Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-25 / 14. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Legközelebbi teendőmnek tehát a rend helyreállítását tartom. Ha azután rend lesz, akkor beszélhetünk jövendő terveimről, melyek mind ennek a vármegyének jólétét, és boldo­gulását czélozzák. Hiszen az én vármegyém ez, hosszú évtizedekig működtem benne külön­böző minőségben, hát elképzelhető-e, hogy én annak ne a javát akarnám. Különösen a sze­gény emberek helyzetén akarok javítani az ál­tal, hogy Szatmármegyében a jövő hónapban megkezdendő földtehermentesitési akcziót, me­lyet a jelen kormány a kisbirtokosok érdeké­ben indított, teljes erőmből támogatni fogom. Ezeket mondta tudósítónknak a vármegye uj „hazaárulója.“ _________ Fe lfüggesztés a megyeházán. Nagykároly, 1906. február 24. Február 22-ike szomorú emlékezetű nap marad Szatmárvármegye történetében. Ez az a nap, amikor a kormányhatalom megsokalván és úgy az állam, mint a megyei közönség érdekére nézve károsnak, sőt veszélyesnek találván a tisztviselők rezisztencziáját, nem annyira eddigi viselkedésük megtorlásául, mint inkább jövendő renitens magatartásuk veszedelmes hatásától tartva, ellenük a döntő eljárást folyamatba vette. Eddig még csak a közigazgatási sztrájk vezetője Ilosvay Aladár lett felfüggesztve, de félő, hogy ha a többi tisztviselők rövid idő alatt a főispánnak ki nem jelentik, hogy a törvény és jog korlátain belül tett intézkedéseit és rendeletéit teljesíteni köte­lességüknek ismerik, az összes hivatalnokok a főispánnak a megyei törvény 65. §-ban gyö­kerező jogánál fogva nyugdíjigényük elvesz­tésével hivatalukból elmozdittatnak. Úgy tudjuk, hogy a megye higgadtabb elemei körében mozgalom indult meg arra nézve, hogy a 60-as bizottság mentse fel a hivatalnokokat az „ellen­állás“ alól, és hogy erre vonatkozólag, ma az említett bizottság gyűlést is fog taitani. Őszintén kívánjuk, hogy ennek meg legyen a kellő eredménye, mert ellenkező esetben a legszo- morubb sors — a kenyér elvesztése — vár a hivatalnoki karra. Hogy pedig ezek a szegény tisztviselők meddig számíthatnak a koaliczió ellenálási alapjának fizetési képessegére, arról — úgy hisszük — fölösleges beszélnünk. A legutóbbi napok eseményeiről különben a következőkben számolunk be: Csütörtökön reggel kilencz órakor Nagy László főispán Imre Ferencz csendőrszázados, Kemény Emil főispáni titkár és két csendőr kíséretében megjelent Ilosvay Aladár alispán helyettes főjegyző hivatalos helyiségében, hogy őt a megyei törvény 65. §-a értel­mében felfüggessze. Ilosvay azonban még nem volt a hivatalban, és igy a főispán lakására kézbesittette a felfüggesztő határozatot, melyet a főjegyző nem foga­dott el, a mely azonban a főjegyző szeme láttára az íróasztalán hagyatott. Úgy fél 10 óra tájban jött be Ilosvay a megyeházára és egy aljegyző hivatalos helyiségébe ment. Nagy László erre előbbi kíséretével a főjegyzői hivatalban foglalt helyet és az alispán helyettest hivatta, hogy tőle aktáit átvegye. Ilosvay azonban hivatkozva a megye közgyűlésének tiltó határozatára, nem jelent meg. Ezután a főispán Majos Károly központi állami anyakönyvi felügyelőt helyettesítette be a főjegyzői állásra, ki az esküt letette és működését megkezdte. A főjegyzői hivatalt a bizottság lezárta ; őrizetére állandóan két csendőr van kirendelve. Az iratoknak hivatalos közegek által való átvétele hétfőn lesz foga­natosítva. Szatmárvármegye Hivatalos Lapja Majos Károly helyettesített főjegyző szerkesztésében pénteken reggel rendkívüli kiadásban a következőképpen közli a he­lyettesítést : Ad. 27—1906. sz. Szatmárvármegye főispánjától. Értesítés. Tudomás és szigorú miheztartásul közlöm az összes vármegyei főszolgabirákkal, r. t. városok pol­gármestereivel és rendőrkapitányaival, továbbá a kis- és nagyközségek elöljáróságaival, hogy az 1886: XXI. t.