Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
Nagykároly, 1907. szeptember 29. 30. XXXIII. évfolyam. Jizotmárme POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. = MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. = SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők NAGYKÁROLYBAN Deák-tér 20. sz. Telephon 59. szám. Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56. szám. D r. FELELŐS SZERKESZTŐ : ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : HÁNYÁK és TÓTH. A junktim. Nagykároly, 1907. szept. 29. — ő. — A politikában néma csend honol. Az a csend, melyről mindnyájan tudjuk, hogy a különféle csendek természetrajzában az úgynevezett kínos csendek közé tartozik. Az egyedüli probléma, mely az érdekelt köröket jelenleg nagy mértékben foglalkoztatja, az a hamletti töprengrés, hogy van-e junktim, vagy nincs. A mi magyarul körülbelül annyit tesz, hogy a kiegyezés megköthetése czéljából, kötelezhető-e a magyar kormány olyasmit tenni, a mit tennie nem kell és a mit tennie nem szabad, mert jogában nincs. Régi dolog ugyanis, hogy a kiegyezés és a quóta ügye két egymással szükségszerüleg nem összefüggő dolog. A kiegyezés megkötése, vagy meg nem kötése teljesen tőlünk függő momentum, melynek a czélszerüségi okon kívül más indoka nem volt a múltban és a vámszövetségnek még a legtulzóbb hívei szerint sincs más oka a jelenben sem. A quóta, — a közös ügyek költségeihez való hozzájárulás aránya — azonban természetes és szükségszerű folyománya a két állam közötti jelenleg fennálló reál uniónak, mely hozzájárulás mindaddig terheli Magyarországot, mig csak ez a kapcsolat fennáll. Es e két fogalom nagy eltérését és egymástól való függetlenségét igazolja az is, hogy a quóta tárgyában külön úgynevezett quótadeputatiók döntenek, ezek meg nem egyezése esetén pedig a két országgyűlés, esetleg pedig, — jelenleg évek óta — a király. A quóta kérdésében mint látjuk nem a két ország mindenkori kormánya a határozó faktor. Természetes tehát, hogy az ő hatáskörébe vágó kérdések eldöntésénél sem az osztrák, ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedéire 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyjévr^ 5 korona. Jegyes szám ára 20 fillért, «fs- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyiltt^“ sora 40 fillér. / sem a magyar kormányt a quóta kérdés bele- vonásáv|ií, a Tárgyalások keretén belül ettől füg- gőleg határozó tényezőnek tekintenünk nem lehet. Mikor tehát az osztrák kormány a kiegyezés kérdésébe e kérdést akarja bele vonni, merényletet követ el az e kérdésben határozó állami tényezők törvényes jogköre és közvetve a magyar parlament és a magyar állam alaptörvényei ellen. Törvényben gyökerező jogaink elleni ezen legújabb merénylet az osztrákok részéről nem lep meg bennünket. Hozzá vagyunk szokva. Annál inkább lep meg azonban a magyar kormány azon ma nem is titkolt ténye, hogy a kiegyezés kérdésében igenis ma már nagy szerepet kezd játszani a fenti értelemben vett junktim. Mi alapon, mily jogczimen ment bele a kormány a kérdésnek ily utón való tárgyalásába az előttünk és mindenki előtt, a ki a dolgokkal csak egy kissé foglalkozik,örök rejtély marad. Jogainknak mások részéről sok Ízben megkísérelt megnyirbálása nem szokatlan előttünk, de engedékenység ott, hol a