Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-04 / 8. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

— Mit mond a koaliczió vezérlapja'? — A

M. Sz.-ből vettük át a következő rendkivül figyelemreméltó sorokat: Andrássy, kezében a koaliczió válaszával, holnap a király elé járul. Minő föltételeket tartalmaz ez a válasz, megmondja a koaliczió vezérlapja : A vezényszó, az önálló vámterület, a paritás stb., csak többé- kevésbbé fontos részletkérdései a nemzeti hatalomnak. Egy-egy kérdésnek ilyen vagy olyan megoldásával még nem értünk el sokat. Igazi jövőről, igazi békéről csak akkor beszélhetünk, ha mindenkorra megszüntetjük az egyoldalú, állandó párturalom lehetőségét, a teljes parlamenti alkotmányossággal biztosítjuk a nemzet szabad elhatározását a pártok közt, melyek a kormányzásért versengenek; ha kivívjuk az önálló nemzeti uralom biztosítékait és ha oly férfiak kezébe kerül az uralom gyakorlása, kik óvakodni fognak hozzányúlni a megbukott rendszer könnyelmű, léha, brutális és erkölcstelen eszközeihez. Ezek a férfiak természetesen ők. Vagyis a koaliczió föltételei, most már bevallottan is, igy hangzanak: „A vezényszó, az önálló vámterület, a paritás stb. mellékes; a mi föltételünk csak egy, hogy mi vegyük át a kormányt. Már most, amikor ők prédaleső elemnek, féregnek, rühnek, vigyorgó kufárnak, árulónak és becstelennek nevezik ellenfeleiket, kérdezzük minden magyar embertől, aki tovább lát az orránál, hogy: kik hát a préda- lesők ? Kik a vigyorgó kufárok ? Kik az árulók ? És kik a becstelenek ? Itt az alkalom, hogy miniszterek lehessenek és a dicső nemzeti jelszavak, — amelyeknek kolompolásával maguk köré csőditették a birkákat, — a magyar vezényszó, az önálló vámterület, a paritás most egyszeriben lepottyantak a földre, s kisül, hogy a nagy küzdelem egyedüli czélja a miniszteri tárcza volt.

— Eltenni a lapokat! A koaliczió, valahányszor közel van a hatalomra jutáshoz, kidob léghajójából minden ballasztot, hogy semmi se akadályozza emelkedésében. Mikor azonban csütörtököt mond a számítása s a nyeregbe ülésből nem lesz semmi, — rögtön előkerülnek a közben megtagadott jelszavak, u. m. magyar vezényszó, magyar hadsereg, stb., stb. Most is ez a komédia játszódik le. A koaliczió nyakra-főre leszerel s lapjai mindenkit legazembereznek, aki számon kéri régi programmjukat, régi Ígéreteiket, melyekkel az országot fölzaklatták. De ha nem fog sikerülni a bársonyszékeket megkaparitani. bizonyos, hogy megint a régi hecczeket folytatják jelszavaikkal: megint magyar vezényszó és több eféle kell nekik. Figyelmeztetjük tehát olvasóinkat, hogy tegyék el a koalicziós lapok e heti és múlt heti számait. Tegyék el s hasonlítsak össze azokkal, melyek akkor fognak megjelenni, ha a béke-akczió esetleg nem sikerül. Meg fogják látni olvasóink : mennyire igaz az a vádunk, hogy a baloldali urak csak addig rettenthetetlen hősök, amig nem mosolyog feléjük a husosfazék.

A megyei székhely kérdése.

Laptársunk a „Szamos“ fenti czimen a következő czikket közli vezető- helyen csütörtöki számában :

Tulajdonképen nem is volna már kérdés az az ügy, melynek a fenti czimet adtuk, mert arra a kérdésre, hogy természetes jog szerint hol volna a megye székhelye, már rég megadta rá a feleletet e magye közönségének óriási többSége, félreismerhetetlenül megadja Szatmár fekvésének központisága és minden körülmény, ami e kérdéssel kapcsolatos.

Mindenki érzi és tudja, hogy a közérdek nagy mérlegének két karja Nagykárolyban olyan mesterséges támaszpontra van téve a megye határán, hogy az egyik karja a mérlegnek négyszerte is kisebb, mint a másik de mivel a rövidebbre gróf Károlyi István korlátlan egyéni befolyása helyezkedett, a mérleg mesterségesen mégis egyensúlyba hozatott. Az erőnek azonban ilyen elhelyezkedése, hol az egyik oldalon a megye óriási többségének akarata s a nyilvánvaló igazság van, a másikon pedig az egyéni befolyás komprimált ereje,— sem erkölcsi, sem fizikai szempontból nem lehet tartós, s ha még ma is ily önkényes támasztóponton van az igazság mérlege elhelyezve, annak csak az a magyarázata, hogy a megye belefáradt e küzdelembe s szug- gerálta magának azt a kényelmesebb álláspontot, hogy a helyzet jó ideig meg sem változtatható.

