Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-31 / 5. szám

SZ ATM AR MEGYEI KÖZLÖNY

Mi nem hiszünk már ebben a kietlen dogmában. Valljuk azt, hogy minden embernek hatalmában áll: irányítani a saját életét s a jót vagy a gonoszt elfogadni intéző principiumnak. A fatalizmus már csak némely keleti népnek van a vérében, csupán ők hiszik, hogy mindenkinek meg van pecsételve a sorsa, amikor erre a világra születik.

... De néha mégis találkozunk emberekkel], akiknek életelolyását mintha a végzet intézné ... Hiába vergődnek, hiába viaskodnak, mintha megbénitaná őket a rájuk nehezedő balsors.

De vájjon csakugyan a bal sors-e ez, vagy csak a saját gyöngeségük ?

íme egy levél, amelynek soraiban tükröződik a Fátum lesujtottjainak keserű fájdalma s amely Hanna aláírással érkezett e héten hozzám. A bevezetést kihagyva, a levél tartalma röviden a következő:

„Boldogult édesanyám nagyon boldogtalan házasságot tett. Férjhez ment egy nálánál 8 évvel fiatalabb emberhez, akiről tudta, hogy egyik unokanővérét szereti, de nem vehette feleségül, mert a gazdag leányt nem akarták szülői a szerény állású vagyontalan fiatal emberhez adni.

Anyám áldott lelkű jó asszony volt, derék jó ember volt az édesatyám is és még sem voltak boldogok egymással, egyrészt a nagy korkülönbség miatt, másrészt meg, mert atyám soha nem tudta elfeledni első, igaz szerelmét. ... Hiába voltunk mi ott mellette, két gyermeke, akiket pedig végtelenül szeretett, lassanként buskomorrá vált s a mikor egyszer a véletlen isméi összehozta azzal a leánynyal, akit szeretett — nem bírta ki tovább ezt az életet, szegény anyám pedig alig pár esztendő múlva követte őt a sirba.

Öt éves voltam én akkor, bátyám kilencz és egy nagynénénk nevelt föl minket. Jó volt hozzánk, de a szülői szeretetet persze még sem tudta pótolni és mikor fivérem éppen bevégezte tanulmányait — meghalt s mi ismét árván maradtunk. Egymásban kerestünk vigaszt s tán elviseltük volna a nagy bánatot, ha egy utolsó csapás nem sújt le reám: bátyáin egy vasúti szerencsétlenség áldozata lett...

Hogy én aztán miként éltem, azt csak a jó Isten tudja. Csak azon bámulok, hogy meg nem szakadt a szivem... Vagy egy év múlva úgy- ahogy magamhoz tértem és a tanulásban, a művészi dolgokban kerestem vigaszt.

A megélhetésről is kellett gondoskodni és letettem egy vizsgát, amelynek révén hivatalhoz és kenyérhez jutottam.

Ekkor ismerkedten meg egy fiatal emberrel, a ki azt állította, hogy nagyon szeret s

Mátyás tudott járni és a következő őszön már újra beírathatták az iskolába. Én pedig mivel nem voltam az iskolába való, természe- szetesen tovább is otthon maradtam. De jól megjegyeztem magamnak, amit anyám ajkáról láttam kiáltani azon a felejthetetlen karácsony éjszakán:

*

„Tesz még Jézus csodát“!

Végig olvastam a kéziratot és miközben vissza akartam adni az öregnek, kíváncsian kérdeztem tőle, minden egyes szótagot jól ki- bigyesztve az ajkammal:

Hát az öcscse, a Mátyás? Nem veszi magához magát Hubelka bácsi? Hiszen együtt imádkoztak a Mária szobrocska előtt! És ö most tehetné.

A kis fehér mókus, mert csakugyan olyan volt a folytonos izgésével, mozgásával, derülten rázta a fejét és integetett melléje mindakét kezével, hogy:

Bizony a Mátyás már hat év óta nem is ir neki. Pedig jó dolga van. Hanem az — nevetett a szemével — hanem az nem baj.

S mialatt (talán azért, hogy átmelegedné kissé a hidegben) szinte hozzám dörgölődött, a markomba levő kézirata főié hajolva, elkezdte lázasan egymásra forgatni a teleirt lapokat, mindaddig, amig csak megnem találta az utolsó oldalt és azon rá nem bökött erre a mondatra, hogy: „Tesz még Jézus csodát!

Ezt mondta, aztán jól megböködve a kez- tyüs ujjával, mig a másik kezét ökölbe szorítva, nevetve veregette meg vele a tulajdon mellét, illetve a vékony őszi kabátját, miközben hevesen és jókedvűen rázta a kedves pofaszakállas ősz fejét, mintha csak ezt mondaná:

ha álláshoz jut, elvesz. Én vártam ... Reméltem, hogy ha annak a felesége lehetek, akit szeretek, s aki engem is szeret, hamarább begyógyulnak fájó sebeim ... Egyideig sűrűn leveleztünk, aztán egyszerre, minden indokolás nélkül elmaradtak a levelei. És egyszercsak azt hallottam: megnősült, elvett egy gazdag leányt...

