Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-30 / 54. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

Kossuth Ferencz beszédei.*)

Az utolsó tiz év politikai története uj korszakot nyitott a magyar parlamenti pártok életében. Uj igazságok szellője hatolt be közéletünk réseibe s eddig szunnyadó erőket ébresztett életre, melyek az államjogi kérdések nagy problémáit szocziális és kulturális faktoraira bontva, kivetkőztették eddigi dogmaszerü jellegükből, a nemzeti életfolyamát közvetlenségével szorosabb érintkezésbe hozták. Állami önállóságunk eszméje hova-tovább mindinkább megszűnik üres routiner-k jelszava lenni, hogy azzá legyen, a mivé lennie kell: a mindennapi szürke és megfeszített munkaerők nemes vetélkedése symbólumává. A nemzet érzelmi- és ösztönvilága nem az a talaj többé, amelyből a pártok agitácziója könnyű táplálkozást meríthet. Reális érdekek, a nemzeti társadalmak tünetei kutatójának nyugodt és elfogulatlan ítéletével mérlegelve, várják és követelik kielégittetésöket. Lassanként egy politikai iskola van keletkezőben nálunk, a mely a százados formák lassú szétmállás s a változó viszonyok forgása közt is állami szervezkedésünk történeti vezéreszméit öszhangzatba igyekszik hozni a fejlődés örök törvényeivel.

Ebben az átalakulásban az érdem oroszlánrésze illeti meg azt férfiút, a kinek országgyűlési beszédeiből egy vaskos kötetre menőt vesz most az olvasó. Kossuth Ferencz nemcsak a szabadságharcz nagy nemzedékének, hanem abban is legnagyobbnak szülöttje, a ki a függetlenségi törekvések emlőin növekedve, egyúttal az első, aki évszázados küzdelmeinket, történeti vágyainkat egy tökéletesen európai gondolkozó szemüvegen át nézi. Mint egy magányos fáklyából, úgy sugárzik belőle a magyarság szent hagyománya, övé minden ize, minden gondolata s lelkének minden dobbanását az a nagy misszió tölti be, melyre már születése s neveltetése elhívta. És ha voltak is ez eszmének nemes harczosai, ékes szavú apostolai már előtte, az bizonyos, hogy csakis általa nyert bekapcsolást a függetlenségi programm az európai kultureszmék áramlatába, az ő neve és tekintélye révén emelkedett ki a nemzeti önfenntartás ösztöne kezdetleges öntudatlanságából azzá a tényezővé, a melylyel itt bent és odakünt, az európai konstellácziók bármily alakulásánál számolni kell.

Abban a harmincz beszédben, mely 1905-től 1906-ig Kossuth szónoklatainak legjavát tartalmazza, nincs egyetlenegy felesleges, plasztikus és tömör képei mind a megvilágítandó helyzetnek, a kifejtendő kérdésnek, mely a tárgyalás szőnyegén áll. Nyugodt ele- gánczia, mélyen bonczoló elme, a tárgy minden részletét felölelő szakértelem nyilatkozik meg ezekben, úgy hogy bármely nyugot-európai parlamentnek díszére válnának. De előttünk azon kívül még egy sajátképpeni becscsel bírnak, hogy t. i. a függetlenségi politika egész rendszerének integrans felfogására tanítanak. Progrjimmot ■tartalmaznak, nemcsak általános körvonalaiban, hanem a kivihetőség eszközei minden részletének feltárásával. Kossuthnál megdől az a vád, mely a 48-as politikára a meddő negáczió bélyegét szerette sütni hosszú időn át. Nem a jogfentartás bujkáló rejtekei ezek a beszédek, hanem a küzdelem áthelyezése a pozitív jogalkotás nyílt mérkőző terére. Egy valódi státus-férfi gondolatai, aki előtt a kormányzás nem bürökratus lemorzsolgatása az ügyeknek, hanem az ország népe millióinak felvér- tezése a megélhetés harczában, a jólét és szabadság fegyvereivel.

*) Kossuth Feiencz Harmincz parlamenti beszéde, életrajzi adatokkal kiséri Hentailer Lajos. A beszédeket sajtó alá rendezte Szatmári Mór. Számos képpel. A-a 5 korona, bekö:ve 7 korona. Megjelent Kunossy, Szilágyi és Társa kiadóhivatalában Budapesten.

