Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-11-08 / 45. szám
szatmArmegyei közlöny I. A Jegjzöképzés reformja. Egységes és helyes közigazgatás addig el sem képzelhető, amig minden közigazgatási tisztviselőtől meg nem kívánják, hogy a gyakorlati kiképeztetést a községekben, a jegyzői irodákban nyerjék. E czél elérésére kétféle mód áll rendelkezésre: vagy megkívánni minden közigazgatási tisztviselőtől, hogy legalább két évet a jegyzői irodákban töltsön, vagy egységesíteni a közigazgatást az egész vonalon és módot nyújtani arra, hogy a jegyző — megfelelő előképzettséggel — végig mehessen a közigazgatási fokozatok egész vonalán. Az 1883. évi I. t.-cz. 3. §-át az 1900. évi XX. t.-cz. végrehajtja ugyan, azonban — amint ezt a tapasztalat megmutatta — a községi köz- igazgatási tanfolyamok jelen alakjukban egyáltalán nem íelelnek meg a hozzájuk fűzött várakozásoknak. Közigazgatási tanfolyamok. Ezek helyett általános közigazgatási tanfolyamok lennének létesítendők, amelyekre csak érettségi bizonyitványnyal és két évi gyakorlattal biró egyének vétetnének fel s ezek a tanfolyamok az egyetemek és jogakadémiákon legalább négy féléves fakultást képezzenek. Ezek a közigazgatási tanfolyamok — az egyetemek és jogakadémiákkal kapcsolatosan — nem is kerülnének oly nagy anyagi áldozatba, mint amily óriási előny származnék felállításukból; másrészt az érettségizett fiatalság mindenesetre benépesítené azt abban a tudatban, hogy annak sikeres elvégzése és néhány évi jegyzői működés után tág tere nyílik tudásának és ambicziójának érvényesítésére és jövőjének megalapítására. Egyben megdőlne az a kínai válaszfal, amely a jegyzőt a közigazgatás többi tisztviselőitől még ma is elkülöníti és érvényesülve az az elv, hogy a magasabb közigazgatást gyakorlatilag és elméletileg kiválóan képzett egyének lássák el. Szinte lehetetlen a jegyző-, illetve közigazgatási tisztviselőképzés ezen módja következtében beálló nagy eredményeket meghatá- rozniok, mikor minden tisztviselő a falu levegőjében nyert értékes gyakorlati tapasztalatokat vinne magával és értékesítené a közigazgatás minden ágában, az egész vonalon. A jegyzői kvalifikáczió emelésére vonatkozólag még egy fontos érvet említenek meg. A közigazgatás kategóriáiban föltétlenül szükséges az egységesség, mert e nélkül közigazgatásunk jövő fejlődése egész teljességében el se érhető. A képzettség azonossága már magában véve is nagy mértékben könnyítené a sze az idő, amidőn az egységes és megerősödött Törökország, oly hatalmi jogokat fog reklamálni, melyok az évek folyamán feledésbe mentek, vagy már feJadottaknak tekintettek. E dolog elsősorban Bulgáriát érintette. Semmi sem jöhetett reá nézve kedvezőtlenebbül, mint éppen a török változások. Az oly kitartóan és látszólag szerencsésen követett czél, a függetlenség, mintha végtelen távolságba tolódott volna. Bekövetkezett azonban a Geschow-eset, a bolgár ügyvivőnek a török által való mellőzése és ez meghozta a várva-várt alkalmat a már régóta előkészített cselekvésre. A helyzet mindinkább kiélesedett és egyre jobban hangzott fel a bolgár nép kiáltása a függetlenség után. Ferdinándot, ki éppen külföldön időzött, hogy agg uralkodónknak 60 éves császári jubileuma alkalmából jókívánságait tolmácsolja és Magyarországból Párisba utazott, a minisztertanács visszautazott Bulgáriába. Hogy mi történt tulajdonképen és minő befolyások szülték az oly gyors elhatározást, ezidőszerint pontosan és helyesen még meg nem állapítható. Tény azonban az, hogy Ferdinánd családjával és a miniszterekkel hirtelen Tirnovóba, az ősrégi czárvárosban termett és ott rövidesen prokla- málta független bolgár királyságot. Hogy Ferdinánd czárban magyar vér pezseg és hogy pompásan beszél magyarul: általánosan ismeretes. Hiszen unokája az egykori világszép Koháry magyar herczegnőnek, akinek kedvéért a mai czár nagyapja — Ferdinánd herczeg. — amikor az akkor 19 éves magyar herczegnőt, Koháry Antóniát nőül vette, 1816. január havában a protestánsról a