Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
s — Vármegyei virilisták. Szatmár vármegye iga- zoló-választmánya folyó hó 24-én állapította meg a vármegyei legtöbb adótfizetők 1908. évi névjegyzékét. A névjegyzéket egy folyó hó 24-én kiadott rendkivüli kiadásban „Szatmvárvármegye Hivatalos Lapja“ közli. — Vármegyei közgyűlés. Szatmármegye közönsége folyó évi október hó 10-én tartja meg rendes őszi közgyűlését. A gyűlést megelőző napon az állandó-választmány ülésezik. — Számonkéröszék. Szatmármegye főispánja a jövő hó 4-én számonkérő-széket tart. — Kossuth Ferencz üdvözlése Luby Géza orsz. képviselő ma a következő táviratot intézte Kossuth Ferenczhez, mint az országos függetlenségi párt elnökéhez : Fehérgyarmat. A szatmárvármegyei függetlenségi párt Fehérgyarmaton a mai napon megtartott közgyűlése alkalmából indítványomra elhatározta, hogy a kvótafelemelés és az Osztrák-Magyar Bank meghosszabbítása elleni küzdelemből kifolyólag Nagyméltóságodat a tanúsított erélyes magatartása következtében üdvözli és egyúttal a párt alapelveinek következetes megvalósítására kéri fel. A párt nevében Luby Géza. A birtokrendszer reformja. Nagykároly, 1907. szeptember 29, Szemmelláthatóan és vaskövetkezetességgel töri immár keresztül a történelmi előítélet burkát és szívódik fel a közvélemény termő talajába egy gondolat: a birtokrendszer reformjának gondolata. Közgazdasági intuitionk már határozottan érzi és tudja, hogy munkáshiánynak, kivándorlásnak, ipari hátramaradottságnak és egyáltalán összes gazdasági betegségeinknek és ezeken át a közjogiaknak is gyógyulása csak a birtokrendszernek és az őstermelésnek a jelenlegieknél helyesebb alapokra fektetésétől várható. Ezen kell kezdenünk. Ez az A betűje annak a nagy A B C-nek, melyből a jövendő, gazdaggá és nagygyá teendő Magyarország történelmének Íródnia kell. Nem is hiányzik ma már — merjük mondani, csak az a modern Széchényi, az a nagybirtokos avagy hitbizományos főur, aki a kétkedést és kicsinyes gyanút kizáró önzetlenség vértezetével szálljon síkra s a birtokrendszer reformálásának kérdése rohamosan megoldathatnék. A nép földéhsége, az a lázas mohóság, mely- lyel a paraszt jó az Isten, majd megsegít — hagyományos utógondolattal kapva-kap egy-egy darab földbirtokba vételén, tekintet nélkül arra, vájjon a velejáró teher elviselhető-e vagy sem, világos jele annak, hogy a földkérdés megoldása már nem sokáig várhat magára. Korántsem áltatjuk magukat azzal az immár közkeletűvé válni kezdő hittel, hogy a földéhség csilapitása az a csoda szer, melytől összes bajaink egy csapásra elmúlnak és hogy a földkérdés megoldása minden; sőt jól tudjuk, hogy ez a kérdés is csak tartozéka és része a megélhetés nagy kérdés- komplexu mának. E megélhetés alatt itt nem a puszta önfentar- tást kell értenünk, hanem a társadalmi felemelkedés lehetőségét is. Ezt gyakran halljuk gazdagodási, vagyonszerzési vágynak nevezni-szemrehányásképpen és maliciával. Mi ezzel szemben igenis elismerjük legsajátabb jogát minden napszámosnak és munkásnak arra, hogy egy kis ház, kert, föld megszerzésére törekedjék és ezt az ő megélhetése föltételéül tudjuk, épp úgy, mint ama magyar okleveles mérnök törekvését — ,Nem hiszem 1 — kiáltá szenvedélyesen a nő. — Érzem, hogy nem a valót montad. — Megragadta a férfi kezét. Nézz a szemembe ! Ismételd, hogy gyötrelmeim hiábavalók . . . A férfi kirántotta a kezét és szinte durván ri- vallt az asszonyra. — Ne fagass! Hagy magamra! Hangja tompa volt, nehezen és szaggatottan, hörögve beszélt, homlokára kiült a meggyötrött szív könnye : a verejték. De a feleség nem engedett. — Nem megyek. Ha kiversz bottal, visszajövök. Ha kizársz, betöröm az ajtót. Ha csak egy tapodtat teszel, árnyékodnak szegődöm. Tudni akarom