Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-16 / 16. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY azt is meg kell tennünk, hogy a katolikusokat, a nagyokat és kicsinyeket, a hatalmasokat és gyengéket, a gazdagokat és szegényeket, szóval: mindenkit felrázzunk és buzdítsunk, hogy lelkesedjenek már egyszer tulajdonukért, saját iskoláikért. De necsak lelkesedjenek, hanem tegyenek is végre és támogassák, gyámolitsák, pártfogolják, segítsék is azt és pedig nemcsak itt-ott elvétve szórványosan, hanem mindenütt, az egész vonalon, öntudatosan, hathatósan, tervszerűig egyesült erővel, az iskolaegyesület megteremtésével! Ezt tegyük! És ugy-e, uraim meg is fogjuk tenni? Azért hadd hangoztassam: a megkezdett utón Isten nevében, bátran és híven előre! Kérem is az ég hatalmas Urát, áraszsza áldását működésűnkre. Világosítsa meg elménket, gyulaszsza fel szivünket, hogy erős akarattal, szilárd elhatározással, lankadni sohasem tudó kitartással sikerüljön nekünk előmozdítani a ka- tholikus tanügy javát, embertársunk boldogságát, szentegyházunk és édes hazánk nagyságát, fényét és dicsőségét. Megköszönvén szives türelmüket, magamat kegyes jóindulatukba ajánlom és a tanácskozás fonalának felvételét tisztelettel kérem. — Esküvő. Szentmiklósi és óvári Pongrácz Helén és Penyigey Manczur Lajos 1905. évi ápril hó 27-én tartják esküvőjüket Rimaszombaton. — Uj doktor juris. Ifj. Kölcsey Ákos kolozsvári egyetemi joghallgató a napokban tette le kitűnő sikerrel a kolozsvári egyetemen a doktorátusi vizsgát. — Meghívás. Nagykároly város képviselőtestületi tagjait az 1903. évi április hó 16-án délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1905. április l0.-én Debreczeni István, polgármester. — Tárgysorozat: 1. Törzsvagyon-alap czimén pénzintézetben kezelt összegeknek szinkörépités czéljaira felhasználása tárgyában határozat. 2. A svábrész tulajdonát képező, a nagykárolyi 144. számú tjkvben felvett ingatlanra vonatkozó telekkönyvi helyesbítéséhez hozzájárulás ügye. 3. A szinkerületre vonatkozó szövetség további fenntartása tárgyában határozat. 4. Gregersen G. és fiai kérelme a Nagykároly—Mátészalka—Csapi h. é. vasútra megszavazott összeg kifizetése iránt. 5. Kiss Péter kérelme a reá kiie>u24 korona telepedési díjnak 10 koronára mérséklése iránt. 6. Rózenberg József kérelme a reá kirótt telepedési dij fizetése alól felmentése iránt. 7. A hegyközség 1904. évi zárszámadásának felülvizsgálata. 8. A m. kir. közigazgatási bíróság 960—1905. k. számú ítélete a polgármester és rendőrkapitány lakbérilletménye ügyében. — Az adókivetö bizottságokba vármegyénk alispánja az 4905—1906/907 évekre a következő tagokat nevezte ki: 1' A Nagykárolyban működő adokivető bizottságba: Kardos Lipót, Moson György nagy károlyi lakost rendes, Bendes János, Ifjú Hahn János nagykárolyi lakost póttagnak. II. Szatmáron működő adókivető bizottságba: Gyene Bertalan tatárfalvi, Mada- rassy Zoltán udvarii lakost rendes, Madarassy László nagypeleskei, Németh Ignácz csenged lakost póttagnak III. Nagybányán működő adókivető bizottságba : Mol- dován László, Szersucsi József nagybányai lakost rendes, Spinetti Sándor nagybányai, Herskovics Miksa nagysikárlói lakost póttagnak. IV. A Nagysomkuton működő adókivető bizottságba: Hirsch Náthán, De- recskey János nagysomkuti lakost rendes Prunker Dezső nagysomkuti, Salamon Márton kovási lakost póttagnak. V. A Mátészalkán működő adókivető bizottságba : Id. Izsó Ferencz, Kerekes Ignácz mátészalkai lakost rendes, Kovács József, Sepsy Karoly mátészalkai lakost póttagnak. VI. A Fehérgyarmaton működő adókivető bizottságba Mártonffy Lajos fehérgyarmati, Bárány Sámuel jánki lakost rendes, Kozma László, Bakó István fehérgyarmati lakost póttagnak. VII. A szinérváraljai adókivető bizottságba. Tóth Móricz pato- házai, Weinstein Jenő kányaházai lakost rendes, Boér Károly, Szilvássy Dániel szinérváraljai lakost póttagnak. — Városunk jog és pénzügyi bizottsága péntek délután 3 orakor a polgármester hivatalos helyiségében ülést tartott, melyen a mai közgyűlés tárgysorozatát készítették elő.