Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-29 / 26. szám

Nagykároly, 1907. junius 29.

20. szárriXXXIII. évfolyam.

SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi részét érdeklő ][ a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők

Deák-tér 20. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz.

Telephon 59. szám. Telephon 56. szám.

FELELŐS SZERKESZTŐ :

Dr. ANTAL ISTVÁN.

LAPTULAJDOSOSOK : MANYÁK és TÓTH.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. F.gyes szám ára 20 fillér, m- Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Nemzetbolonditás.

Nagykároly, 1907. június 29.

— ő — A horvátok és nemzetiségiek koali- tiójának visszatetszőén kornyikáló hegedűjén megpattant egy húr és oly erővel vágta halántékon a történelmi hirü nadrágok nevének jelenleg véletlenül a báni székből kiesett viselőjét, hogy az a kapott sebtől nyomban elvérzett. És a nóta mellett mulató magyar kormány vár, és vár, hogy a hegedű uj húrral szereltessék fel, a helyett, hogy az egész bandát kizavarná a nemzet házából.

Egy minden józan eszű ember előtt megfoghatatlan nemzet és magyarellenes hajsza egy ilyen episódja csak erősiti bennünk azt a meggyőződést, hogy a Wekerle kormány nem képes arra, hogy e nemzet méltóságát, a nemzet hegemóniáját megóvja. A történtek után az ő egész tevékenysége abban áll, hogy a bánt világgá bocsátja, másikat hoz helyébe és ő befejezte köteles munkáját. Folytatja azt .a nem tagadjuk, hagyományos rósz politikát, hogy mikor egy baj gyökeres sürgős orvoslása kezd égetően szükséges lenni, akkor holmi felületes és semmit mondó intézkedésekkel akarják a baj vészteljes hatását ellensúlyozni Aki cssk a horvát kérdést a jelenlegi állapotában figyelemmel kiséri, mosolyogva fogja belátni azt a politikai lehetetlenséget, hogy a lobogó tűzzel égető horvát, hazaellenes mozgalmakat a bán elbocsátásával véli orvosolni. A kormány pak- táló politikája meghozta a maga gyümölcsét, a megkezdett útról letérni már erejük nincs és kénytelenek vagyunk mi megenni azt az emészthetetlen főztet, amit a kormány készített, nemzetiségi politikájával.

Régi tapasztalati tény az, hogy nemzetiségi mozgalmaknak folytonos képzelheietlen Ígéretekkel való megoldása, azok gyökeres orvoslásának halogatása kielégítő eredményre

nem vezethet. Tapasztalati tény az, hogy nemzetiségi követeléseket felületes kuruzslással elhallgattatni nem lehet. Es évszázados politikának ezt az egyetlen djegeczesedett sarkigazságát csak a magyar kormány nem volt képes már eléggé hosszú uralma alatt belátni és csak most a kitört harcz legnagyobb hevében a szenvedélyek és izgalmak tetőpontján látja be azt, hogy a vi.z;nyoknak meg kell változniok, hogy ezen az, utón tovább haladni már nem lehet és ütött az utolsó óra. Azért, hogy egy nagy többséget láthasson a háta mögött, szövetségesei körébe vonta a nemzetiségeket és most saját szövetségeseivel sem képes boldogulni. És ,d mikor végre ellenségeink egy jó része e’bb-... a kérdésben annyira amennyire, de mégis mehettünk van, akkor a magyar kormány még sem lép a cselekvés terére, hanem ismét előveszi azt a politikát, a melylyel ezt az egész kis szikrát lobogó tüzzé szította, a formulák és alkudozások hasznavehetetlen oltó szerét. Valami uj, még nem látott dolgot akart művelni, ami úgy kiindulási pontjaiban mint eredményeiben eltérjen attól az úttól, a melyen kormányaink eddig haladták és ime; a járatlan utakra tévedt szekér elakadt. A kátyúból, melybe kerültünk, nem tudunk vagy tatár, nem afeartfíftő ki vánszorogni. Befagyott az egész horvát és nemzetiségi politika és a fagyot nem képes felolvasztani a formulák és mézes-mázos Ígéretek melege. Az egész nemzetiségi politika csődöt mondott.