legnagyobb erélyre volna szükség ésjogfeladás ott, hol a jogfenntartás legerősebb eszközeire volna szükség, uj jelenség a magyar birodalom kormányzásának történetében. A kiegyezési iái gyúrások egesz menete egy tervszerűen keresztül vitt pressionáló hadjárat benyomását kelti fel. Meg kell lennie a kiegyezésnek azért, mert ez a monarchia másik államának eminensebb érdeke, meg kell lennie, mert ellenesetben, tudniillik, ha a törvényhozás a közösséget a vámügyekben legalább 1910. deczember 10-ig terjedő időre meg nem állapítaná, az osztrák magyar bank szabadalma ez évi deczember hó 31-én önmagától megszűnnék. Ez a sietség és a kényszer magyarázata. Ezért utaznak á'Ht^A1'n'szteN'n!< hónapok óta meghatározott időközökben Bécgbe és ezért van olyan gyakran szerencsénk a bécsi miniszterekhez. Még szegény Államvasutaknak sincs a sok utazgatásból semmi haszna. És az országnak ? ?? !! A magyar nemzetet az alkotmány iránti oly határt nem ismerő szeretet jellemzi fennállása óta, a melyhez foghatót a világtörténelem nem ismert. Meg tudott ezredéves fennállása alatt mindenkinek bocsátani, de azzal szemben a ki az ő jogkörébe átlépni, az ő alaptörvényeit az ő alkotmányát megbántani merészelte, kegyelmet nem ismert és azzal szemben kegyelmet ismerni nem is fog soha. Komoly, szervezett támadás ellen vagyunk kényszerítve egész erőnkből, minden képességünkkel védekezni. Alaptörvényeink, alkotmányunk szent alaptételei elleni támadással szemben kell védekeznünk. Védekeznünk a végletekig. A magyar nemzet gazdasági sorsa, államiságával egybeforrott becsülete van koczkára téve. Mi nem engedhetünk. A hol a jog a jogtalansággal kerül szembe, ott a jognak minden mellék tekintet nélkül győznie kell. Vesztenie nem szabad. Az egész kiegyezési harczban a mi sorainkban van az igazság. A mi zászlónk viseli az igazság jelmondatát. „A haza minden előtt.“ A liaza erdeje u/T t.ivaiija, hegj- c^ijc gainkhoz kell ragaszkodnunk tekintet nélkül arra, hogy jogainkhoz való ezen ragaszkodásunk sérti-e mások anyagi vagy bárminő érdekeit. A ki e válságos parczekben hagyja el harezba vitt lobogónkat, elárulja a nagy és nemes harezba bocsátkozottak sikert követelő, győzelmet óhajtó elszánt seregét. Elszánt sereggel pedig még a vezérnek sem szabad szembe szállania. Kétes merénylet volna, veszedelmes vállalkozás !!!... T A R C Z A. Poéta sors. Az erdőben barangoltam, Ezer fehér ákácz ringott. Mámoritó kéjt leheltek Rózsák, szegfűk, rozmaringok. Bokor tövén fülemüle Átlőtt szivvel pihent halva. Ajka nyitva, éppen akkor Kezdett édes, csengő dalba. Golyó érte, mikor dalolt Tüzes, boldog szerelemrül, Erdő bokra, rét virága Friss dalától visszacsendült. Rózsa, mályva mind őt leste, Szellő vitte dalát széjjel; Dalolt, dalolt és hirtelen Ráborült a sötét éjjel. Alig hogy élt, pihenni tért, S mégis boldog az a halott, Kinek ajkán, szive mélyén Ki nem fogytak a friss dalok. Nincs busább, mint a vén dalnok A ki jár-kel törve, kopva, Elfogyott a dal szivéből, Próbálgatja még titokba. Próbálgatja, de hiába, Nem csendül már szava dalba. Rózsák, szegfűk másnak nyílnak, Mást csókol az édes illat. El, de érzi: meg van halva. Feleki Sándor. Éjjel. Itta: Peterdi Sándor. A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Odakün gyalázatos idő van. Nehéz eseppekben hull