Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A Máriásy, Turczky öreg katonák, — a 10-ik honvédzászlóalj, Voroniczky Micziszláv herczeg, a Lengyel Adonisz, a fiatal hős lengyel légiója, Wür- temberg és Hunyadi huszárok, ulánusok és végül az alföld hires betyár vezérjének, Rózsa Sándornak kitünően fegyelmezett betyárokból álló lovas századja, — és két üteg ágyú. — Ennyiből állott a hadosztály, a mely Écska falu melletti síkon állott fel. Vetter alezredes, a ki később tábornok és rövid ideig hadügyminiszter is volt, a hadtest előtt oly messzire hangzó csengő hangon kommandirozott, hogy azt a hadtest minden egyes embere megértette, ugj hogy mire a futárok a vezény szó üzenetével megérkeztek, már az illető őrnagyok a szerint intézkedtek. A kommandirozás két nyelven, magyarul és németül történt, mert a régi katonák a németben voltak begyakorolva. — Vigyázz! Igazodj! Szakaszonként jobbra kanyarodj 1 Indulj ! Dobszó nélkül masíroztunk, nehogy az ellenség figyelmét előre felköltsük, — beszélni is csak halkan volt szabad, mert a sáncz nem messzire a Periász és Écska közötti téren, a Béga csatorna melletti nádas szélen, egy tekintélyes területű halmon volt építve földből, vár formára. Egymás felébe épített három sánczczal és ugyanannyi bástyával. A hős Damjanics János, az aradi vértanú, akkoriban még mint alezredes, a vitézségéről hires 3-ik és 9-ik honvédzászlóaljakkal, megpróbálta már egyszer ezt az erősséget bevenni, de az nem sikerült. És most mink vegyük be e sánczot, a melyet atléták védelmeznek? Mink, a kik a puskapor füstjét alig szagoltuk meg? Erre nézve mindnyájan azon a véleményen valánk, hogy ez nehéz dolog lesz, mert a szerviánok nem viasz babák. A sáncznak egyik oldalán a Béga csatorna és az amellett elterülő nádas mocsár volt védővonala. A másik oldalán pedig a sik felőli részén, a Béga partjától kezdődő patkó alakú széles félkörben, három sorjával sűrűn egymás mellé ásott farkas vermekkel volt körülvéve, a melynek kihányása óriási munkájokba kerülhetett a ráczoknak. — Mindenegyes verem úgy nézett ki, mint a hegyes tetejével lefelé fordított óriási méhkas. Azon czélból ásták azokat, hogy esetleges éjjeli támadásnál azokba bele potyogjunk és egymást agyon tapossuk. Azonban ebben a számitásukban alaposan tévedtek a szerviánok, mivel az ő kedvükért nem estünk bele a verembe. Igaz hogy nagy vigyázattal mehettünk keresztül a vermen, mert a választó közeinek partjai igen keskenyre voltak szabva, de ágyuk és huszárok azon semmi képen nem mehettek át ; a mi nem nagy «baj volt, mert az ágyukkal úgyis belehetett lőni a sánczba. A szerviánok nagy szálas, megtermett emberek voltak, a kiknek szurony nélküli kovás puskájok ágya nem fából, hanem félkörü hönyalj mankó alakra hajlított vasból készült, a mi czélzás közben a jobb vállra pompásan és kényelmesen ráillett. A cső kali- berje pedig szűk, kicsike golyóhoz volt készítve. A gazdagabbaknak a puska csöve művésziesen gravírozva és ezüsttel vagy aranynyal gazdagon ki volt verve. Szőr szövet tüszőjüknek redőiből több kovás pisztoly agya kandikált ki és végül egy borotva élessegü handzsár egészítette ki fegyverzetüket. Sok része aranyozott művészi munkájú, szép drága fegyverek. Ily temérdek fegyverrel körül bástyázva, egy kis árzenálnak tűnt fel minden egyes szervián és tekintve különös idegen ruházatukat és magas termetüket, valóban félelmet gerjesztő mártiális alakok valának, lefelé csüngő harcsa bajusszaikkal. Ezzel a hatalmas alakú emberekkel kellett meg- küzdenünk először. Patkó alakba körülvettük a sánczot és megkezdődött az ágyúzás, a mi egy óra hosszáig tarthatott, a midőn sajátságos, azelőtt soha nem tapasztalt érzés fogott el mindnyájunkat, a mint fejünk felett el zúgtak a 12 fontos ágyú golyók. Szokatlan, s egészen uj dolog volt ez, hogy a halállal igy szembe