Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-02 / 40. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY úgy, mint azt más törvényhatóságoknál is tény­leg gyakorolta, Nagykároly, 1910. szeptember hó 25-én. Aáron Sándor, s. k. > vm. t. főorvos. A szatmári lóverseny. Szép, verőfényes napok kedveztek a múlt nó 24. és 25-én Szatmáron tartott ügető-verseny- nek és futtatásnak. A versenyen egész Szatmár- megye úri közönsége megjelent. Pompás négyes fogatok, hatalmas automobilok robogása, gya­logjáró idegenek sürgése forgása a két verseny­napra Szatmárnak igazi nagy városi jelleget kölcsönzött. A verseny színhelye is érdekes képet mutatott. A f. hó 24-én. tartott ügető-versenyek eredményei a következők: I. Kétfogatuak ver­senyében az első dij győztese Vécsey Zoltán, a másodiké Nagyiday Ferencz, a harmadiké Streicher Lajos, a negyediké Streiher Andor. II. Hölgyfogatok versenyében hét nevezés tör­tént s minden fogat dijat nyert. 1-ső lett Streicher Anderné, 2-ik Cs iba Kara, 3-ik Luby Gyuláné, 4-ik Kováts Sándorné, 5-ik Jékey Istvánná, 6-ik Luby Margit, 7-ik Kölcsey Boriska. III. A né­gyes fogatok versenyében az első dij nyertese Vecsey Zoltán, a másodiké Luby Gyula, a negyediké ifj. Helmeczy József, A 25-én megtartod futásnál az I-ső ver­senyben Szalontay Mihály, a Il-ikban Dr. Galgóczy István, a Ill-ikban Gróf Mérvéit őr­nagy lova jött be elsőnek. A hölgyek diját a vadászversenyben Dr. Galgóczy István vitte el. Az akadályverseny győztese Báró Huszár Zsigmond lova. A gát verseny ben Fanta Géza kapitány lova jött be elsőnek. A lóverseny után a városi színházban hangverseny, este pedig a Pannóniában bál volt. HÍREK. — Zászlóalj parancsnoki kinevezés. A király Koncz József gyulai m. kir. honvéd századost, a m. kir. szatmári 12-ik honvédgyalogezred Nagykárolyban állomásozó 3-ik zászlóaljának parancsnokává nevezte ki. — Fegyelmi választmány. A vármegyei fe­gyelmi választmány f. hó 7-én délelőtt a vár megyei székház alispáni kistermében ülést tart, ugyancsak ezen napon tartja a közigazgatási bizottság rendes havi ülését is. — Kinevezés, felmentés. Vármegyénk fő­ispánja, Weisz Benő jegyzői Írnokot a számos sályi-i anyakönyvi kerületbe, anyakönyvvezető helyettessé kinevezte, — Sárközy Lajos anya­könyvi helyettest ezen tisztétől felmentté. — Tiszti értekezlet. Vármegyénk alisp f. évi szeptember 28-án a járási főszolgabirák és vá­rosok polgármesterei részvételével tiszti _órte- kezletet tartott, melyben a vármegyei telephon létesítése került tárgyalás alá. — Péchy fő­jegyző ismertette azon módozatokat, melysze- rint a vármegye székhelye az egyes járások központjaival telephonnal összeköthető lenne, majd előterjesztette a felállítás költségtervezetét. A telephon felállításával járó kiadás és összes költség adó arányában, a vármegye összes köz­ségeit terhelné. Minthogy a telephon hálózatnak oly módon való felállítása, hogy a vármegye központjával csak a járási székhelyek köttes­senek össze, a költségeket viselő községekkel szemben nem csak méltánytalan, de keresztül­vitele felette nehéz és hosszabb időt igényel többek felszólalása után elhatározta az értekez­let, hogy a főszolgabirák saját járásaikban in­dítsák meg a tárgyalásokat az egyes közsé­gekkel oly irányban, hogy a költségeknek szintén adó arányában viselése mellett a kö­zségek a járás székhelyeivel, s ezek a várme­gye központjával legyenek összekötve. Remél­hető, hogy ezen tárgyalások mielőbb befejezést nyernek s az annyira czélszerü s nélkülöz­hetetlen telephon hálózat a jövő év első felé­ben már felállítható lesz. — Nyilatkozat. A f hó 7-én tartott várme­gyei közigazgatási gyűlés referádájában a tan­ügyi jelentés kapcsán megemlékeztünk a Nagy­madarászon tervbe vett állami iskola ügyéről, amelyre vonatkozólag a tanfelügyelő ur az alábbi nyilatkozat közlésére kérte fel lapunk f. szerkesztőjét: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapja szept. 