Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-24 / 4. szám
SZATMARM EGY El KÖZLÖNY meghal, ha levágják a lejét. De a többi millió esetben nincs olyan tudományos, abszolút bizonysággal működő szerszámuk, amelyek segélyével az úgynevezett halál közedletét jelezhetnék. Ezer és ezer példa bizonyítja, hogy az éterinjekczió után, az orvosi tudománynak ez utolsó kenete után, a haldokló fölül és enni kér s azután még jóidéig elél. Szóval az orvos, általánosságban szólva, nem mondhatja senkire, hogy nemsokára meg fog halni. A józan ész ennélfogva azt diktálja, hogy ne is mondja. — Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete február hó 7-én évi rendes közgyűlést tart. Küldöttség a főispánnál. A nagykárolyi vasúti tisztviselők és altisztek küldöttsége tisztelgett e hó 19-én dr. Falussy Árpád főispánnál. Jeney István műszaki tanácsos arra kérte a főispánt, hatna oda a kereskedelmi miniszternél, hogy a Máv. tisztviselői és altisztjei is kapják meg azt a knrpótlékot, melyben a vármegyei és állami tisztviselők legutóbb részesültek. A főispán ige- retet tett, hogy a jogos kérés ügyében eljár. — Hangverseny. A helybeli népkonyha vezetősége részben az ajkai bányaszerencsétlenség áldozatai javára f. hó 30-án nagyszabású hangversenyt rendez, melyre az előkészületek nagyban folynak. A hangversenyen, hir szerint, a budapesti operaház egyik elsőrangú művésznője is közre fog működni. — Kilépések az ügyvédi kamarából. Balogh Kálmán, Bagossy Pál nagykárolyi és Papp Döme vezendi ügyvédek az ügyvédi kamarából önkéntesen kiléptek. — Károlyi Geraldine grófnő temetése. Említettük múlt számunkban, hogy Károlyi Geraldine grófnő, özv. Károlyi Gyulané grófnő 23 éves leánya f. hó 16-án hosszas szenvedés után Gardo- néban meghalt. Az elhunyt grófnő holttestét hazaszállították és a Károlyi nemzetség ősi sírboltjába, Kaplonyban helyezték e hó 20-án ősei melíé. A holttest 19-én este érkezett meg Károlyi Mihály és József grófok, valamint Schick Emil jószagfelügyelő kíséretében s a állomásról egyenesen a kaplonyi templomba szállították. A temetés 20-án ment végbe, amikor is a koporsót a barátok beszentelték. Majd a nagykárolyi dalárda megható gyászdalt énekelt, mely után betették a díszes sarkofágot a néhai Károlyi István gróf mellett levő kriptaüregbe. A gyászszertartáson többek között jelen voltak: özv. gróf Károlyi Gyuláné, Károlyi Mihály és József grófok, Julia grófnő, gróf Károlyi Gyula és neje, gróf Zse- lénszky Róbert, gróf Festetich Pál, herczeg Odescalchyné, Eszterházy Móricz, Miklós, Pa! és Lajos grófok, gróf Wolkestein, gróf Teleky Pál, dr. Falussy Árpád főispán, Debreczeni István polgármester. Ezenkívül igen nagy közönség volt künn városunkból is. — Az uj esküdtszéki cziklus a szatmári kir. törvényszéknél február hó 15 én veszi kezdetét. Az esküdtek kisorsolása a napokban lesz. — A Kath Legényegyesület mai tánczestélye. Kétségtelen, hogy az a tánczestély, melyet a nagykárolyi Kath. Legényegyesület ma este tart meg a Polgári Olvasókör termeiben, egyike lesz az idei farsang legsikerültebb ösz- szejöveteleinek, amin egyébként csöppet sem csodálkozunk, mert régi idő óta tudjuk már, hogy amit ez a derék