Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-05 / 6. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

2 azaz két igazgató pályázott csak. Az egyik a jelenlegi igazgató Krémer Sándor, a másik Baróti Rezső. Utóbbi színházi titkár jelenleg és úgy látszik társulatát még csak ezután fogja megalakítani.

A napokba fog dönteni, vagy talán már döntött is, a szinikerület végrehajtó bizottsága a pályázatok felett.

Mint értesülünk Szatmáron nincsenek megelégedve Krémer színtársulatával, mert nem egy szerep körre gyenge erőket szerződtetett és mikor a szinügyi bizottság erre figyelmeztette, sőt meg is nevezte azokat, akik jobb erővel kicserélendők, Krémer Ígért füt-fát, fel is léptetett néhány tagot, a kik aztán nyomtalanul ismét eltűntek, és maradt a régi társulat.

Hát nem értjük Krémernek ezt az eljárását, mert ambicziozus, ügyes színigazgató és talán csak az a hibája, hogy kis gázsival szeret dolgozni, hogy minden eshetőséggel szemben biztosítsa a színigazgatói tár- czáját a nagyobb krachlól. Igaz aztán az is, hogy mindég rendezett anyagi viszonyok között van társulata és nincs rá esett, hogy a tagoknak időhaladékot kellene adni az igazgatónak.

De azért szerintünk mégis tulságba megy Krémer a takarékosságban és ez lépten nyomon meglátszik egyes szerep körök nagyon alantos nívóján.

Tálán jó volna már Krémernek is és a szini- kerületnek is ha uj színigazgatóval próbálkoznának, mert bizonyos kölcsönös unottság észlelhető mind két részről.

De hát nagy mentsége is lehet Krémer Sándornak a többi között az is, hogy a nagykárolyi színkör felépítése még mindég késik az éji homályban. Két év után most ismét akarunk tenni ez irányban valami lépést, de hogy milyen sikerrel, azt még nem tudjuk. Így aztán nem állíthatott be hozzánk a nyári szezonban valami jó társulattal, a mikor a P. O.-kör nagytermének csúfolt teremben kénytelen előadásokat tartani, a mely olyan elégtelen és rossz helyiség, hogy ha mindég telt házai volnának, még akkor is deficzit- tel küszködnék.

Szükségesnek tartjuk a rendőrség figyelmét felhívni a Polgári Olvasókör nagytermére. Ugyanis, az- olyan szerencsétlen berendezésű terem, ahonnét kevés kijárat vezeti ki a szabadba, jóformán csak a terem egyik oldalán és igy tűzvész esetére a legnagyobb szerencsétlenség következnék be. Bálteremnek, a mikor nem ül zsuffoltan benne a publikum, megfelelhet ez a terem, de nem színháznak.

Nagyon helyesen tenné azért a rendőrség, ha nem engedélyezne ott többé, tűzveszélyes volta miatt, szini- előadásokat. Hátha ezzel is elősegítené a nyári színkör mielőbbi felépítését.

Szükségesnek tartottuk ezeket a szinikerület bérbeadása alkalmával elmondani.

És ha meghiúsulna az a terv, hogy a város államsegélylyel egy szinkört építsen, legalább támogatná ebben erkölcsileg a magán válalkozót, eszközölné ki azt, hogy az állam némi segélyben részesítené az illetőt.

Ugyanis hallomás szerint van egy háztulajdonos, aki hajlandó telkére nagy szállodát és udvarára színházat építeni, ha a város az utóbbi építkezés tekintetébe őt támogatni hajlandó. Természetes, hogy erről csak akkor lehet szó, ha a város maga bármely okból nem volna képes színházat létesíteni. Végszükségben tehát ez is jó lesz, mentő eszköznek.

HIRE k.

— Személyi hir. Kristóffy József vármegyénk főispánja, nejével és leányával a múlt szombaton hosszabb tartózkodásra Budapestre utazott. — Gróf Károlyi Istvánná szül. Csekonics Margit grófné a fővárosba utazott.

— Gyászos évforduló- A múlt hétfőn volt 15-ik évfordulója azon szomorú eseménynek, hogy Rudolf trónörökös, a magyar nemzet reménye, korai sírjába | szállt. Mindég szomorú évforduló ez a magyar nemzetre nézve, mert a trón olyan várományossát vesztette el, a ki alatt talán szebb napok virradtak volna a sokat szenvedett nemzetre. De kétszeresen szomorú évforduló e nap, most, a mikor olyan politikai válság van hazánkban. Talán más megoldást nyerne az, ha Rudolf trónörökös állana most a trón közelében.

— Áthelyezés. A pénzügyminiszter Habina Jenő helybeli pénzügyi fogalmazót hasonminőségben az egri pénzügyigazgatósághoz helyezte át.