Az 1890-ik évtől eltelt idő azonban a székhely kérdésének ügyében még sem ment egészen kárba. Ez idő alatt városunk központiságának jellege még sokkal erősebben kidomborodott, mint talán egy évszázaddal sem azelőtt. Városunk népességének, forgalmának újabb emelkedése egyre világosabban igazolja azt a történeti igazságot, hogy Szatmár 1000 éven át a körülötte levő területnek magvát képezte, annak daczára is, hogy a székhely 1722-ben korlátlan egyéni befolyás következtében Nagykárolyba tétetett.

Köztudomású dolog, hogy 1830-ban a kormány a megye kívánságára elrendelte, hogy a megye székhelye Szatmárra tétessék. Az is köztudomású dolog, hogy 1873-ban a törvényhatóságok szabályozására vonatkozó törvényjavaslat egyenesen Szatmárt jelölte meg a megye székhelyéül.

A megyének és e városnak ujabbi, különösen az 1890—91 -ik évi küzdelme a gróf Károlyi István befolyásával szemben, már sokkal közelebb fekvő, ismertebb és emlékezetesebb, mintsem szükséges volna azzal részletesebben foglalkozni. Egyszerűen csak arra utalunk, hogy a legutolsó felirat alkalmával a székhelypárt 67 nagykárolyi szavazattal szemben 255 szavazat- többséggel nyilatkozott 'meg Szatmár mellett. A megye 1890-ben a nagykárolyi szék épületét 72 ezer forintra értékesítette s Szatmár város kijelentette, hogy a Szatmáron építendő megyeház építésére szükszéges összeget pótolandja s 12 ezer forintot társadalmi utón gyűjtött össze az átköltöztetésre.

Már semmi reális akadálya sem volt annak, hogy a központi oldalfelületről gócpontjába igyekező erő a maga természetes helyére jusson, de köztudomású dolog, hogy arra az akkori erős kéz ránehezedett s természetes útjában feltartóztatta.

Az igazság ebben a kérdésben Szatmár mellett oly annyira világos, hogy azt támogatni egyáltalán nem szükséges, vitatni pedig egyenesen a banalitások közé tartozik.

Nem akarjuk föleleveniteni azokat az intrikákat, melyeknek hálójában a székhely-kérdése fennakadt; a rekriminácziókra sincs már szükség, mi az igazság utbavezetésére egyébként sem volna alkalmas; de időszerűnek találjuk a mozgalomra a figyelmet fölhívni azért, mert 15 év alatt s különösen az utóbbi időben olyan átalakulás történt az elvi néző-pontokban, hogy ennek keretében most már a székhelyáttételnek rövid idő alatt teljes győzelemmel kell kikerülnie.

Gróf Károlyi István egész politikai magatartásával s egyéniségének teljes súlyával küzd amellett, hogy a többségi elvnek minden következményeivel kell érvényesülnie s a legmesszebbmenő ellenállást fejtette ki azon erőszak ellen, mely a többségi elvvel szembe helyezkedett. A megye székhelykérdésében is már régen kialakult a többségi elv s több Ízben is impozánsul megnyilatkozott; eddig az erőszak hiúsította meg az igazság győzelmét; most azonban hinnünk kell, hogy az erőszak elve e kérdést többé egy pillanatra sem fogja végleges megoldásában akadályozni.

Ha ehhez hozzávesszük még amaz értesülésünket is, hogy Károlyi István gróf városunk nagv érdeke s jogos fejlődésének ügye iránt komoly rokonszenvet tanúsít, azt hisszük, hogy a székhely Szatmárra tételének kérdése a megyei közigazgatás nagy előnyére is rövid idő alatt szerencsés megoldást fog nyerni.

A megye törvényhatóságán áll, hogy ez a kérdés mielőbb a valóságban is aktuálissá legyen s reméljük, az indítványozás erre nézve meg is fog történni.

Kik hát a becsületesek.

(— A nagy árulás. —)

És megindult a nagy leszerelés. Azok, kik politikai hóbortjuknak nem tudva gátot vetni milliókat kergettek bele a nemzeti ellenállásnak nevezett komédiába, azok, kik felelőtlenségük kényelmes tudatában existen- cziákat tettek tönkre és hagynak tönkretenni még most is, mikor már látható a vég, azok most azon tanácskoznak, hogy az árulás, mely fokával juthassanak miniszteri bársonyszékhez. Kiáltványt fogalmaznak a nemzethez, melylyel helyreállítsák a megrendült bizalmat, elvakult sajtójuk utján csillapítani akarják a becsapott millió hivő kis ember dühkiáltását. Szégyenük bevallani a politikai könnyelműségük szülte kudarezot, s azzal igyekeznek port hinteni a szégyentől, haragtól piruló becsapott tömegek szemébe, hogy. ők a megváltó békén olyan árral, olyan engedmények megadásával, amelyeknél sokkal kisebbeknek idején való felajánlásával elkerülhettük volna az egy évi szenvedést, nyomort, a politikai és törvényhozási anarchiát, társadalmi életünk teljes elzüllését.

Felidézték az elemeket, mini Goethe „Zauberlehrling“-je, végsőig feszítették a lelkek húrjait, s most — most leszerelnek csúfosan, nevetségesen.

Természetes, hogy mindenre kész sajtójuk bár „hangfogóval“ de folyton azt énekli: nemzeti jogos követelményeink fenntartásával! — nincs lemondás egyetlen pontban sem! — stb. — A betanult együttesbe azonban bele-belevág egy-egy nekik kellemetlen hang a saját circulusaikból. Bánffy báró lapjának a „Pesti Hírlapnak“ hasábjain nyíltan hirdeti, hogy a katonai követelményeket elengedi az önálló vámterület megadása esetén. És arról elfeledkezik a derék báró, hogy szegény népünket, politizálni akaró, de nem tudó kis embereinket ezzel az immár nyíltan feladott katonai követelésekkel állították nem egyszer a csendőrszuronyok elé 1

Ugrón Gábor kiugrik a vezérlőbizottságból, s nem tudva fékezni izgatott lelkének felindulását, szabad szájjal ront neki a tanácskozó honmentő (— esetleg honáruló ! —) vezéreknek. Vagy olvassák csak el kérem a nemzeti ellenállás legradikálisabb szócsövét a „Nap“-ot, — bizony Isten, ha Kristóffy maga szerkesztené, sem porolhatná ki jobban a vezér urak hátát. — A legszélsőbb kormánypárti lapok húzás nélkül átvehetnék a „Nap“ czikkeit, melyek nyíltan vágják a szövetséges társak szemébe, hogy többet ajánlanak Bécsnek, mint ajánlott annak idején a szabadelvüpárt kilenczes bizottsága által kidolgozott tervezet.

A függetlenségi pártban már szervezkedik egy 60—80 emberből álló frakezió, mely eleve készül a megkötendő béke szerzői ellen harczolni. Miért ? — Azért, amit feladtak, — amit elárultak, — a nemzeti követelésekért.

Ennek a szemérmetlen játéknak igyekeznének most tetszetős köntöst készitgetni a koalicziónak nevezett perverz szövetség bajnokai. Nem fog sikerülni 1 — az égre nem 1

A megkínzott, exisztencziájukban megingatott tisztviselők alig várják a perczet, melyben megszabadulhassanak a nagyszájuak és kiseszüek által kerített igából. A becsapott, félrevezetett nép pedig mihamar a való tudatára ébred, s undorodva fordít hátat ezeknek a lelkiismeretlen, hipokrita ugratóknak.

Most még csak megutálja őket, — de majd mikor jön a mesterségesen készített zavar keserű utóize: az adóvégrehajtás, ujonozozás stb. — átkozódva emlegeti azok neveit, akik belevitték egy küzdelembe, hogy azután csuful cserbenhagyják.

És most kik a becsületesek? Azok-e, kik 1848. dicső emlékével, Kossuth nagy nevével, csillogó ígéretekkel, majd nyílt forradalomba kergették szerencsétlen hivő népünket, hogy azután elárulják nevetséges kicsiny árért, — vagy azok, kik józan szeretettel az igazságot tárva elénk a mostaninál sokkal több teljesíthető előnyt ígértek, amit bizony be is tudtak volna váltani.

így csalódnak azok, _ kik a politikát szivük és nem eszük utján gyakorolák. És ebből az irtóztató csalódásból okulhatnak mindazok, akik még eddig nem vették észre, hogy az egy bizonyos oldalról állandóan használt hazafias hivalkodás csak lépvessző, melylyel madarakat fognak, hogy hasznuk legyen belőle.

A trikolor fénye alatt eljátszott komédia tehát végéhez közeleg. Csúfosan, dicstelenül!

HÍREK.

