Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-22 / 44. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY azon összeget melyet a lap megindítása óta ezért Szatmáron fizetnek, mert ezen összegért a lap nyomását bármelyikünk szívesen elvál­lalta volna. Ezzel kapcsolatban tudomásul hozzuk azt is, hogy a „Szatmárvármegye“ lapvezérlő- bizottsága egyik helybeli nyomdának folyó évi január havában hetenként 34 koronát ajánlott fel a lap nyomásáért 8 oldal terjedelemben, (ily vállalat egyenlő egy üzletnek feltétlenül bekövetkező bukásával), holott ezért Szatmáron 64 koronát fizetett és fizet most is. A nagyközönségre bízzuk, hogy a hir terjesztőivel szemben ítéletet mondjon. Nagykároly, 1906. julius hó 17-én. Sarkadi N. Zsigmond, Manyák Károly, Tóth József nyomdatulajdonosok. Felelős szerkesztő: STERNBERG OTTÓ. Laptulajdonos :RÓTH KÁROLY. Jótékony ezélu Cabaret-Estély. Rendezik a budapesti Népszínház tagjai. Nagykárolyban a „Magyar Király“-szálloda nyári kerthelyiségében julius hó 24és 25-én kedden és szerdán A szerdai hangverseny teljesen uj műsorral lesz megtartva. Kápolnai Irén, Szécsi Magda, Pázmán Ferencz a budapesti Népszínház tagjai. üjváry Károly, Hetényi (Heidelberg) Albert, népszínházi tag zeneszerző kőremiiködésével. Teljesen szolid és családi műsor komoly művészi szá­mokból összeállítva, nem tévesztendő össze az orfeum- brpttli műsorával. Kezdete 8V2 órakor. Belépti dij: személyenkint I korona Kiadó lakás! A Deák Ferencz-tér 20. szám alatt levő házban egy 5 szoba, konyha, kamara, cselédszoba, pad­lás és kert, továbbá mosókonyha, pincze és fáskamarából álló emeleti lakás ±_ é-^I o!k:tóToer 1-től, esetleg szeptember hó 15-töl kiadó. Bővebb értesítést nyújt: ^TOInTIíT Q-"2”U"3L..Ata, 2—3 háztulajdonos. Kiadó lakás. Rákóczi-utcza első szám alatti lakóházam, mely öt szobából áll s különálló épületben konyha, cselédszoba és kamara tartozik hozzá, augusztus l-sejétöl kezdve kiadó. Értekezhetni velem Széchenyi-utczai üzle­temben (Makay-ház.) Szabó Kálmán. Szülők figyelmébe! A „Megváltódról nevezett nővérek Rohonczon, Vasmegye; a jövő tanévre fel­vesznek a I I ? ? L tm ! ! ! hat elemi és három polgári { osztályra leányokat. Különösen ajánlható ezen intézet azon £ szülőknek, kik leányaikat a német nyelvre I gyakorlatilag megtanittatni akarják. Havi- 1 dij 26 korona. Bővebbet az igazgatóság. | 1288—1906. sz. Hirdetmény. A nmeit, vallás és közoktatásügyi mi­niszter urnák 54347—1906. számú leirata szerint a mátészalkai folyó évi szeptember hó 1-én megnyílik. Ennélfogva ezen körülmény azzal tétetik közhírré, hogy a jövő tanévben csak az első osztály nyittatik meg és arra a beiratások augusztus hó 15-től kezdve a polgári iskola igazgatóságánál eszközölhető. Mátészalka, 1906. julius 10. Rohay Gyula, Jeszenszky Sándor, főjegyző. biró. iSSm 4655—1906. K. sz. m Árlejtési hirdetmény. ■:i Nagykároly rendezett tanácsú város által létesítendő favázas színkör felépítésére, belső berendezésére és színpad felszerelésére nyilvános árlejtés hirdettetik. Ajlánlat csak az ivenként 30 fillérért kapható munkakivonat és ajánlati mintán tehető, melyben az egyes egységárak és a megfelelő összegek számokkal és betűkkel kiirandók. A zárt ajánlatok legkésőbb fol3ró ©tt! aru.gr. 2-án d_éli 12 óráig: Nagykároly város polgármesteréhez nyújtandók be, hol is azok másnap délután 3 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Később érkezett, távirati utón küldött vagy utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Ajánlat tehető az összes munkanemekre együttesen, vagy külön-külön egy-egy munkanemre. Tartoznak ajánlattevők bánatpénz gyanánt az ajánlati összeg 5°/o-át Nagy­károly város pénztáránál készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban letenni. A város az ajánlatok fölött szabadon dönt, esetleg újabb árlejtést hirdethet. Tartoznak ajánlattevők ajánlatukban világosan kiírni, hogy a munkálatokra vonatkozó általános és különleges vállalati feltételeket ismerik s azokat magukra nézve kötelezőknek elismerik. Az összes munkálatoknak 1907. évi jut is hó 1-ére teljesen készen kell lenni. A munkára vonatkozó általános és részletes vállalati feltételek — melyek a városi tanács által megállapított pótlások mellett az állami általános és részletes építési feltételekkel azonosak, — valamint az építési tervek Kopeczek György ter­vező építész irodájában (Budapest, V., Nádor-utcza 24. sz.) és Nagykároly város mérnöki hivatalában naponként délelőtt 10—12 óra között betekinthetők s ugyanott fognak a munkakivonatok és ajánlati minták a jelentkező vállalkozóknak kiszolgáltatni. Nagykároly, 1906. julius 11-én. nDeToreczeiD-i IstTrám., its ®fö ®ts> 6f® l SP Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a Sitau £ipót Piai utóda ékszerüzletet megszerezvén, hogy a n. é. közönség választék tekintetében évről-évre fokozódó igényeinek a leg­nagyobb arányokban megfelelhessek, ezen 30 év óta fennálló üzletet a helybeli piaczon 24 éve létező üzletemmel egyesitettem. Ennélfogva a Blau Lipót és Fiai Utóda czég e hó végén beolvad Löfkovits Arthur czég alatt fennálló üzletembe, miáltal elérem azt is, hogy a költségek tetemesen csökkenvén, áru­imat az eddiginél is olcsóbban szolgálhatom. Bizton remélem, hogy mindkét üzletem mélyen tisztelt vevői annál szívesebben fogják törzsüzletemet becses bevásárlásaikkal támogatni, mivel itt a legmesszebb menő előzékenységre, szakértő, szolid kiszolgálatra, óriási választékra és a lehető legjutányosabb árakra találnak. Magamat a jövőben is a n. é. közönség nagybecsű pártfogásába ajánlva, vagyok kész szolgája órás és ékszerész, Debreczen. k ■ ■■■- Árjegyzék ingyen, bérmentve. ■ t-6 <®A® ®lí íls ®I9 ®lí MANYÁK és TÓTH könyvnyomdája Nagykároly.

Next

/
Thumbnails
Contents