kellett nézni és ha valamelyik lekapta a fejét feliében az ágyú golyó bugása miatt, századosunk Hrabovszky, a ki oly érdes modorú volt, mint az uj sárkefe, recsegéssel vegyes öblös hangjával olyanokat rivalt reá, hogy attól még jobban megijedt, mint az ágyú golyó bugásától és nem csuda, hogy ettől a jäger fieber kirázta. Legjobban ösmeri a vadász hideglelést a kezdő vadász, a midőn les állásra megy és nyúl helyett farkas vagy vaddisznó tappan elibe, puskája pedig csak nyúl seréttel van megtöltve, — ekkor kirázza a vadász hideglelés, — a mi oly sajátságos érzést támaszt az emberben, hogy magával tehetetlenné válik. Az ember fejéből leszáll a vér, az egész test pillanat alatt meghűl, a bőr összehuzódik, az liba bőrös és oly szűk lesz, hogy alig lehet abban megférni, — a haja pedig mind megmozdul, megelevenedik és minden szál az égfelé mered és ekkor a kalap alatt kísérteties recsegés hallatszik és ez égnek meredt eleven hajzat a kalapot feltaszitja a fejtetőre. — Ilyen a jäger fieber. Azonban egy órai ágyúzás alatt úgy hozzászoktunk ahhoz, hogy nevettünk a czélt tévesztett s fejünk felett elzugott ágyú golyók ártatlanságán, hamarosan kitűnt, hogy az csak ijesztőnek jó. Sokkal veszedelmesebb volt az alacsonyon, a földre lőtt ágyú golyó, ez fel fel pattanva mindinkább gyengülő erővel ugrált a földön és minden lecsapódásával mély barázdát hasitott. Ennél veszedelmesebb volt a gránát, mer akár előttünk, akár hátunk megett esett le és szétpattant, az ölhetett és sebesithetett úgyis. Legöldöklőbb lövedék volt a kartács és legembertelenebb osztrák találmány a kongrév rakéta. Felhangzik végre Szemere Pál őrnagyunk vezényszava a rohamra. Vigyázva át rohanván a farkas vermeken, egetverő Rajta! Rajta! kiáltással megrohantuk a sánczot, melynek közelébe érvén, kilőttük fegyvereinket. A dolog nehezebb része csak most kezdődött. Leugráltunk a mély sáncz árokba, a honnan felsegítettük egymást az első bástyára, igy ment ez mig a harmadik bástyát is elértük, mi közben folyton lőttek reánk a szerviánok, mig végül a tetőre, az utolsó mellvédbe menekültek, a honnan a túloldali részen leugráltak a bástyákról és elmenekültek a nádasba, onnan pedig Titelbe. A szerviánok egy része elkésvén a meneküléssel, azok ott rekedtek a sáncz tetőn, akik szorult helyzetűkben kilőtték minden fegyverüket, az utotsó pisztolyt is, újra tölteni pedig nem volt idejük ; eszerint szurony nélküli puskájukat nem használhatván, a handzárt rántották elő, a mi elég rövid volt a mi szuronyos puskáinkhoz képest. a" mi fegyvereink is ki voltak lőve, s igy csak szuronynyal dolgozhattunk. — Összekeveredtünk a sánczba bent rekedt mintegy 150 főnyi ellenséggel és kezdődött az irtózatos öldöklés. Volt ott orditás, jajgatás, zűrzavaros lárma, irtózatos káromkodás különböző nyelveken, a fegyverek csattogása, a főtisztek biztató vezényszava, dulakodás és a halálra sebesültek hörgése. Oly zűrzavaros kháos uralkodott ottan, hogy azt még Edisonnak csudás találmánya, a fonográf sem tudta volna híven visszaadni. Láttam, hogy mindenik honvéd, a kinek csak jutott, szurkál egy egy szerbet. Nosza én is szétnézek közöttük, hogy melyik lesz az enyém ? Meg van ! Amott kapaszkodik fel a földről egy derék példány s mire egyenesre kihúzta magát, már előtte termettem és mellének irányozva szuronyomat, olyan erővel, a minőt egy gyerköczben lehet elképzelni beledöftem azt. De csudák csudája, mi történt? nem lett attól a szerviánnak semmi baja, mert a derekát és mellét körülövedző termérdek szőr szövetet nem járta át a szurony, mert az hozzá még csorba is volt. Ekkor megrökönyödtem, hogy tnár most mi lesz, mert beláttam, hogy egy atléta szerviánt megölni nem olyan könnyű dolog, mint egy békát. Reám acsarkodik és fogait csikorgatva nekem esik hadzsárával és ugyancsak közel jár azzal a nyakamhoz