Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-18 / 51. szám
A SZATMRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ^ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részéi illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ■igész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s* Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak ; rendes levelezőktől fogadtatnak el. A városi rendőrség államosítása. (.Csendőrségi szolgálat). Már többször volt szó arról, hogy a városi rendőrséget államosítani kellene, illetve a város területén a csendőrségi legénységgel ellátni a rendőrségi szolgálatot. A közvélemény azért óhajtotta ezt, mert az eddigi 21 létszámból álló városi rendőrség, a város nagy területét tekintve, nem elégséges a közbiztonság zavartalan és kellő fentartására. Ezenkívül a kevés javadalmazás mellett nem is lehet kellőleg szakképzett, beváló személyzetet kapni, ily körülmények közt aztán nem ép a legfenyesebbek nálunk közbiztonsági állapotaink. Megtörtént aztán, hogy ha valakit p. o. megloptak, még feljelentést sem tett az ismeretlen tettes ellen, mivel a városi rendőr- kapitány nem arra való rendőreivel, nem volt képes kideríteni igen sok esetben a bűnösöket. A rendőrségnél meg volt a fő, de nem voltak a végrehajtásra alkalmas végtagok. Azért a közóhajnak engedve, városunk polgármestere már jóideje tanulmányozza e kérdést és privát utón a csendőrségi szárnyparancsnokságnál és az olyan városok hatóságainál, a melyeknél már átadták a lenuőrségi szolgálatot a csendőrségnek, a kiviteli módozatok iránt tudakozódott. Megkönnyítette feladatát az, hogy újabb időben már több város lépett szerződésre az állammal, a csendőrség alkalmazása iránt, így a legelső volt Hódmezővásárhely városa és ma már ott állunk, hogy magában vármegyénkben két város Szatmár és Nagybánya is a csendőrséggel fogja ellátni közbiztonsági szolgálatát. Lássuk azért, hogy mit kellene tennünk e téren, hogy czélt érhessünk? És minők volnának a feltételek? Tárgyalásba kellene bocsátkoznunk a belügyminisztériummal és ha megállapodás jön létre, megkötni vele a szerződést. Az állam szerződési viszonyba jővén e tekintetben a várossal, feltételei a következők lennének. Először is kiköti azt, hogy a város a rendes közbiztonsági szolgálaton kívül, nem alkalmazhatja a csendőrséget báloknál, színházaknál, a vágóhídi rendőri szolgálatnál, kézbesítéseknél, küldönczi teendőknél, egészség- ügyi vizsgálatoknál, toloncz kiséretnél és ezen esetekben, csak ha saját rendőri közegei nem boldogulnak, veheti igénybe a csendőrséget mint karhatalmat. Ebből önként következik, hogy a fentebb elősorolt szolgálatok teljesítése czéljából továbbra is alkalmazni kellene a városnak egy rendőrtizedest és 5 városi rendőrL A csendőrségi szolgálat költségvetése körülbelül a következő volna. Az állam kiköti azt, hogy a csendőrség első felszerelési költsége és a fentartási költségek az állampénztárba beszolgáltassanak a város által évnegyedenkint. Egy csendőr első felszerelési költsége 357 kor. 15 filierbe keruL'Ezen összeg befizetésére nézve azonban kieszközölhető azon kedvezmény, hogy öt évi részletekben fizettessék ki. Az évi hozzájárulás volna, egy őrsvezető után 1683 kor. 12 fillér, egy csendőr után 1091 kor. 33 fillér. A csendőrségnek évi fentartási költségeiből azonban az állam rendszerint hajlandó elengedni 20—25 °/o-ot. Már most figyelembe véve azt, hogy a város területen egy őrsvezető és 19 csendőrre volna szükség, mert az itt levő őrsnél alkalmazott 6 csendőrt is igénybe vehetik a város közbiztonsági czéljaira, az alkalmazandó csendőrség évi költsége 22418 kor. 39 fillérbe kerülne, a miből leütve a 25 °/o engedményt, 16813 kor. 80 fillér volna a rendes fentartási szükséglet. Már most ha ehhez hozzáadjuk évenkint az öt évi fizetési részletekre elosztott első felszerelési költségekre szükséges 7490 kor. Vs részét; vagyis 2198 korona összeget, a csendőrségi szolgálat évenkint 18111 kor. 80 fillért emésztene fel. De ehez még hozzájön a csendőrség mellett is alkalmazandó 1 rendőrtizedes és 5 városi rendőr évi fizetése és ruházata 3520 kor. s igy a város közbiztonsági szolgálata összesen 21631 kor. fillérbe kerülne a csendőrség alkalmazása mellett. Hát ez kétségtelenül jóval nagyobb, mint az e czélra eddig évenkint kiadott 14432 kor. összeg. Igaz, sajnos az, hogy a város vagyonta- lansága mellett minden alkotásunk, újításunk költségeit csak pótadóval vagyunk képesek