-cz. 65. §-a alapján Ilosvay Aladár vármegyei főjegy­zőt hivatali állásától felfüggesztettem s a vármegyei főjegyzői állásra Majos Károly urat helyettesítettem, aki az alispáni szék üresedésben léte következtében törvény szerint az alispáni teendők vitelére is jogosult és köteles. Nagykároly, 1906. február 22. Nagy László, főispán. Nagy László főispán csütörtök délután akarta folytatni a megye másik két tisztviselőjével szemben a megtorló lépéseket, a mely azonban péntekre halasz- tatott. Pénteken délelőtt azonban váratlan és talán ör­vendetes esemény szakította félbe az eljárást. Reggel 9 órakor ugyanis Schönpílug Richárd vármegyei tiszti főügyész látogatta meg a főispánt, hogy informácziökat nyerjen a bekövetkezendő esemé­nyek felől. Nagy László udvariasan, de határozottan kijelentette, hogy a mennyiben a tisztviselők eddig, renitens magatartásukkal fel nem hagynak, és párán, csait nem teljesitik, őszinte sajnálatára és igaz fájdal mára kötelességéből kifolyólag őket elfogja mozdítani’ és állásukat másokkal tölti be. Schönpflug főügyész szomorúan vette tudomásul az elmondottakat, és arra kérte a főispánt, hogy meg­torló eljárását hétfő reggelig függessze fel, egyben megígérte, hogy a halasztást arra fogja felhasználni, hogy a tisztviselőket az ellenállás feladására és hivatali kötelességük teljesítésére bírja. Nagy László főispán szívesen adta meg a kért három napot annyival is inkább, mert neki is őszintén fájna, ha a családos és szegény embereket elmozdí­tani lenne kénytelen. A tiszti főügyész akcziójának eddig azonban csupán annyi eredménye van, hogy a 60-as bizott­ságot Papp Béla ma délután V2 4 órára összehívta. A hangulatból azt konstatáljuk, hogy a bizottság higgadtabb elemei a tisztviselők ellenállásának feladása mellett foglalnak állást, és a rezisztenczia folytatása mellett — persze anyagi felelősség nélkül — csupán a „Szatmárvármegye“ czimü újság vezérlő-bizottsága fog szavazni. Sajnos azonban, hogy városunk ellen­zéki polgáraiban azonnal elül a jóakarat, ha gróf Károlyi István, aki az értekezletre hazaérkezett, a további sztrájk mellett foglal állást. Hozzávetve még a mára berendelt „mezei hadaknak“ hazaffyas gon­dolkodását, nem hisszük, hogy a főispánnak igazán nagy szívre valló engedekenységének meg lenne a kellő eredménye. Csudák azonban történhetnek, persze csak úgy ha — Károlyi István is úgy akarja. Legújabb. A mint előbbi czikkünkben sejtettük, a 60-as bizottság ma délután gróf Károlyi István elnöklete alatt kimodotta, hogy a tisztviselők ellenállására vonatkozó régebbi határozatát teljességeben fenntartja. Eme határozattal meg van pecsételve a renitens tisztviselők sorsa. Nagy László főis­pán nyugodt lélekkel végezheti szomorú köte­lességét. És hogy ezt mégis nehéz szívvel fogja tenni, az csak az ő lelki nagyságát bi­zonyítja. Nem lesz beszámoló. A fővárosi lapokból olvashatták olvasóink, hogy a belügyi kormány az ország izgatott hangulatára való tekintettel a koaliczió által tervbe vett vasárnapi kép­viselői beszámolók megtartását eltiltotta, egyben min­den választói székhelyre az esetlegesen engedélyezett tilos népgyülések megakadályozására, és széjjeloszla- tására katonaságot rendelt ki. Városunk köztiszteletben álló polgármestere Debreczeni István is megkapta a népgyülés engedélye­zését megtiltó rendeletet, valamint azt az értesítést, hogy a tilalomnak esetleges szükségelhető foganatosí­tására egy század lovasságot, és egy század gyalog­ságot rendelt ki a belügyminiszter. A hir rövidesen elterjedt a városban, és általános volt a