Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY tagjai közül Prade, Marchett, Pocák és Forst miniszterek még nem titkos tanácsosok. Tudvalevőleg eredetileg azt mondták, hogy ezeknek a minisztereknek a császár születése napjakor fogják megadni a titkos tanácsosi méltóságot; a mikor ez nem következett el, azt mondták, hogy majd karácsonykor fog megtörténni, most pedig azt mondják, hogy a választóreformról szóló törvény megjelenése után fogják az osztrák miniszterek megkapni a titkos tanácsosi méltóságot. Egy más forrás szerint azonban a halogatásnak igazi oka abban van, hogy a rangidősebb magyar minsztereknek titkos tanácsosi kinevezése ellenében akadályok merültek föl és ennek következtében az uralkodó vonakodik, hogy előbb adja meg az osztrák minisztereknek a titkos tanácsosi rangot, még mielőtt a náluk rangidősebb, mert előbb kinevezett magyar miniszterek, megkapták a titkos tanácsosi czimet. E forrás szerint Magyarországon nem Koséuth, hanem Polónyi és Just titkos tanácsossága az akadály. A mi Polónyit illeti, nem a mostani eset volna az oka annak, hogy az udvari körök vonakodnak őt titkos tanácsossá kineveztetni, hanem az, hogy Polónyi felségsértés miatt vizsgálat alalt állott és hogy ezt a port csak akkor szüntették meg, amikor Polónyit igazságügyminiszterré kinevezték. Justli kinevezése ellen pedig az az akadály merült föl, hogy a Fejérváry- minisztérium tagjai ellen Justh a szemétnép kifejezést használta. A meglehetős competentiával biró forrás szerint, ha az osztrák minisztereket mégis kineveznék titkos tanácsosnak, a nélkül, hogy a náluk rangban idősebb magyar miniszterek a titkos tanácsosi rangot megkapnák, félő, hogy ebből konfliktus származik a magyar kormány és az uralkodó között. — Felhiyás. A „Kölcsey-Egyesület“ érdekében Dr. Falussy Árpád főispán, elnök alábbi felhivást bocsátotta közre: A „Kölcsey-Egyesület“ szép és nevezetes hivatást töltött be városunkban a múltban. Élénkebbé, mozgalmasabbá tette társadalmi életünket. Egy-egy kellemesen eltöltött, élvezetes órával gazdagabbá tette emlékeinket. Ezt a hézagot pótló irodalmi és társadalmi egyesületet akarjuk uj életre kelteni. Azt óhajtjuk, hogy legyen városunkban ismét egy oly egyesület, mely féltve őrzött nemzeti kincsünknek, a magyar művelődésnek emeljen oltárt. Időnként gyújtsa fel az oltáron a hazaszeretetnek megszentelt tüzét. Adjon a magyar léleknek olykor nemesebb táplálékot a tudomány, a szépirodalom s a ipűvészeteknek köréből. De még, hogy a különböző társadalmi rétegeket egyesitse a közös munkában: a magyar nemzeti állam kiépítésének nagy munkájában. A „Kölcsey-Egyesület“ tehát a legmagasztosabb s legideálisabb feladatokat irta zászlójára. A támogatást nem vonhatja meg jogosan tőle senki sem. Az egyesület sem pártpolitikát, sem osztály-érdeket nem akar szolgálni. De igenis, munkálkodni akar a magyarság közös ügyén, továbbá szétforgácsolt társadalmunkat a magyar közművelődés szellemének melegével óhajtja egybe- füzni. Elismerjük, hogy nagy munkára vállalkoztunk. Nehányan, vagy kevesen sikerrel nem munkálkodhatunk. Az összetett erők s az összevetett vállak azonban már csodákat művelhetnek. Ép azért a legnagyobb szeretettel kérem fel Nagykároly városának és Szatmárvármegyének a polgárságát, hogy a „Kölcsey-Egyesület“-et jóakaratu támogatásában részesitse. Lépjetek be minél számosabban a tagok sorába! Kölcsey Ferencznek, megyénk nagy fiának ezzel