Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-07 / 27. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

sohasem leszünk képesek az államháztartástan szabályai alapján indokolni azt sem, hogy ha ezek az ellen nem állott tisztviselők nem büntetendők, a mint nem is büntethetők, miért kellett kidobni azt a nehány ezer koronát, a mit azoknak az ellen nem állott munkabíró tisztviselőknek nyugdíjban fizetünk, a kikkel, szemben az uj theoria még nem hasznosittatott ?

— Községi alkalmazottak fizetésrendezése. A községi birák, esküdtek, kisbirák, községi szolgák, éjjeli őrök, stb. fizetése rendszerint, még most is, részint bizonyos kézi napszámokban, részint terményekben akként van megállapítva, hogy azokhoz a község lakói házankint (füstönként) egyformán járulnak. Ez az állapot az egyenlő közteherviselés elvével és az 188(1. évi XX-ik, t.-cz. 129. és 130. §§-aival össze nem egyeztethető. Éppen ezért az alispán körrendeletben hívta fel a járási főszolgabirákat, hogy a községi szabályrendeleteket azonnal és tüzetesen vizsgálják át és azoknál a községeknél, ahol ilyen szabálytalanságot találnak, intézkedjenek, miszerint a kérdéses járandóságok és javadalmazások készpénzben állapíttassanak meg a községi pénztár terhére és a szervezeti szabályrendeletek ennek megfelelőig átdolgoztassanak és a vonatkozó képviselő- testületi határozatokkal felszerelve, törvényhatósági bizottsági elbírálás végett legkésőbb szeptember hó 1-ig okvetlenül beterjesztessenek.

Jegyzetek a kivándorláshoz.

Azon az ankéten, amelyet a minap tartottak a fővárosban a kivándorlás egyre fenyegetőbb veszedelmének elhárítására, sok üdvös eszme merült fel. Szerintünk ezen a bajon nem segít sem szigorú törvény és rendelet sem ezek kérlelhetetlen végrehajtása, szintúgy semmiféle egyéb mesterkélt eszköz, hanem csupán a kivándorlás okának természet- szerű eltüntetése és pedig állandó munkaalkalom nyújtása és a munkások helyzetének javítása által. Végre is az, aki itthon elég jól megélhet, még a valamivel jobb megélhetés kedvéért nem hagyja itt hazáját, családját, esetleg kis vagyonkáját, hogy egy reá nézve idegen más világba telepedjen átkenyér- keresés végett. Ha évenkint százezrek mégis rászánják magukat erre az áldozatra, akkor ennek mégsem lehet egyéb oka, minthogy itthon nem tudnak megélni. Amint pedig ennek tudatára ébredünk, akkor lehetetlen mást tennünk, mint megfelelő módon elejét venni ennek az exodusnak, amelyen igen könnyen elvérezhetünk. Ha hazánk fiai itthon is találnak elég és jól fizetett állandó munkát, bizonyára a legkevesebb fogja magát elhatározni hazájának és családjának elhagyására, holmijának elkótyavetyélésére.

Az elméleti, a doetrinair értékű tanulmányozásnak ezen téren már nincs helye. Itt csakis igen gyors és nagy tettekkel lehet gyökeresen segíteni, olyan tettekkel, amelyeknek végrehajtásánál a szívnek is jut döntő szerepe.

Persze még a munkával való ellátás, a munkabérek fokozása sem elégséges a kivándorlás megszüntetésére, mert ez mégsem biztosítja a munkásnak a megélhetést. Kormánynak és törvényhatóságoknak módot kell találniok az élelmezés és a fűtőanyag kétségbeejtő drágaságának megszüntetésére, úgyszintén a munkások lakásviszonyainak gyökeres javítására, mert e nélkül a magasabb munkabér ellenére is képtelen a munkás megélni, mert hiszen az élelmiszerek, fűtőanyag és a munkáslakások ára,

ez utóbbiak rettenetes inferioritása mellett is, aránytalanul magasabbra szökött az utolsó években, mint amennyit a legmagasabb bérjavitás kitehet.

És mégis fájdalommal láttuk, hogy a lefolyt 1906. és az 1907. év első felének példátlan drágaságával szemben a kormány semmiféle segítő intézkedést nem tudott tenni.

