Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)

1908-09-27 / 39. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY szerint készült el. Kijelentette a miniszter, hogy a reformjavaslatot 8 nappal a be­nyújtás előtt letárgyalja a függetlenségi párt. A megjelentek tudomásul vettek a felvilágosításokat és csupán Holló Lajos nyilatkozott a plurális szavazati jog ellen. Itt említjük meg, hogy Polónyi Géza, a letölt igazságügyminiszter nagy harczot hirdet a plurális választói jog ellen. — A vármegyei virilisták névjegyzéke. A vármegye urainak névjegyzéke — amint manap­ság az újságírás nyelvén a virilistákat nevezni szokták — Szatmárvármegyében már elkészült. Akik netalán érdeklődnek iránta, megtekinthetik a vármegyeházán Szintay Gábor aljegyző hi­vatalos helyiségében október hó 2-ig. Közgyűlés a városnál. Örvendetesen halad az érdeklődés a város­nál a közgyűlések iránt. Utóbbi hetekben 17 városatya után 24, a f. hó 20-án megtartott rendkívüli közgyűlésen pedig már 82 képvi­selőtestületi tag volt jelen. Ha ilyen elismerés- reméltó arányban fog fejlődni a közügyek iránti figyelem: mire kitavaszodunk, elérjük azt, hogy fele a virilis és választott tagoknak megjelenik a gyűléseken. Különben a közgyűlés alig egy óra alatt végzett a tárgysorozat pontjaival. Debreczeni István polgármester d. e. 10 órakor nyitotta meg a gyűlést, melynek első pontja az uj óvodahelyiségek megvétele felőli jelentéstétel volt, mely felől a képviselőtestület a következő véghatározatot hozta: A város által megszerzendő jelenleg a Verbőezy-utczai 1. népsorszámu telekhez tar­tozó s a Majtény-utczára nyiló 434 [j-öl terü­letű üres telekrészletet s ugyancsak a város által megszerzendő 332 □-ölnyi, Árpád-utczai 99. népsorszámu telket s azokon építendő óvodai épületeket s óvónői lakást jelöli ki s bocsátja át óvodák elhelyezési czéljaira a kir. kincstár kizárólagos használatába, a város tulajdonjo­gának fentartásávai. Ezen czélra a nagykárolyi 193. számú telekkönyvi betétben 635. hrsz. .alatt foglalt üres beltelkeknek özv. Serly Gusztávnétól 6000 K-ért s a nagykárolyi 577. sz. telekkönyvi betét­ben 2511. és 2512. hrsz. alatt felvett beltelkek­nek Erneszt László és nejétéi 5000 K-ért a város részére megvételét a képviselőtestület elhatározza s az e tekintetben kiállított s a képviselőtestületi közgyűlésen bemutatott özv. Serly Gusztávnéval 1908. évi augusztus 28-án s Erneszt László és nejével 1908. szeptember 19-én megkötött adásvevési szerződéseket a képviselőtestület elfogadja és jóváhagyja s azokra az elfogadási és jóváhagyási záradékot reávezettetni rendeli. Bemutattatott a legtöbb adót fizető városi képviselőtestületi tagok 1909. évi névsora, melyet lapunk jövő heti számában közlünk. A városi villamosmű részére kölcsön fel­vételének ügye felől a közgyűlés akép hatá­rozott, hogy a képviselőtestület felhatalmazza a városi tanácsot, hogy a már elrendelt villa­mos-telepi accumulator telepkibővités esedékes költségeinek fedezésére, amennyiben a fizetési kötelezettség idején a villamosmű pénztárában elegendő készpénz rendelkezésre nem állana, a szükséges összeget akár a város kezelése alatt álló különféle alapokból, akár valamelyik helyi pénzintézetből a villamosmű pénztár ré­szére kölcsön vehesse oly módon, hogy ugv a kölcsönösszeg, mint annak kamata még ez év folyamán visszafizettessék. Megkeresés intéztetett a városhoz a r. t. városok polgármesterei orsz. egyesületétől az iránt, hogy a város az egyesületbe tagul lépjen be. Határozat: A képviselőtestület a „Rendezett tanácsú városok orsz. egyesületébe“ 1909. január 1-től számított tiz évre belép és félévi előzetes rész­letekben évi 100 K tagsági dijat fizet. A Nagykárolyi Hitelbank r. t. kérelmezte, hogy a termény- és ámraktárukba vasúton érkező és ugyancsak vasúton tovább szállított terményekre és árukra a kövezetvám alól való felmentés adassék meg, mely ügyben a követ­kező határozat hozatott: Képviselőtestület elismeri, hogy a Nagy­károlyi Hitelbank r. t. termény- és