Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-03 / 9. szám

s z és nem is lehet, azonban mint városi tiszti orvos, vasúti orvos, iskola orvos, egészségtanár, betegsegélyző pénz­tári orvos, több uradalom orvosa ezt az állást betölteni képes nem lesz, annál kevésbbé, mert ez esetben elsősorban Nagykároly város közegészségügye szen­vedné a legnagyobb hátrányt. Folyik pedig az agi­tatio az eddig annyira perhorreskált nappali és éjjeli berendezésekkel és a többi már ismert eszkö­zök felhasználásával. Van és lesz pályázó olyan, a ki még semmi hivatalos állást be nem tölt és a ki a körorvosi teendőit könnyebben elláthatja és a ki mellé a vá­lasztók többsége is csoportosul; a mellett tessék a jogosság és méltányosság követelményei szerint agitálni. Nem akarunk egyéni érdekek zászlóvivői lenni, de nem hallgathatjuk el aggodalmainkat akkor, a midőn jog és méltányosság mellőzésével törnek egyéni érdekek ellen. De szólunk Nagykároly város vezetőihez és polgáraihoz is. Nem találják e kivihetetlennek azt, hogy egy körorvosi állást betöltsön az, ki egy oly sok munkát igénylő állást vállalt már magára, mint Nagykároly városának tiszti orvosi állása? Mi e két állást úgy elvi szempontból, mint el­foglaltság tekintetéből összeférhetetlennek tartjuk és megfogunk ragadni minden alkalmat, hogy e város egészségügye elleni ezen merénylet ne sikerüljön, mert egyéni érdekek esetleges hatósági előmozdítása is csak addig nem ellenszenvet keltő, mig a meg engedett határok között mozog, azon túl az igazság és méltányosság harczosait a legmesszebb menő harczra és támadásra fogja készíttetni, mely harcz hevében az eszközök megválasztása teljesen az ellenfelek fegyvereihez hasonló erős és hatályos lesz. HIRE k. — Főorvosi kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán Dr. Aáron Sándor nagykárolyi lakos körorvost Szatmárvármegye tiszti főorvosává nevezte ki. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Dr. Joan- novits György szatmári kir. törvényszéki aljegyzőt jelenlegi alkalmazási helyén jegyzővé nevezte ki. — Városi közgyűlés. Nagykároly rendezett ta­nácsú város képviselő-testülete ma vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkivüii köz­gyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A városi nyugdijügyi bizottság jelentése Serly György városi pénztárnok nyugdíjaztatásáról. 2. A városi nyugdijügyi bizottság előterjesztése néhai Fonó Mihály volt városi adóvégrehajtó által a városi nyugdíj pénztárba befize­tett összegnek özvegye részére leendő visszautalása iránt. 3. Dr. Somossy Ignácz és néhai Makay József örököseinek kérelme annak megengedése iránt, hogy telkük közös kapubejárójának tulajdonjoga nevükre átirassék. 2. Fogarassy János és István Hunyady-utczai telkének utcza szélesítés czeljaira kisajátítás utján leendő megvétele. 5. A színkör építési tervnek oly mó­don való megváltoztatása, hogy a favázak helyett tö­mör téglafal alkalmaztassák. 6. A Kölcsey-utczán fekvő színkör telek utczai szabályozási vonalának meg­állapítása. A Tompa-utcza 16 népsorszámu telek utczai szabályozási vonalának megállapítása. 8. A „Lövölde kert“ bérbeadásának ügye. 9. A városban telepüitekre a telepedési dij kirovása. 10. Özv. Csáki Andrásné nagykárolyi lakos kérelme a magyar állam polgárság megszerzése esetére maga és kiskorú gyermekei ré­szére a város kötelékébe leendő felvételének kilátásba helyezése iránt. 