És én itt maradtam e népes, nagy világban, teljesen egyedül. Csak a bánatom kisér, amely az idővel nemhogy gyöngülne, de folyton erősbödik. Sokszor föilázadok a végzet ellen. Miért juttat egy gyönge embernek a keserű italból oly mértéktelenül! Mindössze 22 éves vagyok s már is ily végtelen csapásokat kellett átélnem ! Kérdem: mit akar az élet még éntőlem? De viszont mit kívánhatok én már az élettől? Hiszen csak töviseket hintett elé- bem, amelyek oly mélyen hatoltak szivembe, hogy nincs földi orvos, aki eltávolítsa azokat.

Mondja, kérem : érdemes-e lelki betegnek őgyelegni az árnyék-világon ? Hiába próbálok a munkában is feledést keresni — mert hiszen dolgoznom kell, hogy megélhessek — nem használ. Bánatom iszonyú erővel dúlja a léikéinél

És az embereket is kezdem gyűlölni fonákságukért és gyarló önzésükért... én aki eddig csak szeretni tanultam és tudtam.. . Igazán, legjobb lenne nekem már meghalni...“

— Az élet rossz fizető de előbb-utóbb mégis csak fizet. Fukar kézzel adja meg a tartozásait, de kamat fejében ad reményt. Arról hallottam, hogy fizetésképtelen adósok megszöktek, de miért szökne meg az élet elől, akinek annyival adósa?

Súlyos mindaz, amit ön nekem elmondott. Nem szükséges, hogy biztosítsam, mennyi részvét fogant szivembem sorai nyomán. De ez nem elég: szeretném önt megvigasztalni is.

Próbáljuk meg. Az utolsó csapást, amely érte s amely lehet, hogy a legsúlyosabbak közül való, elsősorban veszem elő s bonczol- gatom Mit is veszített ön vele ? Egy illúziót. Különbnek hitte azt az embert s csalódott. De csalódhatott volna benne akkor,is amikor már elválaszthatlanul van hozzá kapcsolva és akkor, — ugy-e? — még nagyobb lett volna a fájdalma. Ettől megóvta a végzete. Nem mondom, hogy hálás legyen neki érette, de mégis: Írja a javára.

Az olyan megtisztult lélek, mint az öné, ha legyőzte a csapások keserűségét, még erősebb lesz és keres és talál magának uj életerőt, uj életczélt. Azon a nagy mezőn, amelyet életnek neveznek, a bogáncs között virág is terem. Ön még rá fog találni.

Csak egy bogáncstól őrizkedjék: az em— Tesz még Jézus csodát, de velem nem tett! Velem nem !

És mintegy megijedve attól, hogy talán félre találom érteni ezt a néma kijelentését, hangos, rekedt kaczagással rázogatta megint a fejét, amelyet azonban ugyancsak pirosra fújt a fagyos szél:

— De ha Jézus nem tett is csodát velem, az nem baj.

S tompán, szinte lihegve mondta ki, miután abba hagyta a nevetést, ezt a néhány szót:

Ezen

__ boldog! ... Szegény----de

bo

ldog 1... mert ... hiszen ...

Nem beszélt többet, úgy látszik nagyon erős küzdelme lehetett a hangjával. Hanem ez után, hogy:

M. mert... hiszem .. ., a fürge jobb kezét előbb a szivére tette, aztán pedig fölemelte és keztyiis ujjával, minthogy akkor már kint állottunk az utczán, felmutatott az égre.

Elegáns, fölpipérezett dáma töffögött el előttünk gyönyörű prém bundában a gépkocsiján és ahogyan Hubelka bácsi a menyboltozat felé mutatott nagy erőlködéssel (aminek valami különös, megrázó hatása volt reám) ismételve:

— Hiszem..., a fölpiperézett dáma meglepődve kapta a fejét az ég felé, hogy ugyan vájjon mi lehet ott, amire az öreg úgy mutogat ?

— Hiszem... nyöszörögte ki jóformán fuldokló hangon az én süketnémám.

És ezzel az ő megrendítő tehetetlen hitével, amely még abban a szörnyű némaságban és ebben a vékony őszi kabátban is derültté, sőt boldoggá tudta tenni, — minek czifrázzam a szót ? az én elfásult fejemnek is mindennél szebben megmagyarázta, hogy:

— Valóban, tesz még Jézus csdoát.

bergyülőiéitől, az emberek lenézésétől. Nem ismerek szomorúbb elhagyatottságot annál, mintha valaki körül sánczolja magát az ember- gyűlölet rettenetes várfalaival. Azokon belül elpusztul minden, ami virul és csak szirénvirág gyanánt marad meg az égető önkinzás, a mar- dosó lelki magány.

