Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-28 / 9. szám

Melléklet a Szatmármegyei Közlöny 1904. évi 9-ik számához.

Folytatás a főlapról

ván Csanádvármegyei főjegyző, Barna Sándor Csanádvármegyei árvaszéki ülnök és Nábróczky István Hajduvármegyei főszolgabíró, Kovács József polgármester, Vecsey Imre városi főjegyző, Oláh Károly városi tanácsos Debreczen városi küldöttek, Domahidy István és Viktor földbirtokosok mindannyian diszmagyarban. — Ezeken kívül megjelentek: Báró Solymossy László képviselő, Farkas Mór főszolgabíró, Vajda Jenő aljegyző, Dr. Galambos Ignácz, Petrovics Aurél tb. főügyészek Csanádvármegye küldöttei, Bogáti József földbirtokos Szabolcs- vármegye, Lator Sándor képviselő és Dr. Krics- falusy Sándor vármegyei aljegyző Máramaros vármegye, Sántha Dezső, Kovácsy Miklós és Jeney István Szilágyvármegye, Szabó Kálmán tanácsos és Dr. Magos György Debreczen város, Veszprémy Zoltán főjegyző, Rásó István főispáni titkár, Czeglédy Mihály főügyész, Pá- kozdy Sándor aljegyző, Miskolczy Lajos tb. főszolgabíró, Dr. Váradi Szabó János és Dr. Domahidy Pál Hajdú vármegye, Papp Géza polgármester, Dr. Vajay Károly t. főügyész, Tankóczy Gyula főkapitány, Dr. Fechtel János, Uray Géza ügyvéd és Erdey István Szatmárnémeti város küldöttei.

A főispán az esküt letevén, ennek elhangzása után Ilosvay Aladár vármegyei főjegyző a következő szép beszéddel üdvözölte :

„Méltóságos főispán ur !

Az elhangzott ünnepélyes eskü szavainak hatása alatt, a legteljesebb bizalom és a legmélyebb tisztelettel üdvözlöm Méltóságodat Szatmár vármegye közönsége nevében, a midőn császári és apostoli királyunk Ő Felsége kegyelme és a kormány bizalmából elfoglalta díszes helyét, mint e vármegye főispánja.

Nem csupán a hagyományos loyalitás, nem csupán a kötelességszerü tisztelet hangja szól üdvözletemből, de szól annak a bizalomnak a hangja, amelylyel Méltóságodat az első alkalommal, amidőn e terembe, Szatmár vármegye gyüléstermébe lépett, magyar szivünk egész őszinteségével a legmelegebben kívánjuk fogadni.

Egy hosszú múltnak fényes emléke szól e vármegye üléstermének falairól felénk ; volt idő, a midőn nemzeti történelmünk örök büszkeségre méltó korszakának mondhatni legjelentősebb mozgalmai, itt indultak meg, itt folytak le. Kölcseynk, Wesselényi s annyi országra szóló jelesünk szavát hangoztatta e vármegye ülésterme, s a szavaik keltette korszakot alkotó leg- szabadelvübb s legmodernebb eszmék innen indultak szerte e hazába. — A népképviseletre alapított országgyűléssel megszűnt ugyan a vármegye politikai factor lenni a régi értelemben, lezajlott politikai harczainak dicsősége és szégyene immár a múlté lett ; legyen hát a múlté a mi múlttá vált, büszkeségünk, dicsőségünk fűződik emlékéhez. Éljünk a jelennek annakis megmaradtak a maga nehéz feladatai, nagy jelentőségű, fontos tevékenység az még mindig, a mit törvényeink az önkormányzat keretébe utaltak. Sok de nagyon sok, röviden el se mondható minden, az a mi ma is még a vármegye szükebbre vont hatásköre alatt maradt ; mert hisz a fejlődő életviszonyok az önkormányzat körét oly tágra vonták már is, hogy alig van úgy a köz, mint

Együtt megyünk a város főterén,

Szembe jön velünk egy piczi legény ;

Kérdi vezetőm : „No !. . . mondd meg gyermek ! Mikor vagy boldog, mi az örömed ?“

Én boldog vagyok, — szól a felelet,

Ha iskolába nem megyek ;

Játszom s mama ad vajas kenyeret !“

A következő ki felénk siet,

Pelyhedző ajkú nagy diák-gyerek.

„Reménydus ifjú“ — megkérdi társam — „Boldogságod, örömed miben van ?“

Abban ha Hozzá verset irhatok ;

Cserébe virágot kapok,

S minden baj nélkül szivart szívhatok !

