Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-01 / 41. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Az adókivető bizottságokról sem mondhatjuk, hogy méltányosak. A régi adónál kétszer, sőt háromszor több terheket ró a szegény adófizetőre, a mi valóságos szipolyozás számba megy. Ez az eljárás épenséggel nem vallhat nemzeti kormányozásra. Evek óta rosszabbak a kereseti viszonyok, lehetetlen tehát, hogy ilyen helyzetben az adópréssel egyszerűen kitekerjük a kisebb egzisztencziák nyakát. Nagykárolyban már össze ült az adó kivető bizottság. Megkezdte működését, hogy annál gyorsabban teljék meg az állam pénztára. Itt az alkalom tehát, hogy figyelmébe ajánljuk a polgárságnak, nézzen utánna az adó kivető bizottság tárgyalásainak, mert bár eme bizottság minden egyes tagjában elegendő garanciát találunk arra, hogy a kivetésnél föltétlenül méltányosan járnak el, mégis e bizottság nem ismerheti az egyes adóalanyokat olyannyira, hogy róluk — nélkülök tiszta és mindenkor teljes képet alkothasson, illetve az adózók jelentkezése nélkül jogos kivánságainak eleget tehessen. Föltétlenül elismerjük, hogy a kormánynak ugyancsak szüksége van pénzre. A pénzt azonban nem szabad a nép keserves filléreiből összeharácsolni. A falatot az emberek szájából kivenni nem engedjük. Ha annak idején e kormány tagjai a közönség támogatására számítva követelték, hogy ne fizessen adót; mert hazafiatlanság, úgy most az ország népe jogosan elvárhatja, sőt követelheti a kormánytól, hogy az adófizetés tekintetében mniden elképzelhető méltányossággal járjon el. Hihető, hogy az ország sajtójában általánosan megnyilvánuló méltányos adószedésre nézve Wekerle Sándor újabb intézkedést tesz, a minek eredménye csak örömet, lelkesedést és megelégedést fog maga után vonni. Az adók leszállításával heverheti ki csupán ennek az országnak gokat sanyargatott népe az utolsó évek sorscsapásait. Erős bizalommal, reménységgel első sorban is ezt várja a kormánytól az ország. Kóczé. Ez a rithmikus név egy művész neve. Egy czigány- primásé. Nem különb a sorsa, mint a többi barnaképü kollégáé. Télen a budapesti füstös kávéházakban játszik, nyáron városról-városra vándorol. Csütörtökön és pénteken nekünk játszott a Magyar Király kávéház udvarhelyiségében. Telve volt az udvar, mert olyan ennek a czigánynak hire, hogy messze földről eljön az ember a hegedűje hangjáért. A kik a szeme villogását is akarták látni, azok közel ültek az öreg czigányhoz. 45—50 esztendő lehet, szabályos vonalú, nagyon értelmes arczkifejezéssel, szénfekete hajjal, a melyből még egy száll se hiányzik. A testét valami különös ósdi szabású fekete ruha fedi, mély kivágással, mely puha színesen pettye z e 11 inget enged láttatni. Társa is van a prímásnak. Egy czimbalmos a czigány-mágnás Ráczok nemzetségéből. Gyönyörű fekete legény a gyerek és olyan unott előkelő mozdulatai vannak, mintha most is a „grande Caffeeban“ muzsikálna. Mert tudnunk kell, hogy ezek az átkozott franczia nők nagyon szeretik a mi czigányainkat. És még csak nem is a nótáikat, hanem azokat a bogár- szemű fényes szemeket, meg azt az égbe kunkorodó szénfekete sörtét ott az orr alatt, a miről azt tartják odaát, hogy a csók e nélkül válóságos csemcsegés . . . A hangos diskurzus elcsendesül. A művész feláll és játszani kezd. Sir, ri a hegedű a kezében, bűbájos hangok kélnek a vonó helyébe, a czimbalom halkan, szinte susogva kiséri. Kigyullad a dzigány szeme, most már igazán czigány, vad, szenvedélyes, lágy, selymes a mint akarja, a mint érzi. A lelkünk ott lebeg az alföld rónáin, halljuk a gulya kolompját, délibáb kél a száguldó forgószél nyomába, az estharang tisztán olvad bele a puszta alkonyatába, hazatérő aratók danája VIII. Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezuzó- dott. De azért hazajött. Szaladva. ... És nyomában a fekete csönd. Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richárd hazaért. Jól hallottam mindent. A kapun mászott át. A fekete csönd pedig beborította a kis házunkat nedves, undok szárnyaival. A virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögő, fájdalmas sóhajtások hallatszottak. Csak én voltam ébren és füleltem. IX. Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba, ahol azelőtt együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törődött velem. Zihálva ledőlt az ágyra és aludt. Ezután úgy történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre és bebújt a vérem csöppjeibe. Irtózatos volt. Menekülni akartam tőle, de odakötözött az ágyamhoz és károgva a fülembe súgta iszonyú parancsát. Fölkeltem. Előkerestem a kötelet. Egy erős hurkot kötöttem rá és odalopództam Richard ágyához. Úgy éreztem, mintha az agyvelőmet és a vállai- mat mázsás kövek nyomnák. A térdeim roskadoztak. Nagy, véres feje alatt átdugtam a kötelet és bele- füztem a végét a hurokba. hallatszik, mesziről egy pásztor tilinkója bánatosan, leheletszerüen fújja: „Cserebogár sárga cserebogár“ . . . Bámulatos, a mit ez az Isten áldotta magyar művész a hegedűjével csinál. Életre kel a hangja nyomában minden. És az üveghangok, ezek a valódi Kóczé- specziálitások ! Mintha csiszolt kristályüveget márvány- pálczikával húznánk végig, olyan hangokat ad ki az a száraz fa ilyenkor. A czigány ezekbe a hangokba nem csak a lelkét, de egész művészi ambiczióját is beleviszi. Valami diadalmas rezgés ül a szemébe, tudja, érzi, hogy ebben ő utolérhetetlen. Ezekkel a hangokkal vitte el az első dijat a budapesti czigányversenyen is. Valami édes-bús fájdalom nyilai a szivünkbe, ha ezeket halljuk. Nem vagyunk extázisba, de valami kellemes dermedés járja át tagjainkat. Úgy tetszik, hogy nem is levegőt, de ezeket a hangokat szívjuk magunkba . .. Megpattantja a művész az egyik hurt és evvel a rövid művésziesen dissonáló accorddal ér véget a a muzsikaszó. Nem czigány, de semmiféle művész sem kapott még ilyen tapsot Nagykárolyban, mint Kóczé. Az öreg nem szereti, ha tapsolják. Mintha természetesnek találná, hogy az a mit ő produkál, az absolut jó. Nehézkesen kél fel és szinte szégyenlősen hajtja meg magát. Aztán visszaül a helyére. De vájjon hol is van neki a helye. Hát hol másutt, mint a czigányok között. Mert hogy a nagykárolyi czigányok is kivonultak testületileg arra a két napra. Ott ül az asztalnál Jónás és Krizsán — a két Gyuri, talpig feketében, ott ül Elemér a közismert czimbalmos előkelő, de piros ingre húzott smockingban ; egy kiérdemesült füstös bácsi fehér mellényben, meg egy ifjú művész jelölt, a ki a hegedűjét is magával hozta „hogy Kóczé Anti bácsi hallgassa azt meg, hogy milyen gyönyörű a hangja.“ „Anti bácsi“ elnököl, viczczel a pinczérekkel, viczczel Lipivel, városunk eme előkelőségével, a ki szintén az asztalnál ül és állítólag még budapesti lakos korából ismeri „Kóczé urat.“ Edus, városunk másik előkelősége tiszteletteljesen hátrább húzódik, úgy szólván csak félig-meddig tartozik az asztalhoz. Rácz ur — a czimbalmos — nem igen diskurál. Tányérozik, és — kokkettiroz, mindkettőben teljes tökéletességgel. Hátrább az udvart a szállodától elvállasztó kerítés mögött állanak a czigány hölgyek felséges szinke- verékben. Fiatalja és öregje ez alkalommal selyembe öltözött, van itt fekete, piros, sárga és a jó Isten tudná megmondani, hogy milyen blouz. „Anti bácsi* sokszor néz a kerítés mögé, a honnan nem egy éjfekete szem lövel reá biztató pillantást. Az a másik, az a nyomorult czimbalmos, az megveti az egyenran- guakat, háttal ül a nemzetségének és inkább a fehér arczu hölgyeket fixirozza. „Anti bácsi“ épen egy érdekes thémát fejezett be Elemérrel. Úgy gondolja, hogy már megint itt az ideje a nótázásnak. Egymásután huzza a szebbnél-szebb régi magyar nótákat, azokat a kesergőket, a melyeknél még az apáink mulattak, több vagy kevesebb okkal, mint mi. A mai nemzedéknek is kijut a maga része: a János vitéz, meg a Gül-Baba. Mámoros mindenki. Aztán jönnek a kurucz nóták. Haj Rákóczi — Bercsényi, Bezerédi, „Hová lettek, hová lettek válogatott vitézi.“ Sir a lelke mindenkinek. Utolsónak maradt a Rákóczi-induló. Hatalmasan, mint a vészharang zúgott a czimbalom, lóra szólított a hegedű szója és mi mentünk . .. rohantunk. Vágtuk a labanczot, aprítottuk a németet . . . Ha ebben a pillanatban hadba szóllitottak volna bennünket, elmentünk volna mindnyájan. Vége volt a rohanónak, utolsót viharzott fel a taps, a czigány fáradtan köszöntött egyet búcsúzóul és a másik pillanatban művész és közönség egyaránt — leküzdendő a nóta és a nyári éjszaka okozta hőséget — belemerült egy jeges spriccer vagy fagylalt élvezetébe. Egy kicsit vártam. Richard mélyen hörgő lélekzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha föíébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arczára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam hát egy pillanatig se. — A fekete csöndnek el kell menni innen!—mondtam magamban és teljes erővel nekifeküdtem a huroknak. Richard levegő után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy iszonyút nyögött és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy teste vonaglott a kezeim között, de nem sokáig. Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kaczagni. Őrületesen, hangtalanul. Elöntött a hideg rettegés. Éreztem, hogy mint zsugorodik össze a kezeim között Richard kihűlt teste. Gyertyát gyújtottam. Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt. Szederjes kék arczczal. Az én kis bolondpm volt a szőke, pirosképü, pe- tyegő Richard öcsém. És fekete szemei a végtelenbe néztek. Jaj, doktor ur, de iszonyú! A fekete csönd pedig — tisztán hallottam — kaczagott. Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a ka- czajt, mert fáj nekem a hátamban és fejemben és nem akarom látni a kis Richárd fekete szemeit, amelyek a végtelenbe merednek; mert ez összeszoritja a torkomat és sohase tudok aludni. Egyáltalán, doktor ur, nem tudok rendesen aludni. Más bajom nincsen. 11422—1906. sz. Szatmárvármegye főispánja. Meghívó. Van szerencsém a törvényhatósági bizottság tagjait Nagykárolyban a vármegyeház nagytermében f. julius hó 5-ikén délelőtt 1h 11 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésit tisztelettel meghívni. Hazafias üdvözlettel: Nagykároly, 1906. junius hó 24. Dr. Falussy Árpád, főispán. A tárgysorozat főbb pontjai: Kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur leirata a Felsőbánya—kapniki viczinális útvonalra kiutalt 1000 kor. segély jóváhagyása tárgyában Fj. Kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur leirata a Mátészalka—fehárgyarmati h. é. vasút vonalra megadott előmunkálati engedély meghosszabbítása tárgyában. Fj. Több törvényhatóság átirata, melylyel a nemzeti ellenállás tárgyában hozott határozatait megküldi Fj. Liptóvármegye átirata az 1886. XXI. és XXIII. t.-cz. módosítása tárgyában. Fj. Temesvármegye átirata az országgyűlési képviselő választásoknál a nemzetiségi izgatások megfékezése tárgyában. Fj. Kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur leirata a Tasnád—részegepiskolti útvonalnak a törvényhatósági úthálózatba való felvételét megtagadó közgyűlési határozat tárgyában. Fj. Alispáni előterjesztés Ilosvay Gusztáv ^yolt főszolgabíró felmentése tárgyában. Fj. Ugyanaz Nagykároly városnak a csendőrség kirendelése miatt a volt belügyminiszter vád alá helyezése iránti kérelme tárgyában. Fj. Ugyanaz a Kismajtény—Csengeri viczinális ut érdekeltségének ezen útvonalat a törvény- hatósági úthálózatba felvenni kérő folyamodványa tárgyában. Fj. Ugyanaz a székház régi árvaszéki helyiségeibe bevezetett villanyberendezés költségeinek fedezése tárgyában. Fj. Nyugdijválasztmány javaslata a vm. tisztviselő nyugdij-szabályrendelet módosítása tárgyában. Fj. Böszörményi Endre csengeri járási főszolgabíró nyugdíjaztatás iránti kérelme. Fj. Dr. Fekete Sámuel vm. főorvos nyugdíjaztatás iránti kérelme. Fj. Rába László vm. árvaszéki ülnök nyugdíjaztatás iránti kérelme. Fj. Felsőbánya város képv. testületének a kiszolgált katonák segélyezése tárgyában beadott indítványa. Fj. Luby Károly volt vm. segédlevéltárnok nyugdíj ellátásban való részesítése iránti kérelme. Fj. Brebán Aurél és társai volt kinevezett vm. tisztviselők kérvénye fizetésük kiutalása iránt. Fj. Király-Darócz község kérvénye a Kismajtény—Király-Darócz—Érszentkirályi viczinális útnak a törvényhatósági úthálózatba való felvétele iránt. Fj. Nagykároly város képviselő-testületének a városi gazdasági résznek kérelme tárgyában kelt határozata. V. Nagykároly város színkör építési ügye. V. Kraszna-Béltek község fürdő átalakítása és ezen czélra felveendő kölcsön ügye. V. A községi kör- és segéd-jegyzők fizetés kiegészítésére vonatkozó főkimutatás. V. Vámfalu községnek a Szatmár—bibszádi h. é. vasút segélyezése tárgyában kelt határozata. 1 V. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Blum Ödön m. kir. egészségügyi főfelügyelő, városunk fia, f. hó 25-én egy pár napi tartózkodásra Nagykárolyba érkezett. — Áthelyezett pénzügyigazgató. Kemény Alajos kir. tanácsos pénzügyigazgató Beszterczére helyeztetett át. Utódja Plachy Gyula eddigi pénzügyminiszteri osztáy- tanácsos lesz, ki uj pénzügyigazgatói állását városunkban már a legközelebbi napokban átveszi. — A vármegyei állandó választmány julius hó 4-én délután 3 órakor a vármegyeháza kistermében az 5-én tartandó rendkívüli közgyűlés tárgyainak előkészítése czéljából ülést tart. — A csengeri főszolgabírói állásra, mely az október havi rendes közgyűlésen kerül betöltés alá, Kerekes Zsig- mond vármegyei aljegyző nevét emlegetik illetékes