ércznél sokkal méltóbb emléket emelünk, mert az ő halhatatlan magyar szelleme az, mely cselekedeteinket irányitani fogja s az ő humáNem tartok az irodámban nőszemélyt, mert azt akarom, hogy az embereim dolgozzanak és az üzletre álljon a figyelmük. S ha találkozik Schwarczal, mondja meg neki, hogy én mondtam, ha nem nőszemélyeket tartott volua még az irodában is, nem kellett volna tönkremennie. Ajánlom magamat. Zsófi kisasszony azt se tudta, hogyan került ki az irodából. A szeme tele volt könynyel, a szive haraggal. A lépcsőn utolérte őt a fiatal Brust. De kedves kisasszony, hogyan lehetett oly ügyetlen, hogy apámhoz fordult ? Nem Várhatott volna mig velem beszélhet?. Zsófiból most tört ki a keserűség. Valóságos szitkokat szórt az öreg emberre és a fiatalra is ráförmedt. Ha én fiatal ember vagyok, egy apától nem engednék igy inzultálni egy leányt. Ne legyen gyerekes, szólt az ifjú Brust, jöjjön el, ma délután félháromkor, akkor apám még a kávéházban van, aztán majd beszélünk mi ketten. Fölösleges, hiszen ha az apja nem akar alkalmazni, hát maga sem csinálhat semmit. Ki tudja? felelt nagy rejtelmesen mosolyogva, hát csak jöjjön el, majd meglátja, hogy én rendbehozatom a dolgot. Jó, eljövök, bár nem is igen akarok már magukhoz menni, ahol igy beszélnek rólam, de különben is, ha nem szólt volna, hogy bármikor önökhöz mehetnék, eszembe se jutott volna ide ajánlkozni. Csak jöjjön el délután szólt ismét a fiatal ur és megfogta a kezét, — nem baj, ha egy kicsit haragszik, az csak szebbé teszi. Nincs kedvem most bókokat hallgatni, alászolgája. És nagyon elkeseredve távozott. Aznap elment a kedve a szerencsepróbálástól. Amint a józsefvárosi kis lakásba ért, édesanyja egy törődött vén asszony szemrehányással fogadta. Ilyen későn jösz? Hol kóboroltál. Amire, kitört belőle a keserűség. Csak hányd szememre, ezentúl korábban jöhetek, vagy akár el se megyek. nus lelkülete, mely a békés munkát lehetővé teszi. Egyúttal már ez alkalommal folyó hó 23-án délután 4 órára a főispáni kisterembe alakuló és tisztujitó közgyűlésre hivom meg a tagokat. Tárgysorozat: 1. Megalakulás. 2. A tisztségek és a választmányi helyek betöltése. 3. A felolvasások és ünnepségek rendjének megállapítása. Nagykároly, 1907. január 12. Hazafias üdvözlettel Dr. Falussy Árpád, a „Kölcsey-Egyesület“ elnöke. Zsivány főnökből — kurucz kapitány. Furcsa sajtóhiba. Marosán Viktor úr megyénkbeli állami tanító is felkapott Paegazus szárnyaira. Éhez semmi közünk. Még ahoz sem volna, hogy ugyanazt a tárcza közleményét, a melyet; a „Szinyérvár- alja“ „Hollómezei Pintye Grigor‘ czimen hoz—a „Szat- márvármegye“ —- „Pintye vitéz, a kurucz kapitány“ hangzatos czimen közölte le legutóbbi számaiban. De azt már nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy egy állami tanító, a ki többek között magyar szülők gyermekeinek a „ Magyarok történetét“ tanítja, miképen avat egy közönséges zsiványt, egy rabló vezért kurucz kapitánynyá, magyar vitézzé. s A „Szatmárvármegye“ és „Szinyérvárajla“ lapok szépirodalmi rovat vezetőiről feltétlenül elhisszük, ha nem is állítják, hogy elolvasás nélkül adták szedés alá Marosán tárczáját, mert ellenesetben, hogyis járultak volna hozzá, hogy a közönséges olá rabló vezért,;— hős vitézeink, — kuruczaink közé, a cikkíró kapitánynyá nevezzen ki. Azt írja Marosán magának Rákóczinak szavaiként Pintyéről: „egy oláh származású Pintye nevű hires zsivány. “ Továbbiakban Nagybánya város krónikása 1703. Die 14. Aug. igy nyilatkozik: „amaz hires Tolvay Hollómezei Pintye1' . . . ,,Pintye meglövetett, teste pebig műit gonosztevőnek tisztesség nélkül a Várdombon belül az kerítésen eltemettetettP (Joan Pop, Rete- ganul: Pintea Viteazul:) Végül : „a hazafias buzgalom és a nemzeti kegyelet most haza hozta a nagy fejedelmet; illő, hogy megemlékezzünk azon kapitányról is, a ki hozzá való hűségét legdrágább kincsével: életével bizonyította be.