Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-21 / 16. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A népgyiüés melynek szónokai Dr. Adler Adolf, Dr. Vetzák Ede és Dr. N. Szabó Albert helybeli ügyvédek voltak, a városháza udvarán folyt le alig 200 ember jelenlétében. Ezek többségét is a nagykárolyi szocziáldemokrata párt munkásokból álló tagjai alkották, akik a beszédek közben lassankint elvonultak, úgy hogy a hallgatóság a gyűlés vége felé, mintegy 50—(X) emberre apadt le. Nem vagyunk barátjai az ilyen népgyülések- nek, melyeknek végeredményében semmi hatásuk nem szokott lenni. Ügy látszik a józanul gondolkozó polgárság is tudatára ébredt ennek és nem tud többé nagyhangú üres frázisokért lelkesedni. A gyűlés napi rendjén szereplő kívánalmak eldöntését, különösen nem lehet népgyüléseken hozott határozatokkal irányítani, illetve befolyásolni. A jelenlegi törvényhozásnak és a kormánynak a gyűlésen tárgyalt kérdésekre vonatkozólag már meg van a maga rég megállapított elhatározása, a melyet semmiféle népgyülés határozatának kedvéért megváltoztatni bizonyára nem fog. Itt a legfőbb ideje, hogy Magyarország polgársága végre komolyan gondolkozni kezdjen a saját és Magyarország sorsa felett. Alkotmányos állam vagyunk. Magyarországot az ország lakosságának van joga kormányozni. A népképviseleti rendszer alapján ez látszólag igy is van. De csak látszólag. Mert a magyar parlament képviselői nem szószólói és nem megvalósítói a magyar nemzet akaratának. Mert ha nem igy volna: elég lenne a nemzet akaratának megvalósítására a választó által a képviselőknek adott megbízás. Nem kellene népgyülések utján óhajtásainkat kifejezni. És ebben kizárólag Magyarország lakossága a hibás. Legszentebb jogával, a képviselőválasztás jogával nem tud, nem akar élni. A mikor képviselőt választ: legtávolabbról sem gondol arra, hogy azon aktussal a saját sorsát intézi. Nem gondol arra, hogy a képviselőválasztástól függ legnagyobb részben jövő boldogulása, megélhetése. A magyar ember a képviselőválasztást egy nagy ritkán kínálkozó szórakozásnak tekinti. Elhatározásában nem a köznek jól felfogott érdeke, hanem a hangulat, a jelölt társadalmi állása, az eszem-iszom áldomás mennyisége, apró-cseprő magán érdek, vagy alig számbavehető lokális érdek vezéreli. Ezért van az, hogy a magyar parlament nem képviselője a magyar nemzetnek. Ezért nem valósul meg a nemzet akarata. A képviselők mandátumaikat a saját egyéni érdekeik kiaknázására használják fel, választóik akaratát pedig kutyába se veszik, mert tudják, hogy pénzért, vagy nimbuszuk kedvéért bármikor újból megválaszthatják őket. És ezen az állapotokon a népgyülések fognak legkevésbbé segíteni. A legközelebbi választáskor fel kell ébredni a polgárságnak évtizedes kábultságából. Mint egy testnek kell az egész ország lakosságának megmoz - dúlni. Mert csak ebből a mozdulatból keletkező vihar lesz képes a magyar közélet piaczán felhalmozódott szemétdombot végleg elseperni . . . A vasárnapi népgyülés elnökéül Dr. Adler Adolf lett megválasztva, ki a gyűlést megnyitván, mintegy 15 perczig az általános választói jogról beszélt. Dr. Vetzák Ede, az önálló vámterület szükségességét és Dr. N. Szabó Albert az önálló magyar nemzeti jegybank előnyeit ismertették tartalmas, de erélytelen beszédekben. Egy szót sem hallottunk arról, hogy a nemzeti kormány első sorban az általános, titkos, községenkénti választói jogról szóló törvény megalkotására kötelezte magát és ennek daczára mindenbe bele fog, csak ezen vállalt