Bepillantva a közel ablakon Beszól társnőm : „Jó napot kis húgom ! Mikor vagy boldog, mondd meg szép leány ?“ Pirulva felel : akkor ha anyám Uj ruhával lep meg, tánczolhatok,

Szerelmes levelet kapok ;

Miattam párbajt vívnak lovagok !

Egy hivatalba lépünk ezután Hol főnököt társnőm szólitván Válaszul nyerjük : No . . . boldog vagyok, Ha nőm s fiam nem okoznak gondot ;

Turfon, kártyán nyerek; pezsgőzhetek ; Pályámon előmehetek,

Van pénzem . . . tán báró is lehetek !

A főnök urnák ünnepelt neje Kaczéron felel meg kérdésünkre :

Mi boldogságom ? . . . Mi az örömöm ? . . . Ha van irigyem, s hódoló köröm ;

Gépkocsin járok ; páholyt tarthatok ; Tenniszre, zsúrra járhatok ;

S akadnak fiirt h ez — csinos alakok!

S egy öreg urat is fölkerestünk ;

Kiváncsi volt rá szorongó lelkünk.

S úgy ő, mint neje, az ősz nagymama

a magán életben életnyilvánulás, mely különböző vi- . szonylataiban többé, kevésbbé a törvényhatóságok köz- vetitte közigazgatással érintkezésbe ne jönne.

Csak természetes, hogy a hol annyi ellentétes magánérdek vetődik fel, hol a pártszenvedélyek is megnyilat koznak még olykor-olykor, hogy ott ellentétek merülnek fel. Lehetetlen, hogy a sokszor széthúzó helyiérdekek, a felfogások egyéni különbözőségei összeütközéseket no támasszanak, hogy a rendszerváltozások nehézségei — sőt minden tartózkodás nélkül mondhatom — a mindenütt és mindenkor jelentkező egyéni gyengeségek is ne hassanak közre zavarólag abban a szövevényes életfolyamatban a mit közéletnek nevezünk általában s szükebbkörbe vont értelemben vármegyei közéletnek is mondhatunk.

Az elhangzott eskü szavaiban is kifejezésre jutó rendkívül széles hatáskör és törvényeinkkel adott nagy hatalom, melylyel Méltóságod fényes állásában rendelkezik, a mai naptól e szükebb körbe vont közélet — Szatmárvármegye közéletének élére helyezte Méltóságodat. Szinte szédítő a hatáskör nagysága, ha meggondoljuk, hogy mit jelent az, Szatmár vármegye majdnem négyszázezer lelket számláló lakosságának csaknem minden életnyilvánulásánál, boldogulásánál, nyugalma fenttartásánál főtényezőként szerepelni, azok érdekeinek szószólója, annyi ember törekvéseinek és akaratának irányitója, óhajaik, panaszaik bírája lenni; megtalálni mindenütt az igazságot, a törvények rideg betűinek szigorával szemben, megtalálni a méltányosság enyhítő útjait a legnemesebb, de a legnehezebb feladat.

E feladat nagyságával szemben vármegyénk közönsége teljes bizalommal és megnyugvással néz Méltóságod kormányzata alatt szebb jövője elé ; mert szakavatott, gyakorlott erélyes kezek között tudja kormányát, tudja pedig, mert messze megelőzte a közügyek terén szerzett érdemeit Méltóságod jövetelének és közpályáján kifejtett eddigi tevékenysége sikereinek hire és mert minden a mit a hir hozott felőle, csak igazoltabbá, csak jogosultabbá teszi a vármegye várakozásait és reményeit, a melylyel Méltóságod jövő működése iránt viseltetik, csak erősbitette azt a tudatot, hogy Méltóságod tapintata és kormányzói bölcsességének sikerülni fog az önkormányzat keretén belől együtt működő legkülönbözőbb elemek között létesíteni és fenntartani a harmóniát, működésűket biztos kézzel a közjó megvalósítására irányítani, szóval a vármegyei közélet egészséges lüktetését állandóvá tenni.

