Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-30 / 44. szám
SZATMARMEGYÉI közlöny tetben rendelkezésünkre, de azt hisszük, hogy a napi csomag forgalmat bátran lehet 150—170 darabra tenni. Lehet, hogy erre azt az ellenvetést fogja tenni a takarékos nagyváradi postaigazgatóság, hogy ilyen csomagforgalom közházi kézbesítése nem fizeti ki magát. De hát a posta intézmény czélja nem is kizárólag a jövedelmezőség, a mennyiben más utón minden kiadás busásan megtérül. De különben is úgy tudjuk, hogy a helybeli posta és távirda a kincstárnak legalább 15 ezer kor. tiszta jövedelmet hajt évenként s igyrá lehet fizetni egy pár száz koronát a csomag-szállitásra. Meg aztán egy vármegyei székhely, mint Nagykároly, nem esik az általános mérték alá e tekintetben. De különösen az olyan város, a melynek aszfalt gyalogjárói, köves utjai vannak, a hol pár nap múlva be lesz hozva a villanyvilágítás is, megérdemli ezt az újítást. Ajánljuk azért e felszólamlásunkat a nagyvá- váradi posta igazgatóság jóakaratu figyelmébe. De egyúttal a vármegyei közigazgatási bizottság figyelmét is felhívjuk e kívánalomra, hisz első sorban hivatása az, hogy az ilyen kérdéseket figyelemmel kisérje. Végül a nagyváradi postaigazgatóság figyelmét felhívjuk azokra a levélgyűjtő táskákra is, amelyek kezelése nem illik bele egészen a mai humánus korba. Ugyanis a különben is nagy önsulylyal biró táskával háromszor naponként sorra járják a város nagy területén a posta szolgák a levélgyűjtő szekrényeket és kiürítve azok tartalmát, olyan sulylyal vándorolnak vissza a postahivatalhoz, hogy a ki látja megesik a szivük rajtuk. Ellehet képzelni, hogy mig a nagy piacz gencsi utczai sarkától beérkeznek a központba, milyen súlyt kell válluknak viselni. És ezt az utat naponként két szolga, két táskával háromszor kénytelen megtenni. Ezt mind könnyedén elvégezné egy egyfogatu kocsi. A város nagyterületeni fekvése mellett, a dolog természete ezt hozza magával. Tehát e tekintetben is intézkedést kérünk. A Szatmár—bikszádi vasút. Vármegyeszerte őszinte nagy örömmel üdvözöljük azon hirt, hogy az évek óta vajúdó Szatmár—bikszádi helyi érdekű motoros vasút ügye végre a megvalósulás stádiumába jutott. Hála érte a Gondviselésnek, mely a kereskedelmi kormány élére oly fél fiút állított, a ki kiváló szaktudásával, elismert széles perspektiváju gyakorlati ismereteivel teljesen feladata magaslatán áll. — Oly vezetője e férfiú a kereskedelmi kormánynak, aki ellensége minden sablonnak, a ki bebizonyította, hogy vasutakat nem §-al, nem szabványokkal kell és lehet létrehozni, a ki minden vasút ügyét a saját specziális karektere szerint Ítélve meg, keresi és találja meg a kellő formát annak létrehozására egyedül attól a törek- \éstől vezéreltetve, hogy fejlődésükben elmaradt vidékeknek újból való fellendüléséhez módot nyújtson, anélkül, hogy a törvény által előirt kereten túllépne, sőt még azokon jóval innen marad. Ily módon köszönheti mintegy 800 km. kátyúba jutott vasut- tervezet rövid idő alatt a megvalósulást. Szatmár városa fejlődés történetében hervadhatatlan érdemekkel örökítette meg emlékét szeretett képviselője, Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter ezen vasút létrehozásával. — Szatmár városa az avasfelsőfalusi határban több ezer hold gyönyörű bükk erdőnek tulajdonosa, mely ez ideig holt tőkét képezett, sőt lábán pusztult, mert megfelelő közlekedési eszköz hiányában, annak kitermelésére gondolni sem lehetett. — Ugyanígy áll a dolog a vasutmenti községek és egyes birtokosok tulajdonát képező mintegy 50,000 hold őserdővel, mely e vasút végpontja körül fekszik. Ezen holt kincs most effektiv értékké vált, aminek beláthatatlan nagy gazdasági és kulturális következményei már a közel jövőben érezhetővé fognak válni. így Szatmár városában már régóta sürgős közegészségügyi szükséglet a csatornázás és vízvezeték létesítése, de a szükséges