Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-21 / 13. szám
Nagykároly, 1906. február 21. szerda. 13. száiascLXXXII. évfolyam. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5*i ügyes szám ára 20 tiller. w=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.) küldendők. Feloszlatás után. Nagykároly, 1906. febr. 20. Tegnap óta nincs sem parlament, sem koaliczió. Azaz, ebben nem vagyunk egészen bizonyosak, mert a koaliczióban nem fedeztünk még föl se annyi rezignálási képességet, se annyi belátást, hogy erre az egyetlen lépésre, amelylyel nimbuszának utolsó foszlányait menthetné meg legalább, könnyen elszánhatná magát. A felelőtlen hatalom gyönyörűségeinek ez epikurjai nem váltazhatnak át egyszerre napmeleggel megelégedő Diogenesekké. Nekik kevés a politikai függetlenség lagymatag levegője, nekik a hatalom izzó heve kell. A hatalomért kezdték a harczot, a saját hatalmukért kezdték a hazárdjátékot, amelynek a legkisebb tétje is szédületesen nagy volt: az ország hatalma. A tétet elvesztették. De ezért csak hadd fájjon az ország feje. Hiába mondja a koaliczió, hogy a bekövetkező rettenetes katasztrófákért viseljék a felelősséget azok, akik az ő politikájának a diadalát nem tűrték. A nemzet kudarczaért nem a győző felel, hapem a legyőzött. Bécs győzött, megint győzött. És most is azért győzött, mert akik ellene síkra szálltak, olyan fegyverekkel támadtak, amelyeket amodaát jobban kezelnek, mint itt Magyarországon. Az álnokság, az alat tomosság, a hazugság fegyvereivel nem lehet leverni Ausztriát; ha csak a támadók nem ál- nokabbak, nem alattomosabbak, nem hazugabbak, mint a császárváros. A mi uraink azonban a politikának e művészetében kezdők csak. Sokat kell még tanulniok, amig Ausztriát lefőzhetik. Leginkább pedig azt kell megtanul- niok, hogy ha már a haza szent ügyéért al- nok játékot űznek, akkor Becsnek hazudjanak csak, de ne Magyarországnak is, Ausztriát csapják be, de ne Magyarországot. Most már hangosan is mondják, amit eddig csak rebesgetni mertek, hogy a koaliczió kebelében számosán vannak, akik a bécsi udvar fizetett kreatúrái. Mi, a koaliczió politikai ellenfelei, nem hisszük ezt a gyalázatos rágalmat. Ebből csak annyi lehet igaz, hogy a koaliczió tagjai között sokan lehettek, akik amikor a haza sorsáért búsultak, nem felejtkeztek meg az egyéni ambicziójukról sem és félszemmel legalább mindig Bécsre sandítottak, hogy az ambiczióérés alkalmas pillanatát el ne mulaszszák. Nem bűn ez a föltevés, hiszen most már körülbelül bizonyos, hogy maguk a vezérek sem irtóznak a személyes politikától és ha csak tehették, besurrantak a Burgba, hogy olyan megoldást inauguráljanak, amilyet legkevésbbé a vezérlő-bizottság akarhatott. A züllés első jelei ezek. Ki tudja, nem esett volna-e szét már régen a koaliczió, ha nem állt volna annak a terrornak a hatása elatt, amelyet maga szitott. Lehetetlen elgondolni, hogy pl. Bánffy Dezső báró a koaliczióban jól érezte volna magát, hogy régen or nan ki nem kívánkozott. Lehetetlen elgondolni, hogy már régen a vezérlő-bizottságból ki nem lépett volna a saját jobb meggyőződésének a kényszere alatt, ha nem félti vala azt a népszerűséget, amelyet annyi ügygvel-bajjal szerzett magának a gyászos emlék''-, de aztán fenyesen kiköszörült kudarczai után. Nem a koaliczióban vallott eszmék és elvek tartották össze ezt a természetellenes szövetkezést, hanem a külső tenorizmus. Bent a koaliczióban nem voltak összeenyvező ideák, ott nem volt egyetemesség, nem volt egység, ott csak bontó energiák voltak. Rakovszky és Bánffy a politika két különböző pólusa — sohse találkozhatnak. Darányi Ignácz se talál- kozhatik a demokrata fölfogással. Molnár János még kevésbbé. A vezérlő-bizottság összetétele önmagában hordta a szétrothadás bacillusát. Ha a néphangulat csodálatos hatása alatt az egyedül üdvözítő hazafiság fogalma nem fűződött volna a koaliczió