Ily körülmények között nem csodálkozhatunk a sztrájkolok napról-napra szaporodó számán és fokozódó kitartásán sem. Igaz, hogy mint tárgyilagos megitélői a helyzetnek, nem helyeseljük a munkások minden követelését, amelyek igen gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják a munkaadónak éppenséggel nem mindig rózsás helyzetét és azt, hogy amit a gazdag iparosállamok munkaadói megtehetnek, arra a mi szegény kezdő iparunk a leghumánosabb jóakarat mellett sem képes. Az is bizonyos, hogy a munkásokat nem egyszer vezetik félre lelkiismeretlen izgatok, akik a zavarosban való halászásból élnek. De éppen tárgyilagos bírálattal el kell ismernünk, hogy a legtöbb sztrájk legfőbb oka az, amit fenn említettük, hogy t. i. a munkás a mai drágaság mellett a nagyobb bérből sem tud megélni, a munkaadó pedig, kit ez a drágaság éppen úgy sújt, a mai viszonyok között, sokszor csak a saját tönkremenése árán lenne képes a magasabb béreket megadni. Mindezekből pedig az következik, hogy csakis az egyes nemzetek közgazdasági viszonyaira való különös tekintetek méltánylásával képzelhető a szabályozás kérdésének igazságos megoldása.

E nagyszabású élelmezési és lakáspolitika van elsősorban hivatva, a strike-kérdés megoldását előkészíteni és illetve megkönnyíteni. Ennek a politikának problémái pedig oly annyira fontosak, oly annyira ad hominem szólók, hogy az elől elzárkózni, azokat minden egyebet megelőzően meg nem oldani,— onestpius qu un orime, on est une faute.

Nagyon természetes, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása még nem oldja meg a munkáskérdés óriási complexumát, sem a kivándorlás minden okát, de azt hiszszük, hogy az állandó foglalkoztatás, amelynek czéljából folytonosan kell gondoskodni közmunkák létesítéséről, ami éppenséggel nem lehetetlen; az anyagi viszonyok gyökeres javítása a munkaközvetítésnek a mainál jobb szervezése a folytonos parcellázás — mindezek rövid időn belül olyan orvosságoknak fognak bizonyulni, amelyek sok betegséget gyökeresen kifognak irtani, úgy, hogy a többi baj orvoslása azután nyugodtab- ban fokozatosan történhetik, mert bizony annyi századnak mulasztását egy csapásra a legjobb akarat sem teheti jóvá.

Tudjuk, hogy az utóbbi években aránylag sok parczellázás vitetett tényleg keresztül. Bár tagadhatatlan, hogy ezek is sok tekintetben az általunk érintett irányt támogatják, lényegileg mégis nem a hangoztatott főczél megvalósitására, hanem inkább nyereségre irányuló tendent iával vitetnek keresztül, minden jogosultságuk mellett azonban ily alakban nem tekinthetők sem megfelelő sem kielégítő gyógyszereknek. Ha meg is engedjük ugyanis, hogy a földjét saját legszemélyesebb megmunkálása által gyümölcsöztető kis gazda aránylag nagyobb földjáradékot képes elérni, mégis nem tekinthetjük ezt egymagában jogos czimnek ahhoz, hogy az ily kisebb gazdánál már eleve ki kellene zárni azt, hogy ő ugyanoly jutányos árban szerezhesse meg földbirtokát, mint a nagy gazda és pedig annál is inkább, mert az ő csekély vagyona teremti meg teljes létfenntartásának összes eszközeit. A parcellázások ily nem czélirányos kiindulási pontja mellett, ha figyelembe vesszük, hogy a föld ára nálunk nem annyira általános közgazdasági, hanem inkább az országunkban a földbirtokok utáni általán elterjedt vágyból eredő okokból emelkedett, hogy továbbá

— Gazember! Csirkefogó! Nesze, kiveszem a beledet.

Oda néztem, s láttam két embert dulakodni.

Az egyiket potrohájáról felismertem, a nagyfuvaros volt. Erős athléta termetű férfiú. Puffadt arczán meglátszott, hogy a pofonokat ő szenvedte. A másikat hangjáról ösmertem meg. Egy kvietált főhadnagy volt, ki a kávéházban sem örvendett jó hírnek. Sok apró, piszkos dolgot beszéltek róla. Nekem nem volt személyes ösmerősöm, de nagyon gyakran láttam, s mindig ellenszenvesnek találtam.

A pinczérek hamar szétválasztották a dulakodókat.

A felpofozott nagyfuvaros még azután is éktelenül káromkodott.

— Az a strici az a kicsapott katona ... de összetöröm minden csontját.

— Láttam, hogy az aposztrofált ember egy tigris ugrással ráront a piszkolódóra. Iszonyúan megrázta, s a falhoz szorította. Arcza el volt ékte- lenitve a dühtől, a melléből hörgő hangok törtek elő.