és oly sebesen szúrt, vágott, hogy szuronyommal ugyancsak szaporán kellett védekeznem, ha nem akartam magamat összekaszaboltatni. Közel hozzám Náreisz Bandit látom, a mint alaposan végzett már egy ellenféllel. Oda kiáltok neki, Bandi! Bandi 1 gyere már segíts, nézd csak ez a szervián meg akar borotválni éles handzsárjával, a miből azt következtetem, hogy bizonyosan borbély volt odahaza Belgrádban. Pillanat müve alatt mellettem termett Bandi, s reám kiáltott, hogy csak a nyakába szúrjak, mert más helyen nem járja át a szurony. Erre mindkettőnk szuronya egyszerre csúszott a nyakába, miután nagyot hörgött, szemei kidüledtek s ezzel lezuhant a földre. Orrán, száján és a torkán két lyukon patakzott a piros vér bőséggel. Kettőt hármat hörgött még s fen- akadt szemei megüvegesedtek és olyan bárgyusággal, olyan határozatlan kifejezéssel nézett az égfelé. — Jó utat kívántunk neki! Ez a borbély erőnek erejével megakart borotválni, holott még nem is pelyhedzett a szakálam, de mink sem voltunk restek és a nyakát hamarosan beszappanoztuk pirosra. — Ez jó munka volt Ottó, szólott hozzám Bandi. De nézd csak emigy kinyújtóztatva, minő nagy ez a szervián, hiszen ez egy öles magasságú ember. Ugyan hogy mertél belefogni, mikor te csak fel annyi vagy. Máskor kisebbet keres ennél. Végig nézek a halottan, s ekkor megborzadok tőle. — Igazad van bajtárs, de mit tehettem egyebet, a mikor láttam, hogy a többi már mind angazirozva volt és csak egyedül ez lődörgött itt előttem, tehát ezt vettem munkába, hogy nekem is legyen dolgom. Különben jó hogy közelemben voltál, mert nálad nélkül még pórul járhattam volna. Mindezekből pedig az a tanulság, hogy legtanácsosabb dolog a szerviánnak a nyakát megcsiklandozni a szurony nyal, ez használ neki. Eközben oda kerül hozzánk Récsey Ignácz bajtársam, de ez borzasztó módon néz ki; csupa vér az egész kis szőke emberke, göndör haja is Össze- csapzott az aludt vértől. — Talán meg vagy sebesülve — kérdem — hogy ennyire télé vagy vérrel ? — Nem vagyok megsebesülve — feleié — de az történt velem, hogy egy mérges szervián, puskájának vas agyával fejbe vágott, de csak a csákóm zúzódott össze, a mi az ütést felfogta. Erre a jelenetre két bajtárs oda ugrik, a kik bírókra keltek a szerviánnal, a minek az lett vége, hogy mind a négyen összegaba- jodva a vérrel áztatott földön hencseregtünk, s ekkor kaptunk még egy segítséget, a ki szuronyával földhöz szegezte a va.: ellent. Ennek a kiömlött vérétől vagyok annyira véres. — Irtózatos gyilkos kinézésed van bajfárs, ha igy toppannál be a zilahi kollégiumba, a honnan eljöttél, iskola társaid rémülten futnának szét, testvéreid pedig meg nem allanának Ermindszentig! Az öldöklés megszűnt, az óriási lármának vége szakadt, csak a haldoklók hörgése és kínos sóhajtása hallik még itt-ott; s némelyik még hörög, sóhajt egyet, azután fentakadt s megüvegesedett szemeivel néz az űrbe, a mitől megborzadtam és győzelmi mámorunkban is kínosan hatott reánk ez iszonyatos látvány, s ehhez járult még, hogy a temérdek kiomlott vér sárrá vált lábaink alatt. Borzalmas dolog ez a háború. Bár hazám védelmében irgalom nélkül megölöm az ellenséget, de a kiömlött vér látásától és annak szagától irtózom. — Gyerünk innen bajtársak, gyerünk e borzalmas emberi mészárszék színhelyéről. Amott van a kijárat, le van bocsájtva a felvonó hid, azon át menjünk ki. Szemere Pál vitéz őrnagyunk, a sáncz felvonó hidján át lóháton vágtatott fel a sáncz tetőre, a szerviánok közzé, a mi vakmerőség volt tőle, mert e közben egy ostoba füles golyó úgy találta hasba, hogy az a kard csatját is besodorta magával a belei közzé, a mibe rövidesen belehalt — és Nagy-Becskereken temettük el. A szerbek soha se mertek megütközni velünk a sikon, de sánczaikban vitézi elszántsággal küzdöttek és bátran elmondhatom, hogy gyávasággal