Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-17 / 3. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY mindent — ha tudnak. A tisztviselők azonban szalválva vannak, mert a törvényben előirt kötelességüknek megfeleltek. ^ Hogy azután Szatmárvármegye közigazgatási bizottmányában milyen emberek vannak többségben: olyanok-e, akik mindenáron kerékkötői akarnak lenni a megyei közigazgatásnak, vagy olyanok akik a polgárok anyagi és erkölcsi boldogulását többre becsülik a nagyúri parolánál, és a leereszkedő vállveregetésnél — az más oldalra tartozik. A tizenkettedik órában mondjuk mindezt; cselekedjenek tehát a tisztviselők gyorsan, mig nem késő. Tettük nem megadás lesz, csak becsületes magábaszállás. — Átmeneti minisztérium. Az ország politikájában — úgy lehet — rövid idő alatt kedvező fordulat állhat be. Mindkét fél érzi, hogy történnie kell valaminek, mert az ország ebben az állapotban nem maradhat. Vagy jobbra, vagy balra kell fordulnia a sorsának. — Egyelőre az optimisták vannak többségben. — Tepnap egy lényegében és külsőségeiben egyformán meglepő politikai tanácskozás volt Budapesten. A tanácskozás gondolata — Wekerle Sándortól indult ki. A köz- igazgatási biróság elnöke előbb Kossuth Fe- renczczel tanácskozott; a tanácskozásban később gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert, báró Bánffy Dezső, Rakovszky István és gróf Zichy Nándor vett részt. Nyilvánvaló, hogy ennek a szokatlan összetételű társaságnak a tanácskozása is uj utakon mozgott. Természetesen a békéről volt szó, de a tanácskozás alapja, útja és czélja mindenesetre uj volt, mert hiszen máskülönben ertelme sem volna, hogy Wekerle Sándor Zichy Nándorral ül össze tanácskozni. Mi lehet az uj alap ? Jó okunk van hinni, hogy az átmeneti minisztérium eszméje. Az átmeneti minisztérium egy időre minden esetre békét teremthetne, felfüggeszthetné a harczot és módot adhatna a végleges kibontakozásra. — A pörösködök. Kossuth Ferenc higgadt, bölcs, okos cikkben sajnálkozik azon, hogy az önálló vámterület ismét elodázódott 1917-ig. És a borongós hangú sorok közül kiérzik, hogy ennek a halasztásnak okául leginkább önmagukat tartja. Bizony-bizony aligha úgy nem járnak, mint az a pörösködő örökös, aki Az első áldozat. Amint leteszik a gép szerencsétlen áldozatát a fűre, hangtalanul állják körül ; valami ijedt merevség bénítja meg a tagjaikat s halálos rémület szorongása ül a torkokra, amikor arczukba csap a vér, s a zúzott, rettentő sebek párolgása. Hátul suttogva szóllnak egymásnak. — Vájjon ki ez, hé ? — Ugyan van-e gyeröke sok ? — Megölte, szétzúzta a rettentő masina ! — Hát vér kell az uj csudának ? Lassú, csendes kis szellőből támad a zivatar. A tisztitó, rombolásában megrenditően szép égiháboru . .. A suttogás mind hangosabbá válik s káromlás, átok száll a búgó gépszörnyeteg felé. És csendesen sírnak az asszonyok ! . . . És az egyik szekéren, im, magasra kinyúlik egy suhancz alakja. — Emberek, hát vér kell a csudának, látjátok ! Véres lesz a kenyerünk s bűn száll a lelkünkre, ha eszünk belőle ! Megcsuklott a hangja, s egy pillanatra abbahagyta a beszédet. Az apostolok szent lelkesedése csengett a hangjában, mikor folytatta : — Ide gyöttünk, mert két krajczár sok, nagy különbség. De ez a csuda vért iszik, emberhúst eszik. A mi vérünket, a mi húsúnkat. És Istenes Péter, meg a többi éhezik. Emberek, állnak a Baranyán a malmok . . . tudjátok-e ? Utána mondták százan : — Az ám, állanak, gyerünk ! . . . Nem szóltak aztán semmit. Fölkerekedtek a szekerekre, olyik csak a lovak mellett haladt, s amint indultak kifelé az udvarról, mormogott valami imádságot a fogai között valamenyi. A halottért ? ! . . . III. Aztán megálltak a gépek a malomban. A hosszú országutat bevilágította a hold. Ide-oda, széles vonalakban kanyargód rajta a szekértábor. Én meg csak néztem hosszan, megilletődve utánuk 1 S mig azok mentek, mendegéltek a maguk képzelt igazsága felé, lelkemre szállt a tudata annak, hogy holnap visszatér a nép ide megint. A gépeknek nem szabad pihenni. Holnap négy krajczárral olcsóbb lesz az őrlésdij . . . . . . Addig, mig Istenes Péterék egészen alá nem merülnek ! két pesti házat, meg egy parádés nyaralót követelt a hagyatékból. Az ellenfél ügyvédje egyezség utján fel is ajánlotta a két nagy házat, de a poros atyafinak mind a három dolog kellett. Vagy-vagy! Ha pör, úgymond, hadd legyen pör! Lett is és a pör során mind a hármat elveszítette, egyet se kapott. Attól tartunk, hogy a mi pörösködésünk se vezethet másra, minthogy se önálló vám nem lesz, se magyar vezényszó. — Csak titokban akartalak . . . Andrássy Gyula grófról az derült ki, hogy a legnagyobb titokban Bécsben volt és ott szintén nagy titokban tanácskozott Pittreich közös hadügyminiszterrel a kibontakozás tárgyában. Kérdés, miért ez az aggodalmas titkolódzás ? Hiszen aki a békét, a kibontakozást akarja, az jót akar, az használni fog ennek a szerencsétlen országnak a melyet a tönk szélére juttat a mai zavaros helyzet, a melybe úgy keveredett bele a nemzet, mint a vándora mocsárba, a melybe se elmerülni nem tud egészen, sem kilábalni belőle, hanem éhen hal, ha valaki ki nem huzza. A ki a kibontakozáson fáradozik, az emelt fővel járhat és a becsületes törekvés tiszta lelkiismeretével nézhet mindenkinek a szemébe, nem kell neki bujkálnia és titkolóznia. Vármegyei tisztviselők és a közigazgatás. (Hivatalos jogfosztás.) A vármegyei tisztviselők kevesek által forszírozott renitencziájára vonatkozólag ismét kaptunk egy czikket. Vármegyei tisztviselő irta, annál inkább gondolkozóba ejtett bennünket. Kirí belőle a kényszerhelyzetbe kergetett ember fellázadt lelkiismerete, a jogrendért aggódó kötelességtudás vészkiáltása, s élő bizonyítéka a mindenki által tudott ténynek, hogy Szatmárvár- megyében a tisztviselők lelkes ellenállása tiszta komédia, melynek szerencsétlen bábjait a terror drótjai rángatják. Bízunk, hogy nem sokáig tarthat az akaratszabadság erőszakos lenyügözése, s a perezre megfélemlített tisztviselői kar saját jobb meggyőződése es ítélete alapján szabadon választja meg a jobb, igazabb utat. A figyelemreméltó czikket következőkben közöljük : A mai politikai helyzet nyomán született abnormis felfogások egyike az, hogy a vármegyei tisztviselők az eddig határozottan senki által nem körvonalozott — mert hisz már is alkuban állanak a vezérek! — nemzeti követelések védelmében minden vonalon tagadják meg a mostani kormány alatt Ő felsége által kinevezett főispánok jogkörének elismerését, és ennek törvényes közreműködésével ellátandó közigazgatási szolgálatot. Ezt a felfogást az ország több vármegyéjének törvényhatósági bizottságai, — helyesebben mondva a hatalmi öntudatban felülkerekedett 50-es és 60-as bizottságai, melyeknek erőszakos rendelkezései a hazafias erkölcsiség