Az egész úgy festett, hogy emberhalál lesz ..,

Nem lett. A nagyfuvarost néhány barátja megmentette, karonfogták és elvezették. A volt főhadnagy az izgalomtól kifáradva, hanyatdőlt egy karosszékben.

A kávés feddő hangon szólt reá:

— Kérem. Ön olyan botrányt csinál.

Megszólított felugrott.

—- Hallgasson, mert a képére mászok. Még maga mer beszélni, sehonnai, kerítő, gazember!

A kávés elkotródott. Az emberek arczán pánik mutatkozott. Halkan tárgyalták a történteket ... A volt főhadnagy is lecsillapodott; közel volt hozzám és jól megnéztem. Érdekes, energikus arcza volt. Igazi katona arczu. Komoly elszánt, félelmet nem ösmerő.

Csodálkoztam, hogy egyenesen felém tart. Bemutatkozás nélkül szólított meg:

Igen uram, ez ami egész társadalmunk tele van disznókkal, szemtelen gyáva disznókkal ... A katonaságtól is azért kellett elmennem, mert fel- fricskáztam az őrnagyomat. Az is komiszkodott, szemtelenkedett a kaszirnővel ... Ne értsen félre uram én azzal a kaszirnővel, soha egy szót sem váltottam . . .

A kasszára mutatott:

— Ezzel sem ... Nem is fogok soha . . . Nem szoktam kaszirnőknek udvarolni, de azt nem tűrhetem el, hogy sértegessék őket ... Az czudar- ság . . . s amig az izmaim elég erősek lesznek, az én jelenlétemben senki büntetlenül nem fog komisz- kodni ezekkel a szerencsétlen teremtésekkel . . . Arra esküszöm, uram.

Leült és komoran nézett az ajtó felé.

— Csak azt sajnálom, hogy nem verekedhettem meg azzal az emberrel . . . Diszkvalifikált vagyok . . . Ostobaság, könnyelműség miatt, de esküszöm, hogy több bennem a lovagias érzés . . . ah, hagyjuk . . . nem szeretek sopánkodni ... a lovagiasság nem arra való, hogy fitogtassák, hanem, hogy köteleségét teljesítse . . .

Ez az én felfogásom . . . Többet nem látnak ebben a kávéházban. Jóéjszakát, Fizetek . . .

Mikor távozott harmadszor is odamentem a kasszához.

Megkérdeztem:

— Igazán sohasem beszélt magával az az ur?

— Soha. Nem is köszönt.

Attól kezdve egyiket sem láttam. De gyakran felmerült bennem a kérdés: Összekerülnek e valahol a végtelenségek forgatagában?

úgy az eladó földbirtokos, mint a közvetítő pénzintézet nagyobb rendkívüli nyereséghez tart igényt, hogy végre a szerző kisgazda rendszerint kölcsönpénzzel dolgozik, kétségtelen, hogy a föld szerzési ára oly túl magas, hogy az ily birtokvételek nem szolgálnak szilárd az élet számos viszontagságait győzedelmesen leküzdő exiszteneziák alapjául. Nem is szólva arról a keresztülviteli nehézségről, hogy az említett eladó és közvetítő közegek parcellázási ügyleteikbe rendszerint csakis oly vevőket vonnak bele, akik legalább is annyi vagyonnal, illetve készpénzzel rendelkeznek, hogy a felveendő törlesztési kölcsönösszegnek sajátjokból való kiegészítése által válnak képesekké a vételárat kiegyenlíteni.

Kétségtelen tehát, hogy ahhoz, hogy a parcellázások tényleg hathatósan szolgálják a hangoztatott czélokat, szükséges, hogy azok nem nyereségre irányuló czélzattal, hanem az állam áldozatkészségével vitessenek keresztül.

Ily módon a legszegényebb földmives osztály azaz az, amely nem rendelkezik a vételár részbeni kifizetéséhez szükségelt készpénzzel, fog földhöz jutni, amely pedig annak jövedelmezőségével kellő arányban álló örökáron lesz megvásárolható.

Ennyit óhajtottunk megjegyezni a kivándorlás kérdésével kapcsolatban abban a hiszemben, hogy a fölvetett eszmék az ügynek semmiképpen sem lesznek kárára, sőt talán alkalmasak a meg- szivlelésre is.

A baj orvoslása mindenképpen sürgős és negligálása hazánk végromlását kell, hogy előidézze.

