Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-18 / 38. szám
Nagykároly, 1904. szeptember 18/ ' ^ A 33- szám. XXX. évfolyam.---------------------------------±------------------’rrr*?-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Sz atmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI óH MTiiOVTBT ÉPTlTnwfV TTTnmrr.AH és MEGYEI ERDEKŰ HETILAP. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, unh SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: igész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-m Egyes szám ára 20 fillér. «=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. A munka bajai. A legutóbbi esztendőben a magyar munkásságokon, különösen a fővárosban valóságos sztrájkdüh vett erőt. S miután mint mindenben, úgy a munkásügyekben is, a főváros példája ad irányt a vidéknek, foglalkoznunk kell ezzel a dologgal a vidék szempontjából is. Oly könnyelműen és meggondolatlanul mint nálunk, Európa egy országában sem lépnek sztrájkba a munkások. Elég egy inczidens, egy vagy két munkás érdekének vagy önérzetének megbántása s máris körülhordozzák az izgatok a véres kardot s a családos, anyagi gondokkal terhelt munkások ezrei kimondják a sztrájkot. Félreteszik a szerszámot, amivel nemcsak a közfogyasztásnak s a munkaadónak ártanak, hanem első sorban önönmaguknak. Mert mint a példák is igazolják, úgy a közfogyasztás, mint a munkaadók sokkal inkább kibirjáka sztrájk következményeit, mint a munkások, akik egy két-három hétig tartó munkaszüntetés ideje alatt teljesen tönkre mennek anyagilag. Ha nézzük a külföld munkásmozgalmait, látni fogjuk, hogy a lehető legalaposabb megfontolás és a sérelmeknek alapos felszaporodása s annál több alkudozás és tanácskozás után határozzák el magukat valamely szakma munkásai az ultima ratiora. Nálunk egy-kettőre megvan ez az ultima ratio, mintha csak valami jelentéktelen, semmi dologról lenne szó. Egymást érik az olyan sztrájkok, melyeknek semmi vagy kevés értelmük van s ha olvassuk a sztrájkolok követeléseit, elszörnyülködünk a fölött, hogy ilyen semmi dolog miatt tudták magukat ezek a vagyontalan, két kezük után élő emberek a sztrájkra elszánni. . A sztrájkkal is igy vagyunk, mint az első időkben minden intézménynyel, melyet a külföldtől veszünk át. Munkásaink még nem hatoltak bele a munkaszüntetés erkölcsi és anyagi lényegébe, nem forrott még ki bennük az a megállapított magasabb nézőpont, amelyről a sztrájkot, okait, következményeit, hatását helyesen elbírálni tudnák. Úgy vannak a sztrájkkal, mint a vad emberek az ágyúval, melyet félel- metessége és ereje daczára nem tudnak a harczban használni. Éppenséggel nem törődnek azzal, alkalmasak-e, vagy rosszak-e a munkaadók anyagi viszonyai, nem törődnek a gazdasági helyzettel sem, hanem egy-két izgató, többnyire igazságtalan és hazug tendencziáju beszéd elhangzása után leteszik a szerszámot Innen van azután az, hogy nálunk a legtöbb sztrájk csúfos vereséggel végződik, mert igazságtalan és alkalmatlan időben keletkezett volt. Manapság a munkaadók nem állnak tétlenül a munkaszüneteléssel szemben s erélyes retorziókkal lépnek fel. A gyárosok és mesterek egyszerűen szervezkednek a munkásokkal szemben olyképpen, hogy mindaddig, mig valamely szakma gyárában, vagy műhelyében sztrájk folytán szünetel a munka, egyáltalában nem dolgoztatnak, vagyis ők is sztrájkolnak a munkásokkal szemben. Ezt az eljárást, miután Krimicsau, német gyárvárosban