Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-31 / 44. szám

SZATMARMEGY El K ÖZL QjN Y tént, amikor Nagykárolyból jövő és menő vonatok legtöbbje közlekedik a vonaton. A pálya erősen megrongálódott, úgy, hogy az átszállás kellemetlenségeitől kellett az utasoknaknak tartani, akik a vonaton ér­tesültek a kisiklásról. Erre azonban nein került a sor, mert a pályát gyorsan sza­baddá tették. A kár jelentékeny, de sze­rencsére, emberélet nem esett áldozatul a kisiklásnál. — Nyilvánossági jog. A kereskedelemügyi miniszter a szatmári felsőkereskedelmi iskolának a nyilvánossági jogot megadta. — Szóngázmórgezés. Az újonnan épült Makay-féle ház egyik első emeleti szobájában három munkás a szénnél fütött kályhát nyitva felejtette, miért is a kiömlő széngáz okát majdnem megölte. A rendőr által előhivatott dr. Rooz Elemér orvos nyújtotta az első segélyt és eszméletre hozte őket. — Vármegyénk állategészsége. Lépfene! avasi Bujánháza; csengeri Óvári; erdődi Oláh- gyürüs 1.; fehérgyarmati Kölese t.; Nagyar 1.; mátészalkai Nyirgebe 1.; nagykárolyi Szaniszló 1.; nagysomkuti Kővárhosszufalu ; szatmárnémeti Nagypeleske 1. ; Sárközujlak ; szinérváraljai Ara- nyosmedgyes, Szinérváralja. Veszettség: avasi Avasujfalu; erdődi Királydarócz, Réztelek : nagy­károlyi lriny, Mezőfény, Mezőpetri: Felsőbánya; Nagykároly. Takonykor és bőrfóreg ; fehérgyar­mati Fehérgyarmat. Ivarszervi hólyagos kiütés : mátészalkai Kántorjánosi 2 u, szm. Róhkór; avasi Tartolcz 3 u. ló. Sertésorbáncz : fehérgyar­mati Czégény 8.: mátészalkai Nyirgebe t. Ser­tésvész : csengeri Császló, Csegöld m.; erdődi Erdőd 2 u., Nagymadarász; fehérgyarmati Pa- nyola 9. u, Vámosoroszi ; mátészalkai Nagy­dobos t., Olcsvaapáti 4. u.; nagybányai Fekete­falu. Nagykárolyi Börveíy, Erendréd. Mérk, Vállaj; nagysomkuti Kisbozinta, Pusztafentős 5 u., Szamoslukácsi; szatmárnémeti Mikola 3 u.. Sárközujlak 4 u., Sándorhomok 10 u., Szatmár- pálfalva sz., Szatmárzsadány m ; szinérvéraljai Apa 10 u.; Nagykároly 8 u. — Az uj bor áldozata. Barazsu János sza- niszlói jómódú gazda tegnap lement a pinezébe, amely az erjedő musttól tele volt mérges gázok­kal. Barazsu ezektől elszédült és mire hosszú távolmaradását észrevették, már csak holtan ta­lálták meg meg. — No, mint gyógyszertártulajdonos. A bel­ügyminiszter Halmágyi Ilona oki. gyógyszerész­nek engedélyt adott arra, hogy Szilágynagyfalu­ban gyógyszertárt nyithasson. Az eset csak az­ért feljegyzésre méltó, mert Halmágyi Ilona az első nő Magyarországon, ki gyógyszertárnyitásra engedélyt kapott. — A „Borászati Lapok“, Magyarország ezen ismert szaklapja egy „Oltvanytelepek“ czimü czikkben fölötte elismerőleg foglalkozik a Gas- pari Frigyes tulajdonát kepező Kisküküllőmenti első szólőoltvány teleppel, Medgyesen (Erdély) és több fényképfelvételt mutat be, mely fény­képek ezen telep oltványainak pompás fejlődését igazolják. A telepet, melynek gyönyörű árjegy­zéke előttünk fekszik és amely ezen árjegyzéket ingyen és bérmentve megküldi, legjobb meggyő­ződéssel a legmelegebben ajánlhatjuk. — Leégett gőzmalom. Frank Hermann fehér­gyarmati gőzmalma a napokban teljesen leégett. A tűznek súlyos sebesültje is van, a gőzmalom gépésze, ki a tűz okát képező robbanás alal- mával szenvedte életveszélyes sérüléseit. — Barrison-operet. A Royal-Orfeum állan­dó zsúfolt házakat vonzó fenomális októberi műsorának keddtől kezdve uj szenzácziója van : egy kis operett, a Mademoiselle Bonbon amelynek czimszerepét Barrison Lona játszsza. Hat kupiét ád elő benne az illusztris diva és ugyanannyi látványosságszámba menő kosz­tümben jelenik meg az egyébként is végtelenül kaczagtató