Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-20 / 35. szám

/

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

Az emberek ide-oda szaladgálása egyik párttól a másikhoz, vezethető-e másra vissza, mint az érdekek hajszolására, a létért való keserves küzdelemre, az osztályharczok forradalmára, amik együttvéve a szocziálizmust jelentik? Nem azt jelenti-e mindaz, ami körülöttünk történik, hogy az emberek elégedetlenek a bukott és győztes táborban egyaránt és épp ezért senki sem azzal foglalkozik, ami eddig történt, hanem mindenki kérdőjeleket állít maga elé, hogy mi fog történni a jövőben? A felelet nagyon egyszerű: ki fog törni a lappangó szocziális- forradalom és elsöpri utjából a két régi konzervatív párt roncsait: a semmivé vált szabadelvű pártot és az óriássá nőt függetlenségi párt hulláját is.

Igazán csodálatos hogy mig gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, a hazához való ragaszkodás alapját abban látta, hogy mindenkinek legyen egy darab földecskéje, egy kis háza, a melyet magáénak mondhat, mert a nyugodt megélhetésen nyugszik a haza földjéhez való ragaszkodás, addig Polónyi Géza igazságügyminiszter nem akarja felismerni, hogy gróf Széchenyi István ugyanabban az eszmekörben mozgott, amelyen a Marx-féle szocziális fölfogás sarkallik s amelyeknek lényege az, hogy a nemzetek életében minden jogi, politikai és erkölcsi intézmény nem egyéb, mint a gazdasági érdekek harczának eredménye. Nem veszi észre, hogy a polgárság gazdasági érdek- harcza táplálja egész politikai életünket s csak egy váratlan lökés kell ahhoz, hogy a polgári társadalom nyíltan is a munkás társadalom zászlaja alá sorrakozzék, ahol titokban máris melegen szorongatja a „hazátlan bitangok“ kérges kacsóit. Hadat üzent Polónyi Géza a nemzetköziségnek ma, amikor a geográfiái határokat nem a demokráczia terjedése, hanem a kultúra rombolja le a nemzetek között: amikora kultúra és közlekedési eszközök csodálatos fejlődése a legkülönbözőbb faji sajátosságú nemzeteket érdekközösségben tartja egymással s a tőzsde egyetlen mozdulata az egész világot huszonnégy óra alatt jobban egységesíti, mint a legintenzivebb erejű vallási dogmák évezredes uralma.

Oh igen, a nemzeti eszme ápolását fenn kell tartani s a kultúra nivelláló erejével szemben nagy súlyt kell helyezni a faji sajátosság fenntartására. Ezt a kötelességet azonban nem a társadalmi rétegek politikai elnyomásában, hanem a nemzet faji sajátosságának megfelelő intézmények létesítésében kell felismerni. Önálló magyar polgári törvénykönyvet, kereskedelmi és váltójogot tessék például teremteni, amely különbözik az osztrák és német jog- intézményektől s nem szószerinti fordítása

Az ember végig nézett a kiálló csontu, aszott teremtésen és belátta, hogy ostobaságot beszélt, de azért nem hagyhatta abba.

— Hát nem is édes anyádnál voltál ?

— Persze, hogy nem.

Megint hallgattak. Eszti tudta, hogy az embert turkálja a kíváncsiság, azért se szólt, hadd turkálja. Andor ur meg restéit kérdezősködni. Felfelpislogatott a sifon tetejére, a szafaládékhoz. Szörnyen éhes volt, de nem akart enni.

— Te már bizonyosan belaktál — mondta az asszonynak.

— Igen, én már jóllaktam veled, te gyámoltalan. Hogy is jutottam én ennyire, mért érdemeltem én ezt az embert ?! Mondhatom, szépen lefestettelek. Meg is sirattak engem, meg bizony.

—- Arról se tehetek! Engem még jobban megsiratnának — mondta Andor ur mély sóhajtással és a főnök ur reformjavaslataira gondolt. Az éhség már a torkát szorongatta.

Az asszony hallgatott. Tudta, hogy ez bántja az urát, de hát kérdezzen elébb a nyavalyás, majd megfelel ő. Andor ur másik czigarettára gyújtott és a füstkarikákon keresztül kacsingatott a szafaládék felé.

