé marad, a magyarság rendelkezése alatt. Egy oázis lesz a pusztában, egy sziget a tenger közepén, szikla, melyen a hullámok megtörnek. Szilágy vármegye bizonyosan találni fog kellő formát a ház birtokbevételére, birtokban tartására. Találni fog kellő formát arra is, hogy köszönetét és elismerését kifejezze az igazán nemes, hazafias -cselekedetért. Mi végtelen jóleső érzéssel adunk hirt az eseményről, mely oly közelről érdekli a mi hászkodni lehet, aki hallja a maga könyörgéseit, valamint azért a pár száz millió emberét, ki a földön létezik s aki teljesiti is azokét, akik azt megérdemlik : mert ne feledje, hogy a bálványimádók is imádkoznak, csakhogy szellemi fejlettségükhöz képest egy fétishez egy látható, érzékelhető tárgyhoz, mig maga s magával együtt a czívifizált emberek milliói egy szellemi fejlettségüknek megfelelő, maga- sabbrendü, láthatatlan lényhez, akit Istennek neveznek s akit ugyanolyan tulajdonságokkal ruháznak fel, mint pl akár a csunguzok az ő fétiseiket! Lehetségesnek tartja mindezt!?. . . Ezt igazán nem tudom, még sohasem gondolkodtam e felett! — Köszönöm! Ez őszinte felelet, azonban kissé tulszerény ; hisz én sem mondtam, hogy tudom, én is csak egyszerűen véleményemet nyilvánítom, midőn azt mondom, hogy nem tartom lehetségesnek. — Hát akkor meg miért mond itt nekem olyasmit, amiket maga sem tud biztosan! Meg akar ingatni a hitemben ? !... — Korántsem „Boldogok, akik hisznek!“ Azonban valaminek a nem tudása nem zárja ki azt, hogy az ember felette ne gondolkod- hassék! Nem mondom, hogy én megtudom fejteni a problémát, hiszen nálamnál sokkal nagyobbak, a szellemóriások, sem tudták! De gondolkodtam rajta és sok mindenre rájöttem. A többek közt rájöttem arra is, hogy tulajdonképen miért is imádkoznak az emberek? — Nem mondja el! Érdekli!... — Érdekli ? .. . Nos jó ... ugyan egy félórával ezelőtt nem mertem volna hinni, hogy én magával most szerelem helyett vallásfilozófiáról . fogok diskurálni! ... a nők szeszélye sokszor sodorja ily helyzetekbe a férfit! — Maga goromba! Csak csupán őszinte ! Es most hallgasson meg kissé fokozattabb figyelemmel! Régi dolog az, hogy gyarlók vagyunk mi emberek, annyira gyarlók, hogy sokszor, nagyon sokszor, még azt sem tudjuk megállapítani, mi a jó, mi a rossz! Mert mondjuk a bírák elitéinek gyilkosságért egy embert, mert az a véleményük, hogy rosszul cselekedett Természetesen az egész társadalom elitéli, holott az az ember jót cselekedett; pl megszabadított egy egész falut, — egy szükebb kis társadalmat, — egy felesleges, sőt embertársaira határozottan káros vagy egyenesen veszélyes individuumtól! Nem tudjuk eldönteni, hogy jót cselekedette az az ember, avagy rosszat! Megtörténik, hogy egy teljesen ártatlan embert halálra ítélnek. Utolsó perczig hangoztatja ártatlanságát, de a birák s az egész társadalom elitéli. Annak az embernek abban a pillanatban is igaza volt, midőn meghalt és milliók állították, hogy hazudik! Hát nem gyarlóság ez? Nem tudjuk megállapítani az igazságot sem s mennyi embertársunk pusztul el a többiek gyarlósága miatt! — Ez igaz!... Gyarló az ember! — És lássa, nagyságos asszonyom, ez a gyarlóság ösztönzi, kényszeríti az embert arra, hogy valakihez forduljon a szükségben, a bajban — legyen az lelki vagy testi szükséglet — valakihez, akiről feltételezi, hogy a baján segíteni tud, kívánalmait teljesiteni hatalmában van. Más ősidőktől fogva szükségét érezte annak, hogy gyarlósága, gyámoltalansága miatt valakit, akit akár testileg, akár szellemileg magánál hatalmasabbnak tartott, maga fölé emeljen, hatalmassá tegyen, hogy annak hódolhasson. Királyokat választott magának, akinek engedelmeskedett, szolgált. Hozzájuk fordult aztán kérelmeivel s hajlandóságukat ajándékokkal igyekezett megnyerni! Természetes tehát, hogy a világnak is királyt adott, a „Világ és Királya“ személyében, akihez aztán azokkal