Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-07-19 / 29. szám
Nagykároly, 1908. Julius 19. 29. szám XXXIV. évfolyam. !a / SZATMÁRMEGYE) KÖZLÖNY SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Sfcóohenyi-u. 4. az. NAGYKÁROLYBAN Jók&i-utcza 2. az. Talephon 59. szám. Telephon 50. szám. FŐSZERKESZTŐ: DR. PILIST ISTVÁN, országgy. képviselő. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR ANTAL ISTVÁN ~ ■ Megjelenik minden tas ELŐFIZETÉSI ÁRA' Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek, egyházak és iskolák részére Hirdetések jutányos áron közöltetnek. ,Nyi UGORKA SAISON Nagykároly, 1908. julius 19. — ő. — Ilyenkor julius derekán, a mikor az újságolvasó emberek 60 százaléka elmenekül a honi tájakról és idegen országok hüs vagy napsütötte tájain piheni ki egy év fáradalmait, amikor bezárulnak a színházak kapui és még csak a parlament folyosóin is csak a nagy nyári szünet alatti takarítás buzgó munkásai beszélik meg a haza ügyeit és a riporterek legvérmesebb reményei is egy korcsmái verekedéshez fűződnek, virít reánk a legdíszesebb pompájában az unalmasság terminus technikusa „az ugorka saison“. Ilyenkor a politika bokrai között is csak nyári alakok sütkéreznek. Alig hallatszik egy két magasabb hang és ha mégis olvasunk vagy hallunk itt ott valamit, ennek czélzata nem egyéb, mint az a régi közismert fogás, hogy a nagy csendben néha még a légy zümmögése is valami. A helyileg determinált közélet szereplő alakjai is nyári pihenésre tették el magukat, a mezőgazdaság gondjai foglalják le nagy részüket, szóval teljes a csend és bosz- szantó az unalom. A politika hegyes völgyes térképén csak hosszas keresés után talál a kutató kis pontot, amelyen elmerenghet. Az elmúlt korszak bírálói hallatják halk hangjaikat, nehogy megzavarják a pihenésre tért nagyok megérdemelt nyugalmát. Sok ember szivében a nap perzselő sugarai egy kis reményt ébresztenek a közel jövő nagy átalakulásaira vonatkozólag. Az általános választói jog esélyei duzzasztják a kebleket és sok, nagyon sok ember ebben bizakodva igyekszik elképzelni egy kis sokat mondó és keveset jelentő névjegyet, amelyen nagy groteszk betűkkel van felírva az országgyűlési képviselői czim és jelleg. Majd mások a megtörtént dolgok elleni hangosnak vélt véleményekkel igyekeznek hangulatot csinálni maguk mellett és általánosan letárgyalt személyek és dolgok ellen és igyekeznek bizonyítgatni, hogy mennyivel másképen volna is minden ha ők volnának ott, ahol nincsenek és ahol minden emberi jog és igazság szerint helyt kellene foglalniok. S a mig ilyen hiábavalóságokkal kell az időszerűség miatt foglalkoznunk önkénytelenül is elgondoljuk, hogy mennyivel jobb volna, ha a mi ugorkasaisonunk minél tovább tartana. Mennyi dolgot és eseményt lehetne megtárgyalni a végszükség jegyében, mennyi komolynak feltüntetett dolog festene óbban a komikun hangján unaloműzésként! Mennyivel kellemesebb volna, ha sok mindent csak azért kellene toll élére venni, hog> ez által is^ növekedjék a laptöltelék anyaga, minta hogy titánok viaskodásának tüntessünk fel békaegérharczokat! És az olvasó is szívesebben olvasná ezeket a dolgokat, ha azért adnók kezébe, mert nincs más miről írni, mintha megírjuk azokat, rnert azok országos fontosságú ügyek. A pihenés állítólag az erőszerzés korszaka. ils épen azért merül fel a kérdés, hogy van-e erőre szükségük azoknak, akik azt elfecsérelik. Nem tudunk feleletet találni arra az akaratlanul is feleletet váró kérdésre, hogy van-e pihenésre szükség akkor, amikor semmit sem végeztünk. Mert hiszen azt el kell ismernünk, hogy még semmit sem csináltunk és ami történt, az mind máskép történhetett volna meg! Hogy mire lesz jó a mostani pihenés, az még a jövő titka? Hogy megfog-e fordulni a világ jelenlegi forgása és a jelenben divó visszafejlődés helyett haladás lesz-e osztályrészünk, azt a közel jövő fogja megmutatni. A pihenésből uj erőt kellene merítenünk. Hogy igy lesz-e, azt az eddigiek után nem igen reméljük és e reményünkben, tiszta