Hogy csak egy példára mutassunk rá: az önálló vámterület lényege már-már merő szofiisztikává sülyedt az ellenzéki pártok vitatkozási anyagában. Hogy Kossuth tartalmat adott neki s gazdasági önrendelkezésünk jogállapotából levonta azokat a következtetéseket, melyek Ausztriához való viszonyunk rendezésénél az ország érdekei szempontjából szem előtt tartandók, oly érdem, mely még ezután vár igazi méltatásra.

Mint politikust, mint mérnököt, mint költőt, képzőművészt és a zeneszerzőt mutatja be a kötet Kossuth Ferenczet. De csodálatos lelki megnyilatkozása e sokoldalú irányának alapja mégis egy: az ember, a kit a jó és szép kultusza ragad az alkotás minden terére. Nem véletlen egészen, hogy az, a ki a politikai harczok sokszor sivár s még gyakrabban köznapias vesződsé- gekkel kövezett útjára egy örökölt nagy név után vállalt kötelezettség oly benső átérzésével lépett, mint Kossuth Ferencz, ezt az altruizmust a művészet szeretetében is kifejezésre juttassa. Mert mi egyébb a művészet kultusza, mint a legtisztább altruizmus? És ebben az értelemben a politika is művészet, mert forrása ép úgy az emberi szív, mint az örök szép alkotásainak. Kossuth Ferencz politikai egyénisége művészi géniusza reflexeit mutatja és igy nagyon is hozzátartozik beszédeiben megnyilvánuló politikai jellemzéséhez költői és művészi jellemzése is.

Az olvasó érdekkel fogja bizonyára kisérni az „Atyám halála után“, Megválasztatásom“ stb. czimü verseket s az „Unephrase musicale“ czimü zenedarab sajátos rezignáczióju édes-bus dallamát, melyben mintha a távoli olasz égalj ifjúkori emlékei csendülnének vissza forró vágyódással.

Az angol vendégek.

Csütörtök óta Gróf Károlyi István kerületünk országgyűlési képviselőjének kastélyában illusztris vendégek tartózkodnak. Ugyanis az Eighty-klub tagjai közzül: Mr. Henry Norman, Sir Charles Mc Laron és leánya ; Major Renton és feltűnően szép neje e hó 27-én elválva társaságuktól a délutáni gyorsvonattal utaztak el Budapestről városunkba.

Az előkelő rokonszenves vendégek igen előkelő állást foglalnak Angliában.

Mr. Henry Norman kiváló iró, publiczista, képviselő; szoczial-demokrata és munkáskérdésekkel foglalkozva, képviselő társával Sir Charles Mc Laronnal — ki régi bárói családból származik, nagybirtokos és az egész családja rég idők óta politikával foglalkozott, az egész világot bejárta e kérdésnek tanulmányozása végett. Major Renton — szintén tekintélyes nagy- birtokos, képviselő és kiváló politikus.

Az angol vendégek itt tartózkodása alatt a házigazda nagy vadászatot tart, úgy a pusztateremi, mint a mérki vadas kertben és pedig szombaton Puszteremen volt a vadászat, ma pedig Mérken.

A vadászaton részt vettek H. Norman, He. Laren és leánya, Major Renton és neje, Gróf Dessewffy Aurél a főrendiház elnöke, Gróf Károlyi Gyüla és neje, és a házigazda.

Pénteken este V2 8 órakor a vendegek tiszteletére nagy ebéd volt a kastélyban, az

ebéd alatt Fátyol Józsi muzsikált egész éjjel V2 2 óráig. Szombaton este szintén ebéd volt, ugyancsak Fátyol Józsi zenéje mellett.

Az előkelő társaság hétfőn este utazik el városunkból, bizonyára kellemes emlékeket visznek magukkal távoli hazájukba, mert Károlyi grófban a vendégszerető szives magyar házigazdát ismerik meg.

"19q6 sz. Szatmarvarmegye alispánjától.

Tekintetes bizottsági tag ur!