tőke hiányában évről-évre húzódott a dolog. Most Szatmár város erdeiből befolyó összegekkel meg lesz teremtve a fedezet és nemsokára Szatmár város is az egészségügyileg rendezett városok között foglalhat helyet. Politikailag is fontos hivatása lesz e vasútnak. Az ennek mentén fekvő községek lakossága elszegényedett oláhokból áll, akik a nehéz megélhetési viszonyok folytán elkeseredve, igen fogékonyak a nemzetiségi izgatások iránt. — Ézen a bajon fog segíteni a vasút által teremtett uj fellendülés, mely a lakosságnak uj kereseti forrásokat nyújtva, a növekedő jó móddal a magyarsághoz való simulás is remélhető. Jelentékeny kihatással lesz a vasút megépítése az annak végpontjánál levő gyönyörű fekvésű Bikszád fürdőre, amelynek csodás gyógyhatású forrásainál az eddigi nehéz megközelítés daczára is évenként ezerre rugó beteg kereste és találta a gyógyulást. A most épülő vasúttal egyrészt ezen fürdő a legszebb fejlődés elé néz, másrészt a szenvedő emberiség szegényebb sorsú egyedei fognak gyógyulást találni a fürdő könnyen és olcsón megközelíthető forrásainál. — Mint halljuk, a vasút építésére Pallós Ármin építési vállalkozó, előkelő budapesti czég nyert megbízást, aki jelenleg is az ország külömböző helyein épit vasutakat. így folyamatban vannak Somogy megyében a kaposvár—barcsi, Erdélyben a görgényvölgyi és Szlavóniában a pil- jenica—zailei vasút vállalatainak munkálatai, mindenütt nagy erővel. így hát mi is remélhetjük, hogy ínséges munkásaink már a legközelebbi jövőben munkához jutnak az építés megkezdése által. Nevezett vállalkozó czég irodáját már meg is nyitotta Szatmáron s mérnökei is már serényen dolgoznak a vasút vonalain. HÍREK. Halottak estélyén. (Hangulat). Beköszöntött már az ősz s a mezők virága, erdők lombsátora hervadásnak indult; néma lett a zengő liget, üres az ereszalja, a dalos madár elszállt messze- messze melegebb vidékre. Az őszi nap szakadozott felhő foszlányokon át tekint le bágyadt sugarival a haldokló természetre s a határra bus őszi köd borul. S ez őszi hangulat oly igen illik e napon kedélyünkhöz, hiszen szivünkben is oly fájó érzelem honol, lelkünkre is rá nehezül a bus emlékezet s a sebek, melyeket kedveseink elvesztése okozott, kiújulnak. Halottak napja van! Megnépesül a temető a melynek csendjét egyébkor nem zavarja más, csak egy-egy bus temetési zsolozsma, mely egy-egy uj lakót kisér csöndes nyugvó helyére s aztán a temető ismét oly puszta, bus és hallgatag. De ma a temetőnek csönd lakta homályát élénkség váltja föl. Koszorút fonnak, gyertyát gyújtanak. Az élő siet ma leróni a kegyelet adóját halottjának, hogy aztán holnap talán elfeledje. Halottak napja van! A múlandóság borongó érzetével megyek ki a temetőbe, a hol már fénylik a sírokon a kegyelet gyújtotta mécs. Ott egy újonnan hantolt simái egy gyászos nő zokog kis gyermekével. A sírról látom, hogy még nagyon friss lehet a seb, amely alatt az ifjú nő szive sajog. Arrább egy idős nő hajlik a sir- halomra, talán egyetlen gyermekét, ifjúkorának szeme- fényét, öreg korának egyetlen, elvesztett reményét takarja a hant. Fájdalma már nem hangos panasz, de csöndes bánat, a mely emésztő, égő könnyűjét szivére hullatja. Utam beljebb viszen. A koroszus, kivilágított sírok helyett, jeltelen, besüppedt halmok látszanak. Talán messze idegenből ideszakadt szivek porladnak alatta? Vagy talán „a kik éltek és szerettek, együtt vannak mind alant“ (Tompa) s nincs senki, „ki a sirt felkeresve, hantot föléje nyesve, virággal hintené“ (Arany). A bus őszi szél oly titokteljesen suttogja a lombtalan fák koronái közt: „Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ézért születtünk, hát ez az életi czél? Hiába hisz ember, hiába remél!?