Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-25 / 34. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Gazdasági törvényeink. A gazdasági törvényhozás terén az utóbbi években nem sokat produkált az országgyűlés. Pedig kereskedelmi és gazdasági életünk számos viszonylata régóta követeli a törvény utján való szabályozást, avagy a gyakorlati életnek megfelelő módosítást. Kereskedelmi törvényünk, a mely három évtized óta hatályos, még mindig változatlan, noha az évek hosszú során át hazánkban és a külföldön szerzett tapasztalatok mind égetőbbé teszik módosításának szükségét. Különösen a törvénynek a kereskedelmi társaságokra vonatkozó része az, a mely sürgős módosításra szorul. A részvénytársaságok alapítása és igazgatása körül számos uj mozzanat merült fel az évek folyamán, a melyek gondos figyelembevételt követelnek. Az igazgatóság tagjainak felelőssége meglehetősen hiányosan van szabályozva és az 1906. évi német jogászgyülés is —noha a Németbirodalomban alig tiz éves az uj kereskedelmi törvény hatálya — szükségesnek mondta a kérdésnek ismételt szabályozását. Szövetkezeti törvényhozásunk hiányai köztudomásúak és mégis késik azok orvoslása, noha Nagy Ferencz egyetemi tanárnak már évekkel ezelőtt jelent meg a kormány megbízásából készített javaslata. A törvényünk által ismert kereskedelmi társaságok mellé, az 1892-ik évi nómetbirodalmi törvény megalkotása óta, a kereskedelmi társaságnak egy uj alakja sorakozik. A korlátolt felelősségű társaság formájának hazánkban való meghonosítását kívánatosnak tartjuk, mert a részvénytársaság és a közkereseti társaság előnyeit igen megfelelően egyesíti magában. Ausztria már alkotott (1906.) egy erről szóló törvényt, hazánkban pedig a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége dolgoztatott ki legutóbb törvényjavaslatot e társasági formáról. Reméljük, hogy a kormány engedve a legilletékesebb tényezők által kifejezett óhajtásnak, nem fog késni a maga javaslatának előterjesztésével. Ausztria egyéb tekintetben is megelőzött a gazdasági törvényhozás terén. Megalkotta a cheque- törvényt, a melyet évek óta sürgetünk mi is, de hiába, éppen úgy, amint a folytonos sürgetésünk ellenére sem sikerült módosítani, a kereskedelmi törvénynek a biztosítási ügyletre vonatkozó részét, amely annyi bajnak és visszaélésnek kutforrása. Az ezen üzletág szabályozására annál inkább lenne nagy szükség, mert a szabályozásnak állampapírjaink és egyéb értékpapírjaink itthon való elhelyez- tetésére is van jelentős kihatása. Különben a szóban levő reform már vagy egy évtized óta van napirendben, amennyiben már Szilágyi Dezső megbízásából készült annak idején egy törvénytervezet. Sajnosán nélkülözzük még mindig hosszadalmas, nehézkes és költséges csődeljárásunk reformját is valamint a hitelezőket károsító cselekményeknek csődön kívüli megtámadás intézményének behozatalát. A fegyenczipar dolgában sem történt rendelkezés, pedig ennek versenye is — a mint azt már számos alkalomkor hangsúlyozni bátrak voltunk — nagy kárára van a szolid kereskedőnek. Fájdalmas, hogy mint a kivándorlás kérdésében, úgy a fegyencz ipar anyagi sikerei tekintetében is a világ minden államának versenyében mi győzedelmeskedünk. Kívánatos volna a letartóztatási intézetekben és a javítóintézetekben a mai munkák helyett olyan iparágakra oktatni a munkásokat, amelyeket csak most készülünk hazánkban meghonosítani. Ezáltal azt is el lehetne érni, hogy ezek a munkások kiszabadulások után könynyebben jutnak foglalkozáshoz, a mi sociológiai szempontból is üdvös lenne. A telefondíjak leszállítása évek óta nemcsak kereskedelmi köreink, de az egész lakosság forró óhajtását képezi. Számtalanszor meg is Ígérték a jótéteményt, de daczára az e tárgybani sok ankéttanácskozásnak, nem