Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-26 / 49. szám

s z

tudja minden igaz magyar, minden hazafi. Általános emberi jog az élet, az önfentartás joga, melyeket a születés puszta tényével megszerez mindenki, de ahhoz, hogy valaki törvényhozásunk részesévé váljon ahoz egyéb is kell. Ahhoz még a nemzetet képező láncz egyik szemévé is kell válni.

A kiviteli utak vannak hivatva arra, hogy a lánczszemmé válásról meggyőződés lehessen szerezhető s ép azért a kiviteltől függ, hogy az általános választói jog nemzetünkre áldássá vagy átokká váljék.

Ezért az általános választói jog azt a formáját kell megvalósítani, a mely nemzetünk jövőjének biztosítására szükséges és hasznos lesz.

Főispánunk Nagybányán. (Saját tudósítónktól.) Dr. Falussy Árpád főispán nejével s kíséretével Nagybánya város látogatására szombaton a délutáni gyorsvonattal Nagykárolyból elutazott. Nagybányára még az nap este érkezett meg főispánunk, a kit az ottani pályaudvaron a város tanácsa nevében Gell ért Endre polgármester fogadott s üdvözölt. A pályaudvart szorongásig megtöltötte Nagybánya város közönsége, a kik frenetikus éljennel fogadták népszerű főispánunkat. A bevonulás kisebbszerü diadalmenet volt. A város bányász zenekara Rákóczi indulójával kisérte vendégeit Neubauer Ferencz főbányatanácsos lakásáig, akinek ott időzése tartamára házi vendége lesz főispánunk. Esti V2 9 órakor fáklyás zenével kedveskedett őméltóságáéknak Nagybánya városa. Ott volt a város apraja- nagyja is kíséretben, ez impozáns tisztelet- adásban, a mely körüli rendezésben az oroszlán- rész Égly Mihály főjegyzőé és Fábián Lajos bányamérnöké. Tiszteletadás után Égly Mihály szépen ecsetelte a főispán előtt a város szerető ragaszkodását. Ezután Ne u b auer főbányatanácsos nagyszabású estebédet adott illustris vendégeik tiszteletére. Vasárnap délelőtt Falussy főispán Nagybánya tanácstermében a küldöttségeket fogadja. Déli 1 órakor közebéd lesz a Széchenyi-ligetben. Ebéd után a festő- műtermet tekintik meg a vendégek s azután látogatásokat tesz a főispán. A vasárnapi prog- rammot a kaszinóban rendezendő estély fejezi be, a melyen hölgyek is részt vesznek. Hétfőn délelőtt a főispáni pár a kereszthegyi bányát tekinti meg. Délben diszebéd lesz, a melyet Géllé rt Endre polgármester és nejeád. Délután a fernezelyi kohók megtekintésére rándul a vendégtársaság. A nap befejezéséül a Széchenyi-ligetben gyűlnek vacsorára. Kedden Felsőbányát látogatja meg a főispáni pár, a hol a küldöttségek fogadása után bankett lesz. Estere viszatérnek a vendégek Nagybányára, a hol a „Polgári Körben“ az ottani függetlenségi es 48-as párt rendez lakomát. A főispáni par szerdán" délelőttig marad Nagybányán.

— Kiragadom kezéből. Nézem, hiába nézem az öregnek igaza van. Mintha pofon vágtak volna, ájul- dozni kezdtem, de csak nem fogok ellágyulni egy szolga előtt, összeszedtem minden erőm s támolyogva mentem ki a minisztériumból a tolnoki decretummal. Csak odakint kezdtem mérges lenni a kegyelmes ur ily qualifiká- latlan eljárásán, hogy engem aki hivatottságot éreztem magamban, nem egy megye, de egy fél ország tanügyét administrálni — engem tolnokká nevez ki, mikor „biztosra“ ígérte a . . .

Egy fél napig gondolkoztam, aztán Dezsőt vontam kérdőre. Ő azzal felelt, hogy csak annyit hallott, miszerint kineveztek, minek azt nem is kérdezte, hisz magam mondtam neki, hogy tanfelügyelőséget Ígértek, s ő legott gratulált nekem.