a valót. — Igen? Tudni akarod? A valót? Hát jó! Tudd meg! — és a férfi vonagló ajkain szárazon kúszott elő egy kínos nevetés. Nos igen, szökni akartam, mert — sikkasztottam. — Jézusom! — Hozzányúltam a bank pénzéhez. Eddig tudtam titkolni, takargatni a hiányt, holnap már minden kiderülhet. El akartam menekülni valahová idegenbe, hol nem ismernek, hol dolgozhattam volna tovább érted-érettetek ... A nagy világnak meghaltam volna. Meglelték volna ruháimat valamelyik viz partján . . . Régen szolgálom a bankot, az összeg nem oly nagy, reátok és reám való tekintettel, a te esdeklő szavaidra talán hallgattak volna . . . — Sikkasztottál . . . — Kellett 1 Te is beteg voltál . . . néha játszottam is. — Te? — Persze, nem tudtad . . . Hiszen csak ritkán történt. De üldözött a balsors, mindig vesztettem. Az uszorakölesön roppant szaporodik és hízik, mint a falánk kígyó . . . Igen . . . igy van . . . vesztetZATMÁRMEGYEI KÖZLÖÍ nagy fizetésért német vállalat szolgálatába jutni, amit ő egyéni érvényesülésnek nevez. A birtok is csak mint a megélhetés eszköze tehet számot, mint akár az emberi munka s valamely teljesen eladósodott birtokosság ugyan oly fokú elégedetlenséget fejt ki, mint akár valamely eladósodott tisztviselői kar, vagy akár az életfeltételeit meg nem lelő munkásnóp. S midőn látjuk, hogy hazánkban már nemcsak a birtoktalanok vándorolnak ki, hanem napról- napra nő azoknak száma, kik birtokukat eladják, hogy kivándorolhassanak, akkor önkénytelenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ime ma már Magyarországon abirtok sem biztosítja a megélhetést, a szerény és megérdemelt gyarapodást, a társadalmi emelkedés lehetőségét s indíttatva érezzük magunkat a baj okait mélyebben kutatni. E kutatásainkban aztán reá bukkanunk az uzsora töméntelen fajtáira, mely országunkban pusztít, továbbá adórendszerünk fordítottan progresszív voltára és még sok egyébre, de mindenekfelett oly jelekre, melyek arra vallanak, hogy minden bajok és visszaságok gyökérszálai mélyen benyúlnak a magyar birtokrendszer kérdésébe és világosan áll előttünk a földéhség és a kisbirtokosok kivándorlásának ellentmondó tényeinek magyarázata. A földéhség lázas tünetét leghamarabb megérezte a spekuláczió s leghamarabb vállalkozott azt haszonra váltani; a parczellázó üzlet hihetetlen méreteket ölt. Orvosságnak szeretik hirdetni a kivándorlás ellen. Komoly aggodalmunk azonban, hogy ez az orvosság veszedelmesebb, mint a baj maga, s ha majd évek múlva az okszerütlenül vállalt terhek révén előállott képzelt érdekek szertefoszlanák, oly válságban lehet részünk, mely egy háborúval felér. Ezért, csupán az események és fejlemények tárgyilagos megítélése alapján a birtokrendszer kérdésének mint elsőrangú fontosságú kérdésnek tanulmányozását a kormány figyelmébe ajánljuk. Nagy vasúti szerencsétlenség ÉrkörtYélyesen. — A „Szatmármegyei Közlöny“ kiküldött tudósítójától. — Borzalmas vasúti szerencsétlenség színhelye volt folyó hó 26-ikán éjjel az érkörtvélvesi vasúti megállóhely. Ugyanis a jelzett időben a Debreczen- felől városunk felé jövő és az Érkörtvélyesen veszteglő 1768. számú személyvonatba beleütközött egy közvetlen utána jövő tehervonat és az összeütközés következtében, mintegy 12 vasúti kocsi porrá zúzódott és 10—12 ember pedig kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Közvetlen a szerencsétlenséget követő reggelen kiküldöttük a helyszínére tudósítónkat, aki eljárásának, eredményéről a következőkben számol be. Érkörtvélyes vasúti" őrház, feltételes megállóhely, egy épületből áll, amelyben az állomás-elöljáró lakása és hivatalos helyisége van. Maga a megállóhely egy homok buezkán terül -el és személyforgalom lebonyolításán kívül csupán személyp podgyász és igy őszi időben