szivünkből óhajtva, csalódni akarunk és ha igy lesz, az ő pihenésük az országnak fog uj erőt gyűjteni. TÁRCZA. Havranek főhadnagy. Irta: Prém József. A „Szatmármegyei Közlöny* eredeti tárczája. A tisztu rak már elvégezték az ebédet s vidáman szivaroztak a füstös kantinban. Az elmés Havranek főhadnagy ki csak törte a magyar szót, kedveskedve próbált szépeket mondani Horváthné asszonynak a szép kantinosné- nak. Fiatal özvegy volt a gazdáné, de már nem gyászolta az urát. Különben akkor sem hagyta el kedve, amikor még talpig feketében járt. Az olyan okos asszony, mint ő, jól tudja, hogy mit követel az üzlet. Vidám képet, derült szót, jóizü nevetést a jóborhoz, meg jó élethez. — Az isten is korcsmárosnénak teremtette 1 Ez a bölcs kijelentés az ezredes ur szájából hangzott el, aki maga is sűrűn megfordult a kantinban egy-egy pohárka valódi szil- vóriumra s a mig nézte a pajzán Horvátlinét, mindig mohóbban szitta elmaradhatatlan virgin áj át. Olyan is volt a menyecske arcza, mint a piruló őszi baraczk, hamvas és bársonyos, a mikor nyugodt volt, de aztán pipacs-piros, a mikor pörlekedett, vagy valami tolakodást erélyesen elhárított. Mihelyt beszélt, a szemei önkénytelenül mosolyra villantak. És megcsillant két fehér fogsora, szópmetszésü, nőm épen vékony, de annál kívánatosabb ajkai közül. S a hangjában olyan üde frisseség vibrált, mint mikor a csudálkozó, vagy meglepett gyermek beszél. Valami sok műveltség nem szorult bele ebbe a puha formájú, kecses asszonyszemélybe, szókimondó is volt, de minden szava nyomán vidámság támadt s olyan jókat mondott, hogy a tiszt urak nem győzték hallgatni. No már Havranek főhadnagy az Ítélet napjáig is elhallgatta volna. Tiszttársai kezdetben csufolkodtak vele: — Lám, hogy bele veszkődött a Havranek ebbe a korcsmárosnéba ? Ugyan mi czélja vele ? — Czél ? Hát nem hallottátok ? A menyecske kukkot sem tud mást, mint az édes hazai nyelvet... — Már ez igaz, hogy édesen beszéli 1 — Nos és a Havranek társalgás módszerével tanul tőle. — Vagy úgy? Furfangos ez a morva! — Még megérjük, hogy vad magyarrá gyuratja magát. Hehe! — S egy nap a Kossuth-nótát huzatja, meg énekli... —- Duettben !... Itt a kantinban !. .. — Havranek és Horváthné! Hahaha! Csak úgy harsogott a kaczaj és visszhangzott bele a füstös étterem. ___________ Ez alatt kün, a söntésben javában udvarolt a főhadnagy, aki már előbbb kisompolygott a menyecske után. A nevetésre visszatértek a terembe. Havranek már jócskán ivott s most neki buzdult. A legvakmerőbb nyelv-merényletekre vetemedett és nem törődött vele, mint csetlik-botlik s töri kerékbe a szép magyar szót. Amellett olyan szelíd becsületes tekintettel nézte Horváthnét, hogy az meg sem haragudhatott, hanem szívesen nevetgélt minden mondásra, mert mindenképp fura volt a morva tiszt ur széptevése. Mintha mégis tetszett volna neki ez a jóindult. Annál bántóbban kaczag- tak a hadfiak s az egyik kapitány végre odaszólt Havraneknek: — Hadd el már Ottó ! Mit bolonditott ezt a becsületes özvegyet? A figyelmeztetésre Horváthné megrezzent, a vér felszökött arczáha, egész a halántékáig, aztán felkapott néhány asztalkendőt, mintha csupán azért jött volna be és kisurrant a sön- tésbe. Most a tisztek rátámadtak Havranekre, aki nem győzött védekezni a tréfás incselkedés ellen. — Hát megtanított már szerelmet vallani? — Eh, léhák és irigyek vagytok ! Nem sokára el is hagyta társait a főhadnagy ur. — Hajnalban ki kell rukolnom! Viszem az ujonczaimat. Jó éjt 1________________ Újdonság! Újdonság! Újdonság! Nem sxQkséges többé monogramot előnyom itni és himeztetni, miáltal sok időt és még több pénzt veszitdnk, mert nálam készen lehet venni minden betűből álló legszebben hímzett legújabb monogramot, mi által sok időt és még több pénzt takarítunk meg. Becses pártfogását kérve, vagyok kiváló tiszteletlel POLITZER IGNÁC Z, HT Ugyanott egy tanuló felvétetik. úri. nöldivat, rövidáru, Játék- és kézimunka kereskedő Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában.