15-én megjelent száma a közig, bizottságban tett jelentésemről megem­lékezve, Soltész Ferencz nagymadarászi rk. plébánosnak az ott tervezett áll. iskola elleni állás foglalását a gk. lelkészévgl úgy állította szembe, hogy ez Soltész Ferencz urnák hazafias érzését esetleg alkalmas lehet érinteni. Most szerezve erről tudomást, félreértések kikerülése czéljából ki kell jelentenem, hogy habár Sol­tész Ferencz mint képoiselőtestületi tag az áll. iskola ellen szavazott, a hozott határozatokat másodfokulag is megfelebbezte, — hazafias ér­zületét ezen kétségenkivül meggyőződésből, hivei anyagi érdekeinek 'megvédése szempont­jából tett lépései daczára kétségbe nem vontam, mert az minden gyanúsításon felül áll. Tény az is, hogy a gk. lelkész az állami iskolához kívánt járulékokat megszavazta, sjnos, azóta ő is az áll. iskola ellen szavazott s ezen újabb állásfoglalása noh i a közig, ülés előtideje történt, kikerülte figyelmemet s jelentésemben csak előbbi támogató szavazatát említettem. Szat- már, 1910. szép. 20. Bodnár György, kir. tan- felügyelő — Felolvasó estély. A nagykárolyi Oltár­egyesület szeptember hó 25-én tartotta ez évi első felolvasó estélyét. Hatásos megnyitó be­szédet Szentivanyi Béla igazgató tartott. Utána vonós négyes következett, mely alkalommal Obholczcr Gyula, Szentiványi Béla, Dr. Cser­vényük Karoly és Péclii László adták elő Hajdú VI. szonátáját. A jól sikerült zeneszám után Mitrovich Elek gör. kath. lelkész tartott remek előadást a feminizmusról. Glósz Miczike né­hány magyar népdalt énekelt nagy hatással Végül Serényi Erzsiké, Kerekes Tériké, Tremba Márton, Nagy József, Kaizler Imre és Reszier Antal adták elő nagy sikerrel egy „Katona“ czimü vigjátékát. — Segély az ököritóiknak. Az ököritói se­gély-bizottság f. hó 8-án d. e. 10 órakor Nagy­károlyban Csaba Adorján főispán elnöklete alatt gyűlést tart. E gyűlésen kerülnek kiosz­tás alá a megszavazott segélyösszegek. — Varmegyei választások. A jövő heti vár­megyei rendes őszi közgyűlés érdekességét nö­velni lógja az a körülmény, hogy ezen lesz megválasztva az állandó, központi és igazoló választmány egészben és a közigazgatási bizott­ságba 5 bizottsági tag. — Varmegyei pótadók. .4z alispán az 1883. XV. t.-ez. 10. §-a értelmében arról értesíti a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy az október 13-án tartandó őszi rendes közgyűlé­sen a következő vármegyei pótadók megszava­zását fogja javaslatba hozni: YP/o közművelő­dési czélokra; P/P/o tisztviselői nyugdíjalapra; D/P/o a h. é. vasutak segélyezésére felvett kölcsön törlesztésére; P/p/o a különféle czé­lokra felvett kölcsön törlesztésére. — Rendőrségünk figyelmébe. Több oldalról hívták fel figyelmünket arra a körülményre, hogy az utczai árusok gyümölcs, czukorka stb. árui fedetlenül, az utcza porának és milliónyi baczillusának kitéve hevernek a kosarakban az elárusító asztalokon. Minthogy pedig rendőr­ségünk dicséretre méltó buzgalmat árult el a legutóbbi időben eszközölt egészségügyi vizs­gálatok és intézkedések alkalmával, felkérjük Demidor Ignátz rendőrkapitány urat, hogy fenti intézkedéseiben érvényre juttatott eléggé nem méltányolható figyelmét e körülményre és ki­erjeszteni és a szükséges intézkedéseket a fenn vázolt hátrányos állapot megszüntetése iránt megtenni