“ Azt is megírja Marosán, hogy Pintye történeti múltjával többen foglalkoztak a románok közül: Joan Pop, Reteganul, FI. Marian, Vajda László, Lesár János és Nyilván Miklós ; és ezek valamennyien azt írták Pintyéről, hogy „az igazságért és a föld népéért küzdő igazi hős vitéz volt.“ No hát kedves Marosán ur, azt tudjuk, hogy ön a magyar haza kenyerén tengődő állami tanító,mint ilyen tanulta és tanítja is a „Magyarok Történetét“. Arról megvagyunk győződve,-hogy soha, semmiféle magyar történelemből Pintyéről, mint vitézről és kurucz kapitányról nem olvasott és nem tanult; de hogy őt a gondjaira bízott magyar iskolás gyermekek előtt Rákóczi hires kuruczai között és ilyennek tünteti fel, azt sejtjük és következtetjük a leadott czikkéből. Nem akarunk bővebb részletekbe bocsátkozni, csak figyelmét hívjuk fel saját czikkére és a magyar tanító kötelesség érzetének csak parányával is befogja látni, mennyire inconsequensek Pintyét illető állításai, hisz önmaga megírja róla, hogy bevette Nagybányát s azután fosztogatta és kirabolta azt. Nem gondolja ön, hogy a kuruczfelkelés csak symbolumként szolgált Pintye közönséges rablásai és fosztogatásaihoz. Nincs állásom. Szent Isten ! kiáltott az öreg asszony és összecsapta kezét. Már most miből élünk! Kenyérből felelt daczosan a leány, amig lesz. Könnyű volt azt mondani, de bizony nem lesz az sem. A dohánygyár kávéfogyasztói nem hoznak annyit, a mennyibe a bolttartás kerül. Azonkívül épen mellettük uj kávémérés nyílik, nagy firmatáblával és márványasztalokkal. Az sem adja majd drágábban a kávét s aligha oda nem pártolnak valamennyien. A fiút kiakarják tenni az iskolából, mert nem kapott tandíjmentességet, az orvosnövendéknek meg műszerekre kell a kis pénze, meg vizsgadijakra. Ha hamarosan nem kapsz uj állást nem tudom mi lesz velünk. Jó, jó, majd kapok állást, csak hadjatok békén. S bár nehéz szívvel és minden reménység nélkül, rászánta magát, hogy elmegy a fiatal Brusthoz. Hátha máshová ajánlhatná! Amint benyitott az irodába, a rostélyok mögül olyan különös, gúnyosan villantak rá a komptoirista szemek. Az egyik, aki legközelebb ült, fölkelt, és zsiráfnyakával bólingatva mondta: Csak tessék bemenni a fiatal ur egyedül van. Nem is értette még, miért • dobog úgy a szive, mikor a belső-szoba ajtaján kopogott. A fiatal ur elébe ment. Mégis eljött édes, én tudtam, hogy lehet magával okosan beszélni. Mondja meg röviden, Brust ur, mit remélhetek. Előbb tessék helyet foglalni édes kisasszony ide a pamlagra. így. És most beszélgessünk, hogy mit remélhet? Mindent, érti? Mindent! Azt Ígértem-magának, hogy adok húsz forinttal többet, mint a régi főnöke. Nohát rosszul mondtam. Adok annyit, amenn}dt akar. Érti ? Annyit a mennyit akar. És még dolgozni sem kell érte. A leány zavart pillantással nézett rá! Ugyan-ugyan Marosán úr egy közönséges zsiványt, egy rablóvezert, a ki a szegényektől csak azért nem rabolt —- mert azoktól nem volt