szőlő és bor feladására van berendezve. A megállóhety főnöke és egyedüli intézője egy Megyeri András nevű vasúti szolga, akit a szerencsétlenség annyira megrendített, hogy alig hallhatóan suttogva beszélt. Az állomási épülettől alig par méternyire, a sínek baloldalán hevernek a porrá tört vasúti kocsik roncsai, amiket mindjárt reggel az Érmihály- falváról érkezett segédvonat személyzete hányt ki a pályatestről mostani helyére. A hatalmas vasdarabok, tengelyek, kerekek apró szilánkokká vannak zúzva. Kiküldött tudósítónk felkérése folytán Megyeri tem is és az uzsora . . . Szöknöm kell! De neked mindig küldök annyit, hogy élhess . • . — Velem ne törődj! De te . . . börtönbe kerülnél . . . Nem, nem! Menekülj! Gyorsan, gyorsan! Vidd az irományokat. Megvan minden ? Hamar, hamar! ,Te eltűnsz, meghalsz ... én meggyászollak. Siess! Én majd odaborulok az igazgató elé és megkérem, ne jelentsen fel . . . Dolgozni fogunk . . . te is, én is és megtérítjük a kárt . . . Eladok mindent . . . Menekülj! Siess! És az asszony lázas gyorsasággal férjére dobta a kabátot, az irományokat belegyümöszölte a táskába . . . — Kell még valami? Mindent kiszedtél a fiókodból ? Odarohant az asztalhoz és felkapott egy csomagot. Egy kis levélke esett ki belőle Illatos, lila- szinü. Az asszony utánanyult. Szeme megakadt egy szón. Csak néhány szó volt benne, ennyi: — Ha már miattam vétkeztél, veled megyek. Csókol Vimád. Az asszony megdermedve állt egy pillanatig, majd felkapta az asztalon fekvő csomagot és a férje arczába vágta. —• Gazember, hitvány! — kiáltá és azután úgy, ahogy volt, kirohant a sötét, hideg éjszabába. A kapun éppen akkor jött be valaki. Az asszony félrelökte és kiszaladt az utczára, a hol egy rendőr járt behúzott- nyakkal fel s alá. Hozzáfutott. — Segítség! Jöjjön .... jöjjön kérem . . . betörtek a lakásomra ...........a tolvaj még ott van .. siess en, mert szökni akar . . . A rendőr sietve követte az asszonyt fel a lakásba. A férj még ott volt. A nyitott ajtókon besivitott a szél Egy rosszul zárt ablakot vad erővel csapott a falhoz: az üveg szertetörVe, csörömpölve esett a földre . . . Y András a következőkben adta elő a vasúti szerencsétlenség részleteit. Az 1768-as vegyes vonat mindenkor éjjel lóra 10 perczkor érkezik Erkörtvélyesre. Ez a vonat ott 2 perczig szokott állani, a szerencsétlenség idejében azonban 50 kosár szőlő felvétele végett a rendesnél több ideig időzött ott. Minthogy úgy a személyvonat személyzete, mint az állomási személyzet tudta, hogy közvetlen a személyvonat után Érmihályfal- váról 5 perczczel később egy tehervonat lett útnak indítva, az álló személyvonat hátsó része piros lámpákkal lett felszerelve. A piros tudniillik tiltó-jelzés. Ezenkívül az állomáson mindazon intézkedés foganatosítva lett, amely a vonatnak az állomásra való bejövetelét meg kell, hogy akadályozza. Alig folyt a szőlő felrakás 2 perczig, amidőn hallatszott a tehervonat dübörgése. Az állomásszemélyzet mindent elkövetett arra nézve, hogy a rohanó tehervonatot megállítsa. Ez azonban nem sikerült. Megyeri András látva a közeledő szerencsétlenséget, nyomban intézkedett, hogy a személyvonat elinduljon és igy vélte a közeledő szerencsétlenséget kikerülhetni. Ez az intézkedés is sikertelen maradt azonban, mert a teljes gőzzel rohanó tehervonat óriási robajjal bele- roliant a már mozgó személyvonatba. Az összeütközés oly erős volt, hogy Érmihályfalván, Érkörtvélyesen és Reszege-Piskolton azt hitték a lakosok, hogy földrengés történt. A személyvonat utolsó 2 kocsija, amelyben szerencsére senki sem ült, izzé- porrá tört; a harmadik és negyedik kocsi, amelyben már voltak utasok, szintén nagyon megrongálódott és a benne ülő utasok többé-kevésbbé súlyosan megsebesültek. A tehervonat