Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-17 / 11. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY szakaszát nagyon is. Nem is akartain a fenti néhány töredékkel egy nagy ellenzéki czikk anyagát összehordani, csak azokat a látszatokat akartam kiélénkiteni, a melyek mai és illetve mostani nemzeti szinti politikai viselkedésünk egyes árnyoldalait feltüntetik. Nem is kívánunk mi mindent egyszerre, sok nagyon sok fontosabb és kevésbbé fontos kérdés van még ezekhez hasonló, a mely mind intézkedésre szorul. Csak már megindulást szeretnék látni abban az irányban, a mely nekünk Ígérve volt és a melyet épen illetékes helyről való származásuknál fogva, már nagyon is várunk. ígéretekkel már eddig is elvoltunk bőven látva, a jövő színes képeiben is eleget gyönyörködtünk már. Egy kis valóságot kérünk már, bármily keveset, de valóságot! Az ígéretek színes mezejéről lépjünk át már valahára a tettek rögös mezejére is. Az ékes színekben büszkén virító tulipán mező hozzon már gyümölcsöket is. Jön az aratás ideje. Lássunk munkához! — A Fogyasztási Szövetkezet. Az a hadjárat, melyet egy néhány városunkbeli hivatalnok a nagykárolyi kereskedők és iparosok ellen megindított és a melyről lapunk múlt számaiban bővebben megemlékeztünk, mind szélesebb körben terjedni kezd. A Fogyasztási Szövetkezetről zeng természetesen az ének. Bekövetkezett az, a mit a megalakuláskor még kimondani nem mertek, hogy a szövetkezet működését a nem tagokra is kiterjeszti. Legalább a legutóbbi gyűlésen ez határoztatott el. Voltak ugyan az indítványnak ellenzői is, de a túlnyomó többség „nagy lelkesedéssel“ leszavazta az ellenzéket. Tehát most már előre. A szövetkezet most már megkezdheti áldásos működését, folytathatja hadjáratát kereskedő és iparos polgártársaink ellen és a mit majd a szövetkezet áldásos működése által megtakarítanak, azt eltehetik betétbe a Hitelbankba. Most már megkezdheti pályafutását és futhat beláthatatlan időkig, mig csak a csőd napjának arany sugarai meg nem zavarják a szövetkezet árnyékában pihenők és sütkérezők gyöngéd játékait és sociális kirándulásait. — Körorvos választás. Lapunk legutóbbi számaiban már több Ízben szóvá tettük azt az anomáliát, hogy a megüresedett nagykárolyi I. számú kör orvosi állására a vármegye vezetősége egy olyan nagykárolyi orvost akar megválasztani, a kinek már az Isten tudja, hány egyéb hivatalos állása van. Hogy ennek semmi értelme nincs, az talán az ezt forszírozok előtt is világos, hogy ez csak az állás ki nem elégítő betöltését vonná maga után, erről azt hiszem mindnyájan, a kik csak egy kissé is tudunk gondolkozni, meg vagyunk győződve. Szükségesnek tartjuk a félreértések kikerülése végett e helyütt is kijelenteni, hogy nekünk személy ellen kifogásunk nincs és nem is lehet. Hogy pedig ma ismét vissza térünk e tárgyra, annak egyedüli oka az, hogy Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos a vármegyei köz- igazgatási bizottság múlt heti ülésén azt a jelentést tette, hogy a körorvosok túl vannak terhelve munkával és hogy uj körorvosi állások rendszeresítése szükséges. Már most csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy ezen jelentés után, a mely e kérdésben a legkérik a kezöket, a fiatal urak megházasodnak, mert a legény-élettel jóllaktak. A szülők örvendenek, hogy egy gonddal kevesebb nyomja a vállukat. Kiállítják a kelengyét, a menyasszonyon jól áll a fehér ruha, a vőlegényen jól a frakk. És kezdődik az uj élet. A fiatal asszonyka csak most kezdi megismerni az urát, a férj is a feleségét. Mig udvarolt a férj, mindig a vasárnapi ábrázatát mutatta; mig az asz- szony volt a menyecske, csak mosolyogni tudott. Akaratlanul is hazudtak egymásnak, talán azt is hazudták, hogy