áruraktá­rába vasúton érkező és ugyancsak vasúton továbbított termények és áruk, amelyek az áruraktárba a vasútról iparvágányon s az áru­csarnokból a vasútra ismét iparvágányon szál­líttatnak s igy a város közutjait nem érintik : a városi kövezetvám alól mentesek. Amennyiben azonban a fentemlitett kö­rülmény a városi kövezetvám fizetésének ide­jében még meg nem állapítható s a vasúton érkezett s ugyancsak vasúton továbbított, tehát vámmentes áruk és termények mennyisége csak utólagos leszámolás alapján állapítható meg, az áruraktári szállítmányok vámmentes kezelése nem eszközölhető s az ez iránti kére­lem nem teljesíthető. Kijelenti azonban a képviselőtestület, hogy a Nagykárolyi Hitelbank termény- és árurak­tárába vasúton érkező mindazon szállítmányai után beszedett kövezetvámdij-összeget vissza fogja téríteni, amely szállítmányokra nézve a r. t. hiteles könyveiből készített s megfelelően igazolt és okmányolt leszámolással kimutatja, hogy azok ugyancsak vasúton továbbittattak. Kijelenti képviselőtestület azt is, hogy egy gyakorlati év eredményének megismerése után a leszámolások mellőzése s az eljárás egysze­rűsítése czéljából nem fog elzárkózni az elől sem, hogy a r. t. és a város által kölcsönösen megállapítandó évi kövezetvám általányösszeg fizetése ellenében a r. t. közraktára összes szállítmányainak vámmentes kezelése engedé­lyeztessék. Kínál József kérelmezte, hogy Fény-utczai 20. népsorszámu telke előtt aszfalt gyalogjáró készíttessék s előterjesztés tétetett még u. a. utcza 18. népsorszámu telek előtt az aszfalt gyalogjárónak a háztulajdonosok költségére leendő elrendelése tárgyában, ami egyhangú­lag meg is történt. Néhai Kaufmann Márton atapitványt tett főgimuázinmi ösztöndíjra, mely felől a képvise­lőtestület a következő határozatot hozta: Képviselőtestület annak kijelentése mellett, miszerint néhai Kaufmann Márton által a nagykárolyi főgimnáziumba járó, jó magavise­let^ szegény és jeles előmenetelü tanuló részére ösztöndíjként, vallásra való tekintet nélkül 1000 koronás alapítványnak kezelését elfogadja s „néhai Kaufmann Márton főgimnáziumi ösz­töndíj alapítvány“ nevezett alatt kezeli s az alapítványnak az alapitó okirat szerinti felhasz­nálásáért felelősséget vállal; az alapitó okiratot jóváhagyja s ezen határózatnak jogerőre emel­kedése után az alapitó okiratot Szatmárvár- megye törvényhatósági bizottsága utján a kul­tuszminiszterhez felterjeszteni rendeli. Végül a hegyközségi 1909. évi költségvetés hagyatott jóvá, mire a közgyűlés befejeztetett. Színészet. Lapunk múlt számában elsírtuk a direktor, a szedőgyerek, a magunk bánatát, a színház gyér látogatottsága miatt. És most egy hét után megújulhat ajkunkon a régi nóta ismét. Régi, nagyon régi mese, íiogy a közön­ség hangulata és gondolkodása kifürkészhetet­len. Pártfogása ingadozó alap és jóindulatának belső rugói kitapasztalhatatlanok. Nem tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy mi az oka ragadni, ha lehet az éhező szájától a falatot és nem szabad tekinteni, hogy talán egy árva család hal meg éhen azért, mert módunkban áll kivenni kezéből az utolsó falat kenyeret. Az boldogul csak, aki sóhajok és jajkiáltások kö­zött, megtört szivek vérében gázol, akinek a nyomában jajszó kél s aki véres könnyeket facsar ki a másikból. A létért, a kenyérért való küzdelemben nincs barát, nincs testvér, nincs hittves,,nincs anya, nincs Isten, csak egy van: pénz ! És aki habozik, az elesett, hogy az utána- jövőnek adjon helyet, aki majd okosabban ki­használja az életet. Aki nem igy tesz, az gyáva. Nincs irgalom, nincs kegyelem senki számára, mindezen át törni kell a czél felé! . . . . . . Szünetet tartott és megtörülte izzadt homlokát. Azután folytatta­— Bízni nem szabad senkiben, ne bízzál sem Istenben, sem emberben, senkiben, bennem se bízzál, ne higyj nekem, én sem leszek már becsületes . . . nem lehet, nem szabad, hiába. Fáradtan roskadt le egy székre s azután valamivel halkabb hangon beszélt: — Lásd, én