hét kocsija szintén darabokra tört. Az összeütközés erejét, azt hisz- szük eléggé jellemzi az, ha leírjuk, miszerint egy vasúti sin hét darabra tört. A ,sérültek a következők: Fehér Jánosné, re- szegepiskolti czipész neje vállperecz és kulcs-csonttörést szenvedett, beszállították a nagy károlyi közkórházba, ahol most élet és halál között lebeg. Schwartz Lajos és Kaufmann Farkas, nagy károlyi lakosok súlyosabb sérüléseket szenvedtek, lakásukon ápolják őket. Súlyos sérülést szenvedett még Rosenbaum Simon nagyváradi magánzó, Erdélyi Lajospé, reszegepiskolti lakos és leánya Emilia, továbbá Ma- gyary Béla budapesti kereskedő, Mészáros Darno- kos, vasúti málházó felesége, stb. stb. Megyeri András azonnal telefon-jelentést tett az érmihályfalvai állomáshoz, ahonnan egy segély vonat munkásszemélyzettel, Frater Gáspár sebész-orvossal érkezett meg, aki a sebesültek sebeit bekötözte. A segélyvoi lattal érkezett munkások a pályát 2 óra alatt szabaddá tették, amikor a vonat elindulhatott. A hajnali vonattal Nagykárolyból Dr. Czukor, Dr. Jékel, pályaorvosok, Madarassy István főszolgabíró érkeztek meg, akiknek azonban már dolguk nem akadt. A felelősség a megindított vizsgálat szerint kizárólag csak a tehervonat mozdonyvezetőjét illeti, aki a jelzéseket nem figyelte meg. A felületes mozdonyvezetőt a tegnapi napon állásától felfüggesztették. Amint értesülünk, a sebesültek közül négyen az államvasutak ellen kártérítési pert szándékoznak indítani. Nagy vérengzés Fehérgyarmaton. Az ev. ref. egyház czéljaira folyó hó 25-én Fehérgyarmaton bált rendeztek, amelyen a szatmári Iparos Dalegylet is részt vett, amennyiben a bált hangverseny előzte meg. A mulatság ideje alatt a dalárdisták egy külön terembe, vonultak s ott együtt szórakoztak. Bakó István gyarmati birtokos közéjük egyeledett és egyik a sok éneklésben kifáradt tenoristát erőszakolta, hogy neki énekeljen. Ez erre nem volt hajlandó, mire Bakó úgy őt, mint a többi jelenlévő dalárt szidalmazta és gyalázó kifejezésekkel illette. Az önérzetükben megsértett emberek erre a helyiségből kidobták. Bakó a kisbirót, egy Bélteki nevű egyént s egy katona altisztet felbujtogatva, megrohanta a vendégszeretet oltalma alatt békésen szórakozó dalárokat és inzultálni akarta őket, azonban póruljárt, mert emberére akadt s kénytelen volt felbujtogatott legényeivel együtt egy pár pofon árán visszavonulni. A dalárdisták egy része ekkor megelőzendő minden további kellemetlenséget, feljelentést tett a csendőrőrsnél a verekedő Bakó és társai ellen, akik közül a kisbirót, a katona altisztet és egy legényt le is tartóztattak. A mulatság ezután zavartalanul folyt egész addig, mig a reggel 6 órakor Szatmárra induló vonathoz nem készülődtek. Ekkor azonban nagyon valószínű, hogy Bakó és verekedő társainak biztatására, egy csapat legény vasvillával és dorongokkal felfegyverkezve, valóságos embervadászatot indított a mit sem sejtő dalárdisták ellen. Mindegy volt neki, csak idegen nadrágos ember legyen, azt megtámadták és véresre verték. Kölcsey János kir. törvényszéki bírót, ki vejének látogatására ment Fehérgyarmatra, szintén majdnem bántalmazták, kővel hajigálták s ha véletlenül két ismerős falubeli ember nem veszi pártfogásába, talán csak testi épségének árán menekülhetett volna meg a feldühödött emberek elől, akik aztán nem elégelve meg a guerilla harezot, szekérre kaptak és kijöttek a vasúthoz és vagy 10—15-en dorongokkal az állomás helyiségében megrohanták az ott összegyülekezett, mintegy 15 dalárdistát s közülök Csapó Jánost, Tóth Eleket igen súlyosan, Kis Eleket és Gaált szintén súlyosan bántalmazták. Csapó János sérülései oly komolyak, hogy felépülése, tekintve öreg korát, kétséges. Többen kissebb, nagyobb sérülések árán menekültek.