szeretik egymást, valójában azt sem tudták, hogy a szeretet nem kerti virág, melyet az első zápor gyökerestől kimos a földből, hanem mély és sokfelé elágazó fa, mely nem a házibálok termék- telen talajából szokott kisarjazni, sok idő kell ahhoz, mig erős sudarrá szökken. A fiatal vér szertelen pezsgése, a sejtelmes álmok csapongása olyan, mint a tavaszi pillangó, színes, szemet gyönyörködtető, de hamar elröppenő, hamar elmúló. Az élet komoly; az ember kisebb, nagyobb hibákból s egy-két jó tulajdonságból szeszélyesen összekevert lény, gyakran, sőt leggyakrabban a házasságnak kell minket teljesen kiformálnia. Akiben nagyobb a magaszeretet, mint a jóság, nagyobb a láng, mint a melegítő tűz; aki csak boldogittatni óhajt és nem tud mást boldoggá tenni, akit az élet nem tanít meg arra, hogy tűrjön, az ne házasodjék meg, az ne menjen férjhez soha, mert boldogtalan lesz. Lásd, édes húgom, a sok családi nyomorúságnak, a gyakori elválásnak ez az oka. Nagyon szeretjük magunkat s nem érünk rá, hogy mást is szeressünk; mástól szívesen elfogadjuk az áldozatot, de magunk áldozatot hozni nem tudunk; az életnek léha, tartalmatlan örömeit hajhásszuk s komoly gondjaitól megfázunk. Egy kis csalódás összezúz, egy szeszélyes kívánságunk nem teljesítése boldogtalanná tesz, mert nem tanultunk meg tűrni. Festettünk magunknak olyan képet, melynek a színei hamisak voltak ; jobbnak hittük magunkat, mint a minők vagyunk. Aztán napról-napra lekopilletékesebb helyről jött, a vármegye vezetősége még mindig lehetőnek tartja-e, hogy a most megüresedett körorvosi állást olyan valaki töltse be, kinek hat, vagy hány hivatalos állása van. Hát hogy fog kinézni ennek a szegény nagykárolyi körnek az egészségügye ? Milyen jelentést fog erről tenni a vármegyei főorvos ur ? Azért csak annyit jegyzőnk meg, hogy még ezután a jelentés mán is megmaradni a mellett, hogy Nagykároly város tiszti stb. orvosa legyen e körnek is orvosa, nem volna egyéb, mint a vármegyei főorvos jelentésének sutbadobása, dezavuálása annak a férfiúnak, kinek főorvossá történt kineveztetését nem régen mindnyájan őszinte örömmel vettük tudomásul, pedig őt megsérteni senkinek sem szabad. — Tiltakozzunk. Az a nem tudom hány szatmári egyesület, mely a napokban afranczia kormánynyal szemben azt a ma már világhírű határozatot hozta, talán maga is nagyon megijedt, mikor észrevette, hogy észrevették. Azok az urak valami nagyon nagyot, valami tényleg világhírű dolgot akartak megeszközölni, de elfelejtették, hogy semmi sem uj a nap alatt már régen, nagyon régen megelőzték őket, vagy talán felujulnak a Don Quijotte idők ? — Megint a „Hitelbank". Az uj Hitelbank úgyszólván még meg sem alakult, máris sokat beszéltet magáról. Eddig alakulási válság, most pedig igazgatói válság van mint halljuk készülőben. Miért, miért nem, hangok emelkednek Jeney Géza igazgatói minősége ellen. A hirt, ma még positiv adatok birtokunkban nem lévén, csak fentartással közöljük, de máris eszünkbe jut az a közismert és az életben oly gyakran lejátszódó mese arról a bizonyos sült gesztenyéről . . . Márczius 15. Nagykárolyban. Az a nagy kikelet, melynek első napsu- gára Páris felett sütött ki, zivatarai pedig végig sepertek egész Európán és szilánkokra hasogatták a zsarnoki trónok szuette székeit, hozzánk is eljutott. Lett nekünk is 1848. márczius 15. E nap volt nekünk az, melynek tavaszi sugára nemzetünk testéről háromszázhuszonkét hosszú esztendőnek életölőjegét olvasztotta fel. A társadalmi forradalomnak, amit 1848. márczius 15. jelent, a történelem kérlelhetetlen logikája szerint vérbe kellett fulladnia. Az emberi jogok szabadsága csak a független, a szabad, az önálló magyar államban valósulhatott meg. A 48-iki alaptörvények, melyek