— Mit eszünk holnap ? — kérdezte csak azért, hogy valamit kérdezzen.

— A te számodra nem főzök.

Mi történhetett ? Valami hűtlenségen kapta az asszony ? Hiszen az, ami közte és a főnök ur szobalánya között lejátszódott, nem volt egyéb plátói szerelemnél. Iroda-tisztogatás közben udvarolgatott a szép leánynak, nevetgéltek, egyszer megcsípte, amire a leány nyakon legyintette és ezzel a plátói viszonynak is vége szakadt. Ez még nem házasságtörés.

•— És miért nem főzöl?

—- Mert nem akarok, mert nincs mit, mert el- válok tőled. Kell-e még több ok ?

— Éppen elég. A költözködést én kezdem meg, asszonyom.

And^r ur felcsapta a kalapját és úgy tett, mintha menni akarna. Az asszony elébe ugrott.

— Megállj, elébb leszámolunk!

azoknak. Ha önálló magyar intézményekben biztosittatik a nemzet egyénisége, akkor a nemzeti eszmét nem kell félteni a vissza nem szorítható szocziális érdekharczoktól.

Ám, ha intézményeinket osztrákoktól s németektől vakon átveszszük, akkor a geográfiái határok a nemzeti eszme szempontjából semmit sem jelentenek, mert a polgárság gondolatvilága a közös intézmények hatása alatt azonossá válik s a magyar nyelvű polgárság lelki világa semmiben sem különbözik az osztrák vagy német állampolgár gondolkozásától másként. mint ahogy különbözik az idegenajku magyar állampolgárok gondolatvilágától. Különböznek nyelvben, de azonosok kultúrában és intézményekben.

Az állam, mint legnagyobb kapitalista jogalany, individualisztikus szocziális érdekeit el- bukhatta Ausztriával szemben világhíres vezéreink politikai baklövései miatt. Wekerle Sándor finánczzsenijén fordul meg, hogy az állam- háztartás szénáját miként tudja rendbe hozni.

A polgárság szocziális érdekei azonban el nem bukhatnak, mert elvégre mégis csak magára és családjára gondol mindenki és ha a tulipánillat kábító ereje eloszlik, elementáris erővel tör elő a buzakalász kenyérillata és a kis emberek igazsága végkép agyonveri a nagyok hazugságait.

Ez a diadal pedig nemzetközi jellegű lesz, akár tetszik Polónyinak, akár nem. Mert minél jobban szereti valaki a maga magyar fajtáját, annál inkább el kell ismernie, hogy nemzetének szegényei a munka czimén épp oly jogot formálhatnak a boldoguláshoz, mint Amerika szabad polgárai, avagy Vilmos császár büszke germánjai.

Ez a jog az ember joga.

Színészet.

Minden este — hála Istennek — zsuffolt ház : ez jellemzi az elmúlt színházi hetet. Közönségünket nem riasztja vissza az óriási hőség sem, mely a kaszinói teremben uralg, mindamellett gyakran halljuk a tömött sorokból a .forró“ óhajt: „csak már az uj színház meg lenne.“ Mi is óhajtva reméljük, hogy ez az utolsó saisön, a melyet ebben a helyiségben kell „végig élveznünk. .“

Vasárnap e hó 13-án ötödször ment „Gül-Baba“ a már többször méltatott igen jó előadásban, telt ház előtt.

Hétfőn zónában a „Gymesi vadvirág“ czimű rég ismert népszínműt adták kitűnő előadásban. Hogy színészeink első sorban magyar emberek és csak azután a nemzetközi irodalom interpratálói, örömmel tapasztaltuk ezen az estén. Mindenki lelkesen játszott, még a legapróbb szereplő játékát is bevonta a magyarosság csillogó zománcza. Első helyen kell megdicsérnünk B.

— Tessék !

Az asszony nem tudott tovább menni ennél. Andor ur letette a kalapját, visszaült a székre és a szafaládék felé nézett. Mily pompásan esne most az a fokhagymás illatu hideg hús, azzal a kellemes izű ugorkával. Igazán ostobaság az embernek igy kínozni a gyomrát.