valósították ezt meg. A váltóóvás reformja, amely külföldön napirenden van, nálunk persze szintén kívánatos. Az óvás mai alakszerűsége nehézkessége mellett, teljesen felesleges teher, mert azt egy ajánlott levélbe foglalt értesítés is pótolja, költsége pedig igazán ok nélkül terheli az érdekelteket. Azt hisszük, hogy az óvást csak kivételes esetekre kellene fenntartani, általánosságban a fent említett értesítés teljesen elégséges lenne, akár az elfogadás, akár a fizetés hiányáról, akár egyéb váltócselekményről van szó. Ha a keresetekre hozott első végzések nagy horderejű kézbesítése hivatalszolgákra bizatik, bizonyára megnyugodhatunk a szóban levő óvási értesítéseknek postai utón való kézbesítésében is. A Németbirodalomban a váltóóvás egyszerűsítése tárgyában készült törvényjavaslat szintén az óvás postai formáját kívánja alkalmazni. A polgári perjogunknak gyökeres reformja is még mindig késik és az eljárás most is az írásbeliség nyűgében van. A kereskedelmi forgalom legjobban érzi ennek az elavult eljárásnak káros következéseit, a szükségképp lassú Ítélkezésből eredő nagy bajokat. Reméljük, hogy a mai igazságügyi kormány megalkotja majd az elődei által 40 év óta ígért modern peres eljárást. E reményünkkel kapcsolatosan annak az óhajtásunknak is adhatunk kifejezést, hogy nálunk is honosíttassák meg a kereskedelmi és iparbiróságok intézménye, a főnök és az alkalmazott közti viszonyból eredő vitás kérdések elintézésére, úgyszintén olyan vitás ügyek ellátására, amelyek specziális ke reskedelmi és ipari szakismeretet igényelnek — feltéve, hogy a felek azt a bíróságot egyetértőén választják. A kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyainak szabályozása, amelyről évekkel ezelőtt már törvény- javaslat készült, máig is csak Ígéret maradt. Pedig mi szivünk melegével óhajtjuk jogviszonyai méltányos rendezését. Óhajtjuk, hogy maradjon mindennap idejük a családjuk körében való pihenőre és szórakozásra, a tovább képzésre, valamint hogy egy munkás élet után beálló munkaképtelenségük esetére ne legyenek kitéve nyomornak és nélkülözésnek. Az alkalmazottakról szólva emlékszünk meg arról az örvendetes tényről, hogy annak daczára, hogy a kereskedelmi és ipari foglalkozás még mindig nem részesül hazánkban a hozzá méltó megbecsülésben, mégis igen tömegesen lépnek a kereskedői pályára. Kereskedelmi iskoláink felette sürü látogatottsága a legjobb bizonyítéka annak, hogy közönségünk átérzi a pálya nagy fontosságát a nemzet gazdasága szempontjából, azonfelül pedig örvendetes tanúságot tesz e körülmény a mellett is, hogy iíjaink immár buzgón törekednek a kereskedőkre nézve nélkülözhetetlen általános szakműveltség megszerzésére. A nagykárolyi képviselőválasztás. A Gróf Károlyi István halálával megüresedett országgyűlési képviselői állás betöltése e hó 22-én csütörtökön folyt le városunkban. A választás, melyet hosszadalmas és elkeseredett előkészületek előztek meg, a közönség számára szenzácziós meglepetést hozott. Ez a meglepetés, illetőleg a választás eredménye országos érdekkel bir, amennyiben fényesen beigazolta, hogy a nagykárolyi választó-kerületben a néppárt, melyet eddig mégis valamelyes tényezőként számba vettek, örök időkre megszűnt komoly ellenfél lenni. A függetlenségi és 48-as eszmék lobogója nem remélt óriási dicsőséggel került került ki a győzelemből. Papp Béla, függetlenségi képviselő-jelölt 944 szavazattöbbséggel a nagykárolyi választó-kerület képviselőjévé választatott. A nagykárolyi mandátumért három jelölt küzdött : Papp Béla függetlenségi, N. Szabó Albert néppárti és Jócsák Kálmán szocziáldemokrata. A választást egy héttel megelőzőleg mindhárom jelölt érdekében nagyarányú korteskedés folyt. A korteskedés módjának eszközeit illetőleg egyik párt