Szatmár vármegye közönsége még a múltból hozta hagyományként a közügyek iránti érdeklődést, hagyományként maradt reá a helyes politikai érzék és a törvényhatósági bizottság túlnyomó nagy részét tevő középosztály, mely a múltból nemcsak családi nevét, de legnagyobbrészben nevével anyagi függetlenségét is megtartotta, — a mi talán egyik főoka annak, hogy mindenkor élénk részt vett és vesz a közügyek intézésében s ez a közügyek iránti élénk érdeklődés hozza magával és teszi természetessé, hogy a jelen ünnepélyes pillanatban, a midőn Méltóságod mint kormányzó érintkezésbe lép a kormányzottakkal, mindenkinél legelenevebben tolul előtérbe az együttműködés, az egyetértés szükségességének érzete. Én úgy érzem, hogy e mai ünnepély melegében megfogant, életre kelt ez az egyetértés ; evvel az egyetértés érzetével a vármegye közönsége nevében ismételten a legteljesebb bizalommal üdvözlöm Méltóságodat, s ennek az egyetértés érzetének hatása alatt merek azon biztos meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy az együttműködés és kölcsönös érintkezés közben a ma érzett bizalom Méltóságod és a vármegye között mihamarabb ragaszkodás és szeretetté fog növekedni.

Haboztak . . . , majd ez ajkuk válasza : Nekünk csak az már kevés örömünk, Gyomrunk ha jó s jó ételünk ;

Nyugodtan alszunk, vagy visztezhetünk.

Hagyjuk a várost ! Ki a falura !

A boldogságnak az az otthona.

A természetnek füstös gyermeke,

Czigány, az első, ki elénk jőve.

Boldogságom — szól — nem munka, csak az, Ha döglik : lúd, csirke s malacz ;

S nem döglenék, úgy elevent lophatsz !

Káromkodás és zajos, nagy lárma Becsal minket egy kicsi kis házba.

Iszákos gazda veri hitvesét.

Boldog úgy leszek, — mondja az igét, —

Ha elkergetlek téged s mást veszek ;

Földet, pénzt űrtől elszedek ;

S mint „s z o c z i“ eszem, iszom, heverek.

* *

*

Kedves vezetőm ! ne menjünk tovább !

Mert ha csak abból áll a boldogság,

Amit eleddig nekünk elmondtak,

S miben nyoma sincs nemesnek, jónak :

Ne lássam tovább, mik az emberek !

Szép honodba vigy vissza engemet,

Hol van ideál, béke, szeretet!

„Korán ítélsz! Egy próbát tegyünk még! Lépjük át e kis kunyhó küszöbét !“ Szegényes hajlék, de tiszta minden ;

Térdel az anya, gyermeke ölben.

Imádkozik, mig könnye lepereg ;

Megcsókolja a gyermeket;

Ő boldog, mert a boldogság :

A hit és szereteti

Antal Miklós.

A midőn a legőszintébb szívvel szólva mondom •' hozta isten méltóságodat, kivánom, hogy éltesse igen igen sokáig vármegyénk és a közügy javára ! Éljen !

Ilosvay szép beszédje nagy tetszést keltett, s bevégeztével elhangzott a tetszés tapsvihara, mire a főispán mondta el tartalmas programm- beszedjét. A főispáni megnyitó beszéd a következő volt:

Mélyen tisztelt törvényhatósági bizottsági.

Midőn uram, királyom kegyelme és a m. kir. kormány bizalma folytán Szatmár vármegye ősi főispáni székét ezennel elfoglalom, agyamnak első gondolata, szivemnek első érzése arra késztet, hogy szeretettel és tisztelettel üdvözöljem ezen nemes vármegye közönségét, a melynek élére engem nem a hatalom szomja, nem is a hírvágy, hanem a kötelesség teljesítés becsületes szándéka állított.

Jól tudom, hogy fényes nevű elődök, köztük Szatmárnak legnemesebb és legelőkelőbb sarjai előztek meg hivatali helyemen, a kik itteni származásuk és mindenki által jól ismert hazafias működésűk ajánló levelével foglálták el főispáni széküket és a kik ennélfogva már jövetelüknél a vármegyei közönség bizalmának örvendtek, annak az igazán megtisztelő bizalomnak, a melyet nem az állás, nem a méltóság, hanem a közönség érdekében kifejtett önzetlen működés elismerése nyújt a köztéren járó embernek.

Én bevallom, hogy ilyen ajánló levélnek birtokában nem vagyok, de nem is lehetek, hiszen az én sorsom eddig a hazának más helyén jelölte ki működési körömet, ha jót cselekedtem, ott méltányolják, ha tévedtem, ott hibáztatják. — Nekem, fájdalom, nem állott itt módomban, mint számos jeles elődömnek a közönség jóindulatát előre megnyerni ; még csak előkelő idegen sem vagyok, a ki talán országos hírneve, dicsősége vagy magas társadalmi állása folytán kérhetné előre a tisztelt vármegyei közönség jóakaratu bizalmát.