volt reá az első példa, krimicsaunak nevezik. Egy külföldi intelligens munkásvezér elször- nyüködne, ha‘ látná, hogy nálunk milyen okokból és milyen körülmények között keletkeznek a sztrájkok. Az éretlen tömeget gyanús ekzisztencziák, munkakerülő mesterlegények, zugirászok izgatják fel, nem egyszer megtörténik, hogy ezek a tipikus budapesti „munkásvezérek“ egyszerűen megrevolverezik a gyárosokat és mestereket s megvásároltatván magukat; s a sztrájk kitörését egy-két hónapra elhalasztják. Mindezen oknál fogva nagy szükségét érezzük egy sztrájktörvénynek, mely szabályozza a munkaadó és munkás helyzetét és kötelességeit az ilyen rendkívüli esetekben és szigorú büntetéssel sújtsa azokat a hívatlanokat, akik munkaszüntetésre izgatnak. Nem láttunk még gyárost, vagy mestert, akit a munkaszüntetés tönkre tett volna. De számtalan munkás és családja züllött el, rongyolódott le egy hosszabb sztrájk alatt, vagy maradt kenyér nélkül esztendőkre azután. Mindkét télnek imminens érdeke a jó, megfelelő sztrájktörvény. Színészet. Krémer Sándor szintársulata az elmúlt héten is lanyha pártolásba részesült közönségünk részéről. Pedig minden héten egy pár újdonságot hoz színre és olyan jó előadásban, a mely a vidék nagyobb városaiban is megállhatná helyét. Mert kétségtelen a társulat úgy van szervezve, hogy minden szerepkört jó erő tölt be és a darabok betanultan, gondos előadásban lesznek bemutatva. Annak sem Krémer az oka, hogy a leégett színkör helyet egy év alatt nem tudtunk másikat építeni, pedig ez irányban eléggé biztatva volt, társulatát is ennek reményében állította össze. Nem értjük azért a közönség szeszélyeskedését. Mert csak annak nevezhetjük azt a jelenséget, hogy olyan családok, a melyek évtizedeken át rendes látogatói voltak a színháznak, az idén távollétük által tűnnek fel. Ilyen érthetetlen helyzetben, talán a szinpártoló egyesületnek kellene valamit tenni. Avagy a szinpártoló egyesülelet is szeszélyeskedik ? Legalább egy kis erkölcsi támogatásba részesíthetné Krémer Sándort mint színigazgatót, mert anyagi támogatásba úgy sincs része. Hisz nálunk nem hogy segélyezné a Város, mint egyebütt, a színtársulatot, de még a színkörért is fizetni kell. Fizetni egy olyan teremért, a mely' ha naponként tele volna, még akkor is csak a napi rendes kiadást fedezné. Mindezeket szükségesnek tartottuk elmondani most, amikor látjuk azt, hogy még most sem olvadt T A K C Z A. Mesék. Irta: Majos Jenő. Egerek. A mezei egér egy hosszú sétájában találkozott a házi egérrel. Hamarosan összebarátkoztak és megkötötték az atyafiságot. — Kérlek édesem — szólt az elválásnál a mezei egér, — add meg a címed és én minél előbb fogom tenni tisztelgő látogatásomat. — Igazán örök hálára kötelezel — udvariaskodott a házi egér és megadta a címét. Múltak a napok ,a házi egér arra számított, ha eljön a rokon, egyúttal megmarasztja _ ebédre is. Pompás, friss diót készített a számára. És valóban nem csalódott a házi egér mezei barátja ígéretében, mert egy szép napon beállított hozzá. Jóízűen ettek, pompásan elbeszé'gették az időt. — Istenem — mondta a mezei egér — be kár, hogy csak most ismertelek meg titeket. Tőletek sok intelli- gencziát tanul az ember. Mond csak kérlek, kedves családod hol tartózkodik most ? — Köszönöm kérdésed, felelt a házi egér, — feleségem őnagysága fürdőn van, de remelhetőleg a napokban már haza jön. A mezei egér megígérte, hogy majd akkor is elfog