sem volt válogatós. Egymás után következtek a különböző pártok értekezletei, gyűlései, újság, röpirat és falragasz-reclámjai. A függetlenségi jelölt érdekében Kelemen Samu, Ivánka Imre, Hoffmann Ottó, Dudics Andor és Pilisi István; a néppárt érdekében Molnár János, Hentz Károly, Buzáth Ferencz, Zborai Miklós, Beniczki Ödön és Szmrecsányi György; a szocziáldemokrata jelölt érdekében pedig egy egész sereg budapesti szocziálista vezető, továbbá Dr. Vlád Aurél nemzetiségi képviselő fejtett ki nagyarányú tevékenységet. Dr. Vlád Aurél különösen a néppártnak a nemzetiségiekkel kötött paktumát igyekezett tönkretenni, ami nagynehezen sikerült is. Oláh választók legnagyobb része odahaza maradt és nem szavazott. A választás napján már reggel Nagykárolyban szokatlan élénkség uralkodott. A közelfekvő falvakból hosszú kocsisorok hozták a választókat, akik fuvóbandák hangjai mellett rendben helyezkedtek el a nekik kijelölt helyen. Bár a kedélyek nagyon izgatottak voltak, komolyabb rendzavarás nem történt. A választás a Nagypiacz-téren az úgynevezett czédulaházban s az amellé e czélra épített bódéban történt. Reggel 8 órakor kezdődött és három szavazatszedő küldöttség előtt folyt le. A szavazó helyiségek előtt óriási néptömegek állottak, melyek között 400 baka, 80 gyalogos és 40 lovascsendőr tartotta fenn a rendet. A két ellenpárt különféle gunysza- vakkal traktálta egymást nagy mulatságára az érdeklődő közönségnek. Ugyanekkor történt egy érdekes összekoczczanás a két párt vezető férfiai közt. A néppárti képviselők torkuk szakadtából kiabálták a függetlenségi képviselők felé : Le a koaliczióval! Le a függetlenségi párttal! A hangulat különben a szokott képviselőválasztási hangulat volt. A szavazás megkezdésétől a függetlenségi párt jelöltjének mindig óriási előnye volt, amely a záróra kitűzéséig mindig fokozódott. Mit ér a túri vásár sátor nélkül, mit ér a képviselőválasztás verekedés nélkül — gondolták a lelkes honpolgárok — és hogy ne essék meg rajtuk ez az országra szóló csúfság, hogy ők a dicsőséges múlthoz hűtlenek lettek volna, hát rendeztek egy kis verekedést is: ez a verekedés d. u. 2—3 óra között Nagykároly város mellett, a Petri felé vezető országúton történt, ahol a néppártiak megtámadtak ébren álmodott, hogy milyen kedves, édes, boldog meglepetést fog szerezni az ő aranyos huszárjának, ha holnap reggel egyszerre csak betoppan a signo- rinával a lakásába: — Itt vagyok, Pista! Boldog ünnepeket! Másnap karácsony reggelén Brogócsy Olga meg a rózsásarezu társalkodóné csakugyan megérkeztek Budapestre. A keleti pályaudvarnál.beleültek egy kétfogatuba, s egyenest behajtattak az Üllői-utra, az aranyos huszár lakására. A vonat a hófúvás miatt késett kicsit, de azért még nem volt kilencz óra, amikor a fiaker megállt a nevezetes ház előtt és Olgáék kiugrottak a kocsiból ; a leány fürgén, a kis olasz pedig biczegve, anyanyelvén pedig szapora szóval szidva a havat. Az útitáskát egyelőre a bakon hagyták, majd lekül- dik érte a kutyamosót. — Ah, — suttogta a Brogócsy leány, amikor befordult a lépcsőházba, — micsoda szemet fog mereszteni Pista, ha betoppanunk. Ez lesz csak a meglepetés! — Csak most már legalább lepjük meg gyorsan, — tóditotta a társalkodónő, — aki a hideg fiaker után a főhadnagy lakásán meleg szobát sejtett. Felértek a második emeletre. — Itt lakik szólt a leány és valami, eddig sohasem tapasztalt, különös izgalmat érzett. Karácsony ünnepén, ő a vőlegénye lakásán. Tudta, hogy a főhadnagynak két szobája van és igy — gondolta — ha Gyöpössy az egyik szobában az inspekczió után netalán még aludnék, ők addig hiajd szépen elhelyezkednek a másikban, s ott várják meg, amig fölédred. Olga rányomta keztyüs ujját a villamos csön- getyü gombjára. A következő perczben