szólamaival élve többnyire nyügve tűr és preszsziót gyakorolnak azon szerencsétlenekre, kik törvényi eskü, kötelességérzet és belső sugallat ellenére tisztviselői minőségükben a szolgálat megtagadására vannak utalva, ha nem akarnak gyalázkodásnak, fenyegetésnek és kétes értékű társadalmi üldöztetésnek czél- táblájává lenni. Ennek pedig mi a következménye? — A szó teljes értelmében anyagi és erkölcsi martyromság. Előkelő közigazgatási tisztviselők szájából hallottuk, kik becsületes lelkiismeretességgel igazán átérzik a rájuk bízott hatásköri teendők elmulasztásának és elodázásának a közügyre és egyesek jogaira származó pótolhatlan hátrányait: „inkább nem teljesítem ez alatt a kormány és főispán alatt a hozzám intézett rendeleteket, mintsem valaki a szemembe kiabálja, hogy gazember, hazaáruló!“ Első sorban tehát martyr az a tisztviselő, ki nagyképü vagyonos politikusok ötletszerű hősies fellépésének kényszerült eszköze, másodsorban martyrja annak a resistencziának az az árva, kinek gonosz gyámját vagy gondnokát el kellene mozdítani, kinek vagyonkáját a szándékolt kölcsön engedélyezésével meglehetne menteni, martyrja mindazon jogkereső fél, ki panaszának, kérelmének orvoslását egy két hónap, vagy még hosszabb idő óta a közigazgatási hatóság törvényes beleavatkozásától és köteles intézkedésétől várja. Hát van-e joga néhány nagyhangú és erőszakos úri politikusnak ilyen martyromságot követelni ? Hiszen feláldoztatják eszméiknek és ideáiknak a saját vagyonukat, szabadságukat, életüket, de egy második egyén kényszeritett segélyével saját áldozatuk mellőzésével járja-e, hogy a politikai mozgalomban nem részes, abban részesülni nem vágyó és holmi 60-as bizottságnak irányzásával egyet nem értő magánfelek károsodását, tönkretételét előidézve, ezt politikai áldozatként azoktól követelje. Fürre a példa most fekszik előttünk, a közigazgatási bizottságban sem a múlt hónapban, sem január havában az alispán előadóival együtt nem vett részt. A felhalmozódott közigazgatási és árvaügyi panaszok és felebbezések nem nyertek elintézést. A felek ügye, sérelme, joga azok kárára a politika haszna nélkül pihen ! Megengedtető-e ez, még ha valóban nemzeti politikai kérdés volna a gazdag vezérek kegyes engedékenységének ütköző köve, — és kárpótolná-e az árvákat és ezerre menő jogkereső fél érdekét a katonai vezényszó kedvező eldőlése ?! Egy kis hasonlatot teszünk: Azt hisszük minden magyar embernek, s éppúgy a közigazgatási tisztviselőknek mint az államtisztviselők sorába tartozó törvénykezési tisztviselőknek is egyforma politikai joga, s elhatározási jogosultsága van! Hát nézzük csak: a napokban és a törvénytelennek kimondott kormány ellenjegyzésével — éppúgy mint a főispánok, néhány törvényszéki elnök lett kinevezve. , Vájjon mit mondana az egész jogkereső közönség, — köztük az úgynevezett nemzeti mozgalmat irányitó nagyúri vezetőség és a jogvédő nemes ügyvédi kar arra, ha valamely, vagy valamennyi törvényszék az egyenlő politikai jognál fogva arra az álláspontra helyezkednék, hogy az állítólag törvénytelen kormány által kiosztott ügyeket el nem intézi, és elnöklése alatt nem tárgyal ?! Hogy a legutóbbi közigatási bizottságban a megyei helyettes alispán ismét nem jelent meg, a hatósága körébe eső közigazgatási ügyeket nem referálta: jogosan vonta maga után egy választott közigazgatási bizottsági tag felszólalását, és méltán elvárjuk