— Hol jártál, hát mond meg! — szólt kétségbeesetten az asszonyhoz.

Az asszony csak ezt várta.— Hol? Bár sehol se jártam volna. Összetalálkoztam a Kerepesi-uton a lánykori, barátnőmmel. Czirok Ilonkával. Micsoda úri asszony lett belőle ! Ő szólított meg, én majd hogy kezet nem csókoltam neki ijedtemben. Elvitt magához. Három szobás lakásuk van, érted, három szobás. Van előszoba, fürdőszoba, konyha, kamra.

— Pincze, padlás, lépcső, stb. Jó, hisz ez mind hozzá tartozik.

—• Ne gúnyolódj. Hatszáz forint árendát fizetnek. Minden fertálykor stájgerolnak nekik, mégis ott maradnak.

— Elég bolondok.

— Az vagy te. Aztán micsoda bútorok ! Van zongorájuk is. Ilonka tanul zongorázni, már tud is két nótát. Van cselédjük, tizenkét forintos cselédjük. Járatják a divatlapot. Kint vacsoráznak az erkélyen április óta.

— Majd náthások lesznek.

—- Hallgass, te gazember! És ki az ura ? Bél Mátyás, a hentes, aki engem kért, de nem adtak, mert hozzád erőltettek.

— Nem igen erőltettek.

. — Csitt! Ő csak iparosné és van mindene. Micsoda velenczei tükör, micsoda inga-óra! Az ura minden névnapján meglepi valamivel.

— Hát én nem hoztam a névnapodra krémest ?

— Süsd meg! Mi hónapos szobában nyomor- gunk. Rongyos vagyok, koplalok, Bél Mátyásné urasan jár, színházba jár, friss vacsorát eszik, nyolczvanhat kilót nyom. Igen, mert az én uram egy semmiházi, egy tekintetes ur, de Bél Mátyás . . .

Fábián Linkát (Magdolna), a kinek színpadi készsége szemlátomást gyarapodik. Meleg érzelmű szavait és tüzes nótáit szívesen hallgatta és tapssal honorálta a köízönség. Tisztái (harangozó) és Tihanyi (a fia) csudás jó kedvvel játszottak; az utóbbinak kupiéi és táncza igen jól sikerültek. Váradinak remek hangja mindég dicséret tárgya lehet. Kovács drámai ereje és nemes heve ma mindenkinek tetszett. Szilassy a szokott.

Kedden Schönthán Ferencz „fehér“ vigjátéka a „Dorrit kisasszony“ ment nagy közönség előtt, melynek soraiban ott volt városunk hölgy ifjúságának szine- java. A darab nem nagy tartalmú, régi, de bájos és a jó előadásban tetszést is aratott. A főszereplők Szilassy, Peterdi és Tihanyi versenyeznek jóságban. Szilassy — mint mindég —- bájos, Tihanyi jó kedvű és nemes, Peterdi pedig a régi kedélyes. Radó Rózsi egy néger utódot játszott, ki elődjének olajbarna bőrével annak heves temperamentumát is örökölte. A nehéz szerepben Radó derekasan megállotta helyét. Tisztái nem ismeri szerepének intenczióit. Az alak, melyet ábrázolnia kellett volna, nem — mint ő hiszi — kedélyes, hanem ellenkezőleg társadalomellenes szocziálista. Peres Irma néhány szavát értelmesen mondta el.

Szerdán Gül-Baba hatodszor ment és ismét telt ház előtt.

