Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-13 / 46. szám

4=0. szám.

XXX. évfolyam.

Nagykároly, 1904. november yi 14

A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.

^ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. nz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

.igész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak es iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

Egyes szám ára 20 fillér. ní=Hirdetósek jutányJ« e0j közöltéinek. „Nyilttér“ Ore-V ^

Kéziratok nem küldetnek Ö, f-s. levelek csak

rendes levelezőktől fogadtatnak

Utaink államosítása.

Forduló ponthoz jutottunk ut-épitészeti politikánkban f. év október 1-én.

Ugyanis a kereskedelmi miniszter értesítette a vármegye közönségét, hogy a duna- földvár—debreczen—m.-szigeti II. transversális műutnak szatmármegyei szakaszát a folyó év október 1-én állami kezelésbe veszi át. Az átvétel egyedüli lényeges feltétele az, hogy az úthoz tartozó leltári tárgyak minden kártérítés nélkül átadandók. Továbbá a fentartásra szállított kavics árának lh részét az állam megtéríti, végül az átvett utón alkalmazott utbiz- tosok alkalmaztatásáról a vármegye köteles gondoskodni, ellenben az utkaparókat ideiglenes minőségben az állam veszi át.

Az átvett műut a piskolti határtól kezdve Mezőpetri, Nagykároly, Szatmár, S.-Ujlak és az Avason át Técsőig egész hosszában átszeli vármegyénket 113 km. hosszban. Tehát tekintélyes ut további fentartásától szabadul meg a vármegye közönsége s az ekként felszabadult évi kiadásokat utai tovább fejlesztésére fordíthatja.

Az átvett ut évi fentartási költségei körülbelül 40—50 ezer koronára tehetők, tehát ennyit takaríthat meg vármegyénk évenkint úti költségelőirányzatában.

Hálásan fogadhatjuk azért a miniszter ezen határozatát, a mely újabb bizonysága annak, hogy oda fen is törődnek már utihálózatunk tovább fejlesztésével, nem úgy mint a múltban, a mikor a vármegye kizárólag útadójára, saját erejére volt utalva s nem hogy utait tovább fejleszthette volna, de utait, műtárgyait

alig tudta jó karban fentartani. Másként lesz ez jövőre.

Köztudomású ugyanis, hogy a miniszter 1900. évben, a mikor az úthálózat kiépítése forgott szóban, a vármegyének 12 éven át évenkint 100,000 korona államsegélyt helyezett kilátásba.

A vármegye ezen állami segély és az utak időközi államosításával az úti pénzttárból felszabaduló fentartási összegek számbavételével megállapította a közel jövőben kiépítendő utakat.

Azért Szatmárvármegye most jutott el először abba a kedvező stádiumba, hogy költségelőirányzatának keretén belül a tervezett úthálózat kiépítését nagyobb erővel viheti keresztül s igy érvényesítheti az inaugurált úti politikát. Mert ezentúl rendelkezésére fog állani évi 100 ezer korona állami segély és az évenkint felszabaduló 40—50 ezer korona összeg, s igy a két összeggel már csinálhat valamit, mert 1 és 72-szer nagyobb erővel haladhat ezentúl az utak építése.

Kívánatos volna azonban az is, hogy a miniszter hivatali elődjének azon határozott Ígéretét, hogy a nagysomkut—szatmár—tisza- ujlaki törvényhatósági utat is állami kezelésbe fogja átvenni, mihamarább beváltaná, mert akkor ismételten évenkint 50 ezer korona fentartási költséget lehetne megtakarítani, vagyis a vármegye közönsége közel 100,000 koronával többet fordíthatna utihálózata tovább fejlesztéséie.

Az utépitészeti programba felvett utak közül már munkába vétettek :

I.

1. A Nagykároly—börvely—porcsal mai úgynevezett lápi ut, az Ura—csenged elágazással,

2. a Gyűrtelek—fehérgyarmat—csekei ut,

3. a Nagykároly—kaplonyi ut.

Tehát ezen utak rövid idő alatt készen lesznek^ésja forgalomnak átadhatók.

II.

A programba felvannak még véve:

1. a Szatmár—erdőd—ákosi ut,

2. a Nagybánya—tőkés—garbonáczi,

3. a Nyírbátor—m,-szalka—v.-naményi,

4. a Nagykároly—nagyecsed—győrteleki ut.