kötelezettségének nem igyekszik eleget tenni. A beszédek akadémikus jellegűek voltak. A köz óhaja egyedül csak a határozati javaslatban nyilatkozott meg, melyet RoozSamu terjesztett a népgyülés elé. A határozati javaslat a következő: A magyar nemzet ezer éves küzdelmének végczélja nem lehetvén más, mint egy hatalmas független magyar államnak megalkotása, teljes erőnkből törekednünk. kell első sorban anyagi függetlenségünk elérésére, mert csak az anyagi függetlenség képezi az állami, politikai függetlenségnek és önállóságnak alapját, haladásának és felvirulásának egyedüli biztosítékát. Most, midőn Ausztriával fennálló gazdasági kiegyezésünk lejár, ezek elérésére a döntő lépés megtételével, az idő elérkezett. Most vagy soha! Ugyanazért az egész magyar nép osztatlanul és erélyesen nyilatkozzon meg, hogy jövőben csak saját erejére támaszkodva akar és fog élni és boldogulni. Mondjuk ki tehát, hogy: Követeljük az önálló vámterületnek már 1908. évben leendő felállítását. Követeljük az önálló magyar nemzeti jegybanknak 1911. év kezdetére való létesítését. Tudva pedig azt, hogy ezen követelményeinket csak is egy, a közhangulatot valósággal képviselő országgyűlés valósíthatja meg, miért is kell, hogy az alkotmányos választói jog kiterjesztessék és a teljes jogegyenlőség alapján gyakoroltassák, elvárjuk a kormánytól, hogy kormányprogrammjául felvett választási törvény reformját, az általános, titkos, közvetlen községenkinti szavazati jog alapján még ez év folyamán megvalósítja. Ezen határozatnak a képviselőházhoz és a kormányhoz leendő felterjesztésére a végrehajtó bizottság utasittatik. A felolvasott határozati javaslat egyhangúlag elfogadtatott, mely után a népgyülés befejezést nyert. SzatmárYármegye selyemtenyésztése 1906. évben. A magyar királyi földmivelésügyi minisztérium szekszárdi országos selyemtenyésztési felügyelősége most nyújtotta be a földmivelésügyi miniszterhez az 1906. évi működéséről szóló jelentését, a melyben Szatmárvármegyére vonatkozólag többek között a következők foglaltatnak: Szatmárvármegyében 1906. évben 33 községben a közterületeken és közutak mellett levő szederfák száma hivatalosan nem volt megszámlálva. A magán- tulajdonban lévő szederfákon kívül a fenti szederfáknak köszönhetjük, hogy 33 selyemtenyésztő L728 kgr. gubót termelt és 3,362 koronát keresett. x\tlagos keresete egy tenyésztőnek 16 korona volt; legmagasabb keresete pedig egy tenyésztőnek 82 Bella: Ah dehogy . . . Mindössze is csak annyit tettem, hogy vallomást csikartam ki belőle. Adrienne: Vallomást csikartál ki? Bella: Hát igen . . . Bosszantott a némasága. Ingerültté tett a sóhajtása és bántott hosszas, mélázó tekintete, melylyel majd elnyelt. Egyszer igy szóltam hozzá. Hallja Tóbiás, maga kiállhatat- lanul unalmas . . . Adrienne: Nos és mit felelt reá? Bella: Azt, — hogy semmit sem szólt. Elpirult. Hebegett valamit. Akkor forszírozni kezdtem a dolgot. Nem nyugodtam addig mig ki nem nyögte, hogy: szerelmes. Másfél hétig tartott aztán, mig kivettem belőle, hogy én belém szerelmes. Adrienne: Es aztán. Bella: Nagyot kaczagtam és aztán ott hagytam a feképnél. Adrienne: Szóval játszottál vele, mint macska szokott az egérrel. Bella: Az . . . ugyancsak a torkomra forrt. Adrienne: Hogy-hogy ? Bella: Kérlek a fiú most már egyebet sem tett, mint sóhajtozott a fülembe s ahol szerét tehette, arról döngicsélt, hogy mennyire szeret és mennyit szenved e miatt! Adrienne: Istenem az efféléhez mi traini- rozva vagyunk. Bella: Igen ám! De ez a fiú apránkint neki