a magyar államrendjét az átalakult társadalom igényei szerint construálják, felállították az önálló nemzeti életnek biztosítékait. S most már nem egy kiváltságos nemesség csupán, de az alkotmány sánczaiba bevett egy egész nemzet lobogtatta a zászlókat a bástyafalakon. Alig hogy egy kicsinyke kis időnk maradt a nagy nemzeti örvendezésre. Érezték oda át, hogy sok százados elnyomatás után, a szabadság üde levegőjét sziva, évek mulasztásait pótolja minden órán ez a fébredt nemzet. Ezért tak, elhalványultak a hamis színek s mi úgy el- szomorodunk^ hogy könyfátyolozta szemünk nem látott egyebet, mint vigasztalan szürkeséget. Nem láttuk, hogy az igazi színekben is van szép, csak meg kell szoknunk; a gyarlóságokat kezdettük nagyítani s beleestünk a másik hazugságba s ebből a sok rendbéli hazugságból magunk építjük fel boldogtalanságunk szürke hajlékát, melyből igyekszünk mindenáron menekülni. Valójában mindennek az oka a mi mértéken felül való éretlenségünk. Kifejlődik, elhatalmasodik bennünk a kívánság, összezsugorodik az akarat. Akarnunk kellene azt is, hogy ne kívánjunk olyan sokat, hogy elégedjünk meg kevesebbel, de a vágy türelmetlen és mi nagyon gyöngék vagyunk. Folytassam-e húgom? Nem folytatom. Te nem éltél soha csapongó vágyak országában, te tanultad azt, hogy a kenyeret vérünk verejtékével kell megszereznünk s a mely napra sorsunk ellen lázadó ajakkal tusakodunk, hasonlatosak vagyunk a gyermekhez, aki megütvén magát, az asztal lábában, öklével üti vissza. Előtted áll a jóság és türelem szelíd példája apád édes anyjának az emléke, kiről oly szent fájdalommal és még szentebb örvendezéssel irtani egyszerű történeteimet. Kicsiny leányka voltál még, mikor az egyiket szépen, érzelmesen felolvastad nekem abban a szegény hajlékban, ahol én is születtem, te is születtél. Most pedig kiköltözöl onnan. Drága, fényes bútort nem viszel magaddal, mert ott minden ócska és szegény, ámde vidd magaddal azt, a minél e világon drágább, nagyobb kincs nem volt és nem lesz soha: vidd el nagyanyád éltető emlékezetét. S ha szenvedned kell az életben: kérdezd meg tőle: vájjon szenvedett-e ő ? Ha tűrnöd kell az életben : kérdezd meg tőle, vájjon türt-e ő ? Ha az irgalmasság jó cselekedetét kell a szenvedőkkel és türőkkel gyakorolnod: kérdezd meg tőle, vájjon gyakorolta-e ő? Szived, lelked állítsd az élet minden változásában és az ő szent emlékének i'télőszéke elé s haeztmeg- teszed: a te házasságod nem lészen soha hazugság. keleti a népszabadság márczius 15-iki békeünnepének vérbe fulladnia. Ahol a kerek földön egy magyar ember s egy magyarérzésü szív van, a hazafiui kegyelet szent érzetével megünnepli e napot. Pénteken ismét ránk virradt a nagy nap, a szabadság, egyenlőség, testvériség, e szent háromság megszületésének emléknapja. Akinek drága kincs a magyar nemzet szabadsága, aki az egyenlőség szent eszméjét nemcsak az ajkán hordja, hanem a szivében is, aki a testvériségben látja legerősebb talpkövét a magyar haza erejének és boldogságának: az mindörökre szent ünnepnek tartja e napot, széles e hazában. Nagykároly város polgársága önmagukhoz és a múltak emlékéhez méltóan, hogy mint márczius 15-ikét mindig, most is hazafias érzéstől áthatva, lelkesedéssel ünnepelte meg márczius 15-ikét. Az ünnepélyek lefolyásáról szóló tudósításunk a következő: Az ünnepségek legimpozánsabbja a nagykárolyi függetlenségi 48-as párt által rendezett volt. Reggel 9 órakor a róm. katholikus templomban, 10 órakor pedig az ev. ref. templomban volt ünnepélyes istenitisztelet, melyen nagyszámú, különösen hölgyközönség vett részt. Az istenitiszteleteken kevés kivétellel a helybeli közhatóságok is képviselve voltak. Fél 10 órakor a gimnázium tornatermében volt a főgimnázium