Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-28 / 35. szám

Nagykároly, 1904. augusztus 28.

35. szám.

XXX. évfolyam.

A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÍNEKHjlVATALOS LAPJA.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL :

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz.

Aszály és ínség.

1863-ban az Isten csapása nehezedett erre az országra. Nem esett eső kora tavasztól késő őszig, s az ennek nyomán támadt szárazság irtóztató pusztulást okozott. Ezrek és ezrek pusztultak el éhség által, a marhaállomány kipusztult, az ipar és kereskedelem megbénult s úgy látszott, mintha a pusztulás örvénye felé sodorná ezt a sokat szenvedett nemzetet a könyörtelen végzet. Azonban túléltük az 1863-ik esztendőt is, jöttek jobb évek s a nagy csapást kihevertük. De akik éltek abban az időben, úgy emlékeznek vissza erre az esztendőre, mint életüknek egyik legnagyobb megpróbáltatására.

Az 1863. réme kisért 1904-ben. Aszály, ínség fenyeget, már itt kopogtat a rém az ajtónkon, bennünk nincs erő, hogy meg tudjuk akadályozni a bejövetelét.

Vannak részei az országnak, ahol május óta nem esett eső, vagy ha esett is, nem volt annak semmi látszatja. Ezeket a vidékeket sújtja természetesen legsúlyosabban az aszály. Itt felette rossz eredményeket mutat fel az aratás, úgy mennyiség és minőség tekintetében. De már ha az aratás nem is ütött be, reméltek valamit a sújtott gazdák a kukoriczától, búr gonyától és egyéb, veteményektől, meg a szőlőtől. Reméltek, mert azt hitték, hogy júniustól augusztusig talán csak lesz eső, amely fen- tarlsa és táplálja a gabonanemüeket és a vete- ményeket.

A junius, julius és augusztus hónapok azonban nem váltották be a reményeket, melyeket a gazdák fűztek hozzájuk. Nem esett

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK .

.igész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

Egyes szám ára 20 fillér.

eső. Eltekintve egy-két szerencsésebb vidéktől, bóditó hőség, tikkasztó szárazság volt mindenütt az országban. Oda van a tengeri, a burgonya, a többi kerti vetemény, — a hőség és szárazság kiirtotta.

Elég lett volna egy órai, egy félórai sürü eső, s a Magyarország földjein hervadó, lankadó milliónyi értékek szint és életet kaptak volna. De nem adott a haragvó Istenség egy negyedórái esőt sem, a forró napsugár kegyetlen erővel szívja ki a föld éltető erejét, a tengeri tejszerü csőfélet termett, a burgonya alig nagyobb a diónál s az is ki van aszva, meg van pörkölve. Dinnye, tök, uborka eltor- zsult és Ízetlen.

Hogy többet ne mondjunk, Európa legtermékenyebb részében, a Bácskában, Ínség,éhség elébe néz a jóléthez szokott kisgazda.

Ahol az aratás félig-meddig beütött, ott nem fogják olyannyira megérezni a pusztító nyári szárazságot. De megsinyleni természetesen itt is fogják, mert hiszen a tengeri termés s a vetemények igen súlyosan esnek a mérlegbe.

Növeli a veszedelmet a takarmány hiány. Kiaszott a fü a réteken, mezőkön, gulyának, ménesnek alig van hol legelnie. Most még csak hagyján, mert ha száraz, aszott is a fü, a sarju, nagykeservesen csak megeszi a marha De mi lesz majd télén ? Amit el kell tenni télire, a takarmány nem termett meg. A gazda kénytelen lesz eladni a marháját, melyre pedig égető szüksége van, — mert nem bírja eltartani.

S mindezeknek tetejébe jön a drágaság. Már ma is hallatlan árak vannak. Liszt, kenyér, zöldség, vetemény és a hús ára már oly magasra szökött, hogy a háziasszonyok panaszával

Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

van tele minden város. De még hagyján ez a mostani drágaság. Két-három hónap múlva, télen s a tavasszal előreláthatóan oly borzasztó lesz a drágaság, hogy attól kell tartanunk, hogy nemcsak a szárazság által sújtott vidékeken, de a városokban is tanyát üt a legborzasztóbb rém, az ínség. A magyar nép legszegényebb rétegeit az Ur 1904-ik esztendejében éhínség fenyegeti.

