Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-22 / 43. szám

Nagykároly, 1905. október 22.

4:3. szám.

XXXI évfolya;

ixö

i«#

Szatmármeöyei Közlöny'

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI Mmnvp.T CTTnrtn’T TTttmTT.AP

\v&

és MEGYEI ERDEKŰ HETILAP.

A SZATMARVARMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIV$ J^APJA

EGJELE N MINDEN VASÁRNAP. *

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

Aagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

ügyes szám ára 20 Jillér. *sHirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak eh

A hús.

A végső szükség kényszerítő hatása alatt Budapest főváros két jelentős dologra szánta el magát. Az egyik a hatósági mészárszékek felállítása, a másik a lóhusnak Magyarországon való meghonosításával való próbálkozás Valóban a mostoha idők jele mind a két kísérlet. A hajdanában tejjel s mézzel folyó Kánaánnak nevezett országban hihetetlen magasra szöktek a mindennapi táplálkozáshoz szükséges hús árai, úgy hogy a főváros szegényebb néposztálya már heteken át nem engedhette meg magának azt a lukszust, hogy marhahúst egyék. Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy ez a csapásnak minősíthető jelenség csak a fővárosban volt észlelhető. Szerte a vidéki városokban, mindenütt 40—100 perczenttel szállott fel a marhahús és borjúhús ára s a szegényebb emberek itt ezt eppen úgy megérzik, mint a fővárosban. A husdrágaság okairól sokat írtak, százfélét is, anélkül, hogy el tudták volna találni az igazi okot. Szerintünk az igazi ok az, hogy tavaly a takarmány-hiány miatt a gazdák és földbirtokosok marhaállományukat kénytelenek voltak a minimumra redukálni s ennek következménye most az, hogy az idén kevés a marha. Olyannyira kevés, hogy daczára annak, hogy Szerbiából az idén hihetetlen mennyiségű marhát hoztak be hozzánk, ez a bevitel sem tudja a hús drágaságát csökkenteni. A másik ok határozottan a budapesti

vásárpénztár, mely markában tartja nemcsak a fővárosi, de a vidéki mészárosokat is s valósággal diktálja az árakat. Mert tudvalevő, hogy a legtöbb vidéki mészáros Budapesten szerzi be a marhaszükségletét s természetesen a vásárpénztár által megszabott magas árat fizeti. Harmadik okul felhozhatjuk azt, hogy a magyar államvasutak mindenféle kedvezménynyel elősegítik a magyar marhának Bécsbe való szállítását, úgyhogy a Dunántúlról, Horvátországból, Felsőmagyarország nagy részéből határozottan előnyösebb a Bécsbe, mint a Budapestre való szállítás. S igy történik aztán .meg az, hogy a prima húst Bécsből hozzák vissza Budapestre.

Budapest székes főváros az ő hatalmas anyagi erejével képes volt arra, hogv a hus- drágaságot némiképpen ellensúlyozza. Hatósági mészárszékeket állított fel, melyben — miután a főváros nem akar nyerészkedni s adót sem fizet az üzlet után — olcsóbban adja a húst mint a mészárosok, akik természetesen kézzel lábbal tiltakoznak az uj konkurenczia ellen. Kétségtelen, hogy a mészárosok ilyenformán áldozataivá válnak a husdrágaság ellen való védekezésnek, viszont azonban általános érdek, hogy a marhahúst a szegényebb néposztálynak hozzáférhetővé tegyék.

Már most felmerül az a kérdés, hogy a mi a fővárosban lehetséges volt, nem lehetne-^ az lehetséges a vidéken is. A vidéken is olcsó hús kell és aki ezt meg tudja adni, az egy

nagy kötelességet ró le a szegényebb néposz- tálylyal szemben. A hatósági mészárszék intézménye természetesen csak addig tartandó fenn, mig az abnormis hús árak tartanak, mert a czél az olcsóbb élelmezés és nem a mészárosipar tönkretétele.

Egészen más szempont alá kerül a lóhus- sal való kísérletezés. A budapesti kísérletről már konstatálni lehet, hogy bevált. A publikum — természetesen a vagyontalan, mohón kapott az uj élelmiszer után, az első héten sok száz metermázsa lóhus és sok ezer lókolbász fogyott el s a fogyasztás napról napra mind nagyobb lesz. Általánosan konstatáljuk, hogy a lóhus, ha kellően el van készitve, mivel sem rosszabb a marhahúsnál, — de ennek ellenében több mint felényivel olcsóbb. A lóhus egyébként csak nálunk megy ujdonságszámba, Bécsben, Párisban s Európa nagyobb városaiban ez az eledel általános elterjedtségnek örvend. Eddig nem volt nálunk szükség ló- husra, intéző köreink tehát nem foglalkoztak vele. Most azonban sajnos, ütött a szükség órája, szükség van, nagy szükség a lóhusra, erre a nálunk uj, olcsó s feltétlenül alkalmas élelmiszerre. Meg van már törve a jég, a budapesti kísérlet beigazolta a tónussal szemben táplált előítélet alaptalanságát s most már nincs más hátra, minthogy a tóvágás és lóhus- árulás az egész országban elterjedjen.

Mert annyi bizonyos, hogy a budapesti kísérlet elszigetelten nem maradhat. Amilyen

T A C Z A.

A dramaturg.

Nemrégiben egy elhanyagolt külsejű ember állított be hozzám.

Nevem — szólt — Berkes Flórián. A budapesti mag/ar Bolha színház súgója vagyok (sajnos nálunk már a bolhák is sovinisták).

Örvendek. Mivel lehetek szolgálatára.