egylet kezdeményez, annak minden tekintetben sikerülnie kell. Az is tény, hogy nagyban hozzá fog járulni az est sikeréhez az a szerencsés gondolat is, hogy oly köztisztelet és szeretetben álló úrnőt sike- került megnyerniök védnökül, mint Marián Ferenczné sz. Adler Veronika úrnőt, akinek már egyszerű jelenléte is a biztos sikert jelenti. A védnöknő diszkörnyezete 12 bájos fiatal leánykából, u. m.: Fézer Ilonka, Ferenczy Jolánba, Gufárt Tériké, Lőrincz Mariska, Mihálka Ilonka, Méez u,rzsike, Ráp Ilonka, Rencz Ilonka, Serly Mariska, Tivadar Annuska, Tivadar Jolánka, Torna Emmuska fog állani, mig a rendezői tisztet 32 tánczoló (!) fiatalember vállalta el. A rendező-bizottság élén egyébiránt Hancsis Illés és Kuuk Jenő elnökök állanak, pénztáros Irsik Ferencz, jegyző Gyulay János, ellenőrök Akkerman Antal, Blum József, és Szendrey Viktor lesznek, tánczrendező Steib Márton és czigánybiró Kiss János lesz, mig a zenét Jónás György kiváló zenekara szolgáltatja kivilágos kivirradtig, vagy még annál is tovább. Fejes Ferencz vendéglős konyhájának kiváló érdemeit mindenki ismeri s igy ez irányban is biztosítva van a közönség. Végül még csak azt említjük meg, hogy a belépődíj személyenként 2 K, családjegy 5 K, karzatjegy (mely a terembe lépésre nem jogosít) 1 korona s a felülfizetések hirlapilag lesznek nyugtázva. — Közgyűlések. A Nagykároly! Fillérbank mint Szövetkezet 31-én d. e. 10 órakor intézeti helyiségében rendes, — a nagyrészi közbirtokosság pedig ugyanakkor d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. — Eljegyzés. Markovits Márton, a Hazai biztosítótársaság tisztviselőjének leányát Irént f. hó 19-ón Nagykárolyban eljegyezte Veidlinger Imre szatmári szobrász. — Katonai sorshúzás volte hó 20-ána városházánál a főjegyzői irodában. A idei fősorozáson 121 első, 88 második és 74 3-ik korosztálybeli fog városunkból előállittatni. — Házasság. Mercs János nagykárolyi fodrász nőül vette Patay Terikét, Patay József czi- pészmester leányát Nagykárolyban. — Vasutasok bálja. A helybeli máv. hivatalnokok és altisztek február 13-án a délolaszországi földrengés által sújtottak javára a helybeli Polgári Olvasókörben tánczestélyt rendeznek Jeney István felügyelő, Balogh Jakab osztályménök dr. Czukor Lajos és Dr. Jékel László orvosi tanácsadók, dr. Schöflug Béla pályaorvos és Aczél Ferencz állomásfőnök védősége mellett. — A Kossuth asztaltársaság köréből. A helybeli Kossuth Lajos-asztaltársaság serleg-ügyi bizottsága múlt vasárnap dr. Adler Adolf elnöklete alatt ülést tartott, amikor konstatálták, hogy eddig mindössze 298 K 75 f folyt be a serlegre, ami pedig e czélra kevés. Elhatározták tehát, hogy a gyűjtést tovább folytatják, amig legalább 500 K-t összehoznak, továbbá hogy felkérik a főispánt a serlegnek fenti összeg erejéig leendő megrendelésére. A serleget a f évi márczius 15-iki banketten fogják ünnepélyesen felavatni s a felavató beszéd megtartására dr. Falussy Árpádot kérik fel. Újabban a következő adományok folytak be a serlegre: Dr Jékel László, Somossy Miklós 5—5 K, ft. Récsei Ede és Gulácsy Tibor 2—2 K, Czukor Márton, Kaumann Izidor, Madarassy Gyula és Spitz Mór 1—1 K. — Eljegyzés. Kiss Lajos birtokos nagykárolyi lakos, folyó hó 23-án jegyezte el özv. Nyusztay Antalné leányát Lilát. — Meglopott főorvos. Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos kárára múlt vasárnap ismeretlen tettes lopást követett el. Három felöltőt, mintegy 180 K értékben vitt el a rendelőszobából. A rendőrség nyomozza. — Szinószházasság. Heves Béla, a Szat- már-nagykárolyi színházak direktora eljegyezte Bállá Mariskát, a társulat primadonnáját. — Fodor Oszkár szerelmes szerepeket játszó „szerelmes“ színész pedig Sándor Júliával, a társulat hősnőjével váltott jegyet. — Táncze3tály. A nagykárolyi csizmadiatársulat énekkara f. hó 30-án a csizmadia-áru- csarnok nagytermében jóténonyczólu tánczmu- latságot rendez. Kétségtelen, hogy sorakozni fog kedélyesség tekintetében elődeihez. Kezdete este 8 órakor. — Gyilkosság Nagykárolyban. F. hó 20-án éjjel gyilkosság történt városunkban. Egy falusi gazdalegény agyonütötte a társát, mert ez az atyját állítólag arczul ütötte. Az eset részletei a következők: Említett napon a helybeli dohánybeváltó hivatalba dohányt szállítottak Nemeskeszi községből Szabó Imre, Páka Sándor, ennek atyja János és Kiss Lajos községi bíró. Elvégezve dolgukat, betértek a Kun-féle vendéglőbe s ott előbb alaposan bepálinkáztak, majd nagymennyiségű bort ittak meg. Hangosan folyt a beszélgetés közöttük s mikor egy- izben Kiss bíró az udvarra ment, az örökösen izgágáskodó Szabó Imre távollétében sértő szavakkal illette, ami a két békésebb Pákának sehogysem tetszett. Javában szidta még Szabó a bírót, mikor ez benyitott s e szavakkal fordult felé: Nekem mondod ezt, Imre? — Igen, magának mondom! . . . Időközben még egy liter bor került az asztalra s a hangulat mind veszedelmesebb lett elannyira, hogy már-már repültek az üvegek a vendéglőben és csak nagy- nehezen csillapodtak le ugy-abogy egy kis időre. Szabó ekkor az istálló felé ment, abol lovai voltak, utána lopódzott azonban Páka Sándor is, aki midőn látta, hogy a magukkal hozott s a lovak őrizetével megbízott 10 éves kis fiút ütlegeli Szabó, hirtelen kirántott egy lőcsöt s azzal úgy vágta háromszor fejbe az izgága legényt, hogy az azonnal holtan terült el a földön. Mint pedig aki dolgát jól végezte, viszszament s mit se szólva a benlevőknek, ivott tovább. A reggeli órákban vették észre a háziak az udvaron holtan fekvő Szabót, mire értesítették. a rendőrséget, akik a tettest nyomban letartóztatták. Páka a járásbíróság előtt mindent bevallott s azzal védekezik, hogy azért ütötte agyon a társát, mert ez atyját nyilvánosan pofonütötte. Letartóztatták. — Matiné. Étrevaló üdvös eszme megvalósítását vette tervbe városunk zeneegyesülete. A téli szezon alatt ugyanis matinékat szándékozik rendezni s hisszük, hogy e nálunk eleddig figyelmen kívül hagyott szellemi szórakozás lelkes pártolókra taiál a művelt közönség soraiban. Az első ilyen matinét f. hó 31-én d. u. 5 órakor tartják meg a gimn. tornacsarnokban s a műsor összeállítása most van folyamatban. A legmelegebben ajánljuk e kedves, nemesen szórakoztató összejöveteleket a közönség figyelmébe. — A Szatmárnémeti Kereskedő Ifjak-Köre f. hó 30-án este 9 órakor saját helyiségében (Petőfi-u. 