“ (Vajda.) Halottak napja van! Merengésemből csengő harangszó riaszt fel, a kis kápolna harangja cseng. Tekintetem önkéntelen fölfelé téved s a feszületen akad meg, mely ott áll a holtak birodalmában, a feltámadás szent zálogaként. S a temető bus, őszi homálya közepett kigyul lelki szemeim előtt a hit csillaga s hallom szivemen keresztül, hogy : „Ott fenn a keresztfán suttogja a szél: Kinyílik a rózsa, kihajt a levél !“ (Vajda). Ohettó. — Személyi hir. Kristóffy József vármegyénk főispánja f. hó 27-én reggel párnapi tartózkodásra Budapestre utazott. — Benkó Gyula miniszteri osztály- tanácsos f. hó 23-án városunkba érkezett, a honnét hivatalos teendői elvégzése után f. hó 27-én visszautazott Budapestre. — Uj táblai biró: ő felsége a király dr. Dezső Kálmánt, a szatmári kir törvényszék biráját, kir. Ítélő táblai bírónak nevezte ki a debreczeni kir. ítélő táblához. A mennyire örvendünk a Dezső Kálmánt ért megérdemelt előléptetésnek, épp annyira sajnáljuk és sajnálják megyeszerte az ő távozását, mert benne képzett, igazságos bírót, kellemes társadalmi embert veszítünk. — Hivatal vizsgálat. Törvényszékünk elnöke dr. Róth Ferencz f. hó 23-tól kezdve a helybeli kir. járásbíróságnál tartja szokásos hivatalvizsgálatát. — Kinevezés. Ő felsége a király Gönczi Mór miniszteri titkárnak a vallás és közoktatási minisztériumban, a miniszteri osztálytanácsosi czimet adományozta. Városunkban, a melynek szülötte az uj osztálytanácsos, ez az előléptetés barátai és tisztelői körében igaz örömet keltett. Gratulálunk!-- Kinevezés. A főispán Öméltósága Galgóczy Józsefet, Szentgyörgyi Gyulát és Kovács Mihályt vármegyei írnoknak nevezte ki. — Adóvisszatérités. A múlt héten Benkó Gyula miniszteri tanácsos, Fehér Elemér miniszteri titkár kíséretében több napon át városunkban időzött és az adóvisszatérités ügyében a Szamos jobbparti és a Tisza balparti vizérdekeltséggel és a kir. pénzügyigazgatósággal a leszámolást ejtette meg. — BllCSli estély. Dr. Péchy István volt vármegyei másodaljegyző erdődi főszolgabíróvá történt megválasztásával városunkból eltávozván, tisztviselő társai és jó barátjai ez alkalomból november hó 5-én este 8 órakor a Régi Kaszinó éttermében tiszteletére búcsú estélyt rendeznek, a melyen való megjelenésre nevezett tisztviselő társai és jó bárátjai ez utón is felkéretnek. Az étkezés étlap szerint történik s jelentkezni lehet Kudla László vendéglősnél. A vármegyei tisztviselők szokásos „ínséges vacsorá“ja is ez alkalommal tar- tatik meg. — Kinevezés. Fejes István helybeli kir. adóhivatali ellenőrt a pénzügyminiszter a csepregi állampénztárhoz adótárnoknak nevezte ki. Gratulálunk a szorgalmas államtisztviselőnek megérdemelt előléptetéséhez. — A kir. ügyészség képviseletére a vármegyei közigazgatási bizottságban dr. Várady Sándor szatmár- németii kir. ügyészt rendelték ki. — A helybeli népnevelési-egylet f. hó 23-án az ovoda helyiségében Reök Gyula elnök előlülése mellett választmányi ülést tartott. Az ovoda vezetőnek a kertFolytatása a mellékleten. Dicsőséges múltnak Lapjain böngésztem Fényes tündérkertbe Kicsiny ég, benéztem. Hős magyar asszonyok Hej, de sokan lakják! Ottan láttam én is Losardi Zsuzsánna Nemes, nagy alakját. Esztike. Nem hiába volt sok irigye Magó Mihálynénak. A jó Isten annyi jóval áldotta meg, hogy nem győzte leimádkozni a sok menyei mannát, a mely jámborságának szorgalmának a jutalmául az ölébe hullott. A Magóék ősi háza valóságos kis Kánaán volt. A kertben a virágok tarka serege tanúskodott a Magóné lelkének a virágairól. Mert bizony azok voltak csak az igazi virágok. Ott díszelegtek az erények paradicsomában, a vallásban, illatukat szerteárasztották gazdagnak, szegénynek egyaránt. Mindenki téphetett és tépett is és mindig csak friss és friss hajtások ütötték föl ártatlan, illatos fejüket a Magóné lelkének, jó szivének erényt termő talajában. A mióta Magó Mihályt magához szólította az ég, az özvegyre szállt teljesen a gazdaság, a család meg a falu szegényeinek a gondja. Magó uram betegsége sok pénzt emésztett fel s elköltözése után némi teher maradt a Magó