Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-08 / 2. szám
Nagykároly, 1905. január 8. 2. szám. XXXI. évfolyam. A SZATMÁRVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : «>na. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére i etd&^ekés beküldése mellett egész évre 5 korona. Eynes szám ára. 20 fillér. Históriai idők. Budapest, 1904. január 3-án. Históriai időket élünk. Közeledik a haza- fiúi meggyőződéseknek nagy erőpróbája. Add, mindenható téten, hogy jóra forduljon minden! Egymásra torlódnak a nagy esemenyek s nagy khaotikus zűrzavar támad és nincs az a lángész, a ki tisztán látna az egyének és szenvedélyek eme nagy forrongásában. Nem mondja azonban senki, hogy uj, szokatlan események színhelye most Magyarország. Az a hősköltemény, vagy — Isten ne adja -- az a tragédia, melynek most éljük át idegrázó első jeleneteit, nem egyszer játszódtak le a magyar nemzet színpadán. Üssük fel a történelem könyvét és látni fogjuk, hogy a XVI. század óta nem pergett le ötven esztendő anélkül, hogy a szorongatott, belső zavarokkal küzdő Magyarország erejere, tudtára ne ébredt volna s honszerétetének, a világhivatása tudatának döntő bizonyítékát ne szolgáltatta volna. Meg-megrendült Európa a magyar tetszhalott minden egyes ébredésekor, ellenségeink fokozott gyűlölettel támadtak ellenünk, barátaink határtalanul lelkesedtek értünk és akár győztünk, akár levertek bennünket a múltak erőpróbáiban, mi magyarok azt az eredményt mindig elértük, hogy demonstráltuk, hogy vagyunk és maradni lógunk, mert országunknak és fajunknak világhistóriai hivatása van ! Igen, a mi fajtánk külömb, mint a körülöttünk élő népeké, szivósabbak, id« álisabbak, vitézebbek és politikailag érettebbek vagyunk, mint a körülöttünk és közöttünk elő németek, oláhok, szerbek, lengyelek és csehek — itt a história, amely ezt bizonyúja. Hol van Lengyelország és Csehország, a középkor e két hatalmas birodalma? Hova sülyedt Törökország ? És hol vagyunk mi e nemzetek fölött ? Ezen a históriai alapon álljon minden becsületes magyar ember, midőn az urna elé járul néhány nap múlva, hogy népképviselőt válasszon. — Mert daczára a modern idők változásainak, az internationális izü kul- i túra és műveltség hatásainak — alapjában véve még most is az a nagyra hivatott, ön- j tudatos fajta a magyar, amely a múltban volt. S legszebb polgári jogát ez a nép most is úgy fogja gyakorolni, mint ezt tették hajdanában az ősök, midőn viharfelhők gyűltek a magyar szem határra. Mert ismételjük: históriai időket élünk. Ez a választás nem a folytatását a régi állapotnak jelenti, hanem vagy a végét, vagy valami uj stádiumnak kezdetét. Forduló pontra jutott az ország története és ezért szavazzunk tiszta hazafiui meggyőződésből és szavazzunk azok helyett is, a kik ez idő szerint még kívül állanak az alkotmány sáticzcin, d* már előrelátható rövid időn belül megkapják, meg kell, hogy kapják a szavazati jogot. Nem politizálunk, nem is korteskedünk. De riadót, ébresztőt fujunk a magyar nemzet élő lelkiismeretének, hogy teljesítse habozás Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. nélkül azt a kötelességet, amit reá ró „a hant, amely ide köt“. Vigyázzunk! Egész Európa szeme rajtunk van ! Az idők ily válságosra való fordulásának nem a magyar nemzet az oka. A magyar levegőben nem volt benne a vihart jelentő villamos feszültség—kívülről importáltak, zgf&SSfr zánk a zaklató izgalmakat. — Ha ez czél volt, hát ez el van érve. A polgárság lázmérőjében mind magasabbra száll a higany. De ez a láz nem a betegségé, hanem a fejlődő, izmokat repeszteni késztető férfiúi erőé. Ez a láz a mi becsületünkre válik s bizonyítja azt, hogy bármily rohamos gyorsasággal tornyosuljanak is fejünk fölé az események, mi a szükséges gyorsasággal tudunk felemelkedni a helyzet magas'atára ott, ahol lázasnak, lelkesnek, izgatottnak lenni az ország érdeke, ellenben nyugodtnak, hidegvérünekvagy közönyösnek lenni e históriában, Magyarország veszedelmet jelentené. Ez a veszedelem nem létezik és nem is fog létezni. — A magyar polgárság tudja a kötelességét most is, éppen úgy mint tudta a múltban is, a mikor eget-földet rázó hangon kiáltotta oda azoknak, akiket illetett, hogy: „Elég volt! Eddig és ne tovább!“ Sajnos, hogy a közgazdasági és társadalmi, valamint a helyi érdekek is egészen háttérbe szorulnak az ország nagy eseményei folytán. De most a haza hi bennünket, ami mindennél a legszentebb, éljünk tehát a hazának. Mert minden más erdek a haza jól fogott érdekéből r A E c Z A. B^thänia. Már akkor Júdeábán élt az Ur És közelgett az idő, hogy beteljék. Már elhagyá a kedves tartományt, Galillea hű népét, gyermeteg Lakóit az üde, északi völgynek, Bajos távát, kökörcsines mezőit, S a szűk, zajongó kővárosba ért. Járt a papok tornáczai előtt, Pogányok faragott kapuinál, S a templom fogadalmi kincsein Merengett hosszan. Ám ha szót emelt, Az ő varázsos, ihletett szavát, — — Otromba gúny üvölte válaszul, Ósdi konokság, bősz, alanti gőg Habzott az ajkakon, s feléje dörgék Az Írás kővé vált, komor igéit. S olyan fáradt lett. — Hisz nem értik itt! Meddő vitákban ellankadt kedélye, S az eleven, galambszárnyu igék, A szók virági, mind elhaltak ajkán. Esteledett. Ó nyugalmat kivánt S emberszivet, mely szivével rokon. Elhagyta hát az árusok terét, Kik az ünnep jöttén haszonra vártak, S a jövevények utczáin keresztül, Át a kapun Khedron völgyébe tért. Majd megkerült egy mezei lakot És a vigalmak kertjét, az olajfást, Lélekzetet vön! — — Oh, ez a magány ! A szegény, koravén város zaja Csak úgy hangzott, mint sóhajos fohász, Vagy halk panasza álmos csecsemőnek, Oly tiszta a lég, — csillagos az est : Fenn a tetőn két ifjú, karcsú ezédrus Messzefehérlik, — két szerette fája. Ah ! — Türzsükön a holdfény mint kígyózik És mögöttük milyen sötét a lomb. A túlsó völgyben, terhelt fügefák Dús ligetei közt rnegbuva, halkan Pihegnek az apró embertanyák, Getzemáne, Betfáge és ama Pálmás falu, kicsiny Bethánia. Az Ur megindult a holdfényes utón, Át a vetések barna rögein És közelgett Eleázár lakához. S ép ekkor, délezegen, födetlen arczczal, Játszin emelve vállán kórsait Lépett ki egy lány, s őt felismeré. Uram ! — szólt és gyorsan elébe szökkent, Eihigyjem-é, hogy köztünk vagy megint! Beh régen láttunk! És bátyám lakát Én fel sem ékesítem. Térj be hát! Áldásod rajtunk ! Üdvöz légy Uram! Szegény házunkba pár izes falat Lesz még ! Beh jó, hogy jérezém el nem adtam. Azóta szőttem uj kendőket is, — Nyugvöhelyed milyen friss lesz velük! A tűzhely is meleg még, — olajam Is van. Fáradt vagy, nemde, — jó uram ? És mig ajtót nyit, halkan, zsörtölődve folytatja: Mester! Annyi gonddal élek, A ház, a kert rendbentartása rám Marad, s a konyhán én gondoskom, Adok, veszek. Öszvéreinkkel is Én bánok el, s e szövőszék enyim, Mert Mária húgom úgy jár-kel itt Mintha látás gyötörné. Oh uram ! Bajára irt nem mondanál szegénynek ? Úgy elbolyong, — oly álmodozva mén, Jó ifjaink beszédét megveti És egyre sápad. Ah, de itt jön ép ! Es jött a szűz, — oly halkan, mint a harmat A myrthusok fehér keblére száll, Redős köntöse mintha holdsugárral Telt volna meg ott kinn, olyan fehéren Omolt körül a nyúlánk termeten. Az Ur láttára bíboros lehellet Jegyzi a halvány, tiszta homlokot, És közelit, — félénk bizalmasan, Mint anyja hián antilop ünő Kézhez szokik. — Majd könnyedén omol Az Ur lábához, és átfonva térdit Finom kis állát nyugtatja ölébe És suhog ajkán sóhajos beszéd: — Uram ! Bizonnyal tudtam, hogy ma eljösz. Álmomba tegnap újra láttalak. Fellegből volt a trónusod, uram, Lábadná! ültem, igy, s a magvetőről, A fügefáról tanitál nekem. Majd azt is mondtad: az égi madárnak Fészke vagyon, és a liliom ékes, Csak az ember fia van számkivetve. Végül arezomra tetted a kezed, A könnyem úgy hullt, — nem tudómért, — Fölém hajoltál, — a fülembe súgtad, Boldogok a kik sírnak! — s vége volt. Felébredék. Még egyre hullt a könnyem És tudtam, hogy ma eljösz. Vártalak ! Kaffka Margit. keserüvíz, reggelenkint félpohárral használva, meglepően gyors és nagyszerű sikerrel pótolja otthon bármely évszakban a Karlsbadi és Marienbadi ivó kúrát, gyomor és bélbajokban, úgyszintén elkövéredés, szivelhájasodás és azzal járó fulladásnál sárgaság, máj és lépdaganatnál, cukorbetegség, csúz és köszvónynél, stb. — Az „Igmándit“ hatásosságában egyéb keserű vagy hashajtó ásványvizek meg sem közelitik, és saját érdekében cselekszik^ ki helyette mást nem fogad el. — Utasítás mellékelve. — Kapható Nagykárolyban, Ferenczy István, Rosenberg Jenő, Petz János, Kerekes Ödön urak üzletében. — Föszétküldés a forrástulajdonos: SCHMIDTHAUER LAJOS gyógyszerésznél Komáromban. — Egész üreg 50 f, félüveg 30 f. — Az egyedüli természetes keserüviz, amely kis üvegben is kapható. n