mit; miért igyekszik megfeszített energiával egyszerre két lap hasábjain is nemzeti hőseink közé emelni. — Ne próbálgassa azt Pop, Lesán, Vajda vagy akár Nyilván nyomán vitéz történeti egyénné proklamálni. Ne bántsa Marosán úr ezt-, magos ez önnek. Aztán hagyja megdicsőült kuruczainkat nyugodni békében. A „moj Grigorlí sem aspirál az ön megtisztelő kitüntetésére, megelégedetten él ő ott a túlvilágon, mint valamely névtelen kurucz sarutisztitója is. Hagyja a kurucz irodalmat Thaly Kálmánnak, vagy bármely más történeti Írónak, akik competensebb s eredetibb adatok alapján imák mint ön. Maradjon meg tanítónak, de hazafias magyar tanítónak, a ki átlegyen hatva hivatásának minden nemes intencziójától, s ha történelem órára készül iskolájában, legyen szives olvasgassa el ez órák előtt magyar történészek Magyar történelmét, ez talán üdvös és hasznosabb lenne önre nézve, úgyis mint állami tanitóra, úgyis mint magyar hazafira, — mint Lasán, Pop, Vajda vagy Nyilván adatainak a böngészése. Kunéry Kálmán. Krónika. Budapesten sensatió, Küzdelem, zaj s lárma sok, Nagy keményen összetűztek Demokraták és sasok. A legtöbb sas: igazságügy, Kemény csőrü, hű őre, Csapdában van, ludat érez Szegénykének a bőre. Ám én azért nem féltem őt, Neki mindez csak móka, Hogyha, mint sas, nem boldogul, Lesz belőle majd -— róka. Róka-bóka ugrik lyukba Fortélyai ravaszok, Eltévesztik, nyomát vesztik Az üldöző kuvaszok. Ámde mostan szűk lyukba bújt, Hazánk dicső, nagy sasa, Nem jöhet ki, mert odabent Igen megnőtt a — hasa. * * * Két órája beszél Kmetty, Torka is már berekedt: ..Egyetemről zárják ki a Nő-philosoptereket.“ Hát Nagyságos Főfiékán ur, Bár kivágta a rezet, Meglátja, hogy indítványa, Jóra épen nem vezet. Mert a sok kis philosoptrix, Ha nem jár az Almara, Ezzel nem a szorgalomnak, Hajt vizet a malmára. Fia a bájos Kollega-had, Iskolába nem megyen, Mi a f ... t keresünk mi Akkor az egyetemen?! Búr. — Nem értem. Majd megért édes, csak bízzon bennem, nem fogja megbánni. Ön kitünően tud számolni. De akárhány mihaszna fiatal ember van, aki szintén tud. Az apámnak voltaképen igaza van. A lánynak nincs helye az irodában, Nem nézett soha a tükörbe ? Nem sajnálja a szépségét igy elpazarolni? Lássa maga ezzel a szépségével urihölgygyé lehetne, csak egy kicsit okosnak kellene lenni. — Elég, most már értem. — És mit felel rá ? — Ajánlom magamat. A fiatal ur fölkelt. — Sajnálom, hogy ilyen hidegen távozik, de remélem, hogy meggondolja magát. — Csak két szót kell írnia és én bármikor örömmel rendelkezésére állok. — Szemtelen. — O kicsikém, adja maga még olcsóbban is. — A maga fajta lányok egy darabig berzenkednek, de aztán mégis odajutnak előbb-utóbb. Mert múlnak az évek és ilyen fiatalon már nem látjuk egymást. Hogy háborgott a szerencsétlen leány ! Hát ezek férfiak ? így mernek ezek beszélni csupán azért mert szegény ? De hiszen ez lehetetlen! Eddigelé egy tiszteletlen szóval sem illették. De most, mivel állása nincsen, most már mindenre képesek vele szemben. Ó, a nyomorultak! Nem mert hazamenni. Félt a makacs kérdéstől: van-e már állása ? Össze-vissza barangolt soká a városban s ismét csak tapasztalta, hogy a férfiak olyan különösen néznek reá. Mi az ? Leri az arczárói nyomorúsága ? Hát mindenki tudja, hogy milyen helyzetben van ? Végre mégis csak hazaért. Mamájára rá ráfakadt: Hagyjon békében kérem, egy hónapra való pénzt hoztam. Ráér majd fagatni jövő elsején.