a kérésekkel fordult, amelyeket a földi király meg nem adhatott. Az vármegyénket is. S köszönetét mondunk a lelkes adományozónak, kiknek nemes tette százszor többet ér, mint ezer és ezer hazafias frázisban bővelkedő beszéd. Elismerésünket kell kifejeznünk Szilágyvármegye alispánja, Török István iránt is, ki a tulajdonosok figyelmét a magyarság fontos érdekére felhívta s igy kezdeményezője volt a szép cselekedetnek. HÍREK. — A távozó főispán. Szatmár város törvény- hatósági és közigazgatási bizottsága hétfőn búcsúzott el távozó főispánjától Dr. Falussy Árpádtól. A gyűléseken Dr. Vajay Károly polgármester, Uray Géza és dr. Keresztszeghy Lijos szólaltak fel és elismeréssel nyilatkoztak a főispán érdemdús működéséről, melyet feladatkörén kívül társadalmi téren is kifejtett. A bizottsági tagok az elbucsuzás iránt szokatlan ézdeklővdést tanúsítottak és szinültig megtöltötték a városháza nagytermét. — Itt említjük meg, hogy Ilosvay Aladár vármegyénk alispánja e hó 22-ére hivott össze rendkívüli megyegyülést, melynek egyedüli tárgyát a főispán felmentésének bejelentése és az ezzel kapcsolatos teendők fogják képezni.-- Kinevezés. Dr. Falussy Árpád, volt főispán, dr. Kovács Mór nagysomkuti körorvost tb. járásorvossá., dr. Gyene Pál vármegyei aljegyzőt tb. árvaszéki ülnökké nevezte ki. — Áthelyezés. Cipitan Aurél, helybeli hon- védszázados saját kérelmére Nagvszebenbe helye z- tetett át. A távozó katona egyike volt városunk társadalma legkedveltebb tagjain ik, kin ‘k távozását a legszélesebb körökben sajnálják. Bajtar- sai egy kedves kollegát, alantasai pedig egy humánus, jós iv(i felebbvalót vesztenek el áthelyezése folytán. — Halálozás Rooz Adolf s.-a.-újhelyi föld - . birtokos és kőbánya tulajdonos e hó 17-én elhunyt, Az elhunytban Rooz Móritz polgártársunk fiát gyászolja. Az elhunytat f. hó 18-án helyezték S.-A.-Ujhelyen a város polgárainak osztatlan nagy részvéte mellett örök nyugalomra. — Uj részvénytársaság vámosunkban. Nagykárolyi közgazdasági bank r.-t. czég alatt 300.ÖOO korona alaptőkével egy uj pénzintézet van alakulóban. A kibocsátott „adj Uram erőt, egészséget, boldogságot“ fohászokat földi király nem teljesíthette, kihez forduljon hát máshoz, mint a „Mindenség Urához“, akinek hajlandóságát szintén ajándékokkal — áldozatok felajánlásával — igyekezett kiérdemelni 1 Láthatja tehát, hogy az ember csupán gyarlósága miatt, lelki gyávaságból fohászkodik valamely felsőbb hatalomhoz, többnyire a maga boldogulásáért s mint mindenben, úgy az imánál is megnyilatkozik az ember őstermészete, az egoismus: mindig önmagáért fohászkodik első sorban s csak azután s nagy ritkán más valakiéit is (szülő s testvérért)! — Maga rosszabbaknak képzeli az embereket, mint amilyenek s tulszigornan ítél. Pedig számtalan kivétel van! Elhiheti! . . . — A kivételek még nem döntik meg a szabályt s hogy állításom igazolására ne menjek messze: maga szintén önzésből fordult az imént imádságos könyvéhez; Önzésből mert nem akarja kényelmét, nyugalmát felzavarni, mert gyáva a lelke, fél a nagyobb indulatoktól, fél a szerelemtől, amelyhez pedig, mint nőnek joga van! Fohászokban keresett menekvést kényelemszeretetből, hogy nyugalmát ne zavarják meg indulatok, természetadta, nagy, emberi indulatok! Nagyságos asszonyom! Konstatálnom kell" hogy gyávaságot követett el! . . . — Ne . . . ne vádoljon, nem tehetek róla! Én soha ilyesmire nem gondoltam, én oly jól éreztem magamat addig, mig buta vóltam, mig mindenről nem tudtam semmit s maga enge- met most megingatott; megingatott a hitemben, elrabolta a nyugalmat! Maga rossz ember! Tudja? Rosszlelkü ember! Ugye nem tud most védekezni ? —- Az én hatalmas védelmem a szerelem s én hiszem, hogy maga is belátja: nincs ma- gasztosabb dolog, mint küzdeni szerelmünkért! A régiek még fegyverrel, mi modern emberek csupán csak az ész fegyverével küzdünk érte!