Szeretni mindig lehet. Nincs az a helyzet az életben, amikor ne akadhatnánk olyasmire, ami felkölti szivünkben ,ezt az érzést. S nem halt meg az, aki szeret. Óvakodjék hát attól a lelki haláltól, aminek neve: gyűlölet. De különösen : ne gyűlölje az emberek összességét. A mártíroknak is az volt az erejük, hogy amikor szenvedtek, akkor szerettek legjobban.

— Előléptetések a honvédségnél. Ü felsége a király Csanády Frigyesnek, a szatmári 12-ik honvéd gyalogezred parancsnokának a pozsonyi IV. honvédkerületi parancsnokságnál rendszeresített beosztott tábornoki helyre való beosztását elrendelte, továbbá Bistei Gönczy Imre debreczeni 3. honvédgyalogezredbeli ezredest a szatmári 12-ik és Tanárky Béla alezredesnek áthelyezését elrendelte.

— A pénzügyigazgatóság köréből. A pénzügyminiszter Ajaki Janos p. ü. szamellenört S.- A.-Ujhelyre s innen Lokcsánszky Lajos számellenőrt városunkba helyezte át.

— Wlegyebizottsági tagválasztás. Múlt szerdán Batizon megyebizottsagi tagválasztas volt. Két erős párt küzdött jelöltje Jakó Endre és Sándor Emánuel mellett. A választás eredménye Jakó Endre megválasztása lett, ki 42 szótöbbséggel győzött.

— Áthelyezés, helyettesítés. Vármegyénk főispánja Neupauer János szinérváraljai szolgabirót a nagy károlyi szolgabirói hivatalhoz helyezte át. Báthy Lajos közig, gyakornokot pedig az avasi szolgabirói állásra helyettesítette.

— Oltáregyesületi estély. A nagykárolyi Oltáregyesület február 2-án műkedvelői előadást, tart mely igen kellemesnek ígérkezik. A világhírű „Quo vadis ?“ egyes dramatizált jeleneteit fogják a műkedvelők előadni; Viniciust Tremba Márton, Petróniust Hornyák Sándor, Szent Pétert Papp Kornél, Aulust Darabánt András, Ligiát Janiczky Irma, Pomponiát Tóth Ilonka, Eunikét Irsik Miczi, Aktét Kerekes Erzsiké fogják személyesíteni. A felolvasást Récsey Ede kegyesrendi házfőnök tartja. Ezenkívül lesznek zeneszámok és vig monolog is. ígéretét birja az egyesület Koller Ferencz urnák, Kecskemét egyik legnevesebb hegedűművészének is, hogy az estélyen közrefog működni.

— Berendelés. Dr. Falussy Árpád főispán Dr. Antal István vármegyei tb. alügyészt lapunk felelős szerkesztőjét szolgálattételre be- .endelte.

— A helybeli zenemükedvelök mai nap

rendezendő estélyére kibocsátott falragaszok igy szólnak: A nagykárolyi zenemükedvelök egyesülete ma délután fél 6 órakor a polgári leányiskola nagytermében estélyt rendez, melyre a tagokat és az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja. Műsor: 1 „Rákóczi nyitány“ Kéler Bélától, előadja: a zenekar. 2. „Magyar Rapsódia“ Gál Ferencztől, zongorán előadja: Váczi Jolán urhölgy. 3 „Bálban“. Humoros felolvasás. Tartja: Érdőssy Vilmos ur. 4. „Kurucz dalok“, tárogató soló, előadja: Szabó István ur zenekari kísérettel. 5. „Az utolsó sor“. Várady Antaltól, szavalja: Janitzky Irma urhölgy. 6. „Magyar dalok“. Tarczy’nski Kázmértól, énekli: Fábián Lajos ur, zongorán kiséri: Vitek Károly ur. 7. „Dal“.Linke Páltól, előadja: a zenekar. Ez estély alapitó és pártoló tagok részére ingyenes. Nem tagok 1 koronáért válthatnak jegyet Eigner Simon és Csókás László urak üzleteben. Pónztárnyitás 5 órakor. Külön meghívók nem adatnak ki.

A nagykárolyi tisztviselői telepre nagyban folynak a jegyzések. Eddig már negyvennél több jegyzés van, úgy, bogy a telep létesítését már biztosítottnak lehet tekinteni. Ezért felhívjuk mindazon tisztviselőket, akik rendes évi lakbért élveznek és még nem jegyeztek, de esetleg jegyezni óhajtanak, legkésőbb február hó 6-ig Tremba Márton p. ü. számtiszt urnái (Kaszinó-utcza 2. szám, vagy a pénzügyigazgatósági épületben) jegyeztessék tlő magokat, ahol mindenről felvilágosítást nyernek. Égyben saját érdekükben figyelmeztetjük úgy a már előjegyzésbe vett, mint a jegyezni akaró tisztviselő társakat, hogy a mostani lakbérnegyedben a kötendő szerződéseknél a kötelezettségek megállapításánál óvatosak legyenek.

Az előkészítő-bizottság.