nézet, hogy a katonaság a mellett, hogy eltar­tása a város közönségének tetemes anyagi áldozatába kerül, a kedélyeknek nem csillapítására, de ellenkező­leg felizgatására szolgálna. Ezt tudva, Debreczeni polgármester pénteken délelőtt felkereste Nagy László főispánt, és megkérdezte tőle, hogy milyen feltételek mellett hajlandó interve­niálni a kormánynál a katonaság visszahívása érdekében. A főispán kijelentvén, hogy a karhatalom kiren­delésének ő sem barátja, a mennyiben a polgármester felelősséget vállal, hogy vasárnap népgyülés nem lesz, sürgönyileg intézkedik, hogy a belügyminiszter ren delje vissza a katonaságot. A polgármester távozott, és délutánra bizalmas értekezletet hivatott össze hivatali helyiségébe. — A 7 előkelő ellenzéki polgárból álló értekezlet helyeselte polgármesterének eljárását, és arra kötelezte magát, hogy esetleges népgyüléstartási indítványok ellen állást fog foglalni. Debreczeni erre a következő jelentést küldte a főispánhoz: Méltóságos Főispán Ur! Folyó évi 29. elnöki számú rendeletére jelentem, hogy folyó hó 25-én Nagykárolyban népgyülés tartatni nem fog. Egyidejűleg tisztelettel kérem, hogy miu­tán úgy a személy, mint a vagyonbiztonság, valamint a közrendet a helyi rendőrség esetleg a csendőrség közreműködésével fentartani képes vagyok : méltóztassék intézkedni, hogy az egy század gyalog és egy század lovaskatonaság Nagykárolyba ne jöjjön, netaláni szükség esetén a helyben állomásozó honvédség segít­sége is igénybe vehető lenne. Nagykároly, 1906. február 23. Debreczeni István s. k., polgármester, Nagy László erre sürgönyzött Kristóffy belügy­miniszternek, aki válaszában értesítette a főispánt, hogy a katonaságot visszarendelte. Ez az intézkedés azonban épen az utolsó pilla­natban történt, mert a katonaság a hajnali vonattal már megérkezett városunkba, azonban ki sem szállott hanem a legközelebbi vonattal Debreczen felé vissza­utazott. A megye többi választó kerületében azonban a katonaság a kellő időben meg fog érkezni. A követ­kezmények ezeken a helyeken beláthatatlanok, mert a megyei ellenzék által felbujtatott főszolgabírók némely helyen már engedélyezték a népgyülések megtartását, a katonaság vezetője pedig utasítva van, hogy az esetleges beszámolókat a polgári elöljáró parancsa nélkül, vagy annak daczára is oszlassa fel. Városunkban tehát a holnapi vasárnap remélhe­tőleg csendesen fog elmúlni. Mi lesz azonban a követ­kező ünnepnapokkal? Meg fogja-e gróf Károlyi pró­bálni beszámoló megtartását ? Ha igen, úgy szomorúan kell kijelentenünk, hogy beláthatatlan eseményeknek nézünk elébe. Higgadtabb polgártársainknak kell tehát össze- fogniok, hogy a katonai beavatkozást ne csak holnap, de a következő alkalmakkor is mellőzni lehessen. El­várjuk polgármesterünktől és az értekezleti tagoktól, hogy amint ez alkalommal, úgy a jövőben is minden alkalommal megfogják taláíni a módot, hogy városunk területére idegen katonaság ne lépjen. Általános választójog és külön vámterület (Folytatás.) A termelés módjának, a gazdasági élet törvé­nyeinek ilyen univerzállisá fejlődése mellett rendszere- resebb, öntudatosabb és gazdaságosabb lett a terme­lés, a gyártás maga is. Vagyis intenzivitása növekedett extenziv terjeszkedésével együtt. A vak, az ösztönszerü, a tapogatózó vagy imitáló gyártást, termelést kiszorí­totta : az öntudatos, a biztos utakat-módokat követő, a tudomány, a kísérletek és a matematika pozitivitásá- val dolgozó termelés. A régi idő-, erő-, energia-, anyag- pazarlás helyét ma minden termelési ágban elfoglalta az időt, erőt, energiát, anyagot, tért és gondolatot megtakarító termelési mód. A modern tudományok összes eszközeit, tudományos kincstárát felhasználó ipar