operettben. Barrison Lona mellett van a műsornak uj érdekessége is: az Auitra czimü Danse macabre (Haláltáncz), egy fan­tasztikus mimodráma, amely excentrikus tar­talmával, csodás zenéjével és magas művészi nívójával is rendkívüli hatást kelt. Egyik von­zóereje a Royal-Orfeumnak az Ujral Újra! nóta, amelyet esténként nyolezszor-tizszer is­mételtet meg a közönség. Az illaberek 7 : 1 és Clafouti czimü két bohózat, továbbá még 12 elsőrangú attrakezió teszi teljessé a páratlan sikerű műsort. — Baleset. Bosnyák József 13 éves gyer­mek a szőlőben egy fáról leesett és karját törte. — A jószivü emberekhez! Auguszta 0 fen­ség védnöksége alatt öt éve áll fenn a József Kir. Herczeg Szanatorim Egyesület, melynek czélja a tüdővész rettenetes pusztítását enyhíteni. Az egyesület már fölállított egy tüdőbeteg gyó- gyitóházat, ahol állandóan száz szegénysorsu betegetápol. Évente az intézetben kétszáznyolezvan tüdőbeteg a jószivek irgalomadományából ingyen gyógyít. Van ezenkívül három tüdőbetegrendelő intézete, ajiol ezreken segít. Csakhogy mi ez a veszedelemhez képest ? Minden esztendőben nyolezvanezer ember hal meg ami hazánkban tüdővészben. A mohácsi csatasikon húszezer magyar vérzett el. És ezt még most is siratjuk. Azzal pedig nem törődünk, hogy a tüdővész négyszer annyi áldozatot ragad el. Mentsük meg sorvadó testvéreinket ! Hiszen megmenthetünk belőlük ezreket, ha most mindazok, akikhez ennek a szívósan küzdő egyesületnek irgalom- adomány-gyüjtőtarsolyát elviszik, tehetségük sze­rint adakoznak. Talán még soha nem beszélt néma száj fájdalmasabban, mint az egyesületnek a jószivekhez nyújtandó tarsolyán levő nyilas^ mely azt mondja: „Asszonyok ! Leányok ! Jo lelkek! Kössetek a halottainknak szánt koszorúba egy szál virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halai pitvarában levő tüdőbetegek meggyógyu­lására.“ A gyűjtött összegből elsősorban az éle­tükért esedező tüdővészes betegeket gyógyittatjuk ki, akik bizó hittel és az utolsó reménnyel állanak küszöbünknél. Másodsorban uj tüdőbetegeket gondozó házakat fogunk építeni. Már gyűjtjük a második szanatórium építésére, az Auguszta szanatóriumra a szükséges összeget. Jószívű em­berek ! Rövid nehány nap múlva meghordozzák az egész országban a tüdőbetegek élete vissza­váltására a gyüjtőtarsolyokat. Aki ebbe belecsusz- tatja a maga irgalomadományát, annak halottja tudni fog arról, de aki megtagadja embertársainak az irgalmas segítséget: annak halottja tudni fog arról is. Csúsztassátok be jószivek a tüdőbetegek gyüjtőtarsolyába a szent vámot s mentsétek meg ezzel a tüdőbetegeket! József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület Budapest, VII., Akáczfa- utcya 30. szám. A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK és TÓTH. Magyar királyi államvasutak. 264586/1909. szám. A magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1909—1910-re. A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon folyó évi október hó 1-én a téli menetrend lépett életbe, mely a jelenleg érvényben levő nyári menet­renddel szemben a következő lényegesebb vál­tozásokat tartalmazza: A budapest-keleti p. u. bruck — királyhidai vonalon Kamaraerdő (Kőérberek) megállóhpjyen az összes személyszállító vonatok megállása megszüntetik. A debreczen—füzesabonyi vonalon. A Debreczenből jelenleg reggel 4 óra 36 perczkor Füzesabony-feló induló vegyes-vonat már éjjel 2 óra 58 perczkor indittatik és Füzesabonyba, úgy mint jelenleg, délelőtt 10 óra 24 perczkor érkezik. A Füzesabonyból délelőtt 11 óra 33 perczkor induló vegyesvonat Debreczenbe egy órával későbben azaz este 6 óra 44 perczkor fog érkezni. A