-- Háziiparkiállitás városunkban. A földmivelés- ügyi minisztérium még a múlt évben szalmakalapfonó tanfolyamot létesített városunkban. A tanfolyamon részt- vett növendékek most vasárnap és hétfőn a Polgári Casinó nagytermében kiállítást rendeznek munkájukból, a mely kiállításon több mint 1000 szalma kalap és egyéb — közöttük dísztárgyak is kiállítva lesznek. A múlt esztendőben rendezett kiállításon már meggyőződött városunk közönsége, hogy e tanfolyam existenti- alis szükségletet pótol Láttunk akkoriban oly Ízléses és gondos kiállítású tárgyakat, hogy ennek hatása alatt a most újra megnyitandó kiállításhoz a legjobb reményeket fűzzük. A kiállított tárgyak nagy része eladó. — Húsvéti ajándékot a legnagyobb és legmegbízhatóbb órás és ékszer üzletben vásároljunk ; mely már 23 éve áll fent Debreczenben s többszörösen ki is lett tüntetve. Ez a Löfkovits Arthur Debrecxen Főtéren levő, ékszer újdonságokban bővelkedő nagy raktára. Óriási választékkal biraz 13 próbás ezüstne- müek, valamint a legfinomabb zsebórákban is. E czég saját nagy műhelyeket tart fen vésnöki ekszer és órás szakban. Készséggel küld nagy képes árjegyzékéből díjtalanul. — A pesti papválasztás. A székesfővárosban gör. kath. plébániát állítottak fel, mely május 1-én kezdi meg működését. Az uj plébánost a f. hó 12-én tartott közgyűlésen választották meg Melles Emil szatmári gör. kath. főesperes személyében. — Czirkusz. Weisz J. czirkuszigazgató, a ki több ízben megfordult már városunkban, kezdetben mint közkedvelt bohócz, később mint czirkuszigazgató, e héten városunka érkezik 40 tagból álló társulatával, hogy a, piacz-téren emelendő czirkuszban megkezdje előadásait. — Az Időjárás szeszélyének minden ember ki van téve, ez az oka, hogy oly sok ember szenved csuzban és köszvényben. A legelőkelőbb orvosok elismerik, hogy csuzos, reumás fájdalmakat nemcsak csökkenti, hanem mégis szünteti a hires Zoltán kenőcs. Üvegje 2 kor. Zoltán B. gyógytárában, Budapest., V., Szabadságtér. — Megjutalmazott tanítók. A vallás és közoktatásügyi miniszter a magyar nyelv sikeres tanításáért Kala Ágoston nagybatizi gör. kath. és Fazekas Lajos vámfalusi állami tanítót 100—100 koronával jutalmazta meg. Pap Sándor kapnikbányai igazgató tanító az ifjúsági egyesület megalapításáért ugyancsak 100 korona jutalomban részesült. — Nagy tűz Majtison. Tudósítónk jelenti, hogy kedden nagy tűz volt a Szatmárhoz 24 km.-nyíre fekvő Majtis községben. Vályi Arpádné egyik cselédjének háza úgy 11 óra tájban kigyuladt, majd nemsokára lángba borult 23 ház és melléképület. A veszedelem nem ijesztette meg a lakosságot, mert közönyösen nézte a tüzet és csak a csendőrség karhatalmának engedelmeskedve mentek kötelességüket teljesíteni. Jánk, Csenger és Szatmár egyesült tűzoltói önfeláldo- zóan munkálkodtak, de a lakosság közönyössége, a vízhiány, sikertelenné tette minden munkájukat. A házak nagy része biztosítva volt ugyan, de azért sokan maradtak hajlék nélkül. Emberben és állatban kár nem esett. — Jacobovits JÓsef helybeli jóhirü uridivat és műiparáru üzlete azon előnyt nyújtja vevőinek, hogy a nála vásárolt kalapok, gallér, kézelő és fehérnemű- eket, nemkülönben úri-, női- és gyermekruhákat állandó vevőitől gyári tisztítás és festésre elfogad. Ajánljuk e czéget közönségünk figyelmébe, különösen a mostani tavaszi szezonban, mivel ezen czég nem sajnálva fáradtságot és költséget, raktárát a legdivatosabb czikkekkel szetelte fel s igy lehetővé van téve a közönségnek az, hogy mindennemű szükségletét ezen helybeli czégtöl szerezhesse be. — Pályázatok a megyében. A megyei árvaszéknél megüresedett irnoki állásra a főispánhoz czimzett kérvények f. év május hó 6-ig, Avasujfalu községben megüresedett szülésznői állásra ápril 20-ig, a szinérváraljai