Az 1883: XV. t.-cz. 10. §-a értelmében van szerencsém értesíteni, hogy a folyó évi

őszi rendes közgyűlés

tárgyát a költségvetés megállapításán kivül az alább megjelölt czélokra pótadó kivetése is fogja képezni és pedig:

l°/o közművelődési czélokra,

1% tisztviselői nyugdij-alapra,

V2°/o a székház építés fedezésére,

172%) az eddig kiépített h. é. vasutak segélyezésére és végül a kormány hatósági jóváhagyás leérkeztétől feltételezetten,

1% a szatmár—mátészalkai és nagy- károly—margittai h. é. vasutakra megszavazott hozzájárulás fedezésére.

Hazafias üdvözlettel:

Nagykároly, 1906. szeptember 22.

Ilosvay Aladár,

vm. alispán.

HÍREK.

— A főispánná teljes felgyógyulása — mint örömmel értesülünk — a napokban várható, miután a láz már teljesen megszűnt.

— Kinevezés. Papp Béla ügyvédet Szatmárvár- megye tb. főügyészét, a nagykárolyi 48-as párt érdemes elnökét, a király a szatmári kir. ügyészség vezetőjévé nevezte ki. Papp Béla folyó hó 28-án tette le az esküt és hivatalát október hó 1-én foglalja el.

— A szatmári püspök felszentelése ma történik Egerben. A szentelést dr. Samassa József bíboros érsek végzi. A szentelésre a szatmári papság köréből többen mentek el Egerbe. Hámon Róbert püspöki titkár 19-én utazott el Kalocsára, hogy dr. Boromissza Tibor püs- püspököt elkísérje.

— Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a nagybányai főgimnáziumhoz kinevezte Uj Gyula okleveles tornatanárt ésRentz János pozsonyi rendes tanárt, a kit egyben az igazgatói teendők ellátására is feljogosított.

— A vármegyei őszi rendes közgyűlés október hó 18-án és 19-én fog megtartatni.

— Városunk iparosai október hó 2-án este fél 8 órakor helyzetük javítása érdekében, az ipartestület nagytermében értekezletet fognak tartani.

— A szüret városunkban a kedvezőtlen időjárás miatt valószínűleg korábban lesz megtartva. A környéken több helyen már leszüreteltek.

Ez a tantaluszi érzés fojtogat minden fiatal színészt... Kilátás nem volt reá. A rendező kényelmi szempontból tehetségtelennek tartott, a kivel nem érdemes koczkáz- tatni. Egy Ízben azt mondotta, hogy miért nem lettem inkább sugo, akkor jobban megszolgálnám a fizetést. Ez a megjegyzés a szivemet nyilalta át. És ez a nyi- lalás minden hónapnak elsején és tizenhatodikén megismétlődött, mikor az igazgató fizetett. Leritt az arczárói a kelletlenség. Az egész arcz ránczaiból kiolvastam gondolatát. Miért is kell ilyen embert tartani és fizetni ? Magam is buta feleslegnek éreztem magam. Egy kamasz fiú, aki kifesti magát, libériát húz s bejelenti, hogy a leves találva van . . . Mennyivel értékesebb, gyakorlatibb lény az igazi inas, aki igaz levest jelent.

Desperátus voltam lelkem fenekéig.

Egy falusi rokonom, falusi jegyző, kivel a véletlen összehozott, szánalomból azzal kínált meg, hogy maga mellé vesz segédjegyzőnek.

— Legalább kenyered lesz, mondotta az öreg őszinte szánalommal.

Ez két héttel a beugrás előtt történt. Meg kell jegyeznem, hogy bámulatos emlékezőtehetségem volt, hogy a repertoár majdnem minden szerepét könyv nélkül tudtam. Nos estére Sardounak pompás vigjá- téka „Jó barátok“ volt kitűzve. A zuáv szerepét egy vén rutinos színésznek, Molvainak osztották ki, ki délbe* súlyosan megbetegedett. Én kisértem haza a lakására s én jelentettem az igazgatónak, hogy arra a beteg emberre nem lehet számítani.

Az igazgató a normálisnál epésebbnek mutatkozott.

— Ki az ördög fogja a szerepét játszani?

Engem mélyen felháborított ez a czinuzmus. A

beteg emberrrel szemben nem volt más gondolata, mint az, hogy ki helyettesíti.

— Eljátszthatom én is, mondottam egészen önkéntelenül.

— Tudja a szerepet?

— Tudom.

Nos, eljátsztam . . . Nem volt valami rendkívüli sikerem, de az igazgatónak tetszettem. Előadás után egész komolyan mondotta :

— Magából lesz valami . . . Szavamra, jobban játszotta mint Molvay . . . Igen, igen több eredetiséggel . . .