És a legnagyobb baj az egész dologban az, hogy e kérdés megoldása körül ellentétbe kerültek egymással a nemzet és kormány érdekei és a kormánynak nincs meg az a lelki ereje és akaratképessége, hogy a nemzet érdekeit a saját érdekeinek elébe téve, a nemzetnek valami áldozatot hozzon. Nem teheti, mert ez reá nézve uralmi kérdés, a melylyel szemben előttük a nemzet érdeke eltörpül, figyelembe nem vehető, miből egész természetesen az is

következik, hogy addig, mig a mai kormány tartja kezében az ország vezetéséi és az uralmat, a kérdés az országra nézve kedvező megoldást nem is nyerhet.

A régi bán megkapta elbocsátóját és fel van már fogadva az uj is. Ezzel a kérdés a magyar kormány álláspontja szerint el is van intézve. A dolgok fejlődhetnek ismét és továbbra is úgy, a mint nekik tetszik, de akülszinmeg van mentve, A koalitió ismét legyőzött egy nagy fenyegető válságot. Nyugodtan alhatsz Magyarország, nemzeti kormányod ismét elhárította egedről a fenyegető viharok vészteljes villámait!

— Körorvos-választás. A Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvossá történt megválasztatása folytán üresedésbe jött nagykárolyi 1. számú egészségügyi kör orvosi állása e hó 27-én lett betöltve. A választást Madarassy István főszolgabíró vezette, ki megválasztott körorvosnak Dr. Schönpflug Béla városi tiszti orvost jelentette ki.

Szobrot II. Rákóczi Ferencznek!

A legutóbb alakult s Zomborban székelő Bács- Bodrog megyei Irodalmi Társaság a következő lelkes hangú felhívást küldte szét az országban:

„ A ki tankolt lelkének minden gondolatával s nemes szivének minden lüktetésével a hazáért és a szabadságért lángolt;

aki az elbitorolt szent javakért az élet legdrágább kincseit: békét és boldogságot eldobván, harezba szállt ;

aki a nemzeti állam régi fényének megújhodásáért odaáldozta királyságot érő birtokát;

aki hazáért és szabadság,ért vitt dicsőséges küzdelmének igazságát az önkény-kinálta kegyelemért meg nem tagadván, életfogytig vállalt számkivetés minden keserűségével pecsételte meg;

annak emléke időtlen időkön át buzgó forrása azon hazaszeretetnek, mely a hazáért mindent áldoz, de a hazát el nem alkudja semmiért;

annak emléke örökkön éltető kútfeje azon szabadságimádatnak, mely inkább sorvadoz a hontalanság bubár.atában, semhogy fényes szolgaságba hajtaná fejét;

T A R C Z A.

Kolozsi Mihály levele

Irta: Szász József.

Elköltöztek már messze délre a vándormadarak. A fákról is lehullottak az elsárgult levelek. Itt-ott szomorkodik csak egynéhány az ágakon, s ezeket lassan zörögteti, pörögted az északi szellő. Vége az ősznek: itt van a tél.

Nem tiszta hóköpenyébe köszöntött be, hanem lucskosan, sárosán. Egy álló hét óta szakadatlan esik az eső, s Isten a megmondhatója, hogy még mindig esik, hisz olyan sötét felhők ülnek az égen, mint a gyűlölet.

Mit csinál ilyen időben a katona? Talán unatkozik ? Talán az eső halk suhogását hallgatva, bodor füstöt ereget pipájából, miközben kibámul a kaszárnya ablakán a nagy végtelenségbe s elábrándozik, hogy mit csinálhatnak mostan otthon szép Magyarországon jó apja, édes anyja, hü szeretője.

Nem unatkozik. Nem is ábrándozik. De még csak nem is pipázik. Szeretne ugyan unatkozni is, ábrándozni is, meg pipázni is: de nincs hozzá ideje. Iíirukkolást parancsolt kapitány ur Komorovcsák.

Mogorván magára szedi köpenyegét, a köpe- nyog fölé borjúját, fegyverét a katona. Aztán neki vág esőnek, viharnak. Nem kérdi: hova, meddig kell gyalogolnia? Ha átázott ruhája, ha csontjait is átázta a hideg szél: mindegy már neki, húsz kilométerre megy, avagy harminezra.

De az is igaz, hogy hiába kérdené: hová, meddig kell gyalogolnia. Felelet helyett csak gorombaságot kapna őrmester úr Sólyomtól. Erre pedig nincsen semmi szüksége.