járásban a remetemezői körben megüresedett körorvosi állásra f. év április 31-ig adandók be a pályázati kérvények. — Halálozás. Becsky Bertalan mátészalkai ev. ref. tanító Annuska leánya e hó 10-én meghalt 19 éves korában. Temetése 11-én volt nagy részvét mellett. — Szerencsétlenül járt csendőr. Kötelessége teljesítése közben könnyen végzetessé váló szerencsétlenségnek lett áldozata Péterfi Lajos őrsvezető, szatmári csendőrlegény. Mint köztudomású tény, Szatmáron a város belterületen már a csendőrség teljesít őrszolgálatot. Péterfi a Deák-tér északi oldalán posztolt, mikor egy megvadult ló rohant végig a gyalogjáró mellett, fenyegetve a járókelők testi épségét. A csendőr kötelességét teljesítendő elibe állt a megvadult állatnak, fegyverét keresztbe tartva — úgy gondolván, hogy a ló meg fog állani. A ló azonban akadályt nem ismerve rohant a csendőrnek, úgy hogy ez elvesztve az egyensúlyt, a kemény keramit burkolatra esett és a fején 8^-10 nap alatt gyógyuló sebet kapott. — A Magyar Hírlap újítása. Érdekes hirt közölnek velünk a fővárosból. A Magyar Hírlap 15 éves fennállásának jubileumát azzal ünnepli, hogy f. hó 17-étől kezdve független politikai iránynyal reggel helyett este jelenik meg a fővárosban s reggelre odaér minden vidéki város vagy helységbe. Egyúttal a világlapok mintájára egy speczialitást is létesít, mely abból áll, hogy minden érdekes eseményt fényképfelvételekben ad közre. Mutatványszámot egy hétig küld bárkinek. — Uj postaügynökség. Fény községben Fény (Szatmárvarmegye) elnevezéssel folyó évi április hó 16-án a postaügynökségekre meghatározott teljes működési körrel postaügynökség lépett életbe. A postaügynökség postai összekötettését a Fényről Nagykárolyba és vissza naponként közlekedő gyalogküldöncz járattal fogja kapni. A postaügynökség kézbesítési kerületébe Fény községet és Körme irtványt osztották be. Ezen helyek utolsó postája : Nagykároly. A postaügynökség ellenőrző postahivatala Nagykároly. — Uj telekkönyvi betétek vármegyénkben. Adorján község telekkönyvi betéte elkészíttetvén, a nyilvánosságnak átadattak. A felszólalások f. évi október hó 30-ik napjáig a szatmárnémetii kir. törvényszékhez mint telekkönyvi hatósághoz adandók be. — Százával érkeztek előfizetőink részéről a kérdések, hogy miért adtunk dupla czimet a 27 év óta fennálló „Képes Családi Lapok“-nak. Sokan becses előfizetőinkből szinte kértek, hogy hagyjuk meg a régi jó „Képes Családi Lapok“ czimét. Ezen számtalan oldalról jött kívánságnak felelünk meg, midőn tudomására adjuk becses előfizetőinknek, hogy a néhány számon át megjelent „Az Élet“ (Képes Családi Lapok) czimét megváltoztattuk és megmarad a régi, de mindig friss és változatos tartalmú „Képes Családi Lapok“. — A Kismajtényi ev. ref. egyház pénztára javára 1905. évi április ho 24-ikén azaz husvét másodnapján zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépődíj : Férfiak részéről 1 kor. Nők részéről 80 fillér. Családjegy 3 korona. Kezdete délután 5 órakor. Tekintve a joté- konyczélt, felülfizetések köszönettel fogadtatnak. — Első Leánykiházasitási egylet m. sz. Az intézet 42-ik rendes közgyűlése márczius hó 30-án a tagok élénk és nagyszámú érdeklődése mellett tartatott meg. Az intézet ősz elnöke Scwarz Ármin, az ülést megnyitván, miután kegyeletes szavakkal emlékezett meg a röviddel ezelőtt elhunyt Kohn Károly alelnök személyéről, gyöngélkedése folytán az elnökletet dr. Witmann Mór alelnökre ruházta át. Az előterjesztett igazgatósági jelentés és mérleg, melyből kitűnik, hogy az intézet az 1904. évben is örvendetesen gyarapodott, és hogy 1.028,053 kor. 94 fillér biztosított tőke kifizetése daczára a tartalékok 11,519.464 K 26 f-re emelkedtek, a múlt év 10.520,392 K 67 fillérjével szemben ; továbbá, hogy a kezelési feleslegből 172,618 K 36 fillérből az alap- szabályszerü javadalmazások levonása után a bizt. tőkék felemelésére szánt alaphoz 86.309 K 18 