— Uram. Az igazgató ur megbízásából jövök. Hallotta tán Ön hírét vállalatunknak, melynek sikere felül előre is biztosíthatom. — Uram! az állat védelem napról-napra jobban hódit, kezdünk egyenlők lenni az állatokkal.

Személye válogatja — jegyzem meg. — Kérem, hagyjon beszélni; tehát mi feladatul tüztük ki, hogy az állatokat kiragadjuk az értelmetlenség posványából, adjunk neki bizonyos szellemi munkakört. Tisztelt Uram ! Vannak kik indiai kígyókat, vannak kik afrikai oroszlánokat ragadtak ki semmittevésükből, mi a bolháknak fogtuk pártját. Kinek ne indulna meg a szive az apró tehetetlen állatkákon, kiket csak azok üldöznek, kikben nincs emberi érzés. — Kiknek reszketve kell a fentartásukhoz szükséges anyagot megszerezni és sokszor megtörténik, hogy egy durva erőszakos kéz megfosztja szegény védtelen ártatlanokat életüktől s különösen az asszonyok, ha-ha-ha nem elégszenek meg a mi megrontásunkkal, durva szövetséget kötnek azok pusztítására is.

Emberemen a meghatottság vett erőt s egy könycseppet morzsolt ki szeméből.

— De kérem — szóltam — mivel szolgálhatok, tessék a tárgyhoz beszélni.

Uram ! önnek erkölcsi kötelessége, hogy rám hallgasson. — Főnököm megbízott, hogy önt kérjem fel dramaturgusnak színházunk számára.

— Köszönöm a megtiszteltetést, de itthon is eleget vakarózhatom.

— Uram, ön nem tudja milyen ajánlatot utasit visz- sza. Hisz önnek ez roppant jövedelmet fog hozni, önnek ezt el kell fogadni s ne is tétovázzék, hanem jöjjön gyorsan velem az igazgatóhoz s ott megcsináljuk a szerződést.

— Ugyan, ugyan s miképen hozna nekem jövedelmet ?

— Ne kérdezzen, az Istenért egy szót se szóljon Uram hisz ez önnek ezreket, milliókat fog hajtani. Elsem tudja képzelni milyen zseniális ez a vállalat.

— Jó. Hanem kérek e24 órai gondolkozási időt. Megadom. Holnap ugyan zen órában itt leszek. Gondolkodtam ezen a nem mindennapi dolgon. Szép lehet az egy bolha színház dramaturgjának lenni. De aztán eszembe jutott, hogy mennyi jó és rossz éleznek leszek a czáltáblája. Elég volna rám nézni, hogy valaki va- karódzzék. Az asztalnál messze ülnének tőlem az emberek, egy napon azt venném észre, hogy a vendéglőben a pinezér sótartó helyett Zacherlines üveget tenne elém. Nem, nem fogadom el. De a pénz, a pénz, ez nem hagyott nyugodni. Elvégre is mit bánom én az embereket, ha pénzem van. Természetes, elfogom fogadni. El én. — Ezt határoztam s izgatottan vártam a következő napig. — Emberem el is jött s elvezetett az igazgatóhoz. — Az igazgató alacsony vérmes ember volt. Beléptemkor éppen az orrán ebédelt a drámai hős.

— Jó napot kivánok.

— Bocsánat — felelte halkan — ne tessék lármát ütni, mert hősöm rendkívül, ideges és zavarja a legkisebb zaj is .ebédközben. — Én tisztelettel néztem az orráras ő intett, hogy üljek le. Így ültem szótlanul

vagy három perczig, mikor az igazgató elővett zsebéből egy augsburgi lánczot s azt szépen a hős hátsó lábára hurkolva betette a hőssel együtt a skatulyába.

— Most már beszélhetünk. — Remélem tudja uraságod, hogy miért fárasztottam. Hallhatott ön már bolha színházról, de ilyenről mint ez, ilyenről nem.

E színháznak az a czélja, hogy az állatok kellő dressure után maguk adják az emberiség tudatára, hogy mennyit kell tőlük szenvedniük. Ennyit bevezetésül.

Kérem térjünk a tárgyra. Én a dráma . . .

— Kérem azonnal. —

Azzal hosszadalmasan elbeszélte, hogy az ő bolhái kivétel nélkül mind nemesi bolha ősöktől származnak. A drámai szendét meg éppen Nubiából szerezte be, aki miatt már herczegek, sőt királyok vakaróztak.

Az én munkaköröm abból állana, hogy balett librettókat kellene Írnom a színház számára, mert azt j csak elhiszem, hogy társulata nagyszerűen tud ugrálni.

De uram — folytatta egy feltételt ne felejtsünk ki. Önnek kosztba és kvártélyba kell néhányat fogadni. — De már erre felpattantam.

— Micsoda, hogy én a maga bolhái Hotel Gar- nija legyek? abból ugyan nem eszik sem maga, sem a társulata.

Bocsánat — szólt ő rendületlenül — ön ide eljött s önnek az én feltételeimbe bele kell egyeznie, külömben kiadom a jelszót s az összes szereplőket kóristákkal együtt önre szabadítom. Gondolja meg, jól gondolja meg.

Ez végkép kihozott a sodromból. Ilyen fenyegetés, no hisz szépen néznék ki.

— Uram, 3 pereznyi gondolkozási időt adok. Ha nem fogadja el, majd vissza idézem emlékébe a spanyol inquisitiót.

Mit a spanyolt? ordítottam, s előrántva 24személyre szóló revolveremet, ráfogtam az igazgatóra. Dumm,

Unsz thy Zoltán fényképésznek:

Kossuth-uteza 5-ik számú saját házánál

pflT kizárólag e czélra épitett gyönyörű szép műterme

öltözőszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.