szíveskedjék. — Uj ügyvéd. Meerts László városunk fia a napokban a marosvásárhelyi ügyvédvizsgáló bizottság előtt a vizsgát jó sikerrel letette és ügyvédi irodáját városunkba megnyitotta. — A helybeli Szent Lászlóról elnevezett conviktus bizottsága f. hó 25-én délután tartott értekezletén határozott a conviktus részére emelendő egyemeletes épület ügyében és a be­érkezet 5 ajánlat közül a Bede és Jakabffy ajánlatát fogadta el 77652 koronáért s az épület felépítését ezen közkereseti társaságra bízta. — Szinügyi bizottsági ülés. Városunk szin- ügyi bizottsága tegnap d. u. ülést tartott, mely­nek tárgyát az országos szinészegyesület kér­vénye a jegyek után nyugdijintézeti pótlék szedhetésének megengedése, Schnell Imre, Kondor Béla, és Rupiczky Jánosné kérelme a színház előcsarnokában czukorka és gyümölcs elárusithatása iránt képezte. — Közigazgatási bizottsági ülés. Várme­gyénk közigazgatási bizottsága rendes havi ülését e hó 7-én fogja megtartani. — Október 6. A nagykárolyi kegyesrendi róni. kath. főgimnázium tanári testületé és ta­nuló ifjúsága október 6-án délelőtt a hivatalos istentisztelet után a városi tornacsarnokban az aradi vértanuk emlékére szavalat- és felolva­sásba, ének és zeneszámokban gazdag és vál­tozatos, fölemelő és magasztos gyászünnepélyt rendez. ^ — Uj egyetemi tanár. Dr. Czirbusz Géza kegyesrendi tanárt, aki öt évig Nagykárolyban is tanárkodott, a budapesti egyetemi földrajz­tanárává nevezteék ki.A nagytehetségü piarista számos munkával és értékes műfordításokkal gazdagította a tudományos magyar irodalmat. A 36 éves tanári múltra visszatekintő tudós nagyon kiérdemelte az őt ért kitüntetést. — Megfellebezett választás. A szeptember lliki aljegyző választást, melyen Bakos Gyula és Pieisz Miklós választtatak meg, néhány képviselő testületi tag megfelebbezte. — Tüzek. Az elmúlt héten három tűz volt egy más után Nagykárolyban. 27-én a klastromi istálló gyűlt ki és hamvadt el egészen s csak nagy erőmegfeszitéssel lehetett megakadályozni a tiiz tovaterjedését. Ugyanaznap éjjelén gyűlt ki özv. Hájtájer Ignáczné Petőfi-utczai udvarán az istálló s szintén a tűz martalékává lett. A harmadik tűz vasárnap, 28-án volt az u. n. Téglaszínűén, a hol egy ól gyűlt meg. A tüzet nagynehezen itt is lokalizálták úgy, hogy a veszedelem nagyobb anyagi kár nélkül múlt el. E tüzek allatt szóval működött először és igen derkkasan az tűzoltóság. Gyűjtés a nagykárolyi ref. templom javára. A nagykárolyi reformátusok temploma az idők folyamán annyira megrongálódott, hogy sürgő­sen javításra szorul. A javitás költségeinek fedezésére az anyagiakban szűkölködő ref. egy­ház Nagykároly városban gyűjtést indított. A gyűjtött összeg 2478 koronát tesz ki. — Az Atlétikai klub kabaréja. Szombaton zajlott le az ifjú „Nagykárolyi Atlétikai Klub“ Az orvosi kar által ajánlva. Giimtőkóp (tüdőbajok), légzőszervi bán- talmak, szamárköhögés, influenzánál. 1. A ki hosszú időn keresztül köhögés bantalmaiban szenved. 2. Mindazok, kik gégehurutban szenved­nek, Sirolin „Roche“ által rövid időn belül meggyógyulnak. 3. Asztmában szenvedők már rövid basz­Ki használjon Sirolint? nálat után lényeges könnyebbül ést éreznek. „ t L Skrofulás, mirigyduzzadásos, szem- és orrburutos gyermekeknek rendkívül fontos szer a Sirolin. A táplálkozást nagyban elősegíti. Csak eredeti csomagolása SIROLIN „Roche“-t kérjünk és pótszereket határozot­tan utasítsunk vissza.' F. HOFFMANN-LA ROCHE & Co., Basel (Svájcz). —s. — Grenzach (Baden). Strolin „ Roehe“ kapható minden gyógyszer- tárban. Ara üvegenként 4 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents