Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

SZATMARMEG Y El KÖZLÖNY

múlva eszébe villan, hogy a dedósné kitünően érti a nimetet, legalább azt állítja. Az anyakönyvvezető dicső felfedezése örömében hetesével a tengeri kapálástól előhivatja a kisbiró urat és elküldi a házasulandó legényért. A kisbiró ur megindult az árvatölgygyel és a határszélről beparancsolja a legényt e szavakkal: „megvan a nimet mestersig.* A legény öröm- teljesen tér be a törvényházhoz annak reményében — elhagyva munkáját, — hogy végre valabára Rózsival megházasodhat; mert a téns jegyző ur — engedelemmel legyik mondva — »belekapott a nimetbe.“

A jegyző-anyakönyvvezető ur oda adja a katona-könyvet ismét a legénynek s átküldi vele a legtudománjmsabb személyhez a dedósáéhoz. Azonban őnagysága nincs otthon s csak másnap jön haza. Tehát várni kell. Végre megérkezvén a várva-várt üdvözitő és lefordítja a katona mesterséget. Nagy tudását leveti egy kis papirszeletre s a legény megelégedett mo- solylyal nyújtja át a nótárius uramnak, ki is a következőket olvassa le róla:

In-fan-ter-ist; annyit tesz, hogy: In-in, ist-van, fan-fáj, ter-tört, tehát inatört, vagy inaszakadt.

A jegyző ur megelégedetten azt mondja: helyes, ki van szuperálva s kihirdeti és- összeadja őket.

Később a kérdéses legény behivatik tényleges szolgálattételre, mert csak tartósan szabadságolt gyalogos volt s kisül, hogy megnősült.

A katonaság az anyakönyvvezetőre rettenetes eljárást kér. Helyt adnak s a szegény hivatalnok állásától felfüggesztetik, megkezdődik a spanyol inkviziczió. A fegyelmi eljárás során az éppen aratási munkát végző fiatal aeszony beidéztetik a katonaságról tényleges szolgálaton levő fiatal férj is kihallgattatik; szóval a szegény tisztviselő közönsége előtt meghurczoltatik s végre is a fegyelmi hatóság egy év múlva 1000 korona pénzbüntetésre ítéli.

Hiába való volt minden védekezés, hiába mondta, hogy neki tanuló korában a németből alig elegendője volt, mert apjától ha jó kedve volt, azt hallotta dalolni:

„Mégis hunczut a nimet . . .“

Hiába való volt minden, meglett büntetve felületességeért.

Azért, hogy hasonló esetek elő ne forduljanak s hogy a szegény emberek a jövés-menéstől megmentessenek és öntudata legyen e haza népének, hogy ha már mint katona német is, de mint polgár magyar a saját országában; másrészt a magyar tisztviselők a törvénybe iktatott magyar szolgálati nyelv ellenére ne kínlódjanak a német nyelvvel és mi több, kö- telezőleg ne tétessenek ki általa rossz értelmezésből kifolyó esetleges meghurezoltatásnak — tegye meg Szatmárvármegye törvényhatósága a kezdeményező lépést; az a Szatmármegye, mely 1848-ban a szatmári 12. pontnak szerzője volt, hogy ha már az önálló magyar hadsereg nincs is meg s ha a hadsereg vezényleti, ve- zérleti nyelve felségjog volna is — legalább a katonai igazolványokat, valamint midennemü katonai behívót, igazoló okmányt Magyarország területére kizárólag magyar nyelven adjanak ki — és a katonai igazolványokba kifejezetten irassék bele, hogy kari testület engedélye nélkül a tényleges szolgálatból elbocsájtott katona nősülhet; mert hisz mig egyrészt örökigazság, hogy:

„Nyelvében él a nemzet“, másrészt a közintézkedések menetét egyszerűbbé és biztosabbá tenni kötelesség, mert nem csak a magasságot kell nézni, hanem a népérdekre is kell tekinteni és figyelemmel kisérni, hogy hát mit is kívánnak — a . . . »Hétköznapok.“

Hála a magyarok Istenének, napjainkban úgy látjuk, mintha fönt az égkorongon, fönt a Hadak-utján megjelenne Szent László király, s Ferencz József királyunkkal ölelkezve megelégedetten tekintenének a magyar nemzetre.

Piéta bácsi.

Nem lesz uj téglagyár.

Lapunk múlt havi utolsó számában fenti czim alatt megjelent hírünkre vonatkozólag kaptuk az alábbi sorokat, melyeket egyrészt az »audiatur et altera pars* elvénél fogva, másrészt a kérdés közérdekű vonatkozásait tekintve

a legnagyobb kézséggel közöljük az alábbiakban és örömünknek adunk kifejezését egyidejűleg a felett, hogy a kérdés megvilágításához oly hivatott egyén is hozzászól, mint az alábbi lerél Írója:

Igentisztelt Szerkesztő Ur!

Becses lapja f. évi február 28-diki számában az újdonságok rovatában »Nem lesz uj téglagyár“ ezimü közleményében oly állítások foglaltatnak, melyek téves informáczión alapulván, igen alkalmasok a közvélemény megtévesztésére.

Mint becses lapja egyik előfizetőjének, engedje meg nekem, hogy e téves adatokat a valóságnak megfelelően helyre igazíthassam, miért is lapjában felvilágosításaim megjelenését kérem.

Mindenek előtt téves a közlemény azon állítása, miszerint Nagykárolyban a tégla ára 40-től, 44 korona között váltakozik, mert ott tényleg 34—40 korona határok között mozog, s ezt az árkülömbséget pedig a téglák minősége okozza.

A mű-téglák ára ugyan természetesen magasabb határok között differál, de ezekről a czikk külön nem is emlékezik meg, másrészről pedig ezek ára, mint különleges gyártmányoké, a közönséges épitkezéseknét szerepet nem is igen játszik.

Bár nem czélom .ezúttal a nagykárolyi és szatmári téglák minőségének és árainak tüzetesebb összehasonl Ugatása, mégis az igazság szempontjából szükségesnek tartom megemlíteni, hogy daczára annak, miszerint a Nagykárolyban található agyag kevésbbé alkalmatos összetétele miatt, a szatmári agyagnál sokkal fáradságosabb s ennélfogva költségesebb előkészítést is igényel, a nagykárolyi téglák a szatmáriaknál nem drágábbak, minőségre pedig átlag határozottabban jobbak.

A szatmári kedvezőbb árak hire valószínűleg onnan eredhetett, hogy a czikkiró erre vonatkozó informáczióját azon időkből merítette, midőn a szokatlan erős konkurrenczia miatt a szatmári téglagyárak az árakat egész 26—28 koronáig lenyomták, igy volt ez városunkban is előbb s akkor a tégla árak 20—24 koronán állottak.

Jelenleg a szatmári tégla árak 32—40 koronáig állanak, mely a mi árainknak teljesen megfelel.

A szóban forgó czikk azon állítása ugyan, hogy az építkezés hiányának egyedüli oka a méreg drága tégla, a már fentebb elmondottak sorain is meggyengül, teljesen értékét veszti azonban ezen állítás ama másikkal összekötet- tésben, mely szerint a nagykárolyi épitő-ipa- rosok tétlenségének, illetve munkanélküliségének oka is, a tégla árak drágaságára vezethető vissza.

A dolog másként áll, tudjuk ugyanis, hogy évekkel ezelőtt a nagykárolyi sok ügyes ópitő-iparos tevékenysége nem csak Nagykárolyra, hanem Szatmármegye nagyrésze, sőt Szabolcs-, Bihar- és Szilágymegyék egyrészére is kiterjedt, az újabban lábra kapott szakszervezeti izgatások, magas béremelések azonban sajnos, közvetve és közvettlenül maguk után vonták azon áldástalan állapotot, hogy derék iparosaink tevékenysége mind szükebb térre szóróit össze, sőt itthol Nagykárolyban s közvetlen vidékén is, csakhamar megszűnt, mert még ide is idegenből jöttek iparosok és idegenből hivattak munkások.

Hogy minő körülmény, vagy kik voltak okai annak, hogy az uj téglagyár létesítése nem sikerült, erről mit sem tudok, annyit azonban gyanítok, hogy ha az alapítók megtalálták volna befektetendő tőkéjök biztos kamatoztatását, bizonyosan vissza nem léptek volna a különben képzelt „Klikknek“ minden befolyása daczára sem, a kecsegtető uj gyár megalapításától.

Hogy mennyi minden az okozója annak, hogy városunkban az építkezés oly nehezen indul meg, jelen alkalommal fejtegetni nem akarom.

Kiváló tisztelettel lévén szerkesztő urnák kézszolgája

Budapest 1909. márczius 6.

Norm Gyula.

HÍREK.

— Márczius 15-ike Nagykárolyban. Régi

hagyományaihoz hűen, az idén is kiveszi részét városunk közönsége megdicsőült vezérünknek : Kossuth Lajos emlékezetének megünnepléséből. A nagy nap jelentőségét csak íokozni lesz hivatott az az esemény, hogy e napon fogják a Polgári Kaszinóban tartandó banketten felavatni a közadakozásból készült Kossuth-serleget. A felavató beszédet dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja tartja s előrelátható, hogy az összejövetelen városunknak igen számos polgára vesz részt. Márczius 15-ének évfordulója alkalmából az agilis rendező-bizottság már megelőzőleg hatalmas munkát fejtett ki, hogy az méltó legyen a nagy nap emlékezetéhez. Hatalmas trikolor falragaszok hirdetik, hogy a magyar nemzet ezen ismétlődő ünnepségén vegyen részt minden igaz hazafi. Az ünnepély reggel veszi kezdetét s annak hivatalos programmj« a következőkép állapíttatott meg : 1. Délelőtt 9 órakor ünnepi istenitisztelet

a róm. kath. templomban. 2. Délelőtt 10 órakor ünnepi istenitisztelet a ref. templomban. 3. Délelőtt 11 órakor a főgimnáziumi ifjúság ünnepe a tornacsarnokban ; Sternberg Ferencz, az ifjúság szónoka megkoszorúzza Erdősi Imrének, a branyiszkói hős piaristának emléktábláját. Délután 4 órakor Kossuth Lajos szobra előtt (kedvezőtlen időben a városházának nagytermében). 1. A dalárda éneke. 2. Nagy Elek szavalata. 3. Beszéd, mondja Papp Béla. 4. A városháza falába illesztett Petőfi-táblát megkoszorúzza Sróff Gábor. 5. Sallay Lajos szavalata. 6. A dalárda éneke. Este 8 órakor társasvacsora a Polgáriban. Egy teríték ára 3 korona. (Értesüléseink szerint az összes helybeli iskolák tanári, illetve tanítói kara is intézkedett márczius 15-ének méltó megünneplése tárgyában. Sajnos, térszüke miatt a hozzánk beküldött műsorokat nem közölhetjük, azonban az ünnepélyek lefolyásáról jövő számunkban részletesen megfogunk emlékezni. Szerk.)

— A szerkesztőség köréből. Dr. Antal István, lapunk f. szerkesztője a napokban hivatalos dolgai elintézése czéljából elutazott, ami miatt a Szatmármegyei Közlöny jelen számért Pozsonyi Gábor, lapunk társszerkesztője a felelős.

— Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága folyo hó 18-án délelőtt fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart.

— Szomorú évforduló. 1894. esztendő szomorú éve a magyarnak. Ekkor hunyta le örök pihenőre szemeit Kossuth Lajos, hazánk legnagyobb fia. Tizenöt év semmi az idők végtelenjében, de számottevő egy emberöltő alatt. Oly nagy idő, hogy az emberiség legtöbbje feledi a jelzett időhatár elején történt eseményeket. Így esik meg az is, hogy a társadalom legtöbbjének elszáll emlékezetéből, hogy Kossuth Lajos ekkor szűnt meg hontalanná lenni A mai generáczió nem ér rá törődni kegyeletes dolgokkal, mert leköti idejét a hétköznapiasság a gondolkodásban, cselekvésben egyaránt. Robot, kényszermunka minden téren, az idealizmus pedig csaknem kihalva. Nehány esztendő csak s Kossuth is el lesz feledve végkép, mint ahogy annyi jelesünk emlékezete már rég a feledésé.

— Nöegyleti közgyűlés. A nagykárolyi Nőegylet múlt vasárnap özv. dr. Serly Gusztávné elnöklése mellett értekezletet tartott, amelyen határozatba «ment, hogy jövőben az árvaházban szegény elhagyott úri gyermekek is nyerhetnek elhelyezést.

— Mi van a Gaál-szoborral? Egy üdvös eszme újabban ismét a feledékenység fátyola alá került. Ez: a Gaál-szobor eszméje. Nagy apparátussal és dicséretes buzgalommal indult meg múlt esztendőben városunk kiváló szülöttének szobor-alapítási akcziója, de az idők folyamán az eszme a haldoklás stádiumába jutott. Miért? —kérdezzük mi. Ajánlatos volna, ha a kezdeményezők nem felednék el végkép ezt a kiváló szoboralapitási mozgalmat.

— Meghívó- A Kossuth-serleg f. hó 15-én esteli fél 8 órakor a „Polgári Olvasókör“ helyiségében tartandó társasvacsora alkalmával fog felavattatni. A fel^vatási ünnepségre az összes adományozókat ez utón hívja meg : A bizottság.

— Elhalasztott közgyűlés. A nagykárolyi protestáns társaskör folyó hó 7-re tervezett közgyűlését részvéthiány miatt nem tarthatta meg s igy annak határidejét végérvényesen e hó 21-re tűzték ki.

— Műkedvelői előadás. A nagykárolyi Köl- csey-egyesület folyó hó 27-én, a József főherczeg