De azért egészen üres kézzel én sem állok itt, egy ajánló levelet én is hoztam magammal: igaz, hogy szerényét és kevés szavut, csak annyit a mennyi becsületes fogadalom gyanánt lelkiismeretem tiszta lapján irva van és ez a fogadalom az, hogy a mai naptóljfogva én is Szatmárvármegyeinek érzem és vallom magamat, részt kérek és kivánok a vármegye öröméből és bujából, küzdelmeiből és törekvéseiből, főképen pedig azon komoly, férfias munkából, a mely ezen ősi vármegye erkölcsi és anyagi boldogulásának és felvirágzásának alapfeltételét képezi.

E komoly és mélyreható munkának megindítása, a vele járó ambitiónak a közigazgatás, a társadalom, a közgazdaság összes pontjain való életre hívása, e czélból minden értékes erő felkeltése és egyesítése és eképen a teremtő és alkotó munkának a vármegyei élet egész vonalán eszközlendő életbe léptetése: ez képezi azon vezéreszmét, amely főispáni működésemet, kormányzati cselekvéseimet minden izében áthatni és irányítani fogja úgy annyira, hogy ezen regeneráló munka gondolatát tekintem azon széles keretnek, a melyen belül az összes szellemi és erkölcsi erőket és ha szükséges, még a hatalom erejét is, a vármegye javainak munkálására felhasználni és érvényesíteni akarom.

Ebben a széles keretben az első helyet foglalja el a közigazgatás, a mely természeténél fogva legközelebb férkőzvén a közönséghez, gazdag és szegényhez egyaránt, jóságával és pártatlanságával általános megnyugvást, hibáival sok keserűséget, nem egyszer pótolhatatlan károkat okoz.

Törvényes befolyásom egész súlyát fogom latba vetni a közigazgatás fokozatos javítása, annak gyorsasága, egyszerűsége, pártatlansága és tisztasága érdekében ; különös figyelmet fordítok a községek vagyonkezelésére és háztartására, a melynek takarékos rendjétől a községi élet fejlődése függ ; egyúttal előszeretettel karolván fel a közutak fejlesztésének és általában a közlekedés eszközeinek ügyét, a mely a modern társadalmi berendezkedés és vele járó érintkezés előfeltételét képezi.

Általában a közigazgatás terén, — a mennyire ellenőrzési jogköröm és feladatom kiterjed, — arra fogok törekedni, hogy ez a nemzetfentartó szolgálati ág az eleven, lüktető élet fejlődésével jusson szerves kapcsolatba, s a végrehajtásnál nem a törvények betűjét, hanem a törvények szellemét applikálva, mentül kevesebb papirosfogyasztás mellett az élet szükségleteit és igényeit elégítse ki.

Törvényes hatáskörömben, sőt még azon túl is támogatni fogok minden hasznos törekvést, a mely a vármegye közgazdasági érdekeinek előmozdítását czélozza. Ha kell, a kezdeményezés és tettre hívás, ha kell, a végrehajtás terén állok itt a küzdők és a dolgozók sorába, nem feledkezvén meg egyszersmind a szegény munkásnépről sem, a melynek jogos erkölcsi és anyagi érdekei, különösen a kivándorlás szempontjából mindig meleg érdeklődésem tárgyát fogják képezni.

Kulturális téren sohasem lehet eleget tenni. A feladatok itt csak akkor szűnnek meg, ha majd a magyar nemzeti állam fenséges épülete teljesen betetőzve lesz. Addig a mi feladatunk nem lehet egyéb, mint jókedvvel és bőséggel hordani a köveket ehhez a nagy nemzeti munkához, a melyhez a társadalom minden hasznos tagjának szeretetét, vonzalmát és közreműködését megnyerni egyik legrokonszenvesebb czélomat fogja képezni.

És mert vármegyénk területén velünk együtt tekintélyes számban nem magyar ajkú polgártársaink is élnek, a nemzetiségi kérdésben ki kell jelentenem, hogy én ezen kérdésben a magam meggyőződését a történelem tanulságaira alapítom és azt tartom, hogy valamint egy ezredéves történelmi fejlődés eredményeként áll az a megmásíthatatlan tény előttünk, hogy az egységes magyar állam a nemzetiségek jogainak,