kinyílt az ajtó és a kutyamosó borzas feje jelent meg az ajtórésben. — Itthon van a főhadnagy ur ? — kérdezte Olga, alig türtőztetve az örömet. A kutyamosó majd lekapta a fejét a nyakáról, úgy megijedt Olgától. A . . . a . . dadogta ... a főhadnagy ur, kezét csókolom, nincs idehaza. — Hát még most is tárt az inspekczió ? — szólt közbe Olga. — Na sebaj János, azért csak ereszspen be, majd megvárjuk. És se szó, se beszéd, a kis olaszszal együtt benyitott a szobába. Maga, pedig János, fizesse ki a kocsist és hozza fel a táskát! Szegény János, majd orrabukott, úgy belebott- lott zavarában a tulajdon lábába. Ábrázata pedig olyan kétségbeesett volt, mintha az apját ütötte volna agyon. Le is futott volna a kocsihoz, meg maradt volna is. Nem tudta, mit tegyen. Ebben a pillanatban, épp amikor Olga meg az olasz belépett a csinos legényszobába, váratlanul kinyílt a másik szoba ajtaja s a küszöbön — hálóköntösben — megjelent Gyöpössy főhadnagy. — Maguk; itt ?! — szólt a meglepetéstől csaknem kiáltva. És miközben lesújtó pillantást lövelt a kutyamosóra, gyorsan óvatosan becsukva maga mögött a másik szoba ajtaját. Olga, akinek a viszontlátás első örömében (hatodik hete, hogy nem látták egymást) eszébe sem jutott, hogy a kutyamosó épp imént tagadta le a vőlegénye otthonlétét, sugárzó arczczal lépett Gyöpössy elé: Igen, kedves Pista, ha a hegy nem jött Mohamedhez, hát eljött Mohamed a hegyhez: eljöttem boldog ünnepeket kívánni magának. S mialatt a kis olasz az átfázott lábát igyekezett bokázáshoz hasonló tipegéssel fölmelengetni, szerelmes mosolylyal nyújtotta csókra ajkát a vőlegényének A főhadnagy alig hogy megcsókolta. — Volta- kép jegyezte meg fanyar mósolylyal — voltakép nem is lett volna szabad megcsókolnom, édes Olga, mert . . . mert kissé influenzás vagyok. A nátha pedig, tudja ragadós betegség. És, mintha csak igazolni akarta volna a mondását, halkan prass?,entett: — Hapczi! Olga kipirult arczal nézett reá: — Oh, szólt boldogan, egy kis náthát még mindig elszenvedhetek az én aranyos huszáromért. Nem baj, ha ragadós, lepföljebb én is prüszkölni fogok. — Nem ? — akart tréfálkozni a hadnagy ur. A mi azonban a torkára forrott. , Ebben a pillanatban ugyanis a másik szobából, onnan, ahonnan Gyöpössy az előbb kilépett, a gondosan becsukott ajtón keresztül halk, vékony nyá- vogásszerü priisszentés hallatszott: Hap-czi-i . . . Utána rögtön egy másik : — Hap-czi! S igy igen gyors tempóban a harmadik: — Happ-czi . . . A rózsás arczu, kis öreg olasz társalkodónő erre a váratlan hangra hirtelen abbahagyta a ti- pegést. A kutyamosó, aki éppen most készült kisom- fordálni a szobából, hogy mégis lemenjen a fiaker- hez az útitáskáért, megállt, mint a czövek, még pedig alsó és felső testében egyaránt olyan merevséggel, mintha alul a lába belegyökeredzett volna a parketbe, fölül pedig a fejebubjától a derekáig kinyújtóztatták volna. — Hap-ci-i-i! hallatszott ellenállhatatlanul negyedszer is az ajtó mögül a nyávogásszerü, vékony priisszentés, még pedig ezúttal oly tisztán, hogy meg a legoptimistább fülnek is föl kellett ösmornie benne a női prüsszentést, Gyöpössy főhadnagy idegesen, hosszasan és erősen krákogott; De édes Olgiczám, — szólalt meg aztán, amikor észrevette, hogy menyasszonya viaszfehér arcz- czal, jéghidegen szólítja a társalkodónőt: — Gyerünk innen, signorina Binca! Másodpercz sem telt belé, s a szegény kutyamosó akkora pofont kapott a főhadnagytól, hogy az ajtónak esett. Olga pedig, az ábrándos szemű, naiv, becsületes Olga, amikor szélsebesen lesietvén a lépcsőn, nyomában a szenteket czitáló olaszszal, kiért a kapu elé, picziny formás és most minden izében reszkető lábát gyorsan föltette a kocsi hágcsójára és elcsukló hangon mondta a fiakeresnek : — Vissza a vasúthoz 1