katho- likus hitre tért. A Kóburgok ezen ága azóta a Kóburg-Koháry nevet is használja. Felsőma- gyarországon, valamint Pestmegyében is haközös munkát, az egységesebb gondolat- és ismeretkör pedig, párosítva a haladás reményével, erős buzdító lenne annak a községi jegyzői karnak, amely elé most Daniéval együtt azt írja a törvény a jegyzői iroda ajtaja fölé: „Lasciate ogni speranzal* — Hagyjatok föl minden reménynyel! Nemcsak a fentiek szerint képzelendő, de a ma működésben levő jegyzőt is törvényesen meg kell erősíteni azon a helyen, amelyre őt a viszonyok s a jegyzői kar rátermettsége helyezték. Hisz az 1886. évi XXII. t.-cz. VI. fejezete nem is teszi meg a jegyzőt a község (illetve a községek) névleges fejének, a birónak alárendeltjévé : a törvény hibája csak az, hogy az elöljáróságnak nem fejéül, hanem csak tagjául jelöli meg a jegyzőt, akinek pedig a gyakorlatban ma már teljesen a kezébe jutottak a vezetés gyeplüszárai, s nincs többé törvény, amelylyel ezt az igazságot megdönteni vagy megczáfolni lehetne. Nem lehet, nem szabad várakozni a jegyzők községi helyzetének, az elöljáróság többi tagjaihoz való viszonyának meghatározásával egy perczig sem, mert a késlekedés daczára is ott marad ugyan a jegyző az általa elfoglalt helyen, azonban a közjogi helyzetének rendezetlensége tudatában nem képes azt a tevékenységet kifejteni, melyre hivatott. A kérdés megoldása könnyű s módja kézzelfekvő. Ha másként nem: novelláris utón módosítandó lenne a községi törvény VI. fejezete oly módon, hogy a község élére állíttassák oda a jegyző, akinek ne mellé, hanem alárendeltjei legyenek a többi előljárósági tagok, valamint a segéd vagy aljegyző. Az sem lehet czélja senkinek ez országban, hogy a való élet egészen mást mutasson, mint a törvény rideg betűi. Mivel pedig az élet nem alkalmazkodhat az elavult elméletekhez, a helyzet szanálására csak egyetlen mód kínálkozik: a törvényt hozni összhangba az élettel, vagyis kimondani a jegyző köztisztviselői minőségét s megállapítani részére azt a jog- és hatáskört, amely a község első tisztviselőjét megilleti. A fegyelmi eljárás rendezése. Ide vonatkozólag az országos egyesület a következőket adta volt elő: A közigazgatási tisztviselők és községi elöljárók felelőssége tekintetében ma fennálló rendelkezések közigazgatási jogszabályainknak azon részét képezik, amelyeknek módosítása égetően szükséges. Fegyelmi jogok sem a közkormányzati érdekeket nem elégítik ki, sem a tisztviselők és elöljárók számára elegendő jogvédelmet nem biztosit. talmas birtokaik vannak és Ferdinánd, ha magyar „adoptiv — hazájáéban időzik, gjmkran használja a „Murány gróf“ nevet, mert ez a régi várrom, amelynek nevéhez Széchy Mária véres története fűződik, is családjának birtoka. Egy nappal a tirnovói nagy esemény előtt is érdekes jelenet, — amelyről csak kevesen, csupán a beavatottak tudnak és rebesgetnek — folyt le az ugyancsak a Kóburgok tulajdonában lévő szentantali várkastélyban a „Koháry- vár“-ban. Késő este, egyedül Hikischnek, magyar titkárjának kíséretében, Ferdinánd járt ott és sorban kereste fel azokat a termeket, ahol nagyszerű diplomaták, hírneves leventék, csaták mezején elesett vitéz katonák, Hunt- Pázmán vérének hős ivadékai, a Koháry-ősök, az ő ősei függenek a falakon. Igen, ide jött Ferdinánd! S szinte önmagához szólva, önkívületben rebegé: „Ide jöttem, hogy ihletet merítsek ... Erőt jöttem meríteni. . . ezen a helyen, az én őseim, hős magyar elődeim emlékétől . . . akik mind kiváló diplomaták és katonák voltak ... és akikre mindig büszke voltam s mindörökre büszke leszek . . .u Németül kezdi, de már a harmadik szónál magyarul folytatja és egyre csak azt ismétli : „Büszke, nagyon büszke vagyok reájok.. Párisból sürgős táviratban hívták vissza országába, de neki e legsürgősebb útjában is, —• sőt talán épp e legsürgősebb útjában, — be kellett térnie a Koháry-várba. Igen, be kellett térnie, mert: „Erőt jöttem meríteni erre a helyre ..." mondá ő és könnyes szemekkel utazott Tirnovóba, ahol