11. Özv. Oláh Sándorné utczai telkéből utcza területhez csatolt 11'6 m2 telekterület kisajátítási kártalanítási árának megállapítása. 12. A Genes—Petőfi és Honvéd-utczán eszközölt asphaltozás következtén egyes telkekből utczaterülethez csatolt telekrészletek kisajátítási kártalanítási árának megállapítása. 13. Erdei Emilia illetőségi ügye. 14. Magyar Andrásné szül. Molnár Erzébet illetőségi ügye. 15. 1907. január 30-án tartott pénztárvizsgálat alkalmával felvett jegyzőkönyv bemutatása. — Körorvos választás. A nagykárolyi járás i-ső számú egészségügyi körében megüresedett körorvosi állás a f. hó közepén lesz választás utján betöltve. Az állásra — hallomásunk szerint — városunkból 2 orvos, nevezetesen Dr. Rooz Elemér gyakorló or­vos és Dr. Schöpflug Béla városi tiszti főorvos, kér. betegsegélyző pénztári orvos, vasúti orvos, stb. stb. fog pályázni. — A nagykárolyi állandó színház. A városi pénz­ügyi és jogügyi bizottság f. hó 1-én délután a mai közgyűlés tárgyainak előkészítése czéljából ülést tartott. Polgármesternek a szinkürépitési tervnek oly módon való megváltoztatására vonatkozólag előter­jesztett javaslatát, hogy a favázak helyett tömör téglafal alkalmaztassák — a bizottság nagy lelkese­déssel, egyhangúlag elfogadta és azt bár az építési költségeket 18 ezer koronával megszaporitja a köz­gyűlésnek is elfogadásra fogja ajánlani. Nem aka­runk rekriminálni, hogy miért nem lett a színház építése eredetileg is téglafallal tervezve, A fődolog az, hogy még ideje korán meggondolták a dolgot. Hisszük, hogy a mai közgyűlés a feltétlenül helyes megvalósulása elé nem fog akadályokat gördíteni. — A Kath. Legényegyesület múlt hó 24-én saját helyiségében felolvasó-estélyt tartott. A műsor leg­sikerültebb száma Dr. Titz Antalnak a szoczializ- musról tartott előadása volt. — Serly Cyörgy városi pénztárnok nyugdíjazása. Serly György nagykárolyi városi pénztárnok f. év április 1-én nyugalomba vonul. A 74 éves pénztár­nok előbb mint közgyám, majd mint ellenőr 1882. évi ápril 2 óta áll a város szolgálatában, mely idő alatt hivatását mindenkor pontosan, lelkiismeretesen és közmegelégedésre töltötte be. ATMARMEGYEI KÖZLŐN — Rendkívüli ipartestületi közgyűlés. Bekker Or­bán és 106 iparos társa az Ipartestületi elnökséghez rendkívüli közgyűlés iránt indítványt adott be. Okot erre az szolgáltatott, hogy az elöljáróság határozott Meszesy Ferencz és társai oly kérelme fölött, mely már közgyűlés előtt volt, melyben tehát csakis a köz­gyűlés illetékes határozathozatalra. — Munkácsy János újabb hangversenye. Mint halljuk Munkácsy János hegedűművész márczius 16-án Nagykárolyban ismét hangversenyt szándék­szik tartani. — A nagykárolyi Oltáregyesület legközelebbi fel­olvasó estélye f. év április hó 14-én lesz. — Eljegyzések. Ungváry József margittai lakos folyó hó 27-én tartotta eljegyzését Nagy Gusztáv polgártársunk leányával, Emmával. — Nagy Károly apai birtokos e hó 26-án jegyezte el Asztalos György domahidai birtokos leányát, Erzsikét. — Almássy István magyar államvasuti hivatalnok február hó 27-én tartotta eljegyzését özv. Koszorús Istvánná leányával, Erzsikével. — A helybeli izr. szentegylet f. hó 24-én délután 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Kaufmann Jenő elnöklete alatt. A közgyűlés az évi jelentést, — mely az egyesület jótékony és humánus műkö­déséről tesz