Az önkéntesi jog.

A Magyar Kereskedelmi Csarnok, Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, Országos Ipar- egyesület, Fővárosi Kereskedők Égyesülete, Kiskereskedők és Kisiparosok Országos Csarnoka, Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete, Magyarországi Kereskedő Utazók Egyesülete, Kereskedő Ifjak Társulata és a Magántisztviselők Orsz. Szövetsége együttesen petíciót intéztek a képviselőházhoz, melyben arról van szó, hogy úgy, mint Németországban és Olaszországban már meg van, az önkéntesi jog négy elemi és négy középiskolai osztály (gimnázium, reál, vagy polgári iskola) sikeres elvégzése után megadassák. A kérvény részletesen kifejti ennek a reformnak közgazdasági jelentőségét. A kérvény főbb pontjai a következők:

„A véderőről szóló 1889. évi YI. t.-cz. 25. §-a értelmében egyrészt nemzetgazdasági érdekekből, másrészt, hogy a hadseregnek szükséglete tisztekben, orvosokban stb. biztosittassék, béke idején belföldi honosoknak, akik bizonyos előfeltételeknek megfelelnek, az egyévi önkéntesség kedvezménye bizto- sittatik.

A szükséges előfeltételek leglényegesbbike valamely középiskola, főgimnázium, vagy főreáliskola sikeres bevégzéséről tanúskodó érettségi bizonyítvány.

Eredetileg az önkéntesi intézmény létesítésekor (1868) és az azt követő években csak főgimnáziumi, vagy főreáliskolai érettségi bizonyítvány jogosított e kedvezmény elnyerésére később a hadvezetőség concessiókat tett, amennyiben a kereskedelmi akadémiák illetve középfokú kereskedelmi iskolák stb. sikeres bevégzését tanúsító bizonyítványokat egyen- jogositotta a gimnázium, vagy főreáliskolai érettségi bizonyítványokkal.

Miután a tapasztalat azt igazolta, hogy az érettségi bizonyítvány nem okvetlenül jelenti, hogy annak tulajdonossá bir-e az egyévi önkéntességhez és a tartalékos tiszti ranghoz megkivántató intelli- gencziával és viszont az érettségi bizonyítvány hiánya méltatlanul sújtaná az egyébként intelligens ifjút, a hadvezetőség egy nagy lépéssel tovább ment, megengedvén, hogy nemcsak az érettségi bizonyit- ványnyal rendelkező, hanem bárki is lehet egyévi önkéntes, aki egy katonai bizottság előtt sikeresen teszi le az u. n. értelmi vizsgát. Intelligenz Prüfung.

A hadvezetőség ezen kérdésben tanúsított concilians magatartása azonban azt eredményezte, hogy az önkéntesi kar szellemi niveau-ja nagyot hanyatlott s igy teljesen jogosult a hadügyi köröknek az a felfogása, hogy az önkéntes intézmény fejlődése katonai szempontból nem kielégítő, miért is az előfeltételek szigorítását kívánjuk.

Önkéntesi intézményünk katona érdekekből kifolyólag tehát úgy volna reformálandó, hogy: az egyévi önkéntesi jog kedvezményére tiszti rangra jogosultság nélkül, már 8 esetleg 9 évi sikeres nyilvános iskolalátogatás képesítsen, viszont a tiszti vizsga letehetósének előfeltételét az érettségi bizonyítvány képezze.

Ha ezen kérdés reformja katonai szempontokból talán nem tűnik oly nagyon sürgősnek, annál égetőbb azonban, ha azt a közgazdasági és társadalmi érdekek szempontjából vizsgálják.

A kereskedelmi és ipari pályán a katonaköteles korban lévők már keresők, önfentartó elemek, nem úgy mint e korban lévő, az u. n. tudományos pályára lépő elem.

Javulna a szakoktatás, megszűnne a nem odavaló elemek tódulása a szakiskolákba, meg volna fejtve a tanonczügy és nem vonatnék el fölöslegesen a legbecsesebb munkaerő a productiv, termelő munkától. — Ezt jelenti a kereskedelemnek és iparnak a kívánt reform.

Sokat, végtelenül sokat jelentene egész társadalmunk mai társadalmi szervezetünk egyik legnagyobb rákfenéje a müveit proletáriátus s szellemi pályák túlzsúfoltsága és épp azért, épp ez osztályoknak nagy mérvű elszegényedése.

Az egyévi önkéntesség kedvéért, boldog-boldogtalant végigjáratnak a szülők a középiskolán, amikor