kinyomoz, előzetesen kiszámit minden bizonyta­lanságot, vonatkozzék az az ipari termelés anyagára, vagy a gyártás proczesszusára, vagy az értékesítés feltételeire. Az ipari termelés minél összetettebb, bo­nyolultabb folyamatot feltételez: annál biztosabb és annál egyszerűbb is lesz. Egyszerűbb olyan értelem­ben, hogy sokféle apróbb részei nagyobb egységbe, nagyobb csoportba tömörülnek s ezek a csoportok úgy szerepelnek az ipari synthesisben, mintha simp­lex egységek volnának. Láthatjuk ezt például az ipari termelésnek szerszámmal, majd géppel való ellá­tásánál. Az ipar primitiv szerszámai nagyon egyszerűek voltak s jobbára egy czélra szolgáltak ; a hány esz­köz, annyiféle szempont, annyiféle czél volt vele el­érendő. Hiányzott minden synthetikus elem a termelés technikájából. Az első gép e tekintetben forradalmat jelentett. Összetétele volt az sokféle mozgásnak, sok­féle alaknak és résznek és sokféle erőnek: egy közös czél elérésére. A gép egyes részei egyetlen közös czélt szolgáltak együttesen; minden egyes résznek a közös czél elérése szempontjából megvolt a maga jelentősége, mindenik rész lényeges kiegészítő része a gépnek, a synthesisnek. Mig a régi egyszerű szerszá­mok idején, mindenik külön-külön, önmagában volt jelentős,addig a modern gépben egyetlen csavar elég arra, hogy használhatatlanná, vagy tönkre tegyen egy gépet, a közös akczió szempontjából. A gép, habár már maga is általánosítás és részekből való összetétel, mégis maga­sabb egységeként szerepel a gépezetnek, a melyben a gép egyes részei kevéssé látszanak jelentőséggel bíró­nak, habár külön-külön nagy fontosságúak is. És ez az általánosító, csoportosító, nagy összetételeket: komp­lex egységekből összealkotó irány kimutatható a mo­dern ipar minden nyilvánulásában, a termelésben, az értékesítésben, a szervezésben, mint állandó és össze­kapcsoló irányzat, a mely materiális formában mint egy jegeczekké sűríti a modern ember cselekvését és gondolatát. Ennek az irányzatnak, a géptermelés eme belső természetének következése: az ipari termelés biztosságának, állandóságának és komplex volta elle­nére is egyszerűbbé válásának: növekedése. Vissza­hat ez az egységesítő irányzat, mely a termelés esz­közeinél kezdődik, az ipari s mezőgazdasági termelésre újólag. Visszahat azzal, hogy óriási vagyonhalmazáso- kat, óriási ipari középpontokat, gyárrendszereket, vá­rosokat, termelő és értékesítő társaságokat hoz létre, a melyek azután nagy hatalmukkal, vagyoni erejük­kel irányitó befolyást gyakorolnak az állam külső, belső politikájára. De visszahat azzal is, hogy a nagy gépezettel, vagy sok kisebb gépezetből szerkesztett géprendszerrel, évről-évre aránylag kevesebb erővel, redukált költséggel, rövidebb idő alatt és nagyobb tö­megben gyárthatja áruit, a melyekből az ember min­dig könnyebben láthatja el életszükségleteit. A modern termelési rendszerrel biró országokban az egyén ma már könnyebben és kevesebb áldozattal tarthatja fenn életét. És pedig az egyéneknek folyto­nosan nagyobb tömegei jutnak igy könnyebb, azaz emberhez méltóbb életmódhoz. Ott a puszta létfen- tartás már nem köti le olyan kizárólagosan az egyénnek összes idejét, mint az alacsonyabb gazdasági rendszer­ben. A modern gazdasági rendszer, az emberek nagyobb tömegének ad alkalmat és lehetőséget, hogy a létfentartás kényszerű munkáján kívül, például vagyongyűjtés, tanulás, önművelés, a közérdeket szol­gáló valamely találmány czéljával végezzen valamelyes munkatöbbletet. De a fejlettebb gazdasági rendszeren nyugvó, fejlettebb társadalom is könnyebben része­sítheti állandó és biztos jutalomban a tudományos kutatókat, feltalálókat, eredeti gondolkodókat. Könnyeb-

Next

/
Thumbnails
Contents