7.szJ hangversenynyel egybekötött zártkörű tánczmulatságot rendez. A mulatság tiszta jövedelme a kör házának felszerelésére fordittatik. — Kristalin. Aki ezt a kiváló szépitőszert csak egyszer is használta, az sohase fog más szerrel kísérletezni, hogy bőrét higiénikussá ápolja. A „Krisztalin“ oly növényekből összeállított kristálymassza, mely a bőrt fiatalítja és szépíti. Szeplők, virnerlik májfoltok s minden arcztisztata- lanságok rövid időn belül eltűnnek. Egy üvegdoboz ára 3 korona. Próbadoboz 50 filler. Kapható mindenütt. Postán naponta küldi szét a vezér- képviselet: Budapest, Baross-utcza 91. — „töilieniumtelep“, Nagyősz, Torontál- megye, kiváló minőségű, elismert fajtiszta szőlőoltványokat szállít olcsó árban. Magyar vagy német vagy román vagy szerb főárjegyzék ingyen és bérmentve — Czipésztánczestóly. A nagykárolyi czipész- mesterek f. ho 31-én a Polgáriban az elaggott iparosok javára zártkörű tanczvigalmat rendeznek. Belépődíj egy személyre 2 K, családjegy 4 K. A zenét Krizsan György kitűnő zenekara szolgáltatja. — Minden gyermekszobában hálával kell gondolni azokra a derék norvég halászokra, kik a háborgó tengeren fogják a tőkehalat, mely a kitűnő csukamájolajat szolgáltatja. Csukamájolajat a legizletesebben és a legkönnyebben emészthető formában nyújt a „Scott-féle FImulsió“, mely egyike a legjobb tápgyógyszereknek. Kapható a gyógyszertárakban. — Vizbefult lelkész. Gerzson László sza- mostelki gkath. lelkészt végzetes szerencsétlenség érte múlt vasárnap A befagyott Szamos folyó jegén akart átkelni, a jég azonban nagyon vékony volt, beszakadt alatta s a parton állók szemeláttára eltűnt a jégtakaró alatt. — És mégis igaz, hogy a legjobb, legmegbízhatóbb háziszer a valódi „Erő-sósborszesz“. Ezt hallani mindenkitől, aki egyszer kísérletet tesz vele. Oly ideálisan szerencsés összetételű sós- borszesz ez, amelyet mindazok, kik az „Erő-sós- borszesz“-t tettek meg állandó háziszerüknek, méltán nevezhetik az egészség őrének, nemcsak azért, mert páratlan erősítő hatásával edzi a testet, hanem mert tömérdek esetbe i szolgai csillapítóul. „Erő-sósborszesz“ 30, 40 fillér 1 és 2 koronás üvegben mindenütt kapható. Postán 10 kis üveget 3 koronáért küld utánvéttel, vagy a pénz előzetes beküldése után Kosmos-laborato- rium Győr. A mezőgazdasági szeszgyár ügye. Emlilet- tiik már, hogy Szatmáron mozgalom indult meg mezőgazdasági szeszgyár felállítása érdekében. Mint most értesülünk a napokban lent volt a miniszter egy kiküldöttje, aki teljes jóakarattal karolta fel az ügyet. Ez az uj gyár hivatva lesz a gazdasági termények értékesítését fokozni s az állattenyésztést előmozdítani, — ha ugyan lesz belőle gáliczkő. — Ha a gyermekek köhögnek, bükkfakát- rány-preparatumot adjunk nekik. Mivel azonban a legtöbb ily preparátum bizonytalan összeállítású és nem méregtelen, de még undorító izü is, „Sirolin-Roche“-t használjuk, mely vízben könyen olvad és mindig egyforma összetételű, nem izgat és kellemes Ízzel bir. Gyógyszertárakban kapató. SZER KESZTÖI ÜZENETEK: — (N. I. Érendréd.) Társadalmi czikkéttér- szüke miatt ezúttal lehetetlen volt leadni. Egyébiránt üdv. és kérjük máskorra is szives munkáságát.