Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-23 / 53. szám
Nagykároly, 1906. szeptember 23. S3_ szám. XXXIL évfolyam. POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP.------ MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZE RKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: JV agykár olybán, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉS ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. ne* Egyes szám ára 20 fillér. *==Hirdetések jutányos áron közöltetnek. »Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.) küldendők. A politikai láthatárról. Nagykároly, szept. 22. Kétszínűség, hazugság, becsapás, erőszak fekete felhőzete borítja a magyar politikai eget, mióta az osztrák közös-ügyes állapot tart. Semmi őszinteség, semmi becsületesség, a viszonyban és a viszony fentartásában; kölcsönösen ámítjuk egymást osztrákok és magyarok ; az egy ugyanazon fizikai személy bőrében lakozó osztrák császár jogaitól szenved a magyar király és a magyar király jogai löléledé- sének gondolatától is remeg az osztrák császár. Egy fizikai személy, melyben két ellenség lakik ; egy gyászos monarchia, melyben erőszakkal, kétszinüséggel összetartott több nemzet vergődik. Nincs és nem lehet tiszta lelki ismeret se fejedelemben, se a népekben; állapotunk hazugság, működésünk becsapás — kölcsönösen. Életünk ködös borulat mindenfelől. A május 23-iki trónbeszéd azt mondja, hogy az áldatlan félreértések eloszlottak, a nemzet és királya közötti teljes egyetértésben keresendő a trón fénye és a haladás biztos záloga. A nemzet is épen így vélekedik és a nemzeti aspirátiók leghívebb képviselőjének gróf Apponyi miniszternek jászberényi pohárköszöntőjében nincs egyéb mint a trónbeszédben : a király a nemzettel együtt legyen erős. Tökéletes egyetértés király és nemzet között, a félreértések eloszlottak — azt hinné az ember. De nem úgy van. Sohase volt nagyobb félreértés vagy helyesebben : a régi félreértések ereje egyszersem volt annyira az elszakadásig feszítve, mint ma; az áldatlan közös ügyes viszony betegsége még sohase volt annyira megérve a halálra, mint ma és minő csalódás, minő csalni akarás mindkét részről. Be van borulva mindenfelől, tényleg sötétség van a lelkekben fent és alant; mégis elakarják hnetni egymással nemzet és király, hogy süt az egyetértés napja, világos van. A Fejérváry-féle erőszakos korszak végén kötött paktum nem egyetértés, nem béke korántsem. Az a paktum körömfont intrika szülöttje ; annak az összbirodalmi eszme érdekében előtolt bécsi intrikának paktumos kötelékei miatt tehetetlen a mai kormány mindaddig, mig a horvátiakkal kinem békéi és a mig meg nem csinálja az uj választási törvényeket. Magyarország két legkényesebb kérdése a többféle nemzetiségű lakosság széthúzó érdekei miatt. Paktum, mely bécsi intrika had legyen tehetetlen a magyar kormány a paktum alatt és hadd semmisüljön megahorvát kiegyezés isazuj választási törvények kodificálásának kísérletében, majd föl falják a horvátok és nemzetiségek, ha magyar akar lenni, vagy letaszítja polczáról a magyar közvélemény, ha nem elég magyar. Ismét előterbe léphet az összbirodalmi eszme Fejérváry-féle emberekkel, Tiszákkal. A császár győzött! A magyarok nem ezt akarják. Ez becsapás. Az áldatlan félreértések nem oszlottak el. Sötétség van mindenütt. Ennek a paktumnak sem őszinteség az az alapja, mint nem volt őszinte egyezség közös ügyes viszonyokban soha eddig fejedelem és nemzet közt, mióta a magyar király a közös monarchia császárjának összbirodalmi törekvései alá rendelte magát és ezáltal tehetetlenné vált a magyar korona jogainak alkotmányos megvédésére. A császár és a császár miatt magyar szóra nem hallgató az osztrákokkal együtt az összbirodalom megerősítésére törekszenek. A magyar közvéleménynek personal unió kell. Hol az egyettértés ? Magyarországon a magyarnak arra nem kell gondolni, hogy akármiféle kényes kérdés meg oldása miatt a hegemóniát feladja és szolgaságra jusson. Arra gondolhat és el is kell magát határoznia, hogy inkáb megszűnik országostul magyar lenni, de magyar szolgaságot nem teremt, tovább nem prfr-. Őszinteség kell! Az őszinteség az a bizonyos álláspont, a honnan tiszta eget láthatunk tiszta láthatárban. Tudjuk mit akar az osztrák, mit akar a császár, azért nem becsapás a becsapni akarás; tudjuk mit akar a magyar. Világosan kell cselekedni. Már most mutassa meg a magyar kormány a császárja érdekében alkudozó Becknek a törvényjavaslatot, hogy a király egész udvarával fél évig Budapesten lakjék, hogy a magyar korona országainak területéről többé a közöshadsereg nem soroz, az összes ujoncz- illeték az önálló magyar hadsereg katonája; mutassa meg az önálló külképviselet, önálló bank és önálló vámterület javaslatait, t. i. azokat a javaslatokat, a melyek kodifikálva együtt adják egy független ország teljes önállóságát biztositó közjogi attribútumokat, amint azt a függetlenségi párt követeli. Már most kell megüzenni a császárnak a paktum alatt, hogy mi magyarok a paktum végén nem az összbirodalmi törekvések kormányát látjuk, hanem egy teljesen önálló Magyarország független kormányát. Nekünk az ideiglenes fegyverszünet arra való, hogy magunk megerősödjünk s ne ellenségeink hatalmát T A R C Z A. Gyógyfürdőn. A czigány a harsak alatt bűbájosán huzza, Könyet fakaszt szemeimből hegedűje húrja, S köröskörül olyan komor a sok fürdővendég, Mintha a szép muzsikaszót semmibe se venuék. Lent a parkban, a padokon fiatalok, vének Hörgő mellel, sápadt arczczal busán üldögélnek, Egyik-másik el is szunnyad, — mit neki a nóta! — Hörgő mellet nem gyógyít meg semmiféle kóla ! .. A pázsiton bubánalos barna fim mellett Halvány arczu, szőke leány virágot kötözget. Úgy elnézem és szivemben fájó sejtés támad: Mintha, szegény sirkoszorut kötözne magának . . . Balla Miklós. Egy pár kis fülbevalóról. Valahányszor lányoknak — asszonyoknak ékszere ikkel való oktalan hivalkodását látom, mindig eszembe jut egy pár kis kék köves fülbevaló, aminek ragyogását ott láttam egy falusi kis lány fülében s valami olyast érzek: — szegények . . . ___________________ Violká nak hivták, s édes anyám a nagyanyja volt neki. Nagyon szerette a kedves kis bogarat. Nem múlhatott volna el nap tőle anélkül, hogy a rossz lábával is meg ne látogassa s boldogsága olyankor mindig tudott valami újat mesélgetni a „kis arany“ szépségéről, okosságáról. Egyszer azonban nagyon kedvevetten jött haza. Mondanivalója se volt semmi. Járt-kelt, tett-vett, de úgy, mint a kinek nyomja valami a szivét. Végre is csak az ajkára tolult. — Szegény kis lány . . . Ijedten néztem reá. Arcza, melyen pedig örökké ott borong a szerető szív aggódása, most még boru- sabb volt s tekintetében úgy fájt valami a szivemnek. ■—- Csak nincs valami baj odaát ? . . . — Hagyd el, ham, olyan szegény kis lány, mintha árva lenne. Négy hónapos, s csak egy fülbevalót sem tudott kapni eddig. — Milyen édes anyám 1 . . . Majd fog kapni. Ilyenkor bátyámnak is ezer baja, ezer kiadása van. Aratás után majd arra is jut, — Nem bátyádra szólok én. Hisz én volnék a nagyanyja. Még majd rosszul esik neki, hogy semmit se veszek a kis lányának. — Sose zaklassa föl magát édes anyám! — nyu- gasztottam gyöngéden. Majd megkapja édes anyám a nyugdiját, abból fog jutni arra is, másra is. Ráhagyta; de belenyugodni nem tudott. Igazis, hogy olyan messze volt még, amikor nyugdijat kap. — Bement a belső szobába, s láttam az ajtó homályos üvegén át, amint föltette szemüvegét, a szekrényből előszedegette pénzes skatulyáit s tünölődön számolgatott. Ennyi kell erre; ennyi erre; ennyi meg emerre. Es mire mennyi kell, azt mind külön csomóba olvasta kötényében. Hanem igy nem igen futhatta belőle. Kétszer-há- romszor is összegezte a pénzt s újra kezdte a beosztást, a csomózást. Megpróbálta innen is, onnan is elszakítani valamit, ha úgy valahogy ki tudná sikeriteni a fülbevalóra valót. Hiába. Nem hagyta el vidámabb arczczal a szobát, mint a milyennel bement. Mégis csak várni kell hát a nyugdij megérkeztéig ! . . . S ezzel a fülbevaló mintha le is került volna a napirendről. Édes anyám nem tett többé említést róla, én meg már csak azért sem hoztam szóba, mert kíméletes akartam lenni érzéseivel szemben. — Bele is jutottunk a tavasz kellő közepébe. Van olyankor édesebb gondja édes anyámnak a kertjénél?! Napfeljöttől, nap lementig: babrált — bíbelődött napokon által. Rendezte virágágyait; vetegette, ültetgette virágait; kötözgette, nyesegette rózsáit, csemetéit; gyomlált, öntözött, szé- pitgetett; közbe meg le-lementaz öreg „oláh-piros“ alá s elállt alatta, elnézegette félórák hosszat. Mintha egyszerre az lett volna érdeklődésének középpontja. Mé°- nekem is feltűnt a dolog a fülbevaló után. Hiszen igaz^ hogy azt a fát még édes apám ültette; ő a legöregebb fa: az őrszem udvarunkon; piros almája apró gyermekeknek; mindnyájunknak gyönyörűsége, játszótársa volt; az évek során felnőtt a családba, kiváltságokat nyert szeretetünkben a többi fák felett, — de mégis Huszthy Zoltán fényképésznek Kossuth-nteza 5-ik számú sajtit házánál kizárólag e czélra épitett gyönyörű szép műterme öltözőszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