— Személyi hir. Nagy László vármegyénk főispánja szerdán Budapestről hazaérkezett,— pénteken ismét visszautazod Budapestre, hol a vezető politikai körök tanácskozásaiban vesz részt. — Csanádi Frigyes a 12. honv.-gyalogezred parancsnoka városunkban időzött, s a 3 zászlóaj felett tartott szemlét.

— Kinevezés. A debreczeni kir. Ítélőtábla elnöke dr. Bakó Ferencz fehérgyarmati kir. járásbirósági díjtalan joggyakornokot segélydijas joggyakornokká nevezte ki.

— Előléptetés. Fógel Kálmán helybeli kir. járásbirósági telekkönyvvezető a IX-ik fizetési osztály III-ik fokozatából ugyanazon fizetési osztály 11-ik fokozatába léptettetett elő.

— jubileum. Folyó hó 1-én társadalmi életünk egyik rokonszenves és népszerűségnek örvendő tagja tiszteletére jubileum ünnepséget rendezett az itteni pénzügyigazgatóság számvevőségének tisztikara. Ob- holczer Gyula m. kir. pénzügyi számtanácsos e napon töltötte be ugyanis állami szolgálatának 35-ik évét. A közszeretetnek örvendő, humanus hivatalfőnököt az alája rendelt tisztviselők nevében Szilágyi István penzüg>i számvizsgáló üdvözölte. Este bankett volt a Magyar-Király szálloda éttermében, melyen mintegy hatvanan vettek részt; a pénzügyigazgatóság tisztikarán kívül megjelentek a vármegyei és városi tisztikar közül többen, a kir. adóhivatalok képviselői, a járási számvevők, és képviselve volt városunk polgáisága is. Az első felköszöntőt Szilágyi István pénzügyi számvizsgáló mondotta az ünnepekre, méltatva őt mint hivatalfőnököt, tiszttársat és jó barátot. Majd Nagy Gergely pénzügyi titkár ugyancsak a jubilánst éltette. Nagy Gabor pénzügyi s. titkár Obholczert, mint a szeretetre méltó barátot köszöntötte fel. Ezután az ünnepelt emelkedett szólásra; reflektálva az elhangzottakta megköszönte az ünnepeltetést. Schnébli János postafőnök a közkatonákért, a számvevőségi tisztviselőkért ürített poharat. Kiinger Ferencz mátészalkai kir. adóhivatali ellenőr a vidéki adóhivatalok nevében beszélt Lévay Béla nagybányai járási számvevő a járási számvevők nevében üdvözölte a számvevőség főnökét. Kacsó Károly államepitészeti hivatalfónök a jó egyetértésért ürítette poharát. Janitzky Albert Obholczert, mint jó honpolgáit, Ilosvay László Obholczer feleségét a szerető hitvest éltette. Dr. Adler Adolf apostrofálva az eddigi szónokokat és jelenlevőket, felköszöntőjében a jubilánst mint humánus gondolkozásu, szerénységéről ismert polgárt éltette. Schnébli Károly pénzügyi s. titkár az ünnepeltet mint boldog nagyapát éltette, majd Kimer János adótárnokért emelt poharat. Beszéltek még többen s csak a reggeli órákban oszlott széjjel az ünneplő társaság, táviratilag üdvözletét küldte Csikváry Jakó az állami tisztviselők lapjának szerkesztője és a megye területén levő kir. adóhivatalok. Meg kell emlékeznünk még Wessel Manó jo konyhájáról és kifogástalan kiszolgálásáról, melylyel a jelenvolt társaság dicséretét és teljes megelégedését méltán kiérdemelte.

— A Kölcsey Egyesület felszínre dobott ügyével kapcsolatban Nagy László főispán egyesületi elnök úrtól vettük a következő sorokat: A Nagykároly és Vidéke utolsó számában foglalkozik a Kölcsey Egyesület ügyeivel. Megnyugtatásul annyit, hogy a Kölcsey Egyesület alapszabályszerü közgyűlése a rendes időben meg fog tartatni. A felszólalások után remélem, hogy elég látogatott lesz, s a kik azon részt vesznek, tagsági dij hátralékaiknak is eleget fognak tenni a közgyűlés napjáig. Nagykároly, 1906. január 31. Nagy László, elnök.

— A nagykárolyi kath. legényegyesület ma folyó ho

4-én tánczmulatságot rendez, melyre a következő meghívót bocsátották ki: Meghívó. A Nagykárolyi Kath. Legényegyesület Liebhauser Lajosné szül. Mangold Anna úrnő védnöksége alatt az egyesületi házépítés czéljaira a Polgári Olvasókör dísztermében 1906. év február hó 4-én, vasárnap, zártkörű tánczmulatságot