Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-17 / 3. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY HI^EK A társadalmi adó. Tele vagyunk panaszszal, hogy milyen rengeteg módon adózunk az államnak, hogy immár roskadozunk a különböző czimek alatt ugyancsak hatalmassá növekedett adóterhek miatt. Amig az állami intézmények föntartá- sához szükséges adót többnyire csak a végrehajtó közbenjöttére fizetjük meg nagy keservesen : elfeledjük, hogy majdnem ugyanannyit, sőt talán jóval többet is kifizettünk évente úgynevezett társadalmi adóra. Ez a társadalmi adó a különböző társas- egyleteknek fizetett tagsági dij czimén, meg a különböző jótékony nemesczélu mulatságok alkalmával fölmerült költségek alakjában ro- vódik le minden esztendőben épp olyan szigorú következetességgel és elmaradhatatlansággal, mint az álla ni vagy községi adó. És ez ellen ritka ember panaszkodik Magyarországon, mert az is benne van a magyar ember vérében, hogy olyan teher legyen, amit maga vett a vállára, nem panaszkodik soha, ha még olyan erősen kell is nyögnie alatta. Mert hát az is igaz, hogyha nem panaszkodunk is, de nyögünk. Nagyon jó anyagi viszonyok között kell lennie annak a polgártársunknak, aki az úgynevezett társadalmi adót csak amúgy könnyedén viselheti, fizetheti. Legtöbben bizony úgy vagyunk vele, hogy szívesen fizetjük, de nehezen. Nem azt akarjuk ezzel kifejezni, hogy a társadalmi adózás ellen vagyunk, hanem csupán azt, hogy — ha már az állami adózás terén is sürgetjük a progresszív rendszer behozatalát — fektessük a társadalmi adózást is igazságosabb, méltányosabb alapra. Mert méltóztassék csak megvizsgálni, hogy milyen aránytalan most a társadalmi adó terhének megosztása. Egy 1000—2000 forint évi fizetéssel rendelkező tisztviselő, hivatalnok társadalmi adója évenként 50--60 forintra rúg körülbelől. Ugyanennyit fizetnek az 5—10 ezer forint jövedelemmel vagy még ennél is többel rendelkezők. — Hát ez nem arány. Ezen változtatni kell. Nem olyképen, hogy talán a társadalmi adót kívánó intézményeket kevesbítsük. Nem ! Hanem meg kell tenni a kezdőlépést, hogy a tagsági dijakat, a gyűjtések alkalmával való adományösszegeket a jövedelmi viszonyok arányában kell előirányozni és ehhez az előirányzáshoz szoktatni, nevelni kell a közönséget, hogy egyfelől ne legyen szemérmetlenül szűkkeblű, másfelől pedig könnyelműen bőkezű csupán túlságos szégyenkezésből. Szóval: nemcsak az állami adózás, hanem a társadalmi adózás terén is be kell hozni a progresszív rendszert. Ez lesz a legegészségesebb, legméltányo- sabb adózási rendszer a mai viszonyok között, a társadalmi adó levonásánál is. Por. — A Kölcsey-estfily. Az uj aera alatt örvendetes fejlődésnek indult Kölcsey-egyesület folyó hó 10-én a városi színházban nagyszabású, fényesen sikerült felolvasó-estélyt rendezett. Az élvezetesnek Ígérkező estély oly fényes közönséget vonzott a színházba, a minőt ritka alkalommal látunk még együtt A műsor első pontjaként a közismert, classikus csoportosatokat láttuk életre ébredni és azok szeinélye- sitői: Balázsy Miklósné, Gellért Endréné, Mándy Annuska, Kerekes Annuska, és SzundyZoltán gyönyörű kivitelben tettek eleget nehéz, de a közönség tapsviharai által jutalmazott feladatuknak, igaz, őszinte elismerést aratva egyszersmind a képek rendezőjének Papp Bélánénak. Második pont g anánt Gáspár Annuska és Brück Emil adták elő zongorán Liszt II. Rap- sodiáját és Brück Parasztlakodalmát művészies hivatottságot bizonyító játékukkal, melynek szépségét még a közönség zenéhez nem értő része is teljes mértékben méltányolni tudva. Harmadik pontja a változatos műsornak Kör- nyey Béla, a budapesti operaház baritonistájának éneke volt, ki