fogalmahoz, akkor az egymás tetejére hányt pártok régen szétestek volna már. Hogy ez meg nem történt, ezt sirathaja őszinte bánattal a magyar. Csak tessék elgondolni, hogyan alakult volna ki a helyzet, ha a koalició még öt vagy hat hónappal ezelőtt föl- bomlik. Minden párt visszanyerte volna cselekvési szabadságát, a saját programjában rejlő erőt és függetlenségét és bekövetkezett volna megrázkódtatás nélkül, ami most csak ország tölháboritással következett be: az országgyűlés föloszlatása. Csak tessék elképzelni, mi történt volna, ha az erejében meg meg nem renditett, küzdelmében ki nem fárasztott, saját szent ügyében megtántorithatlanul bizakodó nemzet ítéletét akkor kéri a kormány ? A nemzeti akaratnak félremagyarázhatlan demonstrácziója lett volna az a választás. Ki meri mondani, hogy ilyen parlament se tudta volna legyőzni a bécsi prepotencziát ? Legyőzhette volna. Vagy ha nem is győzhette volna le egészen, olyan bukásba bizonyosan nem sodorja a nemzetet, mint ez a mostani parlament, amely csak azért maradt együtt, hogy nyolczvan vagy száz szegény ekszisztencziát a kenyerétől meg ne fosszon. Tegnap ez a parlament befejezte dicstelen életét. Nem tudható még, hogy vele együtt megszűnik-e vájjon a politikai pártok termeszet- ellenes szövetkezése is ? Ha a koaliczió többre tartja az ország sorsát, mint a magáét es többre tartja a politika becsületét is, mint a hatalmat, akkor nem lógja bevárni az erőszakos intézkedéseket, nem fogja megtoretni magát, hanem föloszlik magától és visszaadja minden pártnak a maga szabadságát. A koalicziónak likvidálni kell. Mennél előbb teszi, annál jobb, neki is, meg a nemzetnek is. Nem hisszük — ismételten írjuk — hogy a bécsi udvar a visszavonhatlan abszolutizT A K C Z A. Ady Endre verseiből. A Hortobágy poétája. Kunfajta, nagyszemü legény volt, Kinzottja sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött és nekivágott A hires magyar Hortobágynak. Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág nőtt a szivében, A csordanépek lelegelték. Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, nőre, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle. De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett. A magyar ugaron. Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar, Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyuló giz gazok, Hát nincsen itt virág ? Vad indák gyűrűznek körül, Mig a föld alvó lejkét lesem, Bódit szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed, S egy kaczagó szél suhan el A nagy Ugar felett. A Szajna partján. A Szajna partján él a Másik, Az is én vagyok, én vagyok, Két életet él két alakban Egy halott. A Duna partján Démonok űznek csúfot velem, A Szajna partján álmokba von be Százféle szűz szerelem. Rákaczag Páris S a boldog másik visszakaczag, Itt röhejes mámorba kerget Vijjogó éji csapat. Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb. Sejtelem, csók, minden dalom, Szent Cecilia hajol lelkemre Álmatagon. A Duna partján Céda lányhoz hajt durva öröm, A bor ad álmot S a poharamat összetöröm. Ott: ring lelkem muzsikás alkony Szent zsivaján S úgy csókolom meg az életet, Mint orkideát a Léda haján. Szivek messze egymástól. Valahol egy bus sóhaj szállt el S most lelkemen pihen, Valahol kaczagás csendült most S mosolyog a szivem. Valahol szép lehet az élet, Mert lány után futok S valahol nagy lehet az átok, Mert sirni nem tudok. Valahol egy szívnek kell lenni, Bomlott, beteg, szegény, Megölte a vágy és a mámor Éppúgy, mint az enyém. Hallják egymás vad kattogását, Mig a nagy éj leszáll S a nagy éjen egy pillanatban Mind a kettő megáll. Vörös szekér a tengeren. A tenger ez a sápadt részeg, Ezüstlávát ivott, Reszket a föld. Bus ragyogásban Várunk valamit s szörnyű lázban A pálmás part inog, Vadkaktuszok összehajolnak, Simák a jázminok. S im hirtelen violás árnyak Csodás özöniben,