bátorodott, minduntalan csókot lehelt a kezemre. Szemeivel majd fölfalt. Unalmassá lett. Szabadulni akartam tőle. Hidegséget szinleltem. Eltagadtam magam, ha hozzám jött. Nem hívogattam az estéimre. Köszönését hidegen viszonoztam. Adrienne : És az eredmény ? Bella : Az, hogy most egészen megvadult! Adrienne: Ugyan ? Bella: valósággal megvan őrülve. Adrienne : Miből következteted ? Bella: Győződjél meg magad róla: (Illatos levélkét vesz elő és átadja Adriennének.) Adrienne: (Kibontja a levelet és mohón olvassa): Imádott asszonyom! Három hónap óta úgy bánik velem, mintha bélpoklos volnék. Ennyi iclő épp elég arra, hogy, leszámoljak szenvedéseimmel. Miért is élni, ha ni nem lehet enyém? Elhatároztam, hogy megölöm magam. Mielőtt azonban a gyilkos fegyvert a halántékomnak irányítanám, esdekelve kérem, könyörüljön rajtam, s mentsen meg. Jöjjön el hozzám esti hat órákkor. Oh, egészen nyugodt lehet, nem azért hívom, hogy alkalmatlanságot okozzak, vagy holmi szczénát csináljak. Udvarias, és kimért leszék. Látni fogom! Ennyi az egész! Es mégis ettől teszem függővé az életemet. Megteszi asszonyom ? Nem lehet olyan kegyetlen, hogy meghalni, engedjen. Tehát viszontlátásig, a síron túl is az Öné T , . . Bella: Nos, mit szólsz ehhez ? Adrienne: Ez a legnagyobb szemtelenség amit levél alakjában láttam. Bella: És lásd ez a fiú olyan hóbortos, hogy kész megtenni amivel fenyeget. Adrienne: (Megvető mozdulatot tesz) Ne kém mondod észt ? Bella : Mit ? te kételkedel benne ? Adrienne: Az efféle fenyegetés szélhámosság, nem egyébb. Presszió . . . Zsarolás! Számit a félénk, jó szivedre. Egyébiránt mit fogsz tenni ? Bella: Tőled akarom hallani, mit tegyek ? Adrienne : Megvallom,... ez a helyzet... kissé kényes ... Ha én volnék a te helyedbe . . . természetesen minden attól függ, hogy ki az ,az ifjú ember, aki ily vakmerőén lép fel ellenünk? En Tóbiást jó fiúnak tartom. Kissé ostoba ... de ez engem mulattat. Ha hozzám irta volna ezt a levelet ... én . . . végre is, én nem vagyok olyan fiatal és tapasztalatlan asszonyka, mint te. Egészen más az, ha én mosdatom meg ilyen értetlen ifjoncznak a fejét, mintha te akarnál ilyetén kísérletbe bo- csájtkozni. Ha tehát tőlem vársz jó tanácsot, úgy én csak annyit mondok, tégy bármit is, egész nyugodt lehetsz affelől, hogy a fiú holnap ott lesz a zsurodon — sőt holnapután is . . . Eszeágában koronára rúgott. A selyemtenyésztés megkezdése óta 15,224 koronát fizettünk ki a vármegyében. Szederfaállománya : Az országos selyemtenyésztési felügyelőség kiosztott részint a vármegye községeinek és a községekben lakó magánfeleknek, részint állami és törvényhatósági utak befásitására 1906-ban 1.806 kiültetésre alkalmas szederfát; 88.550 darab 2—3 éves szederfacsemetét. Működése óta pedig kiosztott a vármegyében 2.406 küiitotésre alkalmas szederfát; 586.580 darab 2—3 éves szederfacsemetét. Ez évben a községi faiskolákból kiültettek 127 szederfát. Kiültettek ezenkívül közterekre és közutak mellé 600 darab másnemű fát daczára annak, hogy fentebb kimutattuk, milyen nagy mértékben veszi hasznát a szegény ember a szederfának. Ez évben tönkre ment 750 szederfa. Szatmárvármegye keresete a selyemtenyésztés után 1880-tól 1906-ig bezárólag.: 1. A termelt selyemgubó után 188—190-ig bezárólag kifizettünk 15.224 koronát. 