f., a külön tartalékhoz 34,523 K 67 f és hiv. nyugdíjalaphoz 5000 K csatoltatott, néhány tag hozzászólása után tndomásul vétetett és a felmentvény megadatott. Dr. Bácskay Albert és Kalmár Sándor szöv. tagok azon támadásokra vonatkozólag, melyeket az elmúlt esztendőkben röpiratokban és hírlapi czikkekben az intézet ellen felhoztak, több írásbeli kérdést intéztek a társulat igazgatóságához. Elnöklő dr. Witmann Mór a legbehatóbb és legtüzetesebb módon válaszolt ezen kérdésekre, még pedig az eddigi közgyűlések által jóváhagyott mérlegek és igazgatósági jelentések nyomán, bebizonyítva azt, hogy mindezen támadások részben félreértéseken, részben pedig rosszindulaton alapszanak. A felügyelő-bizottság elnöke, dr. Alexander Bernát a felügyelő-bizottság nevében kijelenti, hogy éppen tekintettel ezen támadásokra, kötelességüknek tartják, hogy újból való megválasztatásuk esetére, ezen tisztségükön megmaradjanak. Elnöklő dr. Witmann Mór válaszadása egyhangúlag tudomásul vétetik és dr Grosz Sándor és Dósa Kálmán szöv. tagok indítványára az igazgatóságnak, Scwarz Ármin elnöknek, Kohn Arnold vezérigazgatónak, a felügyelő-btzottságnak, a választmánynak és a hivatalnoki karnak köszönetét, bizalom és elismerést szavazott meg a közgyűlés, melynek napi rendje evvel véget ért. — Fehérnemű varrónő- Jó családból való szegény szerencsétlen sorsüldözött urinő, alázattal fordul a nemeslelkü úrnőkhöz munkakéréssel. Szépen varrók és olcsón fehérneműt. Alázattal ajánlom magam ajószivü úrnők becses pártfogásába. Nagykároly, 1905. április 6. Lipovniczky Xavérné Árpád-utcza 100. sz. l—3 — Rádium-felfedezés Magyarországon. A királyi magyar természettudományi társulat chemia-ásványtaní szakosztályának 1905. márczius 28-iki ülésében Szilárd Béla előadást tartott a Schmidthauer-féle igmándi keserüviz radio-activitásáról, amely szakkörökben nagy feltűnést keltett különösen azért, mert ez az első eset, hogy magyar ásványvízben rádiumot mutattak ki. — Nagyszenzácziót keltő talámány. az Unicum fémtisztó, szer mely az eddig forgalomban levő összes fémtisztitószereket teljesen felülmúlja. Az Unicum feltalálója Szabó Ákos budapesti lakos városunk szülötte. Az Unicum minden takarékos háziasszonynak igazi gyöngye és minden háztartásnál nélkülözhetetlen szer. Különösen ajtó és ablak kilincsek, gombok, fogantyúk sbt. mindenemü konyhaedények tisztítására, bárminő fémből legyenek is azok. Továbbá evőeszközök, (ezüst alpacka, ciha vagy ujezüstből) ha még oly lekopott és összekarczolt is, Űnicummal tisztítva örökös uj fényt kapnak. Nem eléggé ajánlható vadász fegyverek és revolverek tisztántartására, különösen a fegyver csövek rozsda mentesítésére utolérhetetlen szer az Unicum. Tűzoltó felszerelések tisztántartására a legalkalmasabb. Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: B A U D 1S Z JENŐ Laptulajdonos: RÓTH KÁROLY. HIRDETÉSEK: 1485—1905. tanf. sz. Slrlejtési hirdetmény. A nmltsgu vallás és közoktatásügyi miniszter ur 19737—1904. sz. a. kelt rendeletével a nagynyiresi állami elemi iskola felépítését 14161 korona 29 filler összeg erejéig engedélyezte. A fentemlitett munka kivitelének biztosítása czél- jából az 1905. évi május hó 2-ik napjának d. e. 10 órájára Szatmárit, a vármegyei kir. tanfelügyelőségnél (Rákóczi-utczai állami iskola) tartandó zártajánlati versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálatok végrehajtásának elvállalására vonatkozó zárt ajánlataikat a kitűzött nap d. e. 9 órájáig a nevezett hivatalhoz annál inkább adják be, mivel az elkésett ajánlatok vissza fognak utasittatni. Az ajánlathoz az általános feltételekben előirt, az engedélyezett költségösszeg 5%-ának megfelelő bánatpénz is csatolandó. A szóban forgó munkálatra vonatkozó műszaki művelet és feltételek a fentnevezett hivatalnál a délelőtti órákban megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1905. ápril 14. Szatmárvarmegye kir. tanfelügyelősége. \