birtokon. Magó Mihályné, vagy amint a környéken nevezték, Terka asszony, csakhamar lerótta a boldogult férjeura tartozásait, a gazdaságot felvirágoztatta s néhány év múltán annyi vagyona volt, hogy legidősebb leánya férjhezadásával kezdett foglalkozni. Mert mi csürés-tagadás, bármily szép volt az Esztike; bármily szapora kezű a munkában, mégsem akadt kérője, mig szegény leány hírében állott. Az Esztikét is nagyon meglepte az anyja elhatározása. Dehogy akart volna ő megválni a libáitól, csibéitől, meg a tarka tehenétől. Tudni sem akart róla, hogy elhagyja az édes anyja házát, a fafödeles falucskát, a melyben életének szép tavaszát leélte. El is ment a tisztelendő úrhoz és bepanaszolta az anyját: — El akar zavarni a háztul az anyus. Valami városbéli embert szándékozik a nyakamba adni. Drága plébános ur, ne engedje, hogy kitegyék a szűrömet . . . És azokból a ragyogó csillagszemekből megeredtek a könnyek, a plébános ur meg elmosolyodott. — No, no, nem illik pityeregni az ilyen nagy leánynak. Utóvégre vagy te oly vitéz fehérnép, hogy szemébe nézel annak a legénynek. Ha meg megtetszik neked a bajsza, a szava járása, cselekedete, akkor aztán nyújts parolát néki, én meg rátok adom az áldást . . . Dejszen Esztike nem azért volt leány, hogy másnak hagyja az utolsó szót. Már a plébános urat is ellenségének nézte s tehette volna, egy egész ármádiát fegyverzett volna fel ellene. — Már a tisztelendő ur is ellenem fordul, kezdte pityergő hangon, most már senkim sincs, a ki megvédene ! O mi lesz a kis csibéimből, a Riska tehenemből, meg a szép gúnáromból. Éhen halnak mind, mert nem ad nekik senkisem enni, tudom aztán a czirmosom is elpusztul, lekopik a nyakáról a piros pántlika és nem lesz, a ki újat vegyen selyemnyakára! A galambjaim is árván maradnak. Hiába röpülnek reggelente ablakom elé, nem szór eléjük senki búzát, senki puha czipó morzsáit, senki . . . meglássa, szent atyám, hogy azon a napon, a melyben elhagyom a Magó kúriát; nagy gyászra ébred az .apró jószág . . . Keserves zokogásba tört. Angyalszelid arczát zsebkendőjébe temette s a mint igy fuldokolva felsorolta panaszos okait, ébenfekete haja megoldódott s széjjel omlott vállain. Olyan volt, mint siró angyal, akit megpróbáltat Isten a jutalmazás előtt. Másnap négyesfogat gördült a Magóék háza udvarára. Sarlay Bérezi, a kiszemelt vőlegény, jött meg rajta. Terka asszony már reggel óta talpon volt s az egész háznép leste-várta-tette a parancsait. Sütöttek, főztek, bort palaczkoztak, gyümölcsöt szedtek és találtak fel. Évtizedek óta nyugvó ezüstnemüek, óriási porczellántálak, csészék, bilikomok, kupák, — a melyekből a magyar történelem nem egy nagy alakja húzott egyet-egyet, — pipák, melyeknek faragványait a leghíresebb olasz mesterek készítették, — vázák, a melyek a középkor festészetének a remekei voltak, — kerültek elő. Zajos lett a csendes Magóház, a mely igénytelen külsejével inkább szegénységet, mint gazdagságot ígért a szemlélőnek. Talán a Sarlay Bérezi, a ki pedig ezer holdas gazda volt, úgy vélekedhetett. Ez alatt meg folyton — folyvást szorgoskodtak a hü cselédek kezei. Csak az Esztike tagadta meg az egyszer a munkát. — Nem főzök én, nem sütök én ! Minek ? Nem lesz úgysem az uram ! Nem megyek én férjhez soha! Ha én tőlem függne, tudom, hogy étlen-szomjan hagynám a Sarlay urat! — Nem értesz te ahhoz, Eszti, szólt Terka asszony s gyúrta tovább a lepényt, hogy csak úgy lihegett a megerőltetéstől. Én is igy beszéltem, akárcsak te, a mikor még párta szerénykedett a fejemen. Azt mondom néked Eszti, hogy ne berzenkedj a főkötőtől, mert alája jutni nehezebb manapság, mint főispánságot szerezni. A leánynak a főkötő az, a mi a férfinak a kard: fegyvere, mindene ! — No, hát én nem kérek belőle, durczáskodott Esztike és hogy nyomatéka legyen a szavának, megmarkolta a sóval teli tálat és úgy locscsantotta a leveses kántába, hogy szétfröcscsent a fele.