Ez a vigasztalan perspektíva egészen határozott. — Feltartóztathatlanul jön a végzet, pontosan meg lehet állapítani, melyik napon következik be az Ínség valamely faluban.

S mikor az ilyen megdöbbentő bizonyossággal állunk szemben, el kell reá készülnünk. Úgy a magános ember, mint a község, város, a kormány cs a vasutak mindenképpen készüljenek el, hogy lehetőleg tompítsák a veszedelem élét. Elősorolni e helyen mindama intézkedéseket, melyek az előrelátható Ínséggel szemben szükségesekké válnak, ehelyen nem lehet. De mindenki, aki józan és előrelátó, meg tudja ítélni, mit kell tennie, hogy könnyebben viselhesse el az eredménytelen őszt s a borzasztó telet. A hatóságokra s az államra, amely mindig a legnagyobb kímélettel hajtja (be az ország- adóját, nagy uj feladatokat ró ez az idei rossz áldatlan esztendő.

Színészet.

Krémer Sándornak, a szatmári színkör igazgatójának társulata megkezdte a múlt héten már városunkban egy hóra terjedő előadásai sorozatát.

Az eddigi előadásokból azt a benyomást nyertük,' hogy a társulat jó erőkből van szervezve, az előadások összevágok és élvezhetők, a műsor pedig igen

T A C Z A.

A polgári és katonai becsület közti külömbség

(Rulkai Sötétség czimü színmüve.)

Az elmúlt héten először adták nálunk Rutkai György Sötétség czimü drámáját, tehát nekünk az előadás premier számba ment s mint ilyenről emlékezünk meg.

De a darabnak belső becse, az a nagy problema, amit felvet, már maga is megérdemli azt, hogy vele bővebben foglalkozzunk.

Mert a társadalmi élet hol behegedő, hol ismét kiújuló sebét szakítja fel erőszakos kézzel, hogy annak krónikus voltára rámutathasson, felrázhassa a társadalmat, hogy a gyógymódról, a baj megszüntetéséről gondoskodjék.

A darabban a polgári és katonai becsület közti külömbségről van szó. Ezen épül fel a drámai cselekmény. E nélkül az alap nélkül nem volna bonyodalom, drámai összeütközés. Mint látjuk tehát alkalmas drámai tárgy, alig kiegyenlíthető ellentétek harcza, a mely okvetlenül szakításra, romlásra vezet s az erkölcsi tanúság egész valójában levonható belőle.

A szerző a jó thémát kellőleg ki is zsákmányolja, ügyesen megconstruált darabjában az egymásból folyó cselekmények utján nagyon is érthetővé teszi mindazt, a mi czélja volt a darabbal.

Mint említettem is már, a drámai cselekmény ütköző pontra ott kerül, a hol a katonai és polgári becsület összeütközik, jobban mondva, külömbsége folytán ellentétbe jön egymással. Ám lássuk a mesét.

Vári Kálmán nagybirtokos leányát Emmát szereti és el is jegyzi Istvándi Lajos huszárfőhadnagy, Istvándi Gedeon nyug. ezredes'fia. Istvándiné is örül fia házasságának, mert nemes lelkű és világtalansága miatt önkéntelenül a szentimentálismus felé hajlik. A szerető párok már majdnem egyesülnek, mikor közbe

avatkozik a katonai becsület. Emma egyik visszautasított udvarlója Erdős ügyvéd álnév alatt denuncziálja a katonai parancsnokságnál Vári Kálmánt. Ezt később tudjuk meg, a mikor a szakítás feletti nagy bánatában is rá ér és képes Emma kezének felajánlásával ravaszul kivenni Erdősből a titkot. Pedig erre a leleplezésre nincs semmi szükség, mert ez a jelenet nem illik be a keretbe és mert nem viszi semmivel előbbre a cselekményt.