No tessék ez a blamage a pusztaiak előtt. Már levelet is kaptam tőlük „Nagyságos tanfelügyelőnek“ czimezve. Nem, ez nem maradhat igy. Tollat, papirost szedtem elő s megírtam a kegyelmes miniszternek, hogy képzettségem és rangomon alóli állást nem fogadhatok el, még ha a tótok közzé küld is fel s ezennel mellékeltem a kinevezésem s vittem a legközelebbi levélgyűjtő szekrényhez.

Nem tudom szokásból-e, de ha levelet dobok beléje, ökölbe szorított kézzel mindig rá szoktam ütni, hogy levelem biztosan bele essék. Most is, miután bedobtam, rácsapok az öklömmel s mert mérges voltam a szokásnál is jobban — úgy, hogy felszisszenve ébredtem fel.

Álmomban az ágyam sarkába vágtam öklöm s most megkékült. Kázmérék az este becsipettek, csak azért, hogy ne fütyüljem a „Nánit“.-— A tanfelügyelőséget azért mégis várom.

ATMARMEGYEI KÖZLÖN

Gazdasági kulturális egyesületek és a népsegitö akczió.

i.

Irta: Dr. Hollósy látván.

A mai korban már tagadhatlanul nagy állami feladatot képezne a társadalomnak szervezése, sőt vezetése, amely mindinkább a magyar nemzeti állammal helyezkedik szembe, az ide átszivárgóit német kultúra folytán.

Mert mi nem csak a szocziálpolitika elvei utján beözönlött német theoriákat tartjuk magyartalanságunk okozójának, megmételyezőjének, hanem általában elszomorító és káros dolognak tartjuk azt, hogy a magyar közönség semmi figyelmet nem fordít arra, hogy szellemi és anyagi erejét társadalmi utón szervezze országosan, nemzeti irányban a kultúra terén.

Mert ez a csatatér, nem pedig a holt betűk, paragrafusok. Ez a nemzetek világversenyének csatatere. A háború csak a külső látszat képe, csak az illuszt- ráczió. Maga a küzdelem ott folyik a kultúra csatamezején, terén s amely nemzet nem szervezi országosan a szellemi, erkölcsi, művészi kultúra és anyagi vagyis agrikultura, ipari, kereskedelmi, technikai kultúra terén összes erejét, amely nemzet nem bírja egyesíteni társadalmát, e két nagy utón egységes, válvetett küzdelemre : az elmarad a világversenyben és elbukik, ha mérkőzésre kerül a sor.

Nekünk magyar állampolgároknak rettenetes nagy hibánk és bajunk, hogy a társadalmi nemzeti egység a magyar szentkorona országaiban a rendalkotmány megváltoztatásával megszűnt anélkül, hogy egy uj összeforrasztó elemről gondoskodtunk volna.

A magyar szentkorona tagja volt minden magyar nemes: és ez a magyar nemesség csodálatos erővel összeforrasztotta a nemzetiségeket a fajmagyarokkal.

Legnagyobb nemzeti hőseink, költőink között nem egy van, aki a horvát, tót, szerb, oláh társadalom körében nevelkedett magyar nemzeti hőssé.

Ma — a mióta a szentkorona, szóval az állam- polgári jog, mint a római czivitás, nem képez összeforrasztó erőt, csak nyomasztó sulylyal nehezedik reánk, mint adóalanyokra — ma a magyar állam- polgárság fogalma époly gyűlöletes dolog a nemzetiségek előtt, mint a mily utált dolog a folytonos adóemelés miatt és politikai helyzetünk miatt, a fajmagyar nép előtt is.

Mi lenne a teendő, hogy az államhatalom népszerű, a magyar állampolgárság fogalma összeforrasztó, nemzetalkotó erővel bírjon, mint a magyar nemesség, mint a római czivitás eszméje ?

Ideje ezek fölött gondolkozni, mert szocziál politikai theoriák ellenállhatlan erővel törnek utat a nép szivéhez s ha nem veszi kezébe az állam és magyar társadalom a szocziál politika vezetését, ha nem hódol az ember kultusz elvének s nem látja be, hogy az állam legnagyobb kincse és ereje a területén lakó emberanyag erkölcsi és vagyoni épségében rejlik: akkor Magyarországot is átfogják alakítani a szocziál politika uj eszméi, csakhogy nem lesz köszönet benne.