Csütörtökön Tihanyi Vilmosnak a társulat leg- szinpatikusabb tagjának volt a jutalomjátéka zsuffoltnál is zsuffoltabb ház előtt. Egy német vígjáték: A páholy ment, melynek vastag és nem mindég irodalmi niveaun álló trückjei óriási kaczagásokat és tapsokat váltottak ki a közönségből. Az est hősét Tihanyit, a publikum elhalmozta szereiének minden jelével. Fiatal hölgyek virágcsokrokat dobtak feléje belépésekor és sikerültebb jeleneteinél nyílt tapsokat kapott. A többi szereplők a legnagyobb készséggel vitték társuk jutalom játékát diadalra és kedvéért a darabban még azok is felléptek, a kiknek részben vígjátékban nem kötelességük játszani, részben nem tagjai a társulatnak. így dicséret és elismerés illeti Fehér Laurát, a ki széphangu tenoristánknak Barnának a felesége és a kit a direktor eme fellépte után a komikai szerepkörre nyugodt lélekkel szerződtethet. Határozott színpadi tehetsége, gyönyörű orgánuma, nagyon szép színpadi alakja és erős komikai vénája szinte praedestinálják őt a vígjátéki szerepkörre. A másik „beugró“ Komáromi Gizi ma veszedelmes dolgot árult el direktorának: azt, hogy vígjátékban ép oly elsőrangút tud produkálni, mint az operettek mezején. A darab többi szereplőiről egyformán jót mondhatunk. Mégis kivált köztük Kiss Miklós, a ki egy örmény birtokos komikus szerepében határozott kabinet- alakítást mutatott be. Tihanyi a második és harmadik felvonásban — mint szende leányzó — görcsös nevetésre ingerelt mindenkit. Az első és második felvonás között a közönség nagyobb mu- lattatására a „tarka színpadok“ néhány jelesebb számát mutatták be színészeink mindnyájan nagy sikert aratva. Álszenteskedés a „Tarka színpad'' keretében klasszikust követelni és igy joggal konstatálhatjuk, hogy közönségünk örömmel és hatalmas tapsokkal fogadta a legkönnyebb vérü múzsának jókedvű kupiéit és tánczait egyaránt. A Fábián Linka által meleg érzelemmel előadott néhány magyar nótát Akker- mann Zsigmond a társulat fiatal karmestere irta, erős zenei tudásról téve tanúságot.

Pénteken „Hajdúk hadnagya“ másodszor zónában telt ház előtt az előbbi sikerrel. Komáromi jobb kedvvel játszott, mint először és igy — ha lehet — még jobban tetszett.

— Valóságos nagyságos ur.

— Igenis az, de ha nem, az se cserélne veled. Mégis sirattak mikor lefestettem az állapotomat. Azt mondta, látogassam meg. Miben ? Ebben az egyetlen, rongy ruhában, te nyomorult!

Eszti már dühében sirt, felkapta a kartonruhát és egy rántással széthasította.

—- Ebben a czipőben?! — és a kalap abban a pillanatban a mosdótálba repült. Andor ur elvesztette a türelmét.

— Hogy az istennyila üssön Bél Mátyásba, mindjárt kijózanitalak. Most már eredj tőlem, a merre látsz. Nekem ilyen úrhatnám bolond asszony nem kell. Bél Mátyásék egyenek, amit akarnak, nekem jó ez is.

Egy ugrással ott termett a sifonnál, lekapta a szafaládét és hozzá látott a falatozáshoz. Az asszony sirt, hogy csak úgy rángatóztak a vállai. Andor ur olyanformán érezte, hogy nem jó se a szafaládé, se az ugorka, se a kenyér. Lecsapta a bicskáját, nem evett, gondolkozott, odakivánta Bél Mátyásékat, ahova a főnök ur szocziális reformjait.

Tizet elütötte, mikor a sírástól kimerült asszony felkelt, odatámolygott az asztalhoz és vörös szemeit rámeresztette az urára.

— Miért nem eszel ?

— Nem Ízlik. Bél Mátyásék jobbat esznek.

— Mi közöd hozzá. Azoknak telik. Azzal érd meg, ami van. Adjál nekem is.

Elfogyott a szafaládé, nagyott ittak rá.

— A ruhát varrd meg. A czipővel reggel leszaladok a házmesterhez, majd beölti. A kalapot szárítsd meg és — ha lehet — ne találkozz Bél Mátyásnéval.

Andor ur lefeküdt. A vörös szemű asszony még éjfélkor is varrt, mikor Andor ur jóízű hortyogás után kinyitotta szemét. Eszébe jutott minden és meg nem állhatta, hogy Bél Mátyásékat együtt ne említse a főnök ur mnnkaidő-szabályozó reformjavaslatával.