látogatni. És úgyis volt. Az első benyomás kedvező volt. Szimpathikus fiatal asszonyka volt a házi egér felesége. A mezei egér mind sűrűbben járt a házhoz és órákhosszat udvarolgatott a házi egér feleségének. A kis öreg nagy eróberungot csinált. Egy szép napon az asszonyka halálosan szerelmes lett belé. Szebbnél szebb napok virradtak a fiatal szerelmesekre, mig végre egy napon nyomára jött a nagy titoknak a házi ur. Nyilvánvaló lett előtte a viszony. Megakart róla teljességgel bizonyosodni. Megleste őket. És mikor a szerelmesek a legédesebb együttlét tudatában vígan dúdoltak, a felbőszült férj betoppant. — Uram — szólt a házi egér szemét vadul forgatva — ön egy hitvány gazember. Takarodjék a házamból! — De kérem szépen . . . habogott a mezei egér. — Kissé magas hangon kezdtem, — szólt ismét ravaszul a megcsalt férj. — Tévedtem. Te kedves barátom egy szomorú tévedésnek vagy áldozata. Te még a középkori egerek módjára élsz és azt gondolod, hogy mi is a szerint élünk. Barátom az a barbár gondolkodású korszak letűnt. Ma már némábban áll az őszinte vendégszeretet, hogy vendégeinknek feleségeinket is átengedjük. Ez amint mondtam sötét középkori felfogás. — Mivel hozzam helyre nagy tudatlanságom ? — Okulj a náladnál tapasztaltabb egerek viselkedéséből. Menj és hozd helyre barátom hibádat. Amoda megy a mi papunk és gyónd meg neki nagy vétkedet. És ment sietve a kis mezei egér a macska felé, akit még hírből sem ismert, hogy alázatos és töredelmes vallomást tegyen . . . A törlesztés. Az öreg ur egész életében adóságot törlesztett. Részint a maga, részint a fia után maradt adóságot fizetgette. Amellett azonban vénségére boldog és megelégedett ember volt. Mikor az utolsó fillér adóságot is lefizette, elszomorodott az öreg. — Most már mivel fogom én elfoglalni magam, most már nem lesz mit tervezgetni, hogy most ennyit fizetek le, most annyival többet. És valóban az öregnek evvel a lépésével megszűntek a vágyakozásai, mindennemű törekvése, célja. Elérte azt, a mit még elérni akart. Az uj állapot vitte az öreget valamerre ... de nem a boldogság ösvényén előre, hanem rohamos lépéssel közelébb a sirhoz. Elegáns úri ember. A múltkor mesélte valaki: — Éhes voltam és nem volt pénzem. Ez különben gyakran megesik az emberrel, ha messze idegenben van. Utolsó tiz filléresemért vettem egy nagy veknyit (fő ilyenkor a mennyiség), mentem vele a Réday kertbe, leültem egy lóczára és hozzá láttam az evéshez. Jól esett a friss, puha veknyi. Talán a szemem is evett . . . Egy elegánsan öltözött úri ember jött arra felé és gúnyos mosolygással haladt el mellettem. Mintha mondta volna: szegény ember,•'ez a darab kenyér lehet egész napra való elesége. Miután a fél veknyit elfogyasztottam — beteltem vele. Ott hagytam a megmaradt darabot és mentem odább. Amint jómesszire elhaladtam a gruppmenti kanyarulatnál önkéntelenül visszapillantottam és nagyon elcsodálkoztam mikor az előbbeni elegánsan öltözött gúnyos mosolygásu úri ember a lóca szélén hagyott félveknyit magahoz vette és nagy mohósággal kezdte majszolni. De én e jelenetre nem mosolyogtam gúnyosan, mint ő én rajtam — hanem igen komolyan elgondolkoztam . . . Urakról és levelekről. A nagyságos ur künt ült a terraszon, feltette a czvikerét és hozzá látott a levélolvasáshoz. Fölbontotta mindakettőt, hogy megnézze, hogy kitől jött. Az egyik egy elszegényedett gentri ismerősének volt az Írása, aki valami állás dolgába irt a nagyságos