Ezen utak tehát azon esetre, ha az általunk jelzett további utállamositás is bekövetkezik, 5—6 év alatt szintén befejezést nyerhetnek.

III.

Ha pedig az újabb ut államosítás és igy a II. alatti utak kiépítése is megtörténik, akkor a vármegye közönsége szabad kezet nyerhet arra nézve, hogy úthálózatát a közszükségletnek megfelelőleg kiegészíthesse.

Ilyen utak lennének:

1. a Nagykároly—érendrédi ut,

2. Szatmár—ar.i megyes—sz.-váraljái ut, mint a melyek a beruházási kölcsönből nyerendő segély terhére leendő kiépítésének feltételezése mellett, a közúti hálózatba már is felvétettek és igy ha az országos beruházási kölcsönből csakugyan részesítik vármegyénket is, az esetre ezek a legnagyobbrészben kiépíthetők lesznek és a fenmaradó kis részt az útiköltség előirányzatból építhetik ki.

Tervnek nagyon szép mind ez, de megvalósulásának előfeltétele az, hogy a további

T A IN C Z A.

És lön világosság

Annyi mindenfélével gazdagította a tudomány életünket, hogy azok legtöbbjére immár ügyet sem vetünk. Pillanat alatt gyújtunk tüzet, reá sem gondolva, hogy azt a mítosz szerint, egykor Prométheusznak kellett az istenektől ellopnia; hogy annak tiszteletére a régiek templomokat emeltek és gondozását a papnők egyik külön rendjére, a Vestiszüzekre bízták. El sem bírjuk képzelni, hogy valaha másként volt, mint most s hogy az embernek hosszú munkájába került, mig képes lett végre száműzni lakásából azt a hideget és sötétséget, a mit csak Byron borzadályos fantáziája tudott méltóan festeni.

Mennyi idő múlt el mig csak lámpáink is kialakultak. A petróleummal való világítást megelőzte az olajjal való; de csak sok évszázados kísérletezés után sikerült Argandnak és még inkább Benklernek a lámpákat úgy szerkeszteni, hogy azok ne füstölögjenek, hanem világítsanak.

Nincs tudomásunk róla, hogy Nagykárolyban valaha is az utczakat olajjal világították volna.

Itt a közvilágításra a múlt század hatvanas éveiben, csak akkor kezdtek gondolni, mikor az egyszerű petróleum lámpák már széliében elterjedtek. Akkor is nehezen ment a dolog.

Egyik tekintélyes városatya a Kálmánd-utczáról nagyon ellenezte. A várható költségek miatt és a mórál érdekében. Szerinte tisztességes ember nem jár éjjel az ulczán, s ha mégis kénytelen vele, vigyen magával kézi lámpát. Legalább láthatja mindenki, hogy nem czenk.

A kézi lámpa ajánlása nem is volt olyan rósz, a mennyiben annak csakugyan több hasznát vehetni, mint a mennyi' hasznát az állóknak vettük. A kézi lámpa ugyanis feltétlenül oda világit a hova tartjuk, s ott a hol vagyunk ; mig az álló csak ott, a hol áll. Azaz ott is csak akart, de nem tudott, s örült, ha valaki neki nem ment.

Ki hitte volna akkor, hogy a mégis csak megszületett petróleum lámpák alig érnek meg egy emberöltőt, s hogy azokat az elektromosság fogja kivégezni, mint Amerikában a halálra Ítélteket. Már ott vannak a siralomházban és hogy meglátszik rajtok. Mikorra ezek a sorok a nyomdából kikerülnek, talán már meg is haltak.

Miként hihette volna azért Krisztus előtt 700 esztendővel Mileti Thales, a hét görög bölcs egyike, midőn a borostyánkövet véletlenül megdörzsölvén, azt tapasztalta, hogy az pelyhet s más könnyű testeket, már bizonyos távolból magához kap, s aztán ismét eltaszit; — miként hihette volna, hogy olyan természeti erőt fedezett fel, amit az emberiség nagy arányukban fog egykor a legkülönbözőbb czélokra felhasználni, s azzal világítani is fog ? Nem is hitte, hanem hitt mást. Vagy legalább hitték kortársai, tanítványai. Azt, hogy a borostyánkő, bár nem rendes módon, de mégis csak él.