bizonyságot — valamint a számvizsgáló­bizottság jelentését tudomásul vette és számadóknak a felmentést negadta. Ezenkívül több apró ügy tárgyaltatott le. — Letartóztatott szocziálista agitátor. Varga Ferencz városunkban is ismert szatmári szoczialista agitátor f. hó 1-én Erendréden járt, egy szoczialista népgyülés előkészitése végett. Ezen munkája közbe a csendőrség letartóztatta és a nagykárolyi szolga- birói hivatalba kísértettébe, ahol a szolgabiró Nagy- Kőrösre leendő eltolonczolását rendelte el és e hatá­rozat foganatosítása végett a városi rendőrséget kereste meg. E hírre az összes nagykárolyi szerve­zett munkások félbe hagyták a munkát, igy akarván társukon segíteni, egyszersmind közbelépésre kérték fel az alispánt. Közbenjárásuk eredményéről most, midőn e sorokat Írjuk még tudomásunk nincs. A munkásokkal az összes nagykárolyi nyomdászsegé­dek is szolidáritást vállaltak és hogy lapunk kellő időben megjelenhetik csak a kiadók érdeme, kik munkásaik távollétében a lapot maguk készítették el. — Országos dalverseny. A folyó év nyarán Egerben országos dalárverseny lesz, melyen a nagy­károlyi dalárda is közreműködik. Á versenyen való részvételre Medvey Ernő urnái kell jelentkezni. Róm. kath hitközségi közgyűlés. A nagyká­rolyi róm. kath. hitközség folyó évi márczius hó 17 -én, d. e. 10 órakor az elemi fiúiskolában fogja rendes évi közgyűlését megtartani, a melyre a hit­község tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. Jelentés az 1906. évi számadások­ról. 2. Az 1907 évi költségvetés megállapítása. 3. Indítványok. — Sorozás 1907-ben. Az ezidei katonai sorozá­sok Nagykárolyban április hó 22., 22., 24., 15., 26., és 27-én lesznek. A városi illetőségűek sorozásánál polgái elnök: Reök Gyula, polgári orvos: Schönpflug Béla városi orvos lesz. A nagykárolyi járásbeli ille­tőségűek sorozásánál polgári elnök: N. Szabó Antal, polgári orvos pedig Dr. Czukor Lajos vámegyei tb. főorvos lesz. — Tolvaj kocsis. Tóth Lajos fényi-utezai lakos feljelentést tett a rendőrségnél, hogy a napokban, midőn lakásától távol volt, Papp Sándor nevű kocsi­sa egy ruha szekrényből 30 korona értékű gyűrűt, valamint saját cselédkönyvét ellopva, megszökött. — Fháráó ivadékai Balog György és Szécsi x\ntal mezőteremi czigányok összetalálkoztak a tasnádi vá­sáron Laskay István rohodi czigánynyal. A két me­zőteremi atyafi a barátkozás ideje alatt ellopta Laskay 300 koronáját, a min lovat vásároltak. Las­kay anélkül, hogy tudta volna, hogy kik lopták meg, nagyon elkeseredett és midőn egy pár nap múlva hallotta, hogy a két mezőteremi barátjának lovai vannak, fogta magát és ellopta azokat. A csen­dőrség mind a három czigányt tegnap a nagykárolyi járásbíróság fogházába kísérte. — Hirtelen halál. A nagykárolyi vasúti vendéglő szakácsnője múlt hó 28-án délelőtt a vendéglő pin- ezéjében járt és ott egy arany gyűrű leesett az ujjáról. A szakácsnő a gyűrű keresésére visszament a pinezébe. Feltűnt a házbelieknek, hogy sokáig maradt, lementek utána és ott halva találták. Sziv- szélhüdés ölte meg. — Az „Építőiparosok helyi szövetsége,“ mint a „Magyar Építőiparosok Országos Szövetségéinek fiókja f. hó 26-án Nagykárolyban megalakult. A tisztikar a következő : Elnök: Nagy Jenő. Alelnökök : Tóth János, Kalina Ferencz. Jegyző: Nagy Mihály. Pénztárnok: Schnell Károly. Ellenőr: Jakabffy Gábor. Választmány: Kovács István, Görög József, Buchman Márton, Drágos István, Lőrincz György, Hebe József, Tischler Rudolf, Bálintfíy József, Ifj. Schnell József, Kinczler Frigyes, Bárth Gyula, Kabelik Gyula. A szövetség czélja: „a munkások tulcsigázott követeléseivel szemben védelmi eszközt keresni.