a Carmen operának egyik legszebb részét énekelte és a közönség hatalmas tapsviharral jutalmazta a művész énekét, kit ismertetni, vagy dicsérni sem kell, mert országhirét nálunk is indokolta. A közönség szűnni nem akaró tapsaira a „Kakuk madár“ czirnü népdalt énekelte el Hasonló elismerés jutalmazta, midőn az estély utolsó pontjaként a „Ninon“ opera egy részletét és Dóczy József gyönyörű dalát a „Tisza partján van egy csárda“ kezdetű dalt adta elő. Bornemissza Malvin és Somossv Miklós egy két részből álló monológot adtak elő, igen ügyesen juttatva' érvényre az életből vett kis bohóság minden jelenetét, igaz élvezetet szerezve a hallgatóságnak. Kimagasló pontja volt az estélynek Marosjárai Baranyay Béláné, a zeneakadémia nőve időkének éneke. Egész éneke az igazi művésznő előadásának hatását kelti a hallgatóban és az a nyugodtság és könnyedtség, mely egész énekét jellemzi, bámulatra ragadta a közönséget. A zongorakiséretet igen ügyesen és finoman ifj. Andrássy Jenőné látta el. Az estély prózai részeként Heltai Jenő felolvasása volt tervezve, aki felolvasás helyett apró mesékkel szórakoztatta a közönséget. Meséi közül különösen „Az újságíró“ és á „Csontváz“ tetszettek. Igazi tehetséget árult el spanyol tánczával Kallivoda Pannika, kinek nagy tetszést aratott tánczát ügyesen kisérte zongorán Gáspár Annuska. A felolvasó-estélyt a „Magyar Király“ éttermeiben reggeli órákig tartó mulatság követte. Az estélyről Írott referádánk nem volna! teljes, ha külön e helyütt is meg nem emlékeznénk az egyesület vezetőségének érdemeiről és különösen Klacskó István az egyesület irodalmi szakosztályának elismerést érdemlő fáradozásáról, a melylyel már oly sok kellemes estélyt szerzett közönségünknek. — Az olasz földrengés visszhangjai. Az a szerencsétlenség, mely Olaszországot a közel napokban oly mérhetetlen gyászba borította, az egész műveit világon sorompóba szólította az emberbarátokat a szerencsétlenül jártak érdekében. Világszerte megindult a gyűjtés a földrengés nyomán előállott nyomor enyhitésére és a mozgalomból Magyarország is kiveendő osztályrészét Vaszary Kolozs herczegprimás, We- kerle Sándor miniszterelnök és Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter elnöklete alatt egy országos segélybizottság alakult, mely kezében a szeretet hatalmas fegyverével indult meg a nagy munka nehéz útjára, hogy a kibocsátott felhívás szerint „adjunk az étlennek ennie, a mez nélkül maradottaknak ruhára, a hajléktalannak hajlékot, a nyomoréknak mankót, a betegnek orvosságot, az árváknak, özvegyeknek, szomorúaknak és kétségbeesetteknek vigasztalást és reményt“. E nemes és szent czél bontja ki lobogóját a napokban városunkban is. A gyűjtést és segélyezést rendező országos bizottság felkérése folytán Nagykárolyban Deb- reczeni István polgármester egy nagyobb bizottságot hivott össze ma délelőtt tiz órára és e bizottság fog hozzálátni a nemes munka előmunkálataihoz és reméljük, hogy városunk minden szépért, jóért és nemesért lelkesülő áldozatkész közönsége ismét tanujelét fogja adni e nemes lelki tulajdonságainak. — Házasság. Ifjú benedekfalvi Luby Géza, vármegyei árvaszéki ülnök, f. hó 7-én tartotta esküvőjét makkai Fábián Sárival, hihalmi Harmos Gáborné sipeki Balázs Irén leányával, Szécsényben. Tanúként szerepeltek id. okolicsátii Okolocsányi Lajos szabolcsmegyei nagybirtokos és sipeki Balás Barna nógrádmegyei földbirtokos és főszolgabíró. Esküvő után a fiatal pár Tátra-Lomniczra utazott. — Uránia-estély. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület újabb kedves, szórakoztató, főként pedig tanulmányos estélyt rendez f, hó 24-én este 5 órakor a főgimnázium tornacsarnokában. Csekély belépődíj mellett Uránia-estély lesz, melyen 50 vetített és 50 mozgófényképben Finnországot mutatja be Ispánovits fővárosi tanár. tánczol, ott mulat, ahol ő akar, nem pedig, ahol a kapitány ur akarja. Mikor feltekintett, azt a szőke leánykát látta maga előtt, akivel előbb az ajtóban találkozott. A kadét ravaszul mosolyogva bemutatta : — Lujza kisasszony, ime itt van a mi önkéntesünk, Ollós professzor ur. Ollós zavarában ügyetlenül meghajtotta magát, miközben olyasfélét hebegett, hogy rendkívül örül a szerencsének. A leány észrevette zavarát és biztatóan rámosolygott. Ettől a mosolytól aztán egészen megzavarodott. Mikor tánczra vitte a leányt, forgott körülötte az egész világ. Nemcsak a tanczoló párok, hanem a tükrök, s a terem menyezete is. A katonabanda valami dallamos keringőt játszott. Olyasfélét, amit egy hónap alatt az ország széltében-hosszában mindenütt dalolnak a szerelmesek. — Ismeri ezt a dalt, Ollós ur, kérdezte tőle Lujza kisasszony. , Dehogy ismerte És ha ismerte volna is, akkor se tudná most. Nem hall, nem lát ő most semmit...Azt se hallotta, mikor a zene elhallgatott. Ügyetlenül forgott tovább, mint valami megbomlott gépezet. Lujza kisasszony alig tudta megállítani. A táncz után séta következett, s Ollós lassankint magához tért, zsebkendőjével letörölte verejtéktől nedves arczát, s beszélgetni kezdett. Eleinte bátortalanul, később mikor látta, hogy a lányka érdekkel hallgatja, egyre bátrabban. Elmondotta, hogy ha megszabadul a katonaélettől, tanár lesz egy alföldi gimnáziumban. Sokat kell még szenvednie addig, mert nagyon rossz ember a kapitánya. — Hiszen nem olyan rossz ember a kapitány ur, — mondotta a leányka. — Ne kivánja ismerni se a kiasszony, — válaszolt sóhajtva az önkéntes s még a keresztvizet is leszedte Komorovcsák kapitányról. Elmondotta mindennek, csak becsületesnek nem. A tánczterem nagy ablakain keresztül lassankint átsziirődött a hajnal világossága. A mulatók lassankint hazaszállingóztak. Ollós Géza még folyton Lujza kisasszonynyal beszélgetett, eszébe se jutott, hogy jó volna már hazamennie. Nagyon komoly dolgokat emlegethetett, mert észre sem vette, mikor Komorovcsák kapitány megállóit előttük. Csak mikor a hangját hallotta, akkor tekintett föl rémülten. — Készülj, Lujzácskám! Megyünk jhaza, — mondotta. Ollós kétségkeesett pillantást vetett a leányra. Komoravcsák kapitány ur leányára. Minden benne volt tekintetében: a rémület és a könyörgés, hogy ne árulja el. Katonásan meghajtotta magát s gyorsan menekülni akart. A kapitány ur visszatartotta: — Professzor ur, ha már egész éjjel volt szives a leányomat mulattatni, most kisérjen haza bennünket. Hallgatva, megtörve ment az utczán, mint valami halálharang. Lujza kisasszony hiába igyekezett lelket öntenni bele: a professzor vigasztalhatatlan volt. Egyik gondolat a másikat kergette agyában. Mi történik mostan vele ? Egész éjjel a kapitány ur leányának udvarolt, s még kegyetlenül össze is szidta leánya előtt az apát. Atkozta önmagát, sorsát, mely ilyen veszedelmet hozott rá. — Ne féljen Ollós ur, beszélni fogok a papával.| Az kell csak neki még éppen, jhogy 'Komorovcsák kapitány megtudja, mit beszélt a leánynak! Elgondolni is retteneteseim történik vele akkor. Lába alatt csikorgott a megfagyott hó, arczát pirosra festette a hajnali szél. Észre se vette, hogy a járdáról a kocsiutra tévedt, ahol térdig gázolt a hóban. Csak az járt folyton az Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis. influenza elten számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roohe“ eredeti e*omagolást. Roehe a ßß Kapható orvosi rendeletre a gyójyteertárak- ban. — Ara Qvegenkiat 4.— korona. F. Haffaaia-La Raeke ék C*. Baael (Svájc)