Kapitány ur Komorovcsák a század előtt lovagol. Sapkája szemére huzva, köpenyege felgyiirve.

nem néz se jobbra, se balra: egészen magába van mélyedve, úgy látszik gondolkodik. Most eszel ki valami furfangos csatatervet.

így haladnak keresztül két határon. Mikor a harmadikba érnek s még sem állnak meg: türelmetlenkedni kezdenek a katonák s hangosan találgatják : ugyan hova, meddig mennek még ?

A hangos szót meghallja Komorovcsák kapitány. Bevágja sarkantyúját lova oldalába s nagyot ránt a kantárszáron. A ló nagyot horkant s dühösen toporzékolni. kezd. Komorovcsák kapitány pedig hátrafordul és mérgesen kiabálni kezd:

— Miféle mars ez ? Ki a mellel, fel a fejjel! Úgy mentek, mint a hetvenkét — nyolezvan éves tót asszony!

A legények egy szempillantás alatt kihúzzák magukat. Kiigazítják a sorokat is. Olyan egyenes minden sor, mint a lénia. Komorovcsák kapitány azonban tovább kiabál:

— Nem jól van! Minden nagyon rossz! Majd kiverem belőletek mindjárt a lustaságot!

Es harsány hangon komandirozni kezd:

— Vigyáz ! Futólépésben indulj!

A század megindul s rohan a lucskos, sáros országúton mint a fergeteg. Lóháton rohan utána Komorovcsák kapitány, káromkodva, átkozódva. Egyszerre elkiáltja magát:

Állj!

A század meg is áll, csakhogy nem egyszerre csattantak össze a bakancssarkok. Egyik ebben, másik abban a pillanatban ért össze. Még nagyobb haragra gyuladt, ezért Komorovcsák kapitány. Újra futtatni kezdi a legénységet s futtatja őket mindaddig mig őt lova jól össze nem rázza. Ekkor újra rendes lépést vezényel s kiadja a parancsot, hogy énekeljenek.

A legények zihálnak a,fáradságtól, ha akarnának se tudnának énekelni. Észreveszi ezt Komorovcsák kapitány. Nem is kíván tőlük már lehetetlent. Ugylátszik megbánta már, hevességét. Az utszéli csárdához vezeti századát. Es ott borral, pálinkával megvigasztalja a legényeket.

Ez a dolog már nagyon tetszik a katonáknak s magukba azt gondolják, hogy ezért már érdemes volt idáig fáradni.

Mikor így bortól, pálinkától megvigasztalódtak, maga köré gyűjti őket Komorovcsák kapitány s megmagyarázza, mi a mai gyakorlatnak a czélja. Ilyen rossz időben kell meglepni az ellenséget, mert az ilyenkor nincs elkészülve a támadásra. Jó időben nem nagy dolog a háború sem, azért kell hozzászokni a rossz időhöz a katonának.

Megmagyarázza aztán azt is, ami felett az ut javarészén jó hadvezérhez illően gondolkodott, hogy hogyan kell megtámadni az ellenséget, és hogyan kell tönkretenni az ellenséget. Mert még a meglepett ellenséget sem lehet csak úgy bolondjában megtámadni és úgy rendes szokás szerint agyonlőni vagy agyonütni.

Ezt magyarázza másfél óra hosszáig a legényeknek, akik természetesen semmit sem értenek az egész beszédből, csak azt tudják belőle, hogy az ellenséget nem úgy kell agyonütni, ahogy ők akarják, hanem úgy, ahogyan Komorovcsák kapitány akarja. Ebbe pedig bele nyugszanak. Mert nekik ugyan mindegy, hogy igy vagy úgy hall-e meg az ellenség. — Magyarázatát ezzel fejezi be Komorovcsák kapitány.

— Megértettétek ?, amit mondottam ? A ki nem értette meg, az jelentkezzék.

Mind hűségesen rámondja, hogy megértette'. Csak 1). Kiss János a baptista tekintget úgy széjjel, mintha sokat nem értett volna meg a beszédből.

— Te tán nem értetted meg D. Kiss a magyarázatomat? Kérdezte tőle Komorovcsák kapitány.

— Nem értettem meg egészen, kapitány urnák