2. A selyemtenyésztés terjesztésére 1906. évben 1.850 koronát; a felügyelőség működése óta kifizettünk 3.289 koronát. Összesen 18.413 koronát. A felügyelőség jelentésében örömmel látja, hogy a kedvezőtlen termelési viszonyok között is Szatmárvármegyében több községben volt selyemtermelés 1906. évben, mint 1905-ben és a tenyésztő családok száma is 26-al emelkedett. Ellenben sajnálattal tapasztalja, hogy a tenyésztők átlagos keresete 4 koronával volt kevesebb, mint tavaly, ámbár az idei közel 17 korona átlagos kereset még nem mondható rossznak. De viszont nagy megnyugvásul és biztatóul szolgálhat jövőre a tenyésztőknek az, hogy daczára a kedvezőtlen időjárásnak, a jó kezelés mellett ezen vármegyében egyesek igen szép jövedelemhez jutottak a selyemtermelés révén. így például : Nagy- káról}- városban Benkő Ferencz 82 korona 48 fillért; Czégénydányád községben Bán Ernő 71 korona 68 fillért; Ököritó községben Farkas Ernő 67 korona 44 fillért kapott a gubóért stb. Ezen jelenségből biztosan következtet arra, hogy Szatmárvármegyében is bekövetkezik majd azon idő, hogy egyes selyemtenyésztők 336 koronát kaphatnak a termelt gubóért, mint kapott az idén Bán János Tolnamegyében Bölcske községben. HÍREK. — Lapunk felelős szerkesztője 2 heti tartózkodásra Olaszországba utazott. Távolléte alatt a szerkesztésért dr. Horváth Sándor felelős. — Oltáregyesületi felolvasó est. F. hó 14-én d. u. 6 órakor tartotta a nagykárolyi Oltáregyesület ez évi utolsó felolvasó estjét. A műsor első pontja Tóth József szentszéki tanácsos előadása volt. A szónok először egy vallásos allegóriái költeményt szavalt el, majd a költeményből kifolyólag mondott fényes egyházi szónoklatot. -r— Utána Zivuska Irén kisasszony adott elő két éneket: Nemes B.: „Te“ és Bizet „Habanera-“ ját kitűnő sikerrel Vitek Károly zongorakisérete mellett. Ezután gyermek-tableau következett, igen szép és változatos képekben. Tóth Miczi kisasszony sikerült monológja után ismét Zivuska kisasszony énekelt 2 gyönyörű dalt az előbbihez hasonló sikerrel. Az est befejező részét Varjas Endre beszéde képezte. sincs megölni magát. Ah, kedvesem, ezen a téren a férfiak oly nyomorultul tudnak hazudni . . . Esküszöm, hogy e te Tóbiásod is hazudik . . . Bella: Igazán, te azt hiszed? Adrienne: Megvagyok róla győződve. Oltár előtti szent esküt teszek rá, ha kívánod. Nos ? Megvagy már nyugtatva ? Bella: Tökéletesen. Adrienne: Édesem, hacsak nincs kedved hozzá, megragadni ezt az ürügyet arra, hogy a fitt üstökét derekasan megrángasd, ami egy kissé veszedelmes, mert a férj urak nem értik meg a tréfát s az efféle nem is oly könnyű, mint az ember hinné . . . menj haza s legf'ölebb . . . Bella: (Kíváncsian ütve fel fejét) Legfölebb ? Adrienne: írj valami válaszfélét. Belta: Yálaszfélét! Adrienne: No igen! Hogy könnyits a saját lelkiismereteden. Bella: Es mi legyen az? Adrienne: Teszem, a következőképpen: Kedves Tóbis! Maga nagyon ostoba és képesnek tartom arra, amivel fenyegetődzik. De kérem legyen eszén . . . Jöjjön el hozzám ma este 6 órakor teára, hogy, meghozhassam a fülét. Várom . . . B. Bella: „Várom B.u Értelek. Tehát meghívjam magamhoz! Adrienne: Ha akarod. És mivel némileg hibás vagy abban, hogy a fiút felpuskapoióztad, tartozol vele lelkiismeretednek, hogy tőled telhető- leg kijózanítsd. Bella : Igazán örülök, hogy igy megbeszéltem veled a dolgot. Most egészen nyugodt vagyok. Adrienne: Ah, kedvesem . . . enélkiil is az lehetnél! Manapság szerelemből nem ölik az emberek meg magukat. De végre is nyugtasd meg magadat azzal, hogy Írsz neki . . . Bella: Azzal, hogy irok neki; nemde ? Adrienne: Természetesen jól ügyelve arra, hogy szarkaláb betűidről felismerhető ne legyen az írásod. Bella: O erre mindjárt gondoltam!