Elveszítjük nemzeti kultúránknak a mohácsi vész és a majtényi fegyverletétel után még megmaradt kincseit, forrásait és beolvadunk a nagy német és nagy szláv kultusz tengerébe. Ez pedig rettenetes halál lenne, olyan a melyből nincs többé ébredés, nem lenne újra feltámadás.

Amig megmarad egy nemzetnek társadalmi egysége, mint a zsidóknak, kultúrái egyénisége, mint a helléneknek, lengyeleknek: addig nem haltak meg. Lelkűk, kultúrájuk s ebben a nemzeti géniusz él s idővel újra fölébredhet álmaiból: de ha a társadalmi egység szétbomlott, egy külömben is harczias nemzetben s ha a nemzeti lélek átváltozott, kihalt a széthúzó és idegen kultúrán táplálkozó társadalomból, akkor csak névleg élünk állami életet s akkor a feltámadás reménye nélkül jobb, ha sírba szállunk mielőbb, mert szereplésünk már csak olyan szánalomraméltó lenne, mint a földön járó kísérteteké, akiknek csak a nap bizonyos órájában szabad mutatkozni.

Minket is csak akkor szerepeltetnek, mikor éjfélre jár az idő, mikor Ausztria fölött a halálmadár sivit. Ilyenkor elő kell állanunk és el kell kergetni a halált Ausztria mellől, s aztán mehetünk újra aludni a sírba.

Aludni és álmodni a szép, nagy Magyarországról, régi dicsőségéről, nagy királyairól, nagy prófétáiról, akik előre láttak, a magasba törtek, akik évszázadokkal előbbre gondoltak mint kortársai, s azért ölte meg őket a hálátlanság. Hollós Mátyás a nagy bölcs és Martinuzzi már a népsegités állami feladatain, a jobbágyság felszabadításán, a közterhek egyenlő viselésén dolgoztak, Bezerédi István, Kölcsey Ferencz, Széchényi István, már a Hollós Mátyás népsegitö eszméinek megvalósításának törvényeit szövegezték, mikor jött az éjfél és Ausztria a pokol ördögeit a tűzerőt, a testvérháborut reánk kényszeritette, hogy véncsontjaival újra a mi koporsónkon ülhessen, mint kényelmes és biztos trónon.

Mi tehát állhatunk, egységes társadalom és nemzeti lélek nélküli hullák, akiknek szelleme csak kísérlet gyanánt jelent meg immár Európa küzdő, haladó, kultúrával biró nemzetei előtt.

Pedig nincs a világon annyi jóakaratu miniszteri rendelet, annyi jót czélzó miniszteri utasítás, annyi üdvösét hajtó törvény, mint nálunk.

Dehát a pokol utjai a jóakarattal vannak kikövezve — mint Dante mondta — és ez a sok holtan fekvő messze esett, de végrehajthatatlan rendelet, utasítás, törvény, szinte ordít, kiáltva kiált, hogy adjunk nekik életet, keltsük fel őket a koporsóból, állítsuk szervezzük a magyar közigazgatás legfőbb orgánumát, a népsegitö ügyosztályt valamelyik minisztériumban, amely a nemzetet a szocziál politikai és kulturális téren

Y

nemzeti irányba vezesse a Hollós Mátyás által kijelölt nyomokon.

És ha e holtan fekvő üdvös rendeletekbe életet önt a kormány, talán megtörténik az a csoda is, hogy egyszer azt fogja látni Ausztria és a német, szláv kultúra, hogy a koporsónk fedele megmozdul, hogy most már nemcsak éjfélkor fenjáró kisértet a magyar nemzeti állam, hanem egy életre kelt kulturtényező a világ- versenyében, olyan kulturális tényező, akiknek van mondani és alkotni valója az emberiség számára.

Ekkor majd meghallgatnak bennünket, addig pedig, csak nevetik kisérteti kardcsörtetésünket.

(Folyt, köv.)

Szülök figyelmébe.