“ — A selyemtenyésztési felügyelő városunkról. Bezerédj Pál országos selyemtenyesztési felügyelő a Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszterhez intézett jelentétésében roszalólag említi fel, hogy városunkban a múlt évben az utczákra és közterületekre 600 drb különböző fát ültettek, de azok között egyetlen szeder­fa sem volt s igy a városi tanács az 1894. évi XII. t.-cz rendelkezésének eleget nem tett. A selyemtenyész­tés, mely pedig városunkban folyton emelkedőben van, mivel ma már 34 tenyésztő foglalkozik selyemhernyók­kal (1906-ban 356 kgr. gubót termeltek és 671 koronát kerestek: egy tenyésztő átlagos keresete 19 korona, mig a maximalis keresetet az egész vármegye terü­letén Benkő Ferencz helybeli lakos érte el 82 koroná­val,) a múlt év folyamán elpusztult 700 szederfa ki- veszésével lehetetlenné lett volna, ha Károlyi István gróf, akinek az országos felügyelő meleg köszönetét mond jelentésében, meg nem engedte volna szedres­kertjében a lombszedést. Mivel az országos felügyelő a selyemtenyésztés előrelátható fejlődése szempontjá­ból feltétlenül szükségesnek tartja a szederfaálllomány szaporítását, arra kéri jelentésében a városi tanácsot, hogy ha már a város belterületén vonakodik diszfák helyett szederfát ültetni a számos nagy város mintájára létesítsen szedreskertet a város határában, mert ezzel úgy a selyemtenyésztés ügyének, mint a szegényebb osztálynak nagy szolgálatot tesz. (Mi is ajánljuk ezen terv megvalósítását. Szerk.) Egyébként elismeréssel adózik a városi tanácsnak a faiskola rendben tartá­sáért, 2 hold földnek szederfatenyésztés czéljaira való átengedéséért s a meglévő szederfaállomány lombsze­désének ellenőrzéséért. Köszönetét mond továbbá Károlyi István grófon kívül Toóth Sándor urad. intézőnek s Nagy Sándor gazd. ismétlőiskola igazgatónak a selyem­tenyésztés ügyének lelkes pártfogásáért. — Hogy miért a Zoltán féle ? Hát ezért, mert ize szaga nincs, a tápereje igen nagy, a gyermek és fel­nőtt szívesen veszi. Ezért, ha Csukamájolajról van szó az csak a Zoltán-féle lehet, mely üvegenként 2 koro­náért kapható a gyógyszertárakban vagy Zoltán Béla gyógyszertárában Budapesten V. Szabadságtér. — A kereskedö-tanoncziskola részére kegyesek voltak adományozni az 1906. évi nyereményükből: Nagykárolyi Önsegélyző Népbank 15 koronát, Keres­kedelmi és Iparbank 50 koronát, Takarékpénztár- Egyesület 30 koronát, Központi Takarékpánztár 10 koronát, miért is ez utón mond hálás köszönetét a tanoncziskolai bizottság nevében Brichta Miksa elnök. — Visszaélések a kéményseprésnél. Luby Géza országgyűlési képviselő a megyebizottsági tagokhoz a következő levelet intézte: Tisztelt bizottsági tag ur! A hozzám minden oldalról Írásban és szóban beadott panaszok folytán a márczius 7-én Nagyká­rolyban tartandó rendkívüli megyei közgyűlésen a következő indítványt szándékozom beadni a ké­ményseprési visszaélések dolgában: Mondja ki a te­kintetes törvényhatósági közgyűlés, hogy tekintetbe véve a jelenben érvényben lévő kéményseprési sza­bályrendelet alapján a községekre, egyesekre jogta­lanul kivetett és behajtott dijak körül