— Vacsora. Nagy László alispán és kedves neje a múlt hétfőn vacsorát adott, a melyre sokan voltak hivatalosak városunkból. A vendégek igen jól érezték magukat a vendégszerető család és a szeretetreméltó és figyelmes háziasszony körében s igy nem csoda, ha vacsora után a fiatalság még tánczra is kerekedett és reggelig mulatott.

— Főkapitány! helyettesítés. Nagybányán Schönherr Antal városi rendőrkapitány elhunyta folytán a rendőrkapitányiteendők végzésével vármegyénk főispánja Smaregla Mihály rendőr alkapitányt bizta meg.

— A „Kölcsey kör“ első estéje. A múlt hét vasárnapján tartotta a „Kölcsey kör“ irodalmi szakosztálya első estéjét. A múlt hét szombatján volt 100 esztendős évfordulója annak, hogy az első bohém lelkű magyar költő Csokonai Vitéz Mihály meghalt. Egymás mellé állítom e két eseményt, mert okom van rá. Azt a Csokonai Vitéz Mihályt, ki egykor mint próféta bolyongott a magyar hazán keresztül, s dalaival uj irányt adott a költészetnek, azt a Csokonait, kinek dalait apáink még dalolták, s különösen a kálvinista kolégiumokban még ma is dalolják, elfeledték talán az összes budapesti lapok, elfeledte a „Magyar Tudományos Akadémia“, elfeledték az összes budapesti irodalmi társulatok is, igy nem csoda, ha elfeledte a mi Kölcsey körünk irodalmi szakosztálya is. Pedig Csokonai müveiből nagyszerű programot lehetett volna csinálni. A „Reményhez“ czimü dala, — mely „Földiekkel játszó égi tünemény“ kezdetű variaczióban a Hajdúságban lakó nép ajkán ma is él, — Demidor szép hangján ma is elragadott volna benünket; a Varjas Endre ideális lelke Csokonai életéből eszményi képet rajzolhatott volna elénk ; Sternberg Anikó Csokonai dalainak variatiójával ép úgy kicsalta volna tenyerünkből a tapsot, mint Liszt compozicziójával. Ha meg Schön- pflugné Csokonai debreczeni életéből rajzolt volna elébünk az ő mély megfigyelésit tollával képeket, lelki szemeink előtt ott lett volna az a Csokonai, kit a debreczeni collégiumból a Rákóczi harang kongása mellett csaptak ki, — s azért mégis kedves költője maradt a magyarnak. Mindezt nem azért hoztuk fel, mintha az ügyesen összeállított műsor ellen kifogásunk lenne, hanem csak azért, mivel első sorban a kultur egyesületek hivatottak ilyen irodalmi ünnep megülésére és azért hisszük, hogy a|,agilis elnök egy közelebbi felolvasó estély programmját akként fogja összeállítani, hogy Csokonainak is szentel egy számot. — Nem tudjuk, ily hosszú ideig aludt-e az egyesület, vagy álmodott ? Ki volt-e fáradva a múlt erőfeszítéseitől, nagy sikereitől s jótékony pihenésre volt-e szüksége; vagy pedig csak álmodott és rózsás képeket rajzolt magának ^ a jövő nagy sikereiről, társadalmi tevékenységéről? Én úgy hiszem, hogy ez a kultur egyesület utolsó működésétől kezdve mostanáig aludt és álmodott. Aludt talán azért, mert tényleg szüksége volt pihenésre. Álmodott bizonyosan azért, mert nem volt a ki felébressze. Most azonban akadt egy agilis pap, Varjas Endrének hívják, a ki felébresztette mély álmából. És mikor az egyesület kinyitotta álmos szemeit, a pódiumon látott egy aszkéta papot, a ki ihlettel beszélt neki idealis- musról. Találó érvekkel bizonyította, hogy az idealis- mus hulláma az emberiség történetében fenékig