Ma, midőn a hazai iparfejlesztés és iparpártolás foglalkoztatja a nemzet majdnem minden körét, midőn az ország vezérférfiai az eddiginél is fokozottabb mértékben követnek el mindent a magyar ipar önállósága és felvirágoztatása érdekében, midőn már mindenkit áthat azon igazság, hogy : „az ipara nemzeti jólét egyik legfőbb biztosítója“ s beismerjük, hogy az ipar a népnek boldogulását, művelődését és jólétét mozdítja elő, midőn napról-napra halljuk hangoztatni és hangoztatjuk magunk is, hogy „pártoljuk a hazai ipart“ akkor első sorban arra kell törekednünk, hogy müveit, szakmájukat jól értő és hazafiasán gondolkozó iparos nemzedéket neveljünk.- Adjuk gyermekeinket az ipari pályára, mert érdemeket szerezni és a hazát hűséggel szolgálni s a közjó érdekében munkálkodni ma már nemcsak az irodában, vagy a harcz mezőn, de az iparos műhelyében, a gyárak füstös levegőjében is lehet.

Talán megérti végre mindenki, hogy a becsülettel végzett ipari munka, a jól képzett dolgozni szerető és tudó, hazafiasán gondolkozó müveit iparosnak köztiszteletet és közbecsülést is biztosit.

Fejlesszük a magyar ipart és ezzel nemzetünk jólétét és vagyonosodását.

Neveljünk müveit iparosokat, a kik feladatuknak magaslatára emelkedvén finomult Ízléssel és szakmabeli jártassággal úttörői, előharczosai legyenek a magyar ipar felvirágoztatásának.

Adjunk müveit ifjakat az iparos pályára, mert csak a müveit lélek alkotta ipari munka veheti fel a versenyt más nemzetnek már jóval fejlettebb iparával.

Adjunk jobb módú ifjakat az iparos pályára, mert csak igy biztosíthatjuk nemzetünk részére az iparban szükséges anyagi tőkét.

Félre az elavult, szégyenletes elő Ítélettel, a mely szerint iparosnak lenni szégyen ! Azaz idő elmúlt. Az akkor volt amikor még az iparos tanonczokat — az inasokat — éveken át csak a mester egyik mindenesének, szolgájának tekintették.

A csaknem minden fontosabb iparos pályára szervezett szakiskolák által gondoskodott a kormány arról, hogy a műveltebb, vagyonosabb osztály is aggodalom nélkül és nyugodt lélekkel adhassa ifjait az az iparos pályára, azon tudatban, hogy gyermekeik ezen az erkölcsösség, a közműveltség és hazafiasság szem előtt tartásával a választott pályára elméletileg és gyakorlatilag kiképeztetnek.

A szegényebb osztály tehetséges ifjainak pedig a tandíj elengedés, az ösztöndíjak és munkadij ('adományozása teszi lehetővé ezen iskolában való kiké- peztetésöket.

Pártoljuk tehát ezen intézményeket, a melyekbe a kormány az erős és gazdag magyar iparnak magvát vetette el.

Most, midőn az ifjúság pályaválasztás előtt áll, ne kényszei itsük az ügyes kezű és ipari pályára hajlammal biró ifjainkat a túlzsúfolt közép iskolába, ne neveljünk szegény, tengődő s az iparos sorsát méltán irigylő napidijasokat azokból, akik ha iparosokká ké- peztetnének ki, maguknak biztos megélhetést, a magyar iparnak pedig föllendülést és virágzást biztosíthatnak.

Becsülnünk kell a tisztességes ipart, mert az megérdemli azt.

Ne felejtsük, hogy a munka nemesit.

Cs. I.

Előfizetési felhívás.

Van szerencsénk T. olvasóink tudomására hozni, hogy a XXXII. év óta fennálló „Szatmár- megyei Közlöny“ kiadó tulajdonjogát átvettük.

Felelős szerkesztőül Kunéry Kálmán iró urat nyertük meg, kinek avatott kezében biztosítva látjuk lapunk szellemi sikerét.

A „Szatmármegyei Közlöny“ XXXII. éves múlttal bir és ezen idő alatt irányzata, szellemi nívója — egy pár hónapot kivéve — általános közmegelégedésre szolgált nemcsak Nagykároly városában, hanem az egész vármegyében.

Mi szerény tehetségünkkel igyekezni fogunk mindég a legjobbat nyújtani és a legnagyobb áldozatoktól sem riadunk vissza, hogy előfizetőink olvasó igényeit kielégíthessük.

Minden nagyhangú ígérgetések helyett csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy minden személyeskedést szigorúan kerülve fogjuk szolgálni a közügyeket.

Kérjük olvasó közönségünk széleskörű támogatását,