és követeljük a főispán erélyes intézkedését, mert előttünk nem a politika kedvtelései, hanem a közügy szolgálatának teljesítése képezi első feladatát a közigazgatási tisztviselőnek ! Egy közig, tisxviselő. Hogy milyen szerencsétlen dolgok szülőjévé lesz a közigazgatás megakasztása, lapunk egy más helyén és czikkben mutatjuk be olvasóinknak. Nagy László diszelnöksége Mig a nemzet mostani vezérei káprázátokba ragadják az országot, mig egymás dicsőítésével hétről- hetre teleorditják a közvéleményt, mely elkábulva siet szobrot emelni a görögtüz-fénytői övezett félisteneknek : addig az ország hajdani nagyjai jeltelenül pihennek sirukban; szülőfalujok, kedvencz helyük nincsen maradandó emlékkel megjegyezve, örök szégyenére a nemzeti emlékezésnek, a nemzeti áldozatkészségnek. Vármegyénk egy kis faluja Nyirvasvári akar most egy ilyen nemzeti szégyenfoltot letörölni, amennyiben Vasvári Pálnak, a 48-as szabadságharcz egyik legkimagaslóbb alakjának, a község nagynevű fiának akar a falu közterén emlékoszlopot állítani. Vasvári Pál még csak 22 éves fiatalember volt, mikor a szabadság szele átsuhant e hazán, s megrázta a leigázott nép s a sajtó rablánczát — mikor nemzeteket lelkesített a szabadság eszméje, s nemzetek, népek fogtak fegyvert a szabadság, testvériség és egyenlőség kivívására. Ez a gyerekember, kiváló egyéni tulajdonságai és tehetsége által a 48-as mozgalomnak egy tekintélyes oszlopos tevékeny faktora, tüzszavu, szónoka — az intéző-bizottságnak munkás tagja — a honvédségnek pedig csaknem legfiatalabb őrnagya lett. Száznál több ütközetben vett részt s ott a csatatéren ágyudörgés, puskaropogás közepette érte a halai . . . A község képviselőtestülete az országos akció megbeszélése czéljából rendkívüli közgyűlésre jött össze még a múlt év október 30-án. A gyűlésen részt vett többbek közölt Nagy Sándor vm. tb. főjegyző és Ilosvay Endre mátészalkai főszolgabíró is, kiknek hozzászólása után megalakították a szobor-bizottságot. Védnökük Gróf Zseléns^ky Robert val. b. t. tanácsos nyirvasvárii nagybirtokost, és Firczák Gyula megyés püspök ugyancsak v. b. t. tanácsost; diszelnökül Nagy László szattpármegyei főispánt és főt. Fejér Emánuel munkácsi székes egyházmegyei kanonokot, elnökül pedig Nagy Sándort és Ilosvay Endrét választották meg, a kiknek szives felkérésével Endrédy Józsefet a szobor-bizottság titkárát bízták meg. Endrédy József a megbízatásnak még a múlt év végén eleget tett, amennyiben a közgyűlés nyomtatott jegyzőkönyvének egy példányát mellékelve igaz hazafias levélben kérte fel a megválasztott notabilitásokat tisztségük elfogadására.Szeretett főispánunk lázári Nagy László erre e hó 11-én a következő levélben válaszolt: Mélyen tisztelt titkár ur! Azon megtiszteltetesben részesültem, hogy a Vasvári Pál szobor felállítása érdekében megindított mozgalom lelkes és agilis szervezői engem a szobor-bizottság egyik diszelnökévé választottak. Mig egyrészt a legigazabb örömmel veszem a kitüntetést sköszönetemet fejezem ki az irántam megnyilvánult megtisztelő bizalomért, másrészt a diszelnöki kitüntetés elfogadásával átérezve az azzal járó kötelezettségeket, ígérem, hogy a megindult hazafias mozgalmat minden kitelhető erőmmel támogatni és elősegíteni fogom. Fogadja úgy titkár ur, minta mozgalom minden egyes hive köszönetemet és hazafias üdvözletemet. Nagykároly, 1906. január 11. Nagy László, s. k. főispán.