másnap királylyá emelték. A községi előláró ellen ma hétféle hatóság jogosított fegyelmi vizsgálatot elrendelni s ugyanezen hatóságok az illető közeget minden indokolás nélkül, sőt felebbezés daczára is, felfüggeszthetik állásától. A fegyelmi vizsgálatot vezeti az a hatóság, mely a vizsgálatot elrendelte s ugyancsak az hozza meg a fegyelmi határozatot is. Ily körülmények között nincs annak a vizsgálat alá helyezett elöljárónak jogvédelme biztosítva, mert az a hatósági személy, aki maga panaszosként is szerepel, nem lehet rész- rehajlatlan azzal a vele alárendelt helyzetben álló közeggel, aki az ő szemében vétkesként szerepelt már akkor, mikor általa fegyelmi vizsgálat alá helyeztetett. A fegyelmi hatóság összetétele nagy módot nyújt arra, hogy a vizsgálat alatt álló köz- tisztviselő ügyének elbírálásánál ne tisztán a köz-érdek szerepeljen; az alispán pl. marasztaló határozatot hoz valamely elöljáró fegyelmi ügyében s ez a határozat felebbeztetik a köz- igazgatási bizottsághoz; az alispánnak, állásánál fogva, könnyen sikerül saját felfogását a bizottságban érvényre emeltetni, mig a vizsgálat alatt álló ki van zárva a bizottság tárgyalásaiból, — sőt ki van zárva a nyilvánosság is, e legfőbb ellenőrzője a hivatalos pressziónak és mindenféle visszaéléseknek. Két egybehangzó Ítélet ellen nincs feleb- bezésnek helye még a legsúlyosabb büntetés alkalmaztatása esetén sem, s igy teljesen el van vágva a vizsgálat alatt levő előtt az ut, hogy ügyének részrehajlatlan elbírálását a helyi érdekek által nem befolyásolt legfőbb fegyelmi fórum előtt kérhesse. A fegyelmi eljárás, az 1894. évben nyilvánosságra bocsátott előadói tervezet szerint minden tisztviselőre egyenlően, egységes formában és külön törvényben terveztetik. A tervezet alapján létesítendő törvény garancziája lesz a tisztviselők jogbiztosságának s kielégíti a közkormányzati érdekeket. Utat nyit a fegyelmi hatóságok tanácskozási termeibe a nyilvánosságnak és a személyes jogvédelemnek. A fegyelmi bíróságok felállítása véget vet a hivatalos önkénynek s a vizsgálat módjának precziz szabályozása megszünteti a ma divatozó hoss zadalmas eljárást. (Folytatjuk.) Színészet. Lapunk legutóbbi számából térszüke miatt jelen rovatunkat kihagyni voltunk kénytelenek. Nem engedhetjük el azonban azt az önként felkinálkozó alkalmat, hogy az utolsó hétről szóló véleményünk kimondásánál egy kis általános áttekintést ne gyakoroljunk Heves eddigi működése fölött. Lássuk tehát először az utolsó hét eseményeit ! 24- én: szombaton a közkedvelt Rónai jutalomjátékául „Drótostót“ régi jó operette került színre. A jutalmazott játéka elhomályosította az összes többi szereplők játékát. Virágot is kapott ez estén Rónai, amit bizony jól megérdemelt. Számait a közönség zajosan megtapsolta és többször megismétel- teltette. — Telt ház azonban nem volt ! 25- én, vasárnap nem volt előadás. Ez alkalommal Szatmáron játszottak színészeink, ahol a „Széchenyi-egyesület“ gyűlése alkalmából díszelőadást tartottak. 26- án, hétfőn „Az ember tragédiá- j á t“ ismételték meg zónában, ami a telt ház daczára is rossz játékon és nagyszabású kihagyásokon nagyon is érezhető volt. 27- én, kedden Fodor jutalom j át é- k áu 1 „Az ördög“ czimü világhírű és városunkban is már jól ismert vígjátékot adták nagyszámú közönség előtt. A jutalmazott, mint színészeink egyik legjobbika, megérdemelte azt a sok csokrot és koszorút, amivel a közönség meglepte. — Játéka kifogástalan volt. Úgyszintén dicséretet érdemel e darabban a János festő szerepét játszó Sipos Zoltán és Váradi is. 28- án, szerdán Bállá Mariskát jutalmazták meg a „Kis szők e v ény“-nyel. Ez az operette tartalmára nézve teljesen a „Nebánts- virág“. Nem tartottuk érdemesnek utánanézni, hogy melyik a régebbi és hogy melyik nyílt plágiuma a másiknak, az azonban tény, hogy aki igy „szerezte“ az operettjét, igen kevés súlyt helyezett még annak csekély átalakítására is! Primadonnánk aczimszerepet játszotta, melynek több számát megismételtették, amit