A vád megbecstelenítő. Nem más, minthogy Vári évekkel az előtt mint valami bank igazgató-tanácsosa, a bank bukása miatt bűnügybe került és igy meg van becstelenitve. Ezt tudomására is hozza a vőlegény apja, az ezredes, a ki azonnal kijelenti, hogy a tiszti értekezlet határozata értelmében fia, mint tiszt nem veheti el az ilyan család leányát. És hiába védekezik Vári, hiába adja elő, hogy a bank bukásánál ő volt a tulajdonképeni áldozat, vagyona oda veszett, hiába j kész igazolni azt, hogy a bíróság a vád alól teljesen felmentette őt, a tiszti becsület továbbra is becstelennek tartja azt, akit pedig mint nemes, jó szivü és ismét gazdag férfiút mindenki tisztel.

Hát itt állapodjunk meg egy perezre. Nem kell valakinek ahoz tiszti kardbojtot viselni, lehet tehát czivil is, hogy kétszer is meggondolja azt, hogy elvegye-e egy komprommitált, avagy mint régebben mondták csak a bizonyítékok elégtelensége miatt felmentett | ember leányát ? Ha pedig a bíróság teljesen felmentette, a közvélemény is áldozatnak tekinti a bank bukása folytán vád alá került férfiút, a társadalom becsülésével továbbra is megajándékozza, kétségbe vonjuk azt, hogy mindezen körülmények igazolása mellett a tiszti értekezlet ilyen elhamarkodott határozatot hozzon.

De közbevetve legyen mondva, ne higyjük azt el, hogy a katonai becsület-kodeksz olyan esztelen elveket tartalmazna, hogy ellehessen valakit Ítélni kihallgatás, bizonyítékok nélkül. Csak a tiszttel szemben állít fel olyan kényes követelményeket bizonyos dolgokban, azokat szigorúbban bírálja el mint a polgári társadalom, a melyek a tiszti, katonai önérzet emelésére szolgálnak. A hadsereg egyeseinek párbaj mániája, egyéni dolog, a mint a czivilek közt is akad krakéler.

És csak a katonai becsület megtámadása esetére enged meg olyan védelmet, a melyet a polgári nem használhat és a mely ép ezert egy jogállamban képtelen kivételesség. De minthogy e nélkül nem lett volna drámai összeütközés, kénytelenek vagyunk szerző álláspontjára helyezkedni s követni az ebből folyó eseményeket.

A meggyalázott család fia Andor, a mikor látja, hogy a vőlegény szive érzelmeit alá rendeli a katonai becsületrőlalkotottszigoru szabályoknak, szakit húgával, jegyesével, becstelennek jelentiki a főhadnagyot. Ebből megint az következik, hogy a főhadnagy provokál- tatja Andort, de ennek apja megtiltja azt, hogy kiálljon a család meggyalázójával. Tehát szerző, hogy a katonai becsület tulhajtását és az ebből származó bajokat annál élesebben megvilágítsa, mikor a katonai becsületet a legmagasabb mértékkel méri, ugyan akkor a J czivil becsületet még a meglévő színvonal alá szállítja.

Mert hasonló esetekben csak az jár el úgy, mint a szerző Várija, de csakis akkor, amikor iránydarabban szerepel.

Mert az intelligens normalis ember, az intelligens osztály legnagyobb része mit csinál ilyen esetben ?

Nemhogy megtiltaná fiának azt, hogy kiálljon a család meggyalázójával életre-halálra, de még ő adná a kezébe a fegyvert. Mert hiába, mi a kik elismerjük bizonyos esetekben a párbajt szükséges rosznak, végső eszköznek, igy gondolkozunk és cselekszünk.

És itt legyen szabad nekem egy pár szót szentelni az annyira elcsépelt párbaj kérdésének.

Nem akarok hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak egyet konstatálok, azt hogy Magyarországon minden intelligens ember, kivéve a katonákat, elitéli a párbajt, de a legtöbb azért, ha komoly ok van reá, tisztességes emberrel azonnal kiáll. Ezek ellen méltán küzd szerző iránydarabjával, méltán ostorozza a párbaj bevett szokását. De hát ezeket nem javítja meg azzal, hogy a családjában, húgában megbecsteleni- tett családimnak nem engedi meg azt, hogy ha egyszer sértett, helyt is álljon a család becsületéért ?

Nem javítja meg azért, mert alig van olyan intelligens ember ez országban, a ki egy pár esetben,