Egyébként, később az egész dolgot elfeledték, s a borostyánkőről, az elektronról, csak tulajdonságának neve maradt meg : az elektromosság. így nevezve minden nyelven, bár alkalmazva az egyes nyelvek természetéhez. Akár csak a méter. Nálunk ugyan az értelmetlenség villanynak is nevezi, de ez nemcsak hibás alkotásu szó, a Bugátiskola torzszülöttje, hanem nem is akart soha' elektromosságot jelenteni. Egészen mást: foszfort. Éppen úgy, mint a vele egyivásu és szintén nyakatekert iblany, ibolyaszinü jódot; hatvány, halványító klórt; s bűzeny, bűzös bromot.

Csaknem harmadfélezer esztendő mult el, s a reneszszansz már minden téren éreztette üdvös hatásait, mikor a régi irók elveszetteknek hitt, de ismét megtalált müvei újra a borostyánkőre fordították a figyelmet. 1600-ban Gilbert Londonban már azt is tudta, hogy más megdörzsölt testek is mutatják az elekron tulajdonságát. Érre pedig csakhamar Guericke, hogy nagyobb hatásokat érjen el, kénből öntött gömböt, s azt tengely körül forgatva dörzsölte. Czélt is ért, sőt uj felfedezést tett. A dörzsölt kéngolyóból apró, fénylő, sercsegő szikrák pattantak ki.

Aztán felfedezés felfedezésre következett. Felfedezték, hogy nemcsak dörzsölés által tehető valamely

test elektromossá, hanem úgy is, hogy az a már elektromos testtel érintkezik. Némelyik mint a fémek és nedves testek, könnyen, villámgyorsan ; mások, mint az üveg, porczellán, gyanta, kaucsuk, csak nehezen, vagy sehogy. Az előbbieket elnevezték jo, — az utóbbiakat rósz vezetőknek, vagy szigetelőknek, mert velők vették körül a jó vezetőket, ha azt akarták, hogy azokon az elektromosság tovább is megmaradjon.

Felfedezték, hogy nemcsak a dörzsölt test lesz elektromossá, hanem az is, a mivel a másikat dörzsölik. Csakhogy ez a két elektromosság nem azonos. Ha selyemszálakon függő két könnyű bodzabélgolyócs- kát, úgy tettek elektromosokká, hogy mindkettőt a dörzsölt testhez érintették, akkor a két golyócska egymást taszította. Ugyanaz történt, ha mindkettő a dörzsölő testtől kapta elektromosságát. De ha az egyik a dörzsölttől, a másik a dörzsölőtői, akkor nagyon élénken repültek egymás felé.

Nehéz volt a sokféle tüneményt kimagyarázni, de megpróbálták. Felvették, hogy kétféle elektromosság van : igenleges és nemleges. Hogy mind a kettő valami érzékelhetetlen fluidum, s a természetben már meg van készen. Meg van minden testben és egyenlő mennyiségnen; s a testek rendszerint azért nem mutatkoznak elektromosoknak, mert a bennok levő különnemü elektromosságok egymást megkötik, egymás hatását lerontják. Dörzsölés által azonban egymástól elválaszthatók. Csakhogy aztán ismét nagyon szeretnek egymással egyesülni, s ott a hol egyesülnek, s akkor mikor egyesülnek hozzák létre a különféle hatásokat, a fényt, a vonzást.

Érdekes, hogy daczára a két századon történt sok kísérletezésnek, a kigondolt sokféle eszköznek és gépnek, a feltűnést keltő elektromos szikráknak, a miket sikerült előállítani, az egész fáradozásnak valami igazán gyakorlati haszna nem mutatkozott; ha csak nem tekintjük ilyennek a még ma is kétes értékű villámháritó feltalálását.

Ez a feltalálás Franklinnak, a hires amerikai tudósnak és szabadsághősnek nevéhez fűződik, a kinek sírkövén ott diszlik a büszke felirat: „Kiragadta az ég kezéből a villámot és a zsarnokok kezéből a jogart.“ Ő mutatta ki először, egyszerű de meggyőző kisér-