is bíztam az életben, nekem is voltak reményeim, rózsás fellegváraim, én is akartam valaha boldog lenni! Én is szaladgál­tam kegyelmes úrtól, méltóságos úrhoz, excel- lentiástól főtisztelendőhöz, nekem is Ígértek állásokat, ígértek protektiót és hányszor, óh hányszor! És végre be kellett látnom, hogy hiába küzdöttem, hiába dolgoztam, nem vehe­tem semmi hasznát. De azért ragaszkodtam a becsületességhez níindig, rendületlenül. És most, most éhezve, fázva, nyomorogva, mikor keser­vesen megkeresett filléreimet kézhez kapom és nekem még száraz kenyérre is ritkán jut és látom, hogy engem is rabol, fosztogat mindenki, hogy rnig én éhezve dolgozom, keresménye­met mások röhögve ragadják el tőlem, olyanok, akik százakat költenek fényűzésre, ezreket ék­szerekre, eziezomára, akkor rongyaim alatt meg-megáll egy pillanatra a szív, mintha nem akarna tovább hitegetni, mintha azt mondaná, hogy ne kergessem tovább a becsületes megél­hetés délibábját, ott fönn az ész, az majd ad tanácsot s a szív hallgatni fog. És minél gyak­rabban találkozom kisértéssel, érzem, tudom ... annál kevesebb bennem az ellentálló képesség s egyszer, talán hamar, talán még sokára, de egyszer biztosan el fogok jutni ahhoz a kisér­téshez, amelynek nem fogok tudni ellentállani, amikor majd fellázad bennem az elnyomott, a proletár s érezni fogom, hogy ez nem igazság; akkor nem várom tovább a becsület utján való boldogulást, nem várom a vakszerencsét, ha­nem megragadom görcsösen az alkalmat s nem tekintek sem Istenesem embert; ha csalni kell, csalni fogok, ha lopni kell, lopni fogok . . . . . . Nem folytathatta tovább. Jolán ujjai­val tapasztotta le káromló ajkait. — Gábor! Nem tudod, mit beszélsz, csilla­pulj. Beteg vagy; ideges vagy. — Beteg vagyok, beteg a lelkem, mert kiölték belőle a jót, ami eredetileg benne volt, kiölték szivemből a nemesebb érzéseket, kitép­ték belőle a reményt, amelylyel táplálkoztam ; koldus vagyok, kifosztott koldus,nincs semmim, nem maradt bennem a régiből semmi, nincs becsület, csak a nagy, száraz, szomorú, rideg realizmus. — Gábor! Az istenért! Ne folytasd, kér­lek — könyörög Jolán. Gábor pedig szelideb- ben kezdi: — Jó, hát hagyjuk azt. Csak te rólad akarok még néhány szót mondani. Emlékezel-e arra, mikor még boldogan tervezted, hogy mi­lyen boldogok is leszünk. Meghúzódunk majd csöndesen egy boldog kicsiny falucskában, ahol te fogod a gyermekeket a jóra, a nemesre ta­nítani, magadhoz veszed édes anyánkat, kis árva testvérkéidet ,és oly boldogok lesztek a te munkád után. Én meg futok tovább rögös pályámon, kergetem a délibábjaimat, mig végre zöld ágra vergődünk talán; valahogy és közbe, ha egy-egy napot kiszakíthatok magamnak be­tekintek a ti verőfényes boldogságotokba, a ti kis képzelt falutokba és aztán ismét futok to­vább. — És amikor úgy el-el mondtál egy tervet, hogy hogyan is lesz majd ottan, én félreforditottam a fejemet, mert nem mertem a szemedbe nézni, mert féltem, hogy kiolvasod a tekintetemből, hogy szót se hiszek az egész­ből, hogy nem hiszem az Ígéreteket, azoknak a „nagy“ embereknek az Ígéreteit ... És most ime, huszonegy állás közül tizennyolez „nagy ember“ Ígérete daczára egyet, a legn yombrusá- gosabbat sem tudod megkapni. — És mi lesz most? El akarsz menni hivatalba nehány hit­vány odadobott fillérért gépíró kisasszonynak s ezért tűrni megint egy pár felfuvalkodott „nagy embernek“ a szeszélyét, talán a gorom­baságait, hogy felforr a vérem, ha reá gondolok. . — Hagyd el Gábor! Majd egy év múlva, jövő szeptemberben újra folyamodom! — Újra folyamodni, újra kéregetni, újra bizni az üres Ígéretekben és újra csalódni és addig és azután mindig annyit nyomorogni, kiizködni . . . És a két testvér összenéz, sírva fakad mind a kettő.. — Gábor bátyám! — Jolán! Kis hugocskám! No ne sírj, lesz még jobban is, — mondja remegő ajkak­kal, de reménytelen üres szívvel a fiú. S a két testvér kisírja magát egymás kebelén s azután újra kezdi a sivár utat . . . Ca-y-G-v.

Next

/
Thumbnails
Contents