Felbuzgóit bennem az önérzet.

— Hátha még Tolosán szerepét játszhatnám, mondottam vakmerőén.

— Oltó barátocskám, figyelmeztetett az igazgató . . . hátrább az agarakkal. Ahhoz színész, kész színész kell. Az bravúros szerep . . . elsőrangú bon- viván.

— Tudom, épp azért mondom.

Három hét múlva eljátszottam Tolosánt, a gúnyolódó szellemes orvost ... És másnap én lettem a társulat starja . . . Egy szereppel, egy beugrással . . . Azóta nem kértem szerepet, nem kértem fizetésemelést . . . Minden magától jött . . . Mindaz, amit azóta miveltem, szinte gyermekjátéknak tetszik ahhoz képest, a mit bátorságban, energiában és szerencsében a beugrás követelt tőlem ... Ez igy van . .

Igaz, hagyta helyben az esztétikus, ki nagy érdekkel figyelt a kitűnő művész érdekes, kifejező előadására . . . Meg is jegyezte:

— Amit te itt elmondottál, az egy darab művészet történet . . . Roppant hálás vagyok érte ... És véleményem is megváltozott a beugrásokra vonatkozólag ... A te buegrásod olyan diadalokat szerzett az előadói művészetnek . . .

— Igen, lehet, mondotta a nagy bonviván, valami sajátságos elmélkedéssel, az egyik beugrás sikerült . . . De a másik . . .

Mélyet sóhajtott, s a klaszikus szabású, magas homlokon eddig soha nem látott ború jelent meg.

— A másik ? kérdezte egyik fiatal kollegája, hát másodszor is be kellett ugrani a nagy siker után ?

— Nem kellett . . . egyáltalán nem kellett, válaszolta a nagy bonviván, de hisz az a másik beugrás nem is áll vonatkozásban az én művészetemmel . . .

Égészen más . . . Nem is én ugrottam be . . . hanem egy fiatal leány, egy kis kóristáné ... a kellékesnek a leánya, kinek finom, hajlékony hángja gyakran feltűnt, mikor a színfalak mögött egy-egy melódiát dúdolt.

— Ki volt az ? kérdezte az esztétikus.

— A feleségem . . . igen, a volt feleségem, mert hisz elváltunk . . . Emmának hitiák ... az én biztatásomra beugrott egy szerepbe ... a legnehezebbek egyikébe . . . Szép Galateába . . . Két hét múlva első rangú primadonna lett ... Az igazgató, ki az előtt félig cselédszámba vette, kezet csókolt neki, mikor az első szerződését aláírta . . . Olyan alázatosan csókolta a kezét, mint a kitől élete boldogságát reméli ... És a még néhány héttel előbb félénk, esetlen kóristánécska úgy fogadta a kézcsókot, mint köteles tartozást . . . Aztán a feleségem lett . . . két évig éltünk együtt . . testvériesen osztoztunk a közönség kegyében . . . . nem kel’ett féltékenykedünk tapsra, elismerésre, mert soha együtt nem léptünk fel . . . Talán máig is együtt lennénk, ha . . . Igen, ha én be nem ugratom . . . Micsoda buta véletlenek döntenek az ember sorsa felett ! Bécsben egy koloratur-énekesnőt kerestek . . . s a mi karmesterünk Emmát ajánlotta ... de Emma hallani sem akart arról, hogy elhagyja hazáját . . . nem honleanyi buzgóságából, de mert alig tudott németül ... Én másképp vélekedtem . . . engem izgatott az a gondolat, hogy Emma világjáró primadonna lesz . . . Elővettem minden befolyásomat, hogy bátorságot öntsek belé . . . kértem, könyörögtem, szugge- ráltam . . . Nos Emma fellépett Bécsben ... ott voltam az előadáson . . . tökéletes, őszinte diadalt aratott . . . Pedig aligtudta jól a szerepet . . . beugrott. .

— Beugrott? kérdezte a kritikus nagy érdeklődéssel.

— Igen, mondotta a nagy művész ajka körül keserű mosolylyal, beugrott, én beugrattam ... És három hónap múlva megugrott egy tenoristával . . . Azóta nem láttam . . ,