éppen nem lehet őket vádolni; nem gyáva filiszterek, nem viaszkból gyúrt emberek voltak azok, hanem hősök. Ellehet képzelni, hogy ilyen hős védőkkel szemben, mink is gazdagon megadtuk az árát a perlászi erősség bevételének; mert halottak és sebesültek nálunk is sokan voltak. Emlékemben visszatérek itt amaz időre, amidőn mint ujonczok, Debreczenben tanulgattuk a katonáskodást. A templom utczán Szép Sándor nemzetes uramnál, egy jó módú polgárnál voltam elkvártélyozva Récsey Ignácz barátommal. — Mindketten igen fiatalok, csak gyerköczök voltunk, a kik a gimnáziumból lettünk katonákká. Egy délután az utczán álldogálunk, elég közelben szállásunkhoz, a midőn oda vetődött hozzánk a hosszú szakállu Danka bácsi is, egy alacsony már idős honvéd. Az utczaajtóban pedig ott áll Szép Sándor nemzetes uram, a ki egy barátjával beszélgetett. Ez az utóbbi egy poczakos ember, orczája piros mint a pipacs, s egészségtől duzzadt. Kipedert rövid fekete bajusza felfelé konkorodott, ruházata pedig, sőt a kalapja is tündöklő fényes vala a rája tapadt zsiradékból. Eme jelekből Ítélve, rövid gondolkozás után kilehetett találni, hogy ez hentes, a ki gunyoros villogó szemeivel hol felénk, hol Szép uramra kacsingatva, édes debreczeni dialektussal, az é betű helyett hosszú í betűt használván birálgatott bennünket. — Nízze már kígyelmed ezt a három selejtes katonát, hát ilyen emberek védelmezik meg a hazát? Az a két tinta nyaló még nem ember, majd csak időmultán lesznek azok. - Hát aztán az a hosszú szakállu vín ember, az már rígen vót amolyan emberforma, de már nem az. Aszondom kígyelmednek nemzetes uram, hogy ezír a három katonáír összevíve nem adnék egy ösztövír szalontai malaczot! — Bezzeg, ez a hentes ugyancsak reánk tisztelt. Mind a hármunkban fel éledt erre az önérzetesség lángja, ezt nem tűrhetjük, ezt meg kell torolni és kát bajtársam már a bicskáját nyitogatta, hogy kihasítják a hentest. — Hó, hó, Danka bácsi! hagyjuk el, nem kell ezt nagy sértésnek venni, tekintettel kell rá lenni, hogy kitől jön a sértés, hiszen lássa ez csak hentes, s mindenki onnét meriti a hasonlatot, a mivel foglalkozik. Ezalatt az idő alatt hamarosan kereket oldott a hentes és eltűnt előlünk, megijedt a bicskáktól. Most pedig visszatérek tárgyamhoz, a perlászi sáncz bevételéhez. Bizony, bizony, ha látták volna nemzetes uraim ezt az első véres munkánkat, hogy ezt milyen helyesen végeztük el, hiszem hogy rólunk táplált becsmérlő véleményüket viszzavonnák és a zsírtól fényes nad- rágu hentes most már többre becsült volna hármunkat egy ösztövér szalontai malacznál és ha látta volna még azt a hosszú sorban egymás után következő erős küzdelmeket, azt a 28 csatát — melyben halomszámra százával pusztultunk — a melyek még azután következtek, azt hiszem, hogy becsmérlő véleményét visszavonja csak azért, hogy alapos tévedésének helyreigazításául és méltó elösmerésének jutalma képen, az előbbi hasonlatot reánk nézve kedvezőbb és igy az ösztövér helyett kövérebb kifejezéssel cserélje ki. Szilágy-Cseh, 1904. deczember 12, B. Lencliés Ottó, a nagy idők élő tanúja, nyug. őrmester. A jó kávé mint élelmi- és élvezeti czikk, minden háznál elkerülhetetlenül szükségesnek bizonyult. Én, aki a kávébevásárlásnál széleskörű szakismerettel bírok, mindig arra törekszem, hogy vevőimet legnemesebb fajú kávékkal lássam el, melyből állandóan megfelelő készlettel és nagy választékkal rendelkezem, melyet a nagyi érdemű fogyasztó közönségnek a legelőnyösebb nap árakGn van szerencsém ajánlani. A kávéról kimerítő árjegyzék üzletemben kérendő, mely a kávéfajok minőségeit és a legelőnyösebb árait tartalmazza. Árlapom vidékre bérmentve lesz küldve. Nagybecsű rendelvényeit kérve, maradtam Nagykároly, 1904. november hó. teljes tisztelettel Kerekes Ödön, 8—30 füszerkereskedö. Majtény-utcza, sarokhnz.