debreczen -szerencsi vonalon. A Debreczen és Hajduhadház között közlekedő, Debreczenből délután 2 óra 20 perczkor induló és oda este 6 óra 34 perczkor visszaérkező motorosvonat november hó 1-én túl a téli évad alatt is forgalomban marad. A máramarossziget—aknaszlatinai vonalon. A Máramarosszigetrő! délután 3 óra 40 perczkor induló és oda délután 4 óra 43 percz­kor visszaárkező vegyesvonat megsziintettetik. A nagykároly—csapi vonalon. A Csapról jelenleg délelőtt 10 óra 43 I perczkor Nagykároly felé induló vegyesvonat Csapról már reggel 7 óra 15 perczkor indittatik és Nagykárolyban csatlakozást nyer a gyors­vonatokhoz Budapest és Máramossziget felé. Az ellenirányban a Nagykárolyból jelen­leg délután 4 óra 10 perczkor induló vegyes­vonat már délután 3 óra 05 perczkor indittatik és Csapra este 9 óra 13 perczkor érkezik. A szatmárnémeti—Kossuth-kert—károlyi —erdődi vonalon. A Szatmárnémeti gőzfürészről este 6 óra 38 perczkor Szatmárhegyi piaczra, a Szatmár- hegyi piaczról este 8 óra 46 perczkor Szatmár­németi Kossuth-kertre s végül a Szatmárné­meti Kossuth-kertről éjjel 10 óra 05 perczkor Szatmárnémeti gőzfürészre induló motoros vo­natok forgalma november hó 1-ével megszűnik. A budapest-keleti p. u. — arad-tövisi vonalon. A Budapest keleti pályaudvarról délután 2 órakor induló, Aradon át Predeálra közle­kedő, valamint az onnan Aradon át Budapest keleti pálya udvarra délután 1 óra 15 perczkor érkező gyorsvonat Pusztatenyő állomáson felté­telesen megállittatik. Az alvincz—nagyszebeni vonalon. Nagyszeben és Erdély szerdahely között a jelenleg hetenként 3-szor közlekedő, Nagy- szebenből délután 12 óra 25 perczkor induló és Nagyszebenbe este 9 óra 50 perczkor érkező vegyesvonat megszüntettetik. A budapest-keleti p. u. — predeali vonalon. A Budapest keleti p. u. és Predeal kö­zött Aradon át közlekedő, Budapestről délután 2 órakor induló, illetve az ellenirányban Buda­pestre délután 1 óra 15 perczkor érkező gyors­vonatok forgalma Brassó és Predeal között november hó 15-én túl, az egész téli évadon áj fentartatik. A Nagykátáról éjjel 10 óra 35 perczkor Budapestre érkező személyszállító tehervonat télen át is forgalomban marad. Tápiószecsőtől Budapestig az eddig csak szükséglet szerint közlekedett hajnali vonat minden kedden és pénteken, valamint ünnep- és vasárnapokat követő köznapokon rendesen helyeztetik forgalomba. E vonat Tápiószecsőről éjjel 3 órakor indul és Budapestre reggel 4 óra 40 perczkor érkezik. A Budapest keleti pálya udvarra reggel 7 óra 20 perczkor érkező, valamint az onnan délután 5 óra 40 perczkor induló személyvonat Mihálczfalva 143. számú őrháznál rendesen I megállittatik. A Tövisről délután 2 óra 24 perczkor induló gyorsteliervonatnál a személyszállítás Tövistől Székelykocsárdig megszüntettetik. (Folyt. köv.) 1321-1909. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1909. évi V. 1325—3 sz. végzése következtében Dr. Antal István ügyvéd által képviselt Taub és Robinzon javára 87 K — f s jár. erejéig 1909. évi okt. hó 8-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2595 koronára be­csült iugóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1909. évi V. 1352/4. sz. végzése folytán 87 K — fillér tőkekövetelés, ennek 1909. évi január hó 1. napjától járó 5 °/o kamatai és eddig összesen 81 K 55 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett ösz- szegek betudásával Kaplonyban, adós lakásán Nagy-utczán leendő megtartására 1909. évi nov. hó 6-ik napjának délutáni 2 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1909. évi okt. 24. Fazekas, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents