Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-09-06 / 36. szám
Nagykároly, 1908. szeptember 6. 36. szám. XXXIV. évfolyam. SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. FŐSZERKESZTŐ: DR. PILIST ISTVÁN, országgy. képviseli. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR ANTAL ISTVÁN. —' - Megjelenik minden vasárnap. ...............: ELŐF IZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 köröné Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillé r Városi költségvetés. — ő.— Nagykároly város 1909. évi költségelőirányzatáról lapunk egyiklegutóbbi számában már beszámoltunk olvasóinknak. Megírtuk azt is, hogy a jelen költségvetés a múlt évivel szemben 2°/o javulást tüntet fel annak daczára, hogy a tervezet 4500 koronát szánt egy uj, motoros tűzifecs- kendő beszerzésének első részletére és hogy 4233 koronát fordít tisztviselői illetmények javítására, illetve emelésére. Magát a költségvetést általánosságban természetesen csak az adott viszonyok kényszeritette keretek között bírálhattuk, mert beláttuk azt, hogy jelen esetben ennél előnyösebben a városi költségvetés kérdése megoldható nem volt. A kérdést magát csakis azért ujitjuk fel, mert „Nagykároly és Vidéke“ laptársunk a költségvetés kérdésével foglalkozván kijelenti, hogy a költségvetés tételei közül csak kettő ellen van kifogása: az egyik a tisztviselői fizetésjavitás kérdése, a másik a főgimnáziumi tandijesökkenés. A fizetésjavitásra vonatkozólag már kifejtettük álláspontunkat és e helyütt csak azt akarjuk megjegyezni, hogy mi nem osztjuk laptársunk nézetét, hogy ennek kívánalma méltánytalanság, hanem ellenkezőleg, épen annak az álláspontnak vagyunk hívei, hogy ennek megadása a méltányosság feltétlen követelménye és ennek alapján bíráljuk el a városi segéd- és kezelő személyzet újabban benyújtott kérvényét, akik szintén kérik lakbérüknek fizetésükhöz arányositandó emelését. Méltányosság elvén állunk akkor, a mikor ezen nézetünknek adunk kifejezést. Ismerjük azt az óriási munkakört, mely városunk tisztviselőire hárul és ismerjük a város polgárainak általános elismerő véleményét a tisztikarral és a segéd- és kezelőszemélyzettel szemben. De tudatában vagyunk annak a nyomasztó anyagi helyzetnek is, a melynek leküzdése erejét meghaladó feladatába kerül, főleg a segéd- és kezelőszemélyzet nagy részének. És tudjuk azt is, hogy mily óriási az összefüggés a hivatalnok ember munkakedve, munkaképessége és szorgalma között egyrészről és anyagi helyzete és javadalmazása között másrészről. És épen ezért be tudjuk látni azt, hogy a mikor városi hivatalnokaink nagy része hasonló állásban levő más városi vagy községi alkalmazottakkal szemben, — az állami alkalmazottakat nem is említve — mennyire hátrányosabb helyzetben van, az ő kívánalmaikkal szemben nem tudnánk arra az álláspontra helyezkedni, a melyet laptársunk képvisel, hogy t. i. tekintsék azt, hogy más jobb anyagi helyzetben lévő városok tisztviselői elodázni tudják a fizetésrendezés kérdését, mert a megélhetés gondjai nem lokális jellegűek, azokat egymással párhuzamba vonni nem lehet és más városok esetleges helytelen példája nem szolgálhat indokul mi nekünk azok követésére. De a városok és tisztviselői fizetés rendezések tervbe vett közeli reformjában sem tudjuk indokát találni annak, hogy tisztviselőink kérését ne teljesítsük. Nem pedig azért, mert a tervezet erre már figyelemmel volt, mikor az összes lakpénz- pótlásokat csak a jövő évre veszi számításba, remélve természetesen azt, hogy ezt a provisórius rendezést fel fogja váltani a laptársunk által hangoztatott végleges, talán a jelenleginél kedvezőbb rendezés, mi ha nem történnék reményeinknek megfelelőleg, mi mindenkor annak a nézetnek leszünk hívei, hogy akkor jelenlegi áldozatunkat a jövőben is meg fog kelleni hoznunk, mert ez a méltányosság követelménye, melyet első sorban kell szem előtt tartanunk. De nem találjuk alaposnak laptársunknak a gimnáziumi tandijelőirányzat csökkenésénél kifejtett nézetét sem. Jobban szeretnők mi is természetesen, ha a főgimnázium jövedelme évről-évre emelkednék, de ezzel le kell számolnunk, mert egész természetes az, hogy az eddigi tanulókontingens egy részét a polgári iskola fogja elnyelni, mert nem állhat meg TÁRCZA. Késő bánat. Bolondos, lázas álmaimban Nem ismertem határt; Az élet olykor gyöngy virágos utján A lelkem alva járt . . . Mindig magasra, még magasbra vágytam A csillagokba fel . . . Most szívesen szedném a gyöngyvirágot, De már más vitte el . . . Egyedül. Egymagámban elmélázom S ébren álmodom veled; Őszi szellő tép a fákról Sárgult, fonnyadt levelet . . . Könybe-lábadt szemmel látom Közeledni a telet; Őszi szellő tép a fákról Sárgult, fonnyadt levelet . ■ . Látlak-e még rügyfakasztó, Bimbót bontó kikelet? . . . Őszi szellő tép a fákról Sárgult, fonnyadt levelet . . . Per he Ágost. Emlékezzünk! Irta: Pozsonyi Gábor. A „Szatmárniegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Ezernjmlezszázkilenczvennyolcz, szeptember havának 10-én reggel Magyarország egén még ragyogott egy csillag, melynek fénye elhomályosította ámultát, megnyugvást varázsolt a jelenre s bizalmat sugárzott a jövendőre. Ez a csillag lehullott a magas égről! Midőn a hirosztó villám Helvécia hótakart hegyei közül világgá röpítette e borzasztó hirt; midőn megtudtuk, hogy Erzsébet királynét meggyilkolták, mély gyász borult az egész nemzetre, egy jajkiáltás hangzott keresztül az egész hazán s „Ereztük, amint a föld szive rezdiil, És megvonaglik róna, völgy, halom.“ Meghalt a magyarok királynéja!... mert megölték !... nagy szive, mely az emberi sors annyi csapásait megadással viselte, egy iszonyatos , gonosztevő kezétől kapta az utolsó döfést. Es abból a parányi kis sebből, melyet az orgyilkos vasa nyitott, megmérhetetlen fájdalom áradt ki, elborítva népek millióit! És ha beláthatatlan kiterjedésében a fájdalom és gyásznak ez a tengere, bizonyára sehol sem mélyebb, mint itt a fölöttünk, Magyarországon! Megrendült szivünk úgy adta át Őt a halhatatlanságnak, mint történelmünk legnemesebb alakját, mint nemzetünk Védasszonyát; ki, mikor senkink sem volt, pártunkat fogta, puha keze sirdombokat egyengetett simára, lelkének tüze kiszárította könyeink árját, nemes árnya végig suhant hazánkon és fátyolt szőtt a félreértés emlékeire! . . . • Mikor utólszor voltál közöttünk, mikor utólszor láttunk Téged, üdvözölt Védasszonyunk, nem hittük, hogy jóságos arezodat oly hamar megdermeszsze a halál fagyos leheílete. itt hagytál bennünket, elköltöztél az elköltöző madárral, lehullottál a lehulló levelekkel. A madár visszatér; a kopár ágon uj riigyek fakadnak ; de a Te fészked itt áll árván, elhagyottan s csak a jövő rügyei, a feltámadás reménye tudja megvigasztalni sajgó sziveinket! A Te neved beolvadt immár a szellő suttogáaz iskola idényre rendkívül szép és nagyválasztékban érkezett fiú és leány fehérnemű, kötött harisnya, gallér, kalap, nyakkendő, kötény, táska, utazó koffer és kosár, nap- és esőernyö, hegedű, kefe, tükör, zsebkendő, zsebkés keztyü, legnagyobb választék kézimunka anyagban és hozzávalókban, toktartó, könyvszij és még igen sok e szakmához tartozó czikkek. Ügy a vidéki mint helybeli vevőközönség szives pártfogását kérve vagyok kiváló tisztelettel P fk "W" Y fW TE' TEN T #2, Tj^T /& FW úri. nöidivat, rövidáru, játék- és kézimunka kereskedő A A. MJ U H a. Vjk 1^ Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. BW Ugyanott egy tanuló felvétetik. 22— Értesítés I