elkövetett szabálytalanságokat, a községi bírák, körjegyzők el­lenőrzési mulasztásait és az adózó közönség meg­károsítását, — a mulasztó közegek ellen a fegyelmi eljárást megindítja, a hamis kimutatást készítő ké­ményseprőket szigorúan megbüntetted, az ezer meg ezer becsapott, igazságtalanul megrótt és megzsarolt keménytulajdonosok kárát a vizsgálat során megál- lapittatja és azok visszafizettetéséről sürgősen gon­doskodik. E felszólalásomhoz alapos adatokra van szükségem, kérem azért legyen szives levelem vé­tele után azdnnal felhívni a községi előj áróságot, hogy házról-házra járva állapítsák meg, kire mennyi kéményseprési dijat vetettek ki jogtalanul. Egész évi dijat fél évi seprésért kin szedtek és ennek el­lenőrzése miképen gyakoroltatott ? Az idő rövidsége miatt sürgős választ kérek. Megjegyzem itt, hogy a községi elöljáróság a kéményseprési kimutatások hamis összeállitásáért csak akkor volnának felelős­ségre vonhatók, ha felső hatóságaik a szabályren­deletet nekik élőszóval megmagyarázták volna. így tehát őket a megindított eljárásból felelősség nem terheli. Budapest, 1907. február 23. Luby Géza, or­szággyűlési képviselő. Erre vonatkozólag csak az a megjegyzésünk van, hogy folyó hó 7-én nem lesz vármegyei közgyűlés. — A népkonyhára adakoztak. Főt. Fürth Ferenczné úrnő és Baján Gizi k. a. gyűjtő-ivén : Kaufmann Már­tonná, Berger Áminné, Wagner István 10—10 K, Balogh Kálmánná, Dr. Somossi Ignáczné, N. N. 5—5 K, Borodyné, Wéber Tibor 4—4 K, Báthory Istvánné, Spitz Mórné, Rooz Samuné, Gyurovits Gyuláné, Kauf­mann Adolfné, Kalafoni Jenő, Weisz Lajosné, Kauf­mann Izidorné, Schuszteritsch Ferencz, Kaufmann Izidor 3—3 K, Ampud Jenő, Nemestóthi Szabó Antal, Sternberg Móriczné, Dr. Aldor Adolfné, Dr. Sternberg Gézáné, Spitz Antal, özv. Suszter Jánosné, Dr. Cser- venyákné, Stróbentz Péterné, Bródy Mihályné, Wein­berger Ferenczné, Sarkadi N. Zsigmondné, Rózenberg Bernátné, Varga Imre, Janitzky Albert, Makay József fia, Eigner Simonná, Fried Jenő, Jakabovits Józsefné, Rózenberg Sámuel, Ignácz Jenő, Weisz Jakab, Katz Sámuel, Irsik Ferencz Kerekes László 2—2 K. Blum Samu, Rózner Mihályné Taub Ede, Czáglerné, Pucser, Klein József, Rubletzky, Liebhauser Ferencz, Kovács György, Gyárfás József, Mann Gusztáv, Róth Lipót, Hadnagy Ignácz, Politzer Ignácz, Fanki Simon, Kepets Herman, Havas Izidorné, Klie László. Harász Pálné, Beckmanné, Weiszmann Jakab, Strausz Dezsőné, özv. Friedmanné, Mózes Sománé, Szabó Kálmánná, Adler Gyula, Láng Margit, Grabovszky főkertész, Hahn János, 1 —1 K. Breiderné 80 f. N. N. 50 f. Otosz János, Kurtyán Mihály, N. N. 40 — 40 f. Kaufmann Jakabné, 10 klg. rizst. Rooz Samuné és Kaufmann Izidorné úrnők gyűjtő-ivén : Péchy Istvánné, Nonn Gyuláné, 10—10 K. Gulyás Józsefné, Ringelhan Gyula, Kaufmann Jenő, Reiter Lajos (Szatmár) 5—5 K. ifj. Kaufmann Adolfné 4 K. Sepsy Sándorné, Dr. Starke Antalné, Szokolowszky Lajosné, Fógel Kálmán, Oláh Józsefné, Lobi Jakab, Hollósy Helén, Sztárek Dezsőné, Algay Ödönné, Stróh- májer Ferencz, Demidor Ignáczné, 2—2 K. Ivoth Ká- rolyné, Róth Viktor, Lővvy Dávi.dné, Róth Mátyásné, özv. Blau Sámuelné, Márton Lászlóné, Grosz Józsefné, Túlestem 1—1 K. Lebács Péterné 5 liter bab. — A nemesszivü adakozóknak úgyszintén Mándy Géza ur­nák (Vállaj), ki 50 K-át küldött a Népkonyha számára, ezúton mond hálás köszönetét az elnökség

Next

/
Thumbnails
Contents