sülyedt, hogy helyet adjon az egoismusnak, a reális- musnak ; majd ismét — s ez a mi korunk hulláma — kezd az idealismus felé vinni a hullám, melynek kapujában Ibsen, Tolstoj, egy Munkácsy állanak! És Munkácsyval mi is ott vagyunk a kapuban. Ha kedvez a szerencse, a hullám felvihet az idelismus magaslatára és lesz, mint a középkorban volt. Mert az idealismus a nappal, a realismus az éjszaka. Most azonban korunk az éjszakában van, még 'a realismus bilincseiben nyög. Az éjszakának, a sötétségnek pedig oka „az újság átok.“ Kölcsey korában mélyebben gondolkoztak az emberek. Ma az újságok az ő könnyű stílusokkal az eseményeknek csak felületét érintik ; a dolgok mélyébe be nem hatolnak, s igy a modern embert megundoritják a komoly munkától. Ezt megakadályozandó van szükségünk eszmélkedésre, ilyen a „Kölcsey kör“ mai estélye. Vájjon a tudós papnak az az állítása, hogy csak a középkor az idealismus kora; vájjon az újságokra általában vonatkozó véleménye helyes-e, — vájjon az újság tényleg átok-e ? — annak megvitatásába lapunk szűk tere miatt most nem bocsájtkozom; csak annyit konstatálok, hogy consequentiáját oly találó érvekkel támogatta, szerény előadás modora oly meggyőző volt, hogy hallgatóiban képes volt elvei igazságának meggyőződését kelteni. Az egybegyült díszes, intelligens közönség mindvégig mély csendben, feszült figyelemmel hallgatta a filozófiai magas szárnyalásu megnyitót és befejeztével éljennel és tapssal honorálta a tudós piaristát. — A programéi 2-ik pontjában Dernidor ígnácz jelent meg az emelvényen, ki Diczig Ádám zongora kísérete mellett szabatosan, biztos hangvétellel, érzelmesen énekelt egy műdalt, majd egy bus magyar nótát, azután Káldy zenésitette kurucz nótákból a „Te vagy a legény Tyukodi pajtás“ kezdetüt. Majd mikor a közérzület tapsban nyilvánult, ráadásul az ő ismert énektudásával adott elő még egy magyar dalt. — A programéi 3-ik pontjául Kacsó Mariska olvasta fel Schönpflugné Ujfalussy Amadil „Január“ czimü rajzát. Mély megfigyeléssel, a legapróbb részletekig kiterjedő gonddal, hangulatosan festette meg a fagyos Január képét. Kaleidoskopszerüen változtak előttünk a képek, a hangulatok. Majd a hideg szelet hallottuk sivitani, a mint a zuzmorás fák gályáit rázza; majd Carneval csörgő sipkás bevonulását láttuk. írója a dilettánsokat meghaladó tehetséget mutat. Látszik, hogy tanulmányozta az írókat, behatolt gondolatvilágukba. Egy pár rövid mondattal tud egy egész képet rajzolni. A közönség tapssal honorálta az érdemes irodalmi munkát és felolvasóját. — Ezután Stenberg Anikó ült a zongorához és kedves felfogással játszotta el Liszt „Rosignole“ját. Különösen ügyes technikájával tűnt fel, a mit úgy honorált a hálás közönség, hogy addig tapsolt, mig ráadásul el kellett játszania Chopin „Polonais‘-et. Ez is nagyon tetszett és megtapsolták. A Sternberg Anikó játékában az is figyelemreméltó, hogy mindjárt az első ütemeknél biztosan, minden elfogultság nélkül játszik. Ez nagy előny, mert hivatásos művészek is nagy ritkán tudják legyőzni az első perczek elfogultságát; ő pedig mindezeken ügyesen, kecsesen túltette magát. — Befejezésül egy dialogot hallottunk volna, ha az elnök szavaival élve egy kis kalamitás nem történt volna. De minthogy czélja a körnek, hogy az újabb- kori írókat, költőket is mégismertesse, Varjas Éndre Bárd Miklósnak egy bus románezát olvasott fel, kellemesen tagolt előadással. A románcz czime „A hajtó“. Szegény Mirkó gyerek szomorú történetét beszéli el, ki az urak vadászatán hajtó volt. Annyira belemelegedett kötelessége teljesítésébe, hogy a sűrűbe eltévedt és nem találta meg a kivezető utat. Ott fagyott meg a hideg havon, mindenkitől elhagyatva. — A mi közönségünknek ez is tetszett és egy komoly hangulatú est képével ment haza, bebizonyítva, hogy nincsenek magas igényei. Nem vár a Kölcsey körtől magasFolytatása a mellékleten

De hát ha sokáig lesznek azok az elvek szegre akasztva? Akkor bízom magában a függetlenségi pártban, hogy annak egyrésze ellenzékbe megy át, csakhogy a minden magyar ember végső ideálját képező elvet megmentse, fentartsa.

Növelné az uj helyzet nehézségeit, ha p. o. a szabadelvű párt menne át ellenzékbe, helyesebben állana elő egy obstrukczióval. Szóval az ellenzék fegyverét fordítaná a volt ellenzék ellen, hogy ad absurdum bizonyítsa be az agyonbeszélés folytonos veszélyét.

Félek tőle, hogy akkor az ország utólag Tiszának adna igazat.

És most jön a helyzet, a kibontakozás legnagyobb kérdése.

Ha Bécs nem enged. Ha a függetlenségi párt elveinek csak egy részét engedi megvalósítani?

Akkor következik be az a helyzet, a mely a legnagyobb megpróbáltatás lesz az uj kormánypártra, tudniillik a függetlenségi pártra. Mert ha nem fog birni önmegtagadó mérséklettel, a népszerűségnek fogja feláldozni a lényeget, akkor épp az ellenkező czélt éri el.

Az ország azon tudatra ébred, hogy a kiegyezés hívei képezik az adott helyzetben az egyedüli kormányképes pártot. A közjogi alap jobban meg fog erősödni, mint valaha.

Szóval legyen elkészülve a Kossuth Ferencz kabinetje is arra, hogy a mi megtörtént Deákkal, Tisza Kálmánnal, az velük is megesik. Az adott viszonyoknak sok mindent áldozatul kell hozni.

Mert nem eszik a levest olyan forrón, a mint feltálalják. De hát tegyük félre a rém képeket!

Adja az ég, hogy azokat, a kik eddig a kiegyezésnek voltak hivei csak azért, mert a függetlenségi párt szép eszméit még megvalósithatóknak nem találták, — fényesen megczáfolják azok a fejlemények, a melyek

És elismerés illeti a pártot, hogy az idők folyamán néha megfogyatkozva, megritkulva bár, de ren- dithetlenül kitartott a mellett a dicső zászló mellett, a melyre a Független Magyarország neve volt felírva.

M ért bizony Tisza Kálmán alatt, a ki szegre akasztva a bihari pontokat, ellenzéki elveit, került a kormányra s alakította meg a szabadelvű pártot, mindent a párt uralom molochjának áldoztak fel. Tizenötéves kormányzata alatt csinálhattak a vármegyék a mit akartak, a nemzetiségek guba alatt, a mi nekik jól esett, csak a fő az volt, hogy mamelu- kokat szállítsanak a Sándor utczai házba. Akkor egy kortesnek nagyobb hatalma volt egy vármegyében mint a főispánjának.

De mentségéül szolgálhat a szabadelvű pártnak az, hogy nehéz volt a helyzete. Mert a közjogi alapot kellett folyton védenie, valamivel ellensúlyozni a függetlenségiek izgatását, népszerű eszméinek hatását.

A közjogi alap halálharczának bizony sok nemzeti culturális és anyagi érdek áldozatul esett. Adja az ég, hogy most az 1848. győzelme az elvesztettekért egyszerre kárpótolhasson bennünket!

Ebben a folytonos harczban, a jövő Magyarország előharczosainak örökös támadásai között a szabadelvű párt észrevétlenül elöregedett, túlélte magát.

Túl élte magát azzal, hogy nem igyekezett fejleszteni magát a 67-es alapot és mikor Apponyi és mások előálltak ez alapra helyezkedve nemzeti követelményeikkel, nem fusionált velük lélekben, nem akart átmenni felfrissítő párt alakulásán, hanem egyszerűen konfiskálta azok elveit, de a párt maradt a régi.

A sors szatírája, hogy mig 3G évvel ezelőtt, az elveket felfüggesztő, fusionáló I. Tisza alakította meg a szabadelvű tábort, most 30 év után egy nyílt, őszinte, paktumot nem ismerő II. Tisza buktatta meg rideg, végzetet provokáló eljárásával.

De örök érdeme marad a szabadelvű pártnak, hogy mindég liberális volt.

Méltán kérdezik azért a liberalismus igaz barátjai, hogy must, mikor a 48-sok tényleg még többségben nincsenek, a jövő kormánypárt és kormány tagjai, csak hogy a kiegyezést megmentsék, nem hoznak-e kardinális áldozatokat a liberálismus rovására ? Csak kis dolgokkal szokták azt megkezdeni, s lavina erővel halad aztán a visszafejlődés az utramontánismus sötétségébe.

Pedig Magyarország csak a liberalismus alapján fejlődhetik.

De minek veszem én a dolognak ilyen komoly oldalát ? ,

Keressük inkább a helyzet vidámabb részleteit.

Két párt küzdött eddig a haza javára. Az egyik a lassú haladás elvének hódolt, a másik az ország teljes függetlenségét követelte. Az utóbbi győzve, ő neki kötelessége átvenni az uralmat.

És ha átveszi, első kérdés, hogy nem kell-e neki is bizonyos elveket a bihari pontok mellé akasztani ?

Hisz tabula rasát nem lehet csinálni, a helyzet által parancsoltán, csak lépésről-lépésre valósíthatja meg elveit.

És akkor megtörténhetik az, hogy a nagy tömeg, a mely a dolgok lényébe nem szeret behatolni, azt fogja róluk mondani: ezek is csak otyanok, mint a többiek !

Szóval ezentúl a Kossuth pártnak is meg kell azzal az eszmével barátkoznia, hogy könnyebb volt a kritizálás, mint a kormányzás.

Lesz-e ellenzéke? Tárcza iró kis eszemmel el sem tudom képzelni, hogy miért is csináljon valaki ellenzéket az olyan pártnak, a mely mindent követel, mindent megvalósítani akar?