Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
Nagykároly, 1907. november 3,-ás-i. czáin. XXXIIT. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. = SZERKESZTŐSÉG: hová a lap szellemi részét érdeklő közlemények küldendők KIADÓHIVATAL : a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-uteza 2. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy érre 5 korona, sm ügyes szám ára 20 fillér. <ts- Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kiábrándulás. Ur— rfégyezés szekere jó utón halad. Már nem kell félteni, már meg van pecsételve ennek is a sorsa. A kik tegnap még lehorgasztott fejjel búsultak a hon állapotán, már teljesén meg vannak nyugodva. Felderült ismét a szent formulák hajnala és nekünk magyaroknak a papiros és nem az élet beszél. Ősi törvényeink is csak papíron vannak meg, miért ne legyen az ország gazdasági jövője is csak a papiroson. Meg van a szent formula és most már minden csendes . . . Az indemnitási vita első napján három képviselő mert felszólalni, egy horvát és két nemzetiségi. Ezek után pedig Thaly Kálmán tört pálczát a kiegyezés mellett. Ne tessék mosolyogni, igen a nagy, az ős kurucz, Thaly Kálmán vette védelmébe a kiegyezést. Legkellemetlenebb volt azonban a Polónyi felszólalása a pénzügyi bizottságban. Csak azt a kis kijelentést tette, hogy a paktum szerint, ha az ország a kiegyezést meg nem kötötte volna, mert a dolog paktum szerint is joga volt, akkor a quota maradt volna a régi. Bizonyos tehát, hogy a quota felemelése nem volt bekapcsolt része a kiegyezésnek és hogy a kiegyezés elmaradása esetén sokkal kevesebbet dobtunk volna oda a mi édes testvérünknek, Ausztriának. Ehhez nem kell kommentár. Ez tünteti fel a nagy nemzeti kormány gazdálkodását a maga rettenetes mivoltában. Ezt az egyet váltották be eddig a sok Ígéret közül . . . Nem is kell messze mennünk. Emlékezetünkben kezdenek felujulni a nemzeti kormány trónra lépésének mámoritó perczei. A külön vámterület, az önálló nemzeti bank, a magyar vezényszó, a nemzeti hadsereg reménybeli megszületésének napjai. Gyarló szivünk félt a hirtelen örömtől való megszakadástól, mikor Kossuth Lajos fiának ajkaitól hallottuk a nagy és szent Ígéreteket. Ezeket annak az embernek fia jósolta meg, a kinek egy szavára nem is olyan régen bénák, nyomorékok gyógyultan rohantak fegyvert ragadni, kinek egy hivó szavára halottak támadtak í el segíteni az élőknek. Reméltük, hogy mindezt megkapjuk, mert hiszen „Kossuth azt üzente“. S a magyar nemzet . . várt . . . sokáig semmi, újra csak semmi ... És vártunk türelmesen tovább . . . És a remények megvalósulása helyett felébredtünk a legborzasztóbb valóra. A remények rózsás hajnalának hasadását hiába vártuk, de felvirradt a kiábrándulás sötét napja. A nagy remények mind hiú ábrándokká lettek. A küzdelem mezeje helyett a megadás temetőjében vagyunk és a kemény küzdőhelyet szolgáltató padok helyett szép bársonyszékek jutottak vezéreinknek osztályrészül És borzasztó árat kellett érte kifizetnünk. Önállóság helyett lekötöttség, szabadság helyett szolgaság, felszabadulás helyett nyomor. A mink a régi időkből megmaradt, mindent odaadtunk és hazárd játékosként dobálunk el magunktól mindent. És a nagyságos kibiczek nem mernek szólni sem. Minden jó, a mit csak elébük tálalnak. A nemzet azonban már megunta ezt a szemfényvesztő játékot. És ha vezérei el is hagyták, uj emberek vezérlete alatt uj életre kél. Meguntuk már a garázdálkodást. Az a miniszteri bársonyszék, a miniszteri állás nem éri meg azt, hogy feláldozzuk érte cserébe a nemzet becsületet, szabadságát, életerejét, mindenét . . . Kifelé alázatosak, benn az országban gyengék, tehetetlenek nem akarunk tovább is lenni. A romlásból és pusztulásból elég volt. A nemzet tovább nem kiséri vezéreit a gyűlölt utón. Sokkal hangosabb ma már szerte az országban a panasz, semhogy a kormány bár mennyire dugja is be füleit, azt meg ne hallja! Most már nem várunk tőle semmit, de követelünk. Követeljük, hogy váltsa be már Ígéreteit. Az eddig kérésre kinyújtott kezek ökölbe szorultak és magasra emelkedve összetörik azokat a bársonyszékeket, a melyekből semmi jó sem jön, hanem vagy semmi, vagy rósz. Ha a kormánynak, ha a képviselőknek nincs elég erejük, vagy bátorságuk, van a nemzetnek. Ezt a szégyent magunkon száradni nem hagyjuk. Ezt a kiegyezést a nemzet el nem fogadja és vissza dobja azoknak, a kik ezzel megkörnyékezni merészelik. Meguntuk már a szemfényvesztés, az üres jelszavak, az Ígéretek és a formulák festett világának uralmát, uj életet akarunk. A nemzet sorsát] továbbra is ilyen kezekbe letéve ne hagyjuk. Ha elűztük azokat, kik a közel múltban a nemzet ellen sikra szálltak és felemeltünk a jobb jövő reményében másokat, úgy változást is akarunk látni. Nem egyéneket akartunk kiemelni és uralomra ültetni, de elveket akartunk győzelemre juttatni. És győzelemre is fogjuk juttatni velük, vagy velük szemben, az ma már egyre megy. De a nemzet egészének győznie kell, ha kell még vezéreivel szemben is. De vége legyen a komédiának! ! — Az egyenes aaok kivetése. Az egyenes adónak 1908. évre, illetőleg 1908., 1909. és 1910. évekre vonatkozó kivetésének megindítása tárgyában a pénzügyminiszter körrendeletét intézett Szatmárvár- megye közigazgatási bizottságához és a nagykárolyi pénzügyigazgatósághoz, amelyben az állami egyenes adóknak 1908., 1909, 1910. évi kivetésére vonatkozó előmunkálatokat, az adókötelezettek és adótárgyak összeírását, az egyenes adónemeknek kirovására szükséges bevallások benyújtását és gyűjtését, valamint ezek alapján az egyenes adók kivetését elrendeli. — Az uj kivándorlási törvény. Andrássy Gyula belügyminiszter már több Ízben kijelentette, hogy uj kivándorlási törvényjavaslatot szándékszik rövid időn belül a Ház elé terjeszteni. E szerint a kivándorlási törvény főbb rendelkezései az emberesemT Á R C Z A. Halottak napján. Zizeg az esőcsepp a száraz levélen, Szomorufüz ága bólongat a szélben, Szomorufüz ága amerre csak hajlik, A néma hantok közt nyüzsgő élet zajlik. Szürkül az ég boltja, közeleg az éjjel, — Kigyulnak a sírok káprázatos fénynyel, Pompázó hantjukon koszorúk, virágok, — Virágos halmok közt közömbösen járok ... Szőke Tisza partján, egy kis falucskában, Akáczos temető csöndes magányában Van egy kicsi sirhant, — benőtte a dudva, Tövissel, csalánnal van tele az útja. Ha oda mehetnék, ha ráborulbatnék, Fájánál egyet-mást elpanaszolhatnék, — Tombolna fölöttem bősz férgét eg éje — Eltitkolt keservem úgy sírnám beléje! . . Bállá Miklós. vaTR&r A vőlegény tiszteletére. Irta: Molnár Gyula. — A .Szatmárrregyei Közlöny“ eredeti tárezaja. A vendéglátás őshazájában — Bácskában — Dezsőfalvy ^.kos falusi birtokában nagy esemény örömünnepét ülik. A nábob egyetlen leánya az ábrándos tekintetű, babaarczu Nusi menyasszony. A vőlegény Thurczky Péter, atléta termetű 26 éves szőke ifjú, a -hires Thurczky ak közül, akik még tudnak enni, inni és verekedni. A tágas verandán virágokkal diszitett asztal körül, jól megállapított sorrendben együtt ül már a szomszédos gentry. — Az asztalfőn egy termetes asszonyság, a ház úrnője, jobbján az ünnepelt pár. A vacsora már kezdetét vette. Libériás inasok és bóbitás szobalányok óriási tálakon monstre-süllőket és keesegéket aspik és tartármártással hordanak körül. Péter (aki a délutáni gyorsvonattal jött, s izgatottságában alig evett, most olyan éhes, mint a farkas. Nagy adag halat vesz ki a tányérjába, aztán szégyenlős arczczal fordul menyasszonya felé.) Kérem Czicza ne ügyeljen rám, mert én sokat fogok enni. Nusi: (kaczagva) Oh én azt nagyon szívesen látom . . . (Péter komolyan veszi a dolgot s végez a hallal.) A második fogás gömbölyű ezüst tálezákon föltornyozott pástétom ismét aspikkal. Péter, (garmadával halmozza tányérjába a pástétomot) : Kitűnő gondolat volt a mamátál egy második első ételt adni. Nusi: Ilyesmiben a mama fölülmúl hatatlan. (Mellesleg szólva ez a fogás a vendégek közt is némi feltűnést kelt, az asszonyok gunyusan ösz- szemosolyognak, mig a férfiak gyanútlanul látnak hozzá.) A harmadik fogás marha és őz fiié, — vad- szószszal. Péter: (nem lankadó buzgalommal fogyaszt.) Tudja Czicza mit gondolok én? Azt, hogy az előételek csak fokozzák az ember étvágyát. Egyébiránt csak a marhahús az igazi étel. Nemde? Nusi: Lehet hogy igaza van kedves Péter. Én azonban sohasem eszem éhséges étvágygyal. Azt sem tudom, mit jelent az, éhesnek lenni. Mondja: még mindég éhes ? Péter, (merengve) Mikor igy maga mellett ülök, megtudnám enni az egész világot! A következő fogás : Kétféle pecsenye : malacz és poulard, sokféle színű salátával. Péter: (nem hagy a magát.) Sokan aztltartják, hogy a malacz a legjobb pecsenye! En nem . . . En a poulandt-t sokkal jobb szeretem. Tisztán előítélet, hogy a malacz jobb volna. Nusi: (gúnyos mosolylyal.) Megkell adni, hogy maga előítélet mentes . . . Látom, hogy se a mala- ezot, de a poulart nem veti meg ... Uj tál étel jön : Vagdalt hússal bélelt rétes. A férfiak megtöriik verejtékes homlokukat, föl-föl hör- pintenek egy-egy pohár egrit. Egyebekben a lakoma akadálytalanul és vígan folyik tovább. Péter (lankadó szárnyakkal, kissé nehézkesen) : Hála égnek tésztáig jutottunk. Nusi: Korán örvendez. Péter: (meghökkenve): Hogy érti ezt ? Nusi: En nem árulom el a menüt. Csak azt súgom meg, hogy tartogasson valamit az étvágyából. Péter: (miközben a rétest ropogtatja) Igazán kiváncsivá tesz. A vőlegény kíváncsiságát csakhamar kielégítik. Fáczán s fogoly sült jó szivárvány színekben pompázó befőttel. A hölgyek e váratlan fordulatot jó izü sugdo- sássál fogadják és olyan megjegyzéseket tesznek, aminőket nem szoktak visszamondani. Az urak újból nekifohászkodnak. Péter: (elboruló arczczal): Éppen a kedvencz ételem . . . (Elszántan vesz ki jókora adagot) Hogy fogok vele megbirkózni ? Nusi: Én tudom, hogy maga bajnok? Péter: Ördögbe is . . . Sik-futásban bajnok