alá az ólmos eső, mely nagyokat koppanva csapódik a földre. A szél végig-végig szalad az ut- czákon, azután elpihen, mintha uj erőt akarna gyűjteni a következő rohamra. Nem is csoda, ha az álom tündére hamarosan visszaröppen az égbe és a kis csöppség, Baracsi Ödön bankhivatalnok fiacskája nem tud aludni. Egy ideig csak halkan gügyög, aztán felsír. Édesanyja felriad, a gyerek ágyacskájához siet, felveszi és úgy abajgatja, csititgatja. Aggódó tekintete odatéved a másik ágyra, fél, hogy a gyermek felébreszti apját. Az éjjeli mécses fellobbanó lángjánál ekkor észreveszi, hogy az ágy üres. — Szegény férjem, még mindig dolgozik. Persze most van a mérlegzárás. De éjjel mégse kellene oly sokáig fennmaradnia, A másik szobából vékony sávban szűrődik ki a világosság. Az asszony elaltatja gyermekét és halkan kinyitja a szoba ajtaját. Férje csakugyan ott szorgoskodott az íróasztal mellett, amelynek minden fiókja ki volt huzva. A padlón, a székeken irományok, hevertek összegyűrve, összetépve. A férfi éppen levelet irt, a nő csendesen ráborult. — Édesem, már késő van . . . — Ki az ? Mi . . te vagy! Hogy megijesztettél. Minek zavarsz ? Tudod, hogy sok a dolgom! — Nem kell mindent ma elvégezned, hiszen holnap is van nap! Azt gondoltam, úgy elmerültél, hogy nem is veszed észre, az óra mutatója menny- nyire előresietett már . . . — De igen . . . igen . . . menj csak aludni . . . mindjárt jövök ... De menj hát már . . . — Á megfeszített munka izgatottá tesz . . . — Különösen, ha zavarnak. — Oly sápadt vagy, pihenned kellene. Hagy magamra, ha mondom. Sopánkodol, hogy mily soká ébren vagyok, és mégis tartóztatsz . . . A nő megcsóválta fejét és visszafordult, hogy a hálóba térjen. Ekkor az egyik széken férjének kis utazótáskáját vette észre. Néhány irat és néhány fehérnemű volt beledobva. — Mi ez? te utazni akarsz? — Dehogy is akarok! Hiszen akkor csak szóltam volna! Most meg már gyanúsítasz? — Gyanúsítalak? Oh dehogy! Csak kérdezlek, mert a táska a kamarában szokott lenni. De lám, az utibundád is itt van! Ödön! Mit titkolsz előttem? — Bolond beszéd ! Semmit! feleié ingerülten a férj. — De igen! Ez a rendetlenség, zavarod, ezek a készülődések ... Te el akartál utazni I De igen! És pedig lopva, titokban, az éjjel! Ödön, az Isten szent szerelmére! . . . fagyos hidegség borzongat, a szivemet vasmarokkal szorítja valami . . • Beszélj kérlek, beszélj. S aztán odarohant az íróasztalhoz, s mielőtt férje megakadályozhatta volna, felkapta a levelet, a mely ott feküdt. — Nekem szól! — sikoltá a nő kétségbeesve, — tehát igaz! Igaz ! Aztán zokogva.borult férje vállára. — Édes, édes Ödön! mért nem tárod fel előttem szivedet? Valami baj fenyeget, hogy ki akarsz térni előle ? Milyen vész ólálkodik körülöttünk ? Honnan tör reánk ? Ember, ne néz szótlanul, némán, hanem beszélj! Ödön! én vagyok itt, feleséged, hitestársad, jogom van tőled követelni, hogy mindent megmondj! Nézd már nem sírok! Szemeim szára- rok, erős vagyok, beszélhetsz. A férfi tétova tekintettel nézte a vergődő asz- szonyt. — Mit gyötrőd magad?No igen,holnap reggel hivatalos ügyben el akartam utazni. Korán reggel kell indulnom, nem lett volna időm búcsúzni. Hogy tehát ne nyugtalankodjál, levélben, igen levélben akartam tudtodra adni. No igen. Ez az egész. Persze, hogy ennyi.