ifjúsága által rendezett ünnepély, melynek megnyitójául a gimnáziumi énekkar a Hymnuszt adta elő. Ezután egy zenei kettős következett, melyben Mangu Gyula hegedű, Pintér Nándor gimnáziumi tanuló zongorajátékkal vett részt. Balla Antal a márczius 15-iki eseményekről tartott felolvasást. A „nariselli czigányok" czimü költeményt Nonn Gyula, VI. o. t. szavalta el. Utána Sróff Gábor főgimnáziumi tanár tartott frenetikus tapsoktól megszakított költői szépségekben gazdag, magasan szárnyaló ünnepi beszédet. A szépen sikerült ünnepélyt a gimnáziumi zenekar által előadott Rákóczi induló fejezte be, ugyanoly művészi játékkal, mint amilyen szépen a műsor 5. pontját képező népdalegyveleget adta elő. A megjelent közönség a diákokkal együtt a Kossuth-nóta éneklése közben távozott a teremből. Délután 4 órakor a Protestáns Társaskör helyiségében folytatódott a város polgárságának ünnepélye, melyet a megjelent közönség a S zózat eléneklésével nyitott meg. Nagy Elek a „Talpra magyart“ szavalta tüzesen. Lukács Mihály tanító a nap eseményeit ismertette nagy műgonddal szerkesztett felolvasásában. Janicsek Élza kisasszony szavalata leírhatatlan hatással volt a megjelentekre, kik a magyar nemzet legszentebb imádságával, a Hymnusz eléneklésével fejezték be az ünnepélyt. Éste 7 órakor a Polgári Kaszinó zsúfolásig megtelt termében a dalárda már megszokott szép éneke nyitotta meg az ünnepélyt. Második számként Luczay János szavalta el Petőfi Sándor „Nemzeti dal*-át, Csutorás Albert érendrédi ev. ref. lelkész felolvasása és Veres Gusztáv ilki ev. ref. lelkész alkalmi költeményének szavalata méltó módon illeszkedett be az ünnepély keretébe. Az előadást a dalárda éneke fejezte be. A közönség nagy része ott maradt társasvacsorára, mely alatt Jónás Gyuri bandája muzsikált szebbnél szebb hazafias nótákat. Úgy az előadáson, mint a társasvacsorán megjelent llosvay Aladár alispán, Debreczeni István polgármester. A pohárköszöntők sorozatát Debreczeni István polgármester kezdette meg, ^ ki a főispán betegsége folytán, annak megbízásából Ő Felsége a királyt éltette. A második pohárköszöntőt llosvay alispán tartotta, aki megemlékezett arról, hogy a vármegyei ellenálláskor a megyei tisztviselők kara mindenkor a függetlenség mellett harczolt és a 48-as eszmékhez hiven járt el s ezért az ellenállásban résztvevő tisztviselőkért itta ki poharát. A sajtószabadságért és a sajtónak a banketten megjelent képviselőjéért, Lukács Mihály ev. ref. tanító mondott lendületes szép beszédet. Veres Gusztáv ilki ev. ref. lelkész a dalárdáért itta ki poharát. Csutoros Albert érendrédi'ev. ref. lelkész az elvhűségről mondott hatásos pohárköszöntőt, melynek igazságai a közönséget hangos tetszésnyilvánításra bírták. Kubinyi Bertalan Debreczeni István polgármestert köszöntötte fel. A pohárköszöntők legkiválóbbja Szabó Miklós király- daróczi ev. ref. lelkész toasztja volt. Ezen pohárköszöntőre llosvay Aladár vármegyei alispán válaszolt. Dr. Adler Adolf Kossuth Lajos szelleméért ivott. Schnébli Károly Asztalos Györgyre emelte poharát. Kubinyi Bertalan gróf Károlyi Istvánért, Kun István a nagykárolyi Kossuth-asztaltársaság elnöke Dr. Adler Adolf, a nagykárolyi függetlenségi párt elnökéért ürítette poharát. — A kath. legény-egyletben Dr. Titz Antal beszélt a böjtről és ajánlotta a böjtök megtartását. HÍREK. — Gróf Károlyi Istvánná ünneplése. A nagykárolyi nőegylet fényes ünnepségek keretében fogja megülni ez év junius havában gróf Károlyi Istvánná elnökségének huszonöt éves évfordulóját. A Budapestről érkező gróf- nét a nőegylet egy küldöttsége lógja a vasútnál fogadni, majd díszközgyűlés lesz, amelyen az egylet nevében Dr. Vetzák Ede ügyvéd üdvözli a jubiláns grófnét. Este hangverseny