fedezni, de hát ez ellen nem tehetünk. De bár mennyire is meg vagyunk terhelve pótadóval, mégis megfontolandó az, hogy ezt az utolsó reformot, a mely kiegészítené a város szükségleteit, ne hozzuk-e be ? Mert leszámítva az utczai köves utakat, aszphalt gyalogjárókat, a melyek elsőrendű szükségletek voltak, közbiztonsági ügyeink rendezése még a villanyvilágításnál is szükségesebb, tehát szintén elsőrendű szükséglet. Mert mit ér az, ha minden utczához kényelmesen hozzájuthatunk, kellőleg ki vannak világítva utczáink, téreink, ha nincs rend, nincs kellő közbiztonság. A rendőrségi intézmény tökélye és eszménye a csendőrség. Azért kapnak rajta a városok, egyik a másik után és tartani lehet tőle, hogy e téren olyan nagy lesz a kereslet, hogy ha mi kellő időben nem mozgunk, mikor T A R C Z A. Szeretni. Szeretni én tudnék nagyon Hü szívre ha találnék. Ha ugyan van a világon Hü szerető leány még. Olyan önzők és számitók Manapság az emberek, Hogy én hinni már nem tudok És szeretni nem merek. Boldogtalan azért vagyok, Mert nincs, akit szeressek. Röghöz vagyok kötve és nincs Szárnyalása lelkemnek. Pedig vágynék a magasba És nem szállna le soha; A szerelem magas trónján Lenne édes otthona. lllusiok világában, Hol élnek az ábrándok, Élnék a hü leánykával Feledve a világot. S eszünkbe csak akkor jutna, Hogy a földre leszálljunk, Ha a csók eloltá szomjunk És megjött az étvágyunk. B F. A kapitány köpenyege. Skerlitz kapitány nagyokat lépve és szuszogva törtetett fel a „kis lány“-hoz a negyedik emeletre. Skerlitz kapitány tüzér volt s pártfogolta a „kislányt“. Hogy kiféle — miféle volt ez a lány, azzal még a nagy körúti bérház lakói sem voltak egészen tisztába, pedig azok mindent szoktak tudni. A bérház köztudata szerint a lány ösztöndíjas szininövendék volt és Margitnak hívták. A kapitány azonban egyszerűen „kis lánynak“ szólította, csak néha, bizonyos ellenőrizetlen pillanatokban nevezte Gretchennek, de ilyenkor a kapitány rendkívül ünnepélyes hangulatban volt s mikor a poczakos kapitányt ünnepélyes hangulat szállta meg, még a privatdinerjét is Herr Johannák szólította. Skerlitz kapitány nagy kardcsörömpölések és szuszogások közt feljutott végre a negyedik emeletre. Nagy robajjal nyitott be a kis lányhoz, amikor hirtelen egy ember rohant el mellette. Az előszoba homályos volt s igy a kapitány nem láthatta, ki volt az illető s mire jobban megnézte volna, már be is volt téve mögötte az ajtó. De a kapitány is fogva volt. A rejtélyes alak sietségében az ajtóval becsipte a kapitány ur köpenyegének bal szárnyát. Hopp! Az ajtó hirtelen újra kinyílt s a kapitány előtt egy önkéntes állott saját ezredéből. Az önkéntes haptákba vágta magát és jelentette: — Alázatosan jelentem a kapitány urnák, be- csiptem a . . . Mire Skerlitz kapitány emberevő tekintetet vetett az önkéntesre és ingerülten dörmögte: — Igen, látom! Ön be van csípve . . . Azzal sarkon fordult és faképnél hagyta az önkéntest. A szobából a kis lány repesve szaladt a kapitány felé, aki azonban összefont karokkal állott meg előtte és a lábát szétvetve harsogta: — Gretchen ! — Ah! A kapitány ünnepélyes hangulatban volt. A kis lány tisztába lehetett a helyzettel. — Kapitány! — mondotta sietve szintoly ünnepélyesen és farkasszemet nézett a felsenburgi Skerlitz- család leghályasabb tagjával. — Ki volt az a tacskó ? — dörgött a kapitány. — Hogy ki . . . hogy ki ? . . . csevegte szaporán a kis lány. — Már hogy ki ? . . . — Már hogy ki! — Hát ... a cousinom! Ezer menydörgős menkő! A kapitány felpattant, mint egy ágyúgolyó. Ilyen piramidális hazugság ! — Lelövetlek, mint egy verebet! A kis lány oldalt hajtotta egy kissé a fejét és valami édes, hunczut mosolyt röpített a kapitány felé. — Megmutassam a születési bizonyítványát ? A kapitány felbömbölt. Nem, nem, már elhisz mindent. Az ördögbe is, csak nem fog valami irka- firkát silabizálni ? Utálta az írást még napiparancsban is. Egyszeriben megnyugodott hát és ledobta a köpenyegét és a kardját. — Tehát az unokabátyád? — Úgy van! Éppen, te miattad járt most nálam. — Na, ez különös. És miért? A kis lány ekkor már a kapitány térdén lovagolt. A kis fehér ujjacskáival megsimogatta a kapitány állát és gügyögve duruzsolta : — Oh az én cousinom nagyon bárgyú alak! Nyápitcz, ügyefogyott, mamlasz ! A kapitány hízott a leírástól és megelégedetten ingatta a fejét. — Ne mondd! — De igen! Egy kész